Ung, 1912. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-04 / 5. szám
50. évfolyam« — 5> szám. Megjelenik minden vasárnap. ilngvár, 1912. február 4. Előfizetési feltételek : Csak ax „Ung“ lapra Kgész évre . . » K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K | Egyes szám . 10 f. Amerikába : Egész évre .... 1ÍWJ0 K „Ung vármegye Hivatalos I.ap“-jóvol együtt Egész évre 14 K — Félévre ... 7 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések; úgy az »Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Ülés könyvkereskedésébe küldendők. Nyllttér soronkint 40 fillér. A nyllttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatalt telefonszám 11. AZ UNOMEGYE I GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő : SÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő : DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Ungvár fejlődése érdekében. Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-sö szám. Az erőyeszteség, mellyel a kivándorlás sújtja az országot, első sorban a községeket érinti s igy kézenfekvő dolog, hogy a kivándorlásnak, mint társadalmi beteges állapotnak gyógyítása, illetőleg tűrhetővó tétele körül főleg a községeknek vannak fontos feladataik. A kivándorlás nemcsak közgazdasági viszonyaink következménye, hanem — elismerjük — kisebb mértékben társadalmi kóros jelenség is, amiből következik, hogy e kérdés rendezésében nem lehet mindent a törvényhozástól és kormánytól várni, hanem a tettek terére kell lépniük mindazon tényezőknek, melyekre itt hivatás várhat. Természetes, bogy itt a statisztika nem nyújthat adatokat, pszibologiai tényezőkről lévén szó. Megfigyelés alapján állíthatjuk, hogy a kivándorlásnak 30—40 százalékban egyéni okai vannak, melyek tehát épen ezért megközelíthetők, befolyásolhatók és részben meg is szüntethetők. Az egyéni okok között első helyen szerepel a meggazdagodási vágy. Vannak falvak, melyeknek lakossága jövedelme után tisztességes helyzetben van. A túlnyomó rész a középbirtokosok osztályába tartozik. És megtörténik az ilyen községekben, hogy az első korosztályból két- három gyenge legény áll sor alá, a többi Amerikában van. Ha még hozzávesszük, hogy különösebb jólétre ez a nép soha sem vágyott, hanem évszázadokon át megelégedett volt az ő szerény jövedelmével, mely ma sem kevesebb, sőt több, tehát biztosan állítható, hogy itt az egyéni okokból folyó kivándorlás dominál. A község vezető embereire, értelmiségére nagy feladat vár itt. Vegyék kezükbe a nép felvilágosítását, tárják fel az elámított nép előtt a jövőt, mely a kivándorlók legnagyobb részére Amerikában vár. Értessék meg a néppel, hogy az a pár cserépzsindelyes ház csak kivételes szerencse bizonyítéka s mennyi könnyet és verítéket kívánt az a ház! A házadóról szóló 1909. Ví. törvénycikk életbelépte után azon kedvező helyzetbe jutott Ungvár város közönsége, hogy házbéradó alapja a házbér nyers jövedelmének 11%-ára szállott le. Ez a kedvező helyzet azonban csak pünkösdi királyság volt, mert az 1910. évi általános népszámlálás eredményeként a város lakossága 15,000-en felülinek jelentkezvén, most már, azaz 1912. év január hó 1-étől kezdődőleg az idézett törvénycikk 17. §-ának 2. pontja értelmében a házbéradó a nyers házbérjövedelem 14%-ára emelkedik, illetve emelkedett. Ez a csekélynek látszó százalék-emelkedés Ungvár város háztulajdonosait mintegy évi 30000 K uj adóval terheli, s igy nagyon is érthető, hogy ha az ezen emelkedésről legnagyobbrészt mi tudomással sem biró háztulajdonosok a legközelebbi adófizetés alkalmával kellemetlen érzéssel fognak adófizetési kötelezettségüknek eleget tenni. Hiábavaló lesz azonban minden kifakadás, mert a törvény törvény, s igy annak intézkedései előtt mindenkinek meg kell hajolni. Más kérdésül marad, hogy részben mikép kárpótoltassék a háztulajdonos közönség ez uj teherrel szemben, avagy hogy e teher- többletért egyáltalán nyerhet-e kárpótlást a közönség azon része, melynek szerencséje van háztulajdonosnak is lenni. Mi a teljes kárpótlás-nyerést teljesen kizártnak tartjuk, mert erre alapot a törvényben sehol sem találunk. Az uj házadó törvényben van azonban egy szakasz, a 34-ik, mely igy szól: „Fel- hatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy az általános házbér-adónak 14%-os kulcsa alá eső oly rendezett tanácsú és törvényhatósági városokban, hol nagyobb terjedelmű és kiváló fontossággal biró városrész-rendezések szükségessé teszik, a legalább is egyemeletes házakra a 15, illetőleg 12 évi házadó mentességet további három évvel meghosszabbíthassa.“ Véleményünk szerint a pénzügyminiszternek adott ennek a felhatalmazásnak a teljes kihasználása az egyedüli mód, hogy a megnövekedett házbéradóval szemben némi előnyhöz is jussanak a háztulajdonosok. Az igaz, hogy csekélyke kárpótlás azért az évi 30,000 koronáért, ami uj teherként nehezedett háztulajdonosainkra. És minden csekélysége mellett sem bizonyos, hogy tényleg lesz-e részük benne. A képviselőtestület a városi adóhivatal vezetőinek javaslatára ugyan elhatározta, hogy ezen három évi házadómentesség meghosz- szabbitást a belváros egész területén, a Kossuth-és Drugeth-téren, a Szobránci-, Dombalja-, és Kaposi-utcákon újonnan épülő, legalább egyemeletes házakra kérelmezi: de ennek az ügynek a képviselőtestületben történt tárgyalása azt engedi következtetni, hogy a felterjesztés elkészítése és eredményre juttatása érdekében nem lobog a városi vezetőkben az a tűz, melynek melege nélkül pedig a kérelem még csak elfogadható módon sem kerülhet a miniszter elé. Itt hívjuk fel tehát a közfigyelmet erre a fontos ügyre. Ha ugyanis az említett házbér- adómentesség-meghosszabbitást a fent felsorolt városrészekre sikerülne elnyernünk: lehetetlennek tartanók, hogy az uj építkezést teljesit- tetők egyúttal ne igyekeznének ezt az előnyt önjavukra kihasználni az emeletes házak építésével, ami által Ungvár város külső fejlődése az eddiginél határozottan erősebben nyilvánulna. Mert ez a pótadómentesség-meghosszabbi Az élet: álom. Irta Kovássy Elemér. A szörnyű halál rendet vágott, Osztva sebet uj seb után . . . Bimbókat tört le, termő ágot: Hervadt mind gyász-ravatalán. Bősz, vad vihar zúgott köröttem, Nem volt sehol parányi fény . . . Gyászfelhő lebegett fölöttem, Tiprott avar lön a remény. Búsan bolyongva, járva-kelve, Pillantálak meg, angyalom, S viszont szerető szivre lelve, Derengeni kezde hajnalom. Lelkemből újra víg dal fakad: Bíbor színre vált a sötét. Nyájas mosollyal süt rám a nap ; Bút s felhőt oszlat szerte-szét. És házaséltem: gyönyör, álom ! Jöjj kedvesem, add kis kezed: Hadd álmondjam, tündér-világom, Továbbra is ébren Veled 1 Egy szép asszony levéltárából. Irta Echó. Ä főhadnagy. I. Elzuskám ! Eddigi magamviseletét kellene először is megmagyaráznom, amelyre magam is szinte irtózattal gondolok. De mert ahhoz ez a kevés papír úgyse lenne elég, egy jobb alkalmat lesnék ki, amikor szóval jobban tudnám magamat igazolni. Legutóbbi kedves leveléből tudom, hogy egyedül rajtam áll, hogy egy ilyen alkalmat megragadhassak. De akármint örülök o tudatnak, mégis engedje meg, Elzuskám, hogy egész őszinte legyek s kérjem magácskát arra, no vegye tőlem elbizakodottságnak, szerénytelenségnek, ha ezt a kedvező alkalmat, olyan formában, mint a hogy velem tudatta, újra nem sietek megragadni, hanem a helyett, egy propozicióval állok elő. Ezt azért merem tenni, mert ismerem arany- szivecskéjét s tudom, hogy ha a lehetőség nincs kizárva, elfogadja azt. Propozicióm az volna : hogy a találkozást nálam rendeznénk, mint hajdan. Lakásom megbízható, diszkrét, este 5-tŐl kezdve szabad vagyok a legtöbb napon. Ha ezt az ajánlatot magácskára nézve, helyesnek tartaná, Elzuskám, úgy előre is örülnék az édes viszontlátásnak. Amely napon óhajtja, ón V*6-kor várnára magácskát ott, ahol parancsolja, onnan pedig hévvel öleli és csókolja II. Bandi. Elzuskám! Oly súlyos vádakkal illet, hogy szinte alig tudom elhatározni, igazoljam-e magamat, vagy pedig az előzményekért, méltán megérdemelt biinhődésem fejében, hagyjam azokat magamon száradni? Az előbbire határoztam el magam, de nem ez utón — mert a hely szűke miatt, részint pedig megfelelő szó és kifejezések hiányában, ahelyett, hogy tisztára mosnám, csak még jobban félreismertetném magam, mint ahogy ezt a legutóbbi levelemből levont, rám nézve nem a leghizelgőbb konzekvenciájából tapasztalhattam. Tudom nagyon jól, hogy asszonyi érzékenységének, hiúságának kellene hízelegnem, a szemrehányó levélkéjében rám zúdított összes vádak sorra cáfolásáLapnnk mai száma 10 oldal. val, én azonban, Elzuskám, ezt nem teszem, hanem újra kérem, nyújtson módot egy rövid találkára, hogy bebizonyíthassam, miszerint nincs igaza, amikor föltevésének alapjául levelem közönyös hangját vette. Ha bizonyosan tudtam volna, hogy még leánykori aranyos nevével megcímzett levelem biztosan kicsi kacséihoz jut, talán nem lettem volna annyira elővigyázó annak megírásánál s akkor magácska nem következtethette volna annak hideg hangjából a szeretet hiányát. Á látszat helyes elbírálásánál a mellékkörülményekre is tekintettel kell lenni. Jó, hogy tudom ! Ezután szokásom ellenére, a magácsba kedvéért, plagizálni fogok, verseket olvasok, a hatásosabb kifejezéseket kijegyzem, hogy alkalomadtán, mikor az Elzus- kának írok, azokat értékesíthessem. Elzuskám, hisz régi ismerősök vagyunk, ne cifrázzuk a dolgot. Ne legyen olyan rátartós, olyan hajszálhasogató. Tudom, hogy elég oka van rám haragudni, de ón megtért bűnösként bocsánatért fogok könyörögni. De — ne ott magácskánál .... Elzuskám, én biztosan tudom, hogy a maguk kastélya nem nyújt oly biztos terepet a találkozóra, mint az én szerény „tisztes“ hajlékom. Én ezt nem csak gondolom, de tudom is, mert még emlékszem az elmúlt időkre. Ezt a magácska érdekében gondolnám helyesebbnek. Türelmetlenül várom kedves válaszát. Csók sok. Bandi A csendőrhadnagy. I. Kedves szépasszony! Az éjjel érkeztem meg Budapestről. Hosszú hallgatásom okát szóval szeretném önnek elmondani. Égek a vágytól magát látni s karjaimba ölelni. Szeretnék magával amúgy is nagyon sürgősen beszélni. Ha tehát szeret engem egy kicsit, úgy alkalmat ad arra, hogy
