Ung, 1912. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

1912-01-28 / 4. szám

4. szám. — Egy orvos jótékonysága. Dr, Lendvai Vilmos orvos jótékonyságáról és nemes szivéről tesz tanúságot az a cselekedete, hogy az áll. polg. leány­iskolának azon szegénysorsu növendékeit, akik fog­fájásban szenvednek, ingyen részesíti gyógykezelésben. — Lapp-est. A Közművelődési Egyesület által febr. 24-én rendezendő Lapp-est iránt már most élénk érdeklődés mutatkozik. A 90 vetitetőképpel kísé­rendő előadás, — amint bpánovits Sándor tanár velünk tudatja — két részre oszlik. Az első rész az „Éjjeli nap országa“ cimet viseli, amely a Lapp-föld tei’mészeti szépségeivel és geográfiájával foglalkozik. A második rósz „A lapp rokonok“ a Lapp-föld népét, ennek szokásait és életmódját mutatja be. A két rész közt Lapp-dalokat énekel egy ungvári urinő. Az első előadásra a belépődíj 20 f (tanulók részére), a máso­dikra pedig 1 K. — Emlékeztető. A Kath. Népszövetség ungvári szervezete ma d u. 5 órakor, a vármegyeház nagy­termében évi beszámoló népgyülósét fogja megtartani a múlt számunkban közölt napi renddel. A népgyü- lésre a Kath. Népszövetség tagjai és minden érdeklődő ez utón is meghivatnak. Belépti-dij nincs. Önkéntes adományok köszönettel fogadtatnak. — Elhalasztják a Szanatórium-estélyt. A József kir. Herceg Szanatórium-Egyesület ungmegyei fiókja által február hó 11-éro tervezett előadással kap­csolatos táncestélyt az egyesület elnöknője, özv. Nehre beczky Györgyné, gyengélkedő egészségi állapotára való tekintettel és egyéb közbejött akadályok miatt, husvét utáni szombatra, április 13-ára halasztották el. Már előre jelezzük, hogy erre az estre szenzációs, az eddigi sablonoktól eltérő Eleven újság készül, mely előre láthatólag az egyesület eddigi előadásait is felül fogja múlni. A programmot ungvári újságírók szer­kesztik és számos szereplője lesz. — Uj doktor. Farkas Miklóst, néhai Farkas Péter ungmegyei árvaszéki ülnök fiat, f. hó 27-én, a budapesti tudományegyetemen a jog- és államtudomá- nyokijoktorává avatták fel. I— A ungmegyei sporthorgászok egyesü­lete e hó 26-án Bekény Aladár m. kir. erdőtanácsos elnöklete alatt választmányi ülést tartott. Elhatározta a választmány, hogy Sóháton, a Lyuta-pat&k mentén, valamint a Sípot völgyében ez év folyamán egy-egv költőházat fog építeni a sziváryány-pisztrángok mester­séges tenyésztése céljából. A tervek és költségvetés elkészülte után e tárgyban a földművelésügyi minisz­terhez fordul az egyesület támogatásért. A Turica- palakon, Rónafüreden fennálló költőházban tavasszal 50000 db. pisztrángikra fog kiköltetni. Elzenkivül az egyesület nagymennyiségű süllőikrát, továbbá galóca- és törpeharcsa ivadékot és rákot fog kihelyezni az Ung folyóba, illetve a patakokba. Megbízta a választ­mány Székely József alelnök-igazgatót, hogy a kincs­tári vadászterülotek bérlőivel a vadászterületekbe eső halászat átengedése ügyében a tárgyalásokat mielőbb folytassa le. Több kapuszögi lakos azon kérvényét, hogy az Ung folyóban évi dij lefizetése mellett nekik a halászat megengedtessék, a választmány elutasította. Az elnök bejelentette, hogy a földtnivelésügyi miniszter a Sípot, Zvor és Turieai patakokat az egyesületnek öt évre bérbeadja. A választmány örömmel vette tudo­másul a bejelentést és a bérleti szerződés aláírásával Bánóezy Béla és Lám Gyula tagokat bízta meg. Az egyesület által saját pénztára javára rendezendő háló- halászalok sikere és a kártékony halfajok apasztása érdekében az egyesület kérni fogja a m. kir. föld - mivelósügyi minisztert, hogy megfelelő sűrüszemü hálókat alkalmazhasson. Végül Lám Gyula indítványára a múlt évi tagdijhátralókok mielőbbi beszedése iránt történt intézkedés. — A nagykaposi kaszinóból. A nagykaposi társaskör most tartotta tisztújító közgyűlését Bernáth Zoltán elnöklete alatt. Megválasztattak : Elnök Bernáth Zoltán, igazgató Stépán Géza, pénztámok Nagy József, jegyző és könyvtárnok Gserna Károly. Vá­lasztmányi tagok lettek: dr. Skultéty Viktor, dr. Schermer Imre, Schuller Sámuel, Szilágyi Sándor és Novak Jenő. Egyben megalakult a vigalmi bizott­ság is, elnöke dr. Schermer Imre ügyvéd. Elhatá­rozták, hogy a farsangban tánccal egybekötött mű­kedvelői előadást rendeznek. Szóval Nagykaposon is, úgy látszik, újból fellendül a társas-élet. — Eljegyzés. Grüníeld Márkusz helybeli fodrász eljegyezte özv. Valdmanné leányát Jolánkát Révhelyről. (Minden külön értesítés helyett.) Tegnap tartotta eljegyzését Szilágyi János m. á. v. hivatalnok Vasskó Margittal, Vasskó István, az Ungvári Fillérbank tisztviselőjének leányával. (Minden külön értesítés nélkül.) — A Dalárda hangversenyére a meghívót a napokban bocsátották ki kevés változtatással, azzal a műsorral, amelvot lapunk múlt számában közöltük. A szép műsor megérdemli, hogy Dalárdánknak ezen hangversenyén nagy számban vegyen részt a közönség. A hangversenyt a Korona jól fűtött nagytermében tartják meg febr. 3-án este 8 órakor. — Földrengés, Az ungvári földrengésjelző­állomás mindkét ingája e hó 24-én d. u. 5 óra 24 perc 30 másodperctől, 5 óra 39 percig tartó távoli földren­gést jelzett. Legnagyobb kilengés K Ny irányból 5 óra 32 perc 35 másodperckor 15 mm. A földrengés, amint a fővárosi lapok írják, Zante-szigeten volt. — A földrengési obszervatórium csütörtökön este 9 ó a körül és péutoken délután Va 4 órakor gyenge föld­I rengést jelzett KNy. irányból. — Vallásos-est. A legközelebbi protestáns val- I lásos-est — amint jeleztük — febr 4 én d. u. 5 óra-^ I kor lesz a vármegyeháza nagytermében. Sorrendje ez : I 1. Gyülekezeti ének. 2. Imádság. Mondja Margócsy I Aladár lelkész. 3. Szavalat. Előad ja Sailer Györgyike. 14. A feminizmus és az evangéliom. Szabadelőadás. XT 2ST 3’ Tartja Duszik Lajos szatmári ev. lelkész. 5. Egyházi műének. Énekli dr. Komjáthy Lajos, harmóniumon kisóri Rochlitz Vica. 6. A keresztyén anyaszentegyház szeretetének haszna. Felolvassa Bódis Ferenc. 7. Szavalat. Előadja Szabó Jolán 8. Imádság. Mondja Margócsy Aladár lelkész. 9. Gyülekezeti ének. Belépő­díj nincs. Érdeklődőket szívesen lát a vallásos-esték rendezősége. A közönség figyelmét különösen felhívjuk a kiváló fiatal szónok, Duszik Lajos előadására. — Gyászhirek Seyíried Jenő jegyző-gyakor­nok, Seyfried Károly nyug. főerdőmester fia, hosszas szenvedés után f. hó 24-én atyja házánál meghalt 21 éves korában. Általános részvét kísérte korai sírjába a megboldogult fiatalembert. Temetése 25-én d. u. ment végbe az ág. ev. egyház szertartása szerint. Dr. Oeszterreicher Mór, fővárosi tekintélyes ügyvéd, az ügyvédvizsgáló-bizottság tagja, f. hő 24-én Budapesten elhunyt. A megboldogultban dr. Ország Jakab ungvári tiszti és vármegyei tb. főorvos testvér­bátyját gyászolja. Élete virágában, 18 éves korában hunyt el felső- dobszai és sztankóci Sztankóczy Erzsébet f. hó 24-én Miskolcon. Özvegy édesanyjának sok reményét vitte sírba a korán elköltözött fiatal leány, aki még nem régen anyjával Ungváron lakott. Gájásy Alajos szalmáregyházmegyei áldozópap életének 25-ik, áldozópapságáuak 3-ik évében e hó 21-én Szatmár-Németiben meghalt. A központi papság gyászjelentésben tudatja társuk halálát. Kósch Árpád, a Ferenc József-rend lovagja, az „Eperjesi Lapok“ kiadótulajdonosa, jan. 20-án San- Remoban elhunyt. Holttestét Eperjesre szállították és ott helyezték örök n^ ugalomra. — Elmarad a jelmezestély. Az Ungmegyei Nőegyesület a február 17-re tervezett jolmezestólyt közbejött akadályok miatt nem tartja meg. — Karzaíjegyek a piknikre. A szegényház javára fobr. 1-én rendezendő piknikre karzatjegyeket is adnak ki 1 K-ért. A karzaton is szolgálnak fel ételt és italt. Jegyek kaphatók Lukács Jánosnénál (Szobi ánci-utca. — Ä Magyar Földrajzi Társaság jegyző könyvéből. A Földrajzi Közlemények-nek a napok ban megjelent száma közli a Magyar Földrajzi Társa­ságnak 1911. okt. 13-án dr. Lóczy Lajos elnöklete alatt tartott választmányi üléséről felvett jegyzőkönyvet. Abból vesszük ki a következő részeket: „A főtitkár beszámol az 1911. szept. 16—18-án tartott ungvári vándorgyűlésről s javaslatára a Társaság jegyzőkönyvi köszönetét mond: Az Ungvármegyei Közművelődési Egyesületnek, Ungvár városának, a Magyar Állam­vasutak Igazgatóságának, Hidasi Sándor urnák, az Ungvármegyei Közművelődési Egyesület elnökének, Deák Gyula urnák, az Ungvármegyei Közművelődési Egyesület titkárának, Gulovics Tivadar urnák, az ungvári meteorologiai obszervatórium vezetőjének, dr. László Gábor, dr. Pécsi Albert, dr. Prinz Gyula, dr. Strömpl Gábor előadó uraknak s a Társaság titkár­ságának. — Rendes tagoknak megválasztatlak : Bekény Aladár, Benő Ferenc, Berzeviczy István, Bradács Gyula, Dortsák Gyula, Duliskovich Elek, dr. Fényes Vilmos, Fincicky Mihály, Flach Jakab, Hámos Aladár, Hidasi Sándor, Kardos Emil, Kende Zsigmond, Kom­játhy Gábor, Lám Sándor, Lőrinczy Jenő, Szabó Endre, dr. Tahy Endre, Agyagipari szakiskola, Zala József. — A főtitkár felolvassa Debrecen város tanácsának az Alföldi bizottsághoz intézett meghivó-levolót, amelynek alapján a választmány -elhatározza, hogy a Társaság VI. vándorgyűlését 1912. folyamán Debrecen városában tartja.“ — A debreceni gyűlésre Ungvárró! többen elmennek. — Ä Kath. Legényegyesület szinielőadása, amint jeleztük, febr. 4-én lesz a városi színházban. Szinrekerül: „A piros bugyelláris.“ A szini-előadás kezdete este pontbau 8 órakor. Szinielőadás után tánc­vigalom a r. kath, fiúiskolában, melyen a koronán felüli jegyek érvényesek. Külön belépő-jegy a táncra 1 K. Jegyek előre válthatók Boross Béla (Pelisárszky Béla utódja) kereskedésében és esle a pénztárnál.-~ Záróvizsgádat a bábaképzőben. Az 1911. év szept. lió 1-én kezdődött téli bábatanfolyam a tegoap megtartott záróvizsgálattal végződött. A záróvizsgálatot a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletéből, dr. Novák Endre intézeti igazgató-tanáron kívül, dr. Bolemann János turóemegyoi és dr. Gulácsy Árpád ungvármegyei tiszti főorvosok tartották meg. A vizs­gálaton 38 magvar és tótajku növendék vett reszt, kik sikeresen vizsgáztak lo s kiket a törvényszabla hivatalos eskü letétele után bábatáskákkal felszerelten és a bába­oklevelekkel ellátva haza bocsátottak. — Jégzajlás az Ungon. Folyó hó 23-án éjjel mintha ketté tört volna a tél dereka. Celsius és Reainurék csak úgy csúsztak lefelé és a ragyogó fehér hó először csak úgy szürkült, majd meggondolta a dolgot és vég­leg eltávozott. Az Ung is mindinkább jobban telt meg vízzel és pénteken délután 6 órakor teljesen össze- roppant a jég és nagy zajjal igyekezett az alföldi Iájak felé. Az érdekes látványnak sok nézője akadt. Csak a jég piros arcú babái és sportkedvelő ifjai siránkoznak most a korcsolya-tó partján. Ugylátszik P. A. kérlel­hetetlen helmunkatársunk csakugyan beváltotta lapunk legutóbbi számában a meteorológiáról irt cikkében tett ígéretét és „elrendelt“ egy kis meleget. És mondják még, hogy a sajtó nem nagyhatalom . . . — Kaszinó-estély. A Társaskör vigalmi bizott­sága február hó 17-én és április hó 13-án, a Társaskör nagytermében tánccal egybekötött műsoros estélyeket rendez. — Pintér Imre művészeszíélye. Pintér Imre, akit a közönség a budapesti Népszínházi sikerei után is­mer, febr. 6-án művészostélyt szándékozik rendezni Ung­váron, a városi színházban. A műsor felöleli a leg­szebb újdonságokat és bő alkalmat nyújt a szereplők­5 oldal. nek tehetségük érvényesítésére. Pintér Imrén kivül. fel fog lépni Parlagi Kornélia szubrett-primadonna, a buda­pesti János vitéz versenygyőztese, aki gyönyörű hang­jával meghódította a közönséget. Az est harmadik szerep­lője Szemere Gyula szalonkomikus, aki a vig múzsát képviseli. A zongorakiséretet Kereszthy Jenő oki. zenetanár vállalta el. A kis művészgárda legutóbb Kassa, Miskolc és Eger városok színházának, a múlt télen pedig Tátralomnic előkelő közönségének volt vendége. Mindenhol nagy érdeklődés mutatkozott a társaság iránt. — Szemgyógyintézet van Miskolcon. — Vizsgálat után. Brujman József szobránoi kir. járásbir sági dijnok, a telekkönyvi vizsgálatot Kassán sikerrel letette. — Ä gyermek egészsége a legféltettebb csa­ládi kincs. Ha a gyermek a Zoltán-íéle csukamájolajjal táplálkozik, nincs baj, mert a betegségekkel szemben ellentálló, edzett lesz. Az angol gyermekhalandóság azért sokkal alacsonyabb mint a miénk, mert ott nincs család, hol a gyermekek a hidegobb évszak alatt ne fogyasztanának csukamájolajat s e célra nincs kiválóbb a Zoltán-félénél, mely kapható 2 K-ért Zoltán B. gyógy- tárában Bpesten és a gyógyszertárakban. — Ä szerednyei plébánost megették a farkasok. Ami Siófoknak az első pofon, Fiumének a kikötőben megjelenő cápa, Turóezszentmártonnak a szeptemberben megfagyott tót, az a fővárosi újság­írásnak a szerednyei plébános, természetesen farkasok által jóízűen elfogyasztva. Már-már azt hittük, hogy simán kimegyünk a szezonból, amikor ima a múlt héten egy megbízhatatlan tudósitó jelenti, hogy Buzinkay fő- tisztelendőt újból megütlek a farkasok. Küblér körül történt a tragikus eset és távirati kérdezSsködésünkre megtudtuk a fenevadak összos borzalmasságait, sőt azt is, hogy Buzinkay a megevés után — a körülmények­hez képest elég jól érzi magát . . . íme, a legközelebbi télig újból visszaadjuk egyházának és társadalmának. — Budapestre utazó t. olvasóink a főváros legújabb és legmodernebb szállodájában az „Excelsior“- ban, Budapest, Rákóci-ut 72. (Tulajdonos: Aczél Miksa) szállnak meg, —• hol minden szoba meleg — hideg viz, központi fűtés, vilannyal stb. van ellátva. Szobák naponta 5 K-tól feljebb kaphatók. Reggeli, ásványvíz, ruha vasalás és beretválkozás a szobaárban foglaltatik. Telefon 140—72. — Isten ujja. Repka Mihály alsóhalasi utkaparó 0 hó 19 ón (g. kalh. vizkereszt napján) felment a szalmakazal tetejére, hogy ott szalmát vágjon. A kazal külső része bo volt fagyva s Repka a fagyos szalmáu megcsúszott s oly szerencsétlenül esett a földre, hogy rövid kínlódás uíán meghalt. A nép Isten ujját látja benne, mert Repka saját ünnepén gazdasági munkát akart folytatni. Özvegye és 3 kiskoré gyermeke gyá­szolja. — Ingyen utazás a nagyvilágba. Akar ön olcsón utazni? Igen? Kérem, első osztályú jeggyel beutazhatja az egész világot, ha elmegy az ungvári Uránia-mozgóba, hol a világ minden tájából mutatják be a legszebb vidékeket. Amellett a legkacagtatőbb képek tartják állandóan jó kedvben a közönséget. A hires Nick Winter és egyéb hires mozidarabok napon­ként felvonulnak a vászonra. Minden második nap uj műsor. — „Gyulantin“ fogmentő eszenciát talált fel Száraz Gyula okleveles vegyész. Találmánya e téren valósággal szenzációt idéz elő. U agyár on 1002 vevő nagy sikerrel szerzett meggyőződést, rrunak sikeres hatásáról. — Felhívjuk olvasóink figyelmét a mai szá­munkban megjelent hirdetésére. Köszönetnyilvánítás. Firczák Gyula v. b. t. t., megyéspüspök 100 K-t adott a Kath. Körnek és 50 K-t a Kath. Logényegyesülotnek. A szives adományokért köszönetét fejezi ki mindkét egyesület elnöksége. Az ungvári iparoskor e hó 14-ón tartott tánc- mulatsága alkalmával a .következők fizettek felül: Füredi Manónó 7 K, PJenczuer Lajos 5 K, Pindinger Lajos, Lipták József 4—4 K, Dobrovszky József, Ko/.mér István, Szinnay László, Schultz Kelemen 3—3 K, dr. Hámos Béla, Szinnay János, Gazsó László, Pallai Géza, Hannel Antal, Bányai Sámuel, Magyar Pál, Kozár Lajos, Fekete Ferenc, Antal Viktor, Klein Lajos, Földosi Gyula, Herz Sándor, Heller Adolf 2—2 K, Harczor Viktor, Rádi János, Szántó Albert, Józsii Imre, Ringer Mihályné, Nyilas Vincze, Szabó János, Brauufeld Mór, Balázs Jenő, Dávid József, Galm Lajos, Seszták Béla, Bernáth Miklós, Erős Antal, dr. Akerman Fülöp, Felföldy István, Fiilöp Lajos, Kákonyi Béla, Berger Sándor, Bobulszki Antal, Ke- menszki N. Rottman Samu, Gyulai Endro l—1 K, többen kisebb összegeket. Fogadják hálás köszönetün- ket a jótókonycélra szánt adományaikért. Nem mulaszt­hatja el hálás köszönet nyilvánítását Józsa Imréué, Jondrék Andrásáé, Szinnay Jánosnó és Szinnay László- nénak, azon szives fáradságukért, melyet a táncterom feldiszitóse körül kifejtettek. Az iparoskor vezetősége nevében: Flach Jakab elnök. Az UngmegyeiNőegyesület köszönettel nyugtázza a f. hó 13-ki estélyével kapcsolatosan jegy megváltások óimén beküldött következő összegeket: Özv. Ebren- heim Ferencije 10 K, dr. Bandin Ágoston 20 K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom