Ung, 1912. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-28 / 4. szám
4 szám. 3. oldal szálló, ami érthető izgalmat okozott; a közönség egy jó része rögtön távozott, ami természetesen nagyban zavarta a különben kifogástalan előadást. Az előadást a Korona emeleti nagytermében társasvacsora követte, aminek meg tánc volt a folytatása. Vacsora közben a nőegyesület nevében dr. Virányi Sándornó köszönte meg Baltazár szívós megjelenését, aki válaszában a társadalmi egybeforradásra iiritetto poharát. Tóth Lajos Virányi Sándornét, Zala József Taubes Hermint, Komjáthy Gábor pedig Baltazárt éltette. Végezetül újból a püspök emelkedett szólásra, a nemzet jövőjét az igazi egyenlőségben, a valódi demokráciában látja és befejezésében az est szereplőit köszönti. A társaság a késő hajnali órákig maradt együtt. A jól sikerült hangversenynek Virányi Sándornó volt a főrendezője, kinek e fáradságos munkában főleg Kardos Emilnó segédkezett. Hisszük, hogy ez est a szeretet nevében a társadalmi megértést, a demokratikus egybeforradást is elősegítette egy lépéssel. Legalább is — egy estére . . . Kulturkép. — Naplótöredék. — Irta Kovássy Elemér. Január 19-én délután a turjavágási biró azon távirati jelentésére, hogy Babidorics Gábor a Turja- vágáshoz tartozó Kistáron megfagyott, kiszállok másnap 20-án kora reggel a helyszínére. Zivataros hideg szél csípi arcunkat, amint dr. Wilcsek János járásorvossal szánkázunk Turjavágás felé. Kissé megmelegszünk a birói lakban s aztán tovább szánkázunk a Peltári faluba, mely mélyen bent a hegyek közölt fekszik. Vagy 15 apró gyerek, a hideg dacára, majdnem pőrén álldogál a házak előtt, istállók mellett. Megszólítom őket magyarul. Nem tudnak. Oroszra fordítom a szót: — Hány gyerek lehet itt a faluban ? — Negyven. — Jártok-e iskolába? — Turjavágás 3 kilométerre van, bizony mi nem járunk. — Merre van a Babidorics lakása ? Megmutatják, Alacsony zsuppszalma-fedeles házikó. Erősen le kell hajolnom, hogy a pitvar ajtaján beléphessek, mert az ereezo is vállamig ér. A pitvarban két kecske bámul reánk. A pitvar az istállójuk. Fakilincses ajtót nyitva ki, eléggé tiszta szobába jutunk a doktorral s dijnokommal. A kicsiny szoba tűzhelyén vigan lobog a láng, két asszony valami tejes ételt lőz, mollettük két kicsi 6—8 éves gyerek, mezítláb, otthon szőtt ingecskébon. Két kis kinyithalatlan ablak között, széles ácsolt nagy ágy, benne széna, azo“h vastag lepedő. Ebben alusznak éjjel a család azon tagjai, akik bele férnek, a kicsinyeknek pedig a tűzhelyen van alvó fészkük. A szoba földes ; a füstös mestergorenda hasadókaiban adókönyvecske s egyéb Írások, amodább kanál, kés, villa. E gerenda könyvtár és kredenc is. a gyerekeimen é3 az összes cselédeken kívül még a tűzoltóparancsnok is ott állott volna a hálószoba előtt. Stefi: Elsőrangú. Azután? Niki : Azután ... a szép délutáni találkáról szó som lehetett többé. Á feleségem hallani sem akart róla. Hát — eljöttünk nászutra. Én előbb Bécset ajánlottam, de a feleségem azt mondta, hogy ott sok az ismorős. Azután Párist ajánlottam, — az nagyon messze van ; Berlint elfogadta. Ha majd hazamogyünk, most minden a régi rendbe jöhet már . . . Most itt vagyunk. Nász- uton vagyunk. Boldog vagyok. Éppen úgy szeretjük egymást, mint tiz évvel ezelőtt. Vagy talán még jobban. lTgy-e érted, hogy tegnap miért nem koresteiek föl, érted és megbocsátod Stefi: Igen. Igen. De nézd csak, azt hiszem . . . Niki: Igen, a feleségem. Te, — egy szót se előtte. Stefi: Természetesen, egy szót so . . . (A lépcső felől karcsú szőke asszony közeledik.) Niki (az asszonyhoz) : Nézz ide, ki van itt. Stefi (feláll): Kezét csókolom . . . Lívia. Lívia (csodálkozva) : Stefi, maga az ? Hogy kerül ide? Niki: Hiszen ő Berlinben lakik; egy félév óta a berlini követségnél van. Lívia: ügy ? Azt hittem, még mindig Rómában van. Stefi: Én több joggal csodálkozhattam azon, bogy maguk hogyan kerülnek ide. Lívia (gyors pillantást vet a férjére): Oh én már régen meg akartam nézni Berlint. Kiváncsi voltam rá. Stefi: Igen, Niki már elmondta. Lívia : Igen, nagyon kiváncsi voltam rá ... . nagyon érdekelt . . . (Elpirult, de folyékonyan hazudik tovább.) "CT 3ST <3A szögletben alom-szalma, s letakarva rajta Babidorics Gábor csonttá fagyott holt toteme fekszik. A doktor felemeli a lepedőt, a félmeztelen gyerekek kimennek a csikorgó hidegbe. Mig a megfagyott embert a doktor vizsgálja, én a két asszonyt kérdem ki; egyik nővére a megfagyottnak, a másik felesége. Egy kicsit megkísérlik a sírást, biz ez nem valami szívből sikerül. Aztán szapora bőbeszédűséggel mondják el felváltva, hogy a megfagyott ember 50 éves volt. Négy évvel ezelőtt kezdett neki a korcsmázásnak. Minden idejét ott töltötte s minden pénzét elitta, hat gyermekével, feleségével mit sem törődött, ép úgy, mint most, amikor holtan fekszik itt. E hó 18-án délelőtt Turjavágás községbe ment, ott egy liter pálinkát vett; haza-hozta, otthon megitta mind. Ekkor átment a szomszédjához, Pecskó Miklóshoz, akinél leánya szolgál s a gyerek bére fejében 10 K-át kért azzal, hogy pamutot vesz a leányának. Megkapta a gyermeke által keservesen keresett pénzt. Este félöt órakor ismét Turjavágás községbe ment, ahol másfél liter pálinkát vett az özvegy korcsmárosnétól. Egy decit meg megivott, aztán több turjavágási lakossal elbeszélgetve, nyolc óra tájban távozott baza, a Feltár- puszlának rüvidebb átlósi útját választva s a hogyoken át bandukolt az irtózatos hidegben. Útja alatt előfogta az álom s a kereszttől mintegy 90, a feltári házaktól 200 lépésnyire lofeküdt a hóba, itt érte utói végzete : megfagyott, amiut a doktor is megállapitá. Csak másnap talált rá Babidorics Péter (Mihályé) 16 éves kecskepásztor. Tarisznyájában volt egy üveg, abban másfél liter pálinka és 8 K 50 fillérje . . . Ennyi az eset. És az állam? szedi jövedelmét a szesz,után; a halál aratja az embereket a szesz miatt. Eppur si mouve. A Bercsényi-szálló égése. Tűzoltás — viz nélkül. Folyó hó 21-én éjjel vörös lángnyelvek, eternit- pala hangos pufogása, fólrevert harangszó és tűzoltó- kocsik robogása tartották izgalomban a város lakosságát — Ég a Bercsényi-szálloda! Ez a hir járt utcáról-ulcára és rövid idő alatt a Bercsényi előtti teret hatalmas embertömeg lepte el. A láng nyelvei akkor már javában nyaldosták a tetőzet Kis-Ung felőli oldalát és kísérteties fényt lövőitek az egész környékre. Szerencsére a lángtenger egy közbeeső tűzfalnál mogakadt és igy nagyobb szerencsétlenség nem történt, csupán a tetőzet ezen része égett izzó-porrá. Az esetből azonban igen megszívlelendő konzekvenciákat lehet levonni. A tüzet körülbelül 10 óra tájban vette észre a Herz-éttcrem egyik cselédje. Ahogy állott az udvaron, rémülten vette észre, hogy cnár hatalmas lángok csapnak elő a tetőzetből. Halálra rémülve szaladt be az étterembe: — Tűz van, ég a ház I A vészhir egy perc alatt bejárta az egész szállodát. A szálloda emeletén levő 37 szoba majdnem mind el volt foglalva és a tűz hiro érthető pánikot okozott az utasok között. Kivétel nélkül rohantak le a kávéházba, ahol akkorára már szintén elhallgatott Lukács Józsi muzsikája és teljes volt a felfordulás. A podgyászokat is ide hordták az emeletről. Az utasok közt volt egy öreg, elaggott ember, aki úgy megijedt, hogy úgy kellett lehozni a lépcsőkön. A vidámság hülyére óriási izgalom költözött. Pindinger Lajos, a két évvel ezelőtt megnyílt szálló agilis tulajdonosa mindenhol ott volt, ahol veszély mutatkozott és igyekezett menteni, amit lehetett. Ebben a munkában odaadóan segédkezett az egész szállodai személyzet, sőt a vendégek is. Pindingernok az összes nyári ruhái a padláson égtek. Végre megjelent a tűzoltóság is Mérő Vilmos veze.ése alatt Baj volt azonban, hogy először csak a két tartályhoz való géppel vonultak fel és hogy a tolólétrát otthon hagyták. Csakhamar aztán előkorült minden felszerelés, — de a tartalék-víztartály kimerülvén (1000 literes), akkor meg viz nem volt A színházi kút felmondta a szolgálatot, (nem volt táplálja vízzel), különben is minden be volt fagyva és igy inkább csak kézi mentésre volt utalva mindeu, amit a megjelent kéményseprők, a szállodai személyzet és egynéhány fiatal ember, valamint a tűzoltóság a leglelkiismerotesebben teljesített is. így aztán a tüzet egy közbeeső tűzfalnál megakasztották és a további veszélynek elejét vették. Nagysokára a műmalomnál sikerült vizet is szerezni és V2 3-ra a tűz el volt oltva. A tűz keletkezése valószínűleg a vízvezetéki tartályra vezethető vissza, amely a tetőzet ezen részén van elhelyezve. A csövek ugyanis befagytak s ezért szombaton a szálló fűtője szalmát gyújtott alájuk, igy egy kis szikra leeshetett, amitől a tartály burkolatában és körülötte elszórva volt fürószpor tüzet fogott és azután addig szunnyadozott, amig vasárnap estére végre az egész padlást tüzbe borította. A rendőrség Gulé János fűtőt le is tartóztatta, pénteken azonban már szabadlábra helyezték. Az eljárás folyik. Az épület természetesen biztosítva volt. Nagy szerencse, hogy a padlás téglával vau borítva és igy a plafon nem égett át sehol sem. Kószálások a fővárosban. Sé tahang verseny a Műcsarnokban. Kedves Szerkesztő Ur! Bizalmasan elárulom, hogy a „kószálás“ szó, amelyet cikkem lő címéül választottam, tulajdonképen nagyképü hencegés, mórt a legutóbbi hónapok, melyek arra szolgáltak, hogy egy lépéssel közelebb hozzanak az ungvári ügyvédi karhoz, kevés időt engedtek a kószálásra. Megbízhatatlan munkatársuk azonban egy csípős januári csütörtök estén nekiszánta magát, elbandukolt a Műcsarnokba és most néhány sorban beszámol impresszióiról. Történt pedig mindez olyképon, hogy munkatársuk gálába vágta magát, azaz lekefélte cipőit és gallért váltott s este fél 9 tájban az Andrássy-uti villák között a kivilágított Műcsarnok felé igyekezett, hol az ember egy koronákért jó melegben van tizenegy óráig, meghallgatja a honvéd-zenekar parádés műsorát, végiggusztálhat egy sereg szép asszonyt és leányt, ha van kidobni való pénze, akkor pompásan bevacsorálhat is és végül esetleg pár képet és szobrot is láthat. Mindez úgy esik meg az emberrel, hogy egy pillantást sem vetve a városligeti jégpályáról jövő kipirult női arcokra, felvágtat az oszlopok között az előcsarnokba, itt leadja a koronát meg húsz fillért, végül a télikabátját, keresztül botorkál a kattogó sorompón és már benn is van a legnagyobb teremben. Éz a terem arról nevezetes, hogy itt pompáznak a Benczúrok, Csókok, Révészek és Dudits Jersovája, de minderről csak hétköznap nevezetes. A sétahangverseny idejében arról nevezetes, hogy a publikum nagy része pontosan a középen átrándul a többi kiállítási helyiséget elválasztó sikátoron, beér a következő nagy terembe, hot szintén pontosan ugyanezt cselekszi és igy elér végül a szoborcsarnok legyező alakú, oszlopokkal bekoritett területére, melynek hadonászó, kevósbbé felöltözött férfi- é3 nőszobrai egy kis ettielvényen már dolgoznak Bachó honvédmundurba bujtatott cseh művészei. A közönség itt megállapodik, hallgatja a zenét, vagy leül a zene mögé elhelyezett asztalokhoz. Sétáról persze a tömegben szó sem lehet. Munkatársuk ugyanezt teszi. Megáll a hatalmas Vastagh-féle Rákóczi-lovasszobor árnyékában és el- nézegoti felebarátait. A ló azonban oly fenyegetően tartja feje fölött óriási patáját, hogy jobbnak látja Hűvös László „Vágy“.-at kifejező női aktjának védelmet nyújtó lábai elé borulni. A hatalmas márványtestü nő gyönyörű idomaiuak hátat fordítva, egész jó kilátás esik a sürgő-forgó sokadalomra. Hogy kik a jelenlevők ? Tout Budapost. Vagyis jelen vannak azok, akik máskor ilyenkor zsurt tartanak. az egész zsurtársasággal egyetemben, azután azok a családok, kik nem tarthatnak zsurt és ezt pótolja pár koronáért a Műcsarnok, megjelennek a lányos mamák vásárra vitt leányaikkal, a pénzügyi titkár és famíliája, a kincstári mamák és szolgálatban álló katonatisztjeik, az ügyvédek a Báthory-utcából, az ügynökök a Szerecsen-ulcából; a magas minisztérium és az alacsony dohánytőzsdo egyaránt képviselve van. Egy darab tipikusan magyarországi városi „társaság“ van együtt, mely nem túlságosan előkelő és nem túlságosan lenézett, mindegyik társaságnak speciális uszálya van faj, vallás és foglalkozás szerint elkülönítve. A nők gyönyörűen ki vaunak öltözködve, öltözékük átmenet az estélyi és kimenő ruha között. Természetesen vannak egyszerű, elegáns és feltűnő, rikító toalettek is, az egyéniségek szerint. Különösen ismeretlen színésznők és nagyon is ismert dzsentry szépségek keltenek feltűnést. A férfiak sötétben vannak, de a jó- izlésüek nem viselnek határozott estélyi öltözéket. Legjobban a szegény bankfiuk öltözködnek, akik vacsora helyett szellemeskedéssel kárpótolják magukat. Egy rossz szóviccért képesok odaadni lelki üdvösségüket. A fővárosi arany fiatalság egyébként oly nyegle, oly magasból szánakozó és oly felületesen kellemetlen, hogy az ember szinte felfrissülve gondol a vidéki fiukra, kik még Budapesten is a legtöbbet érnek. Bachóék „Lo iengrint“-t játsszák. A közöuség hallgatja, kevés kivétellel zenesmokkságból. Látok azonban mellettem egy fiatal párt, kik félénken, unottan néznek körül. A férfi valamely számfejtő osztályban robotolhat, a nő valamely akácos falu finomkodó, csenevész libácskája volt. A képek és szobrok nem érdeklik, mert nekik is megvan a mama nagy krétarajza, sőt egy olasz táj szivárványos fénynyomatja is. Lohengrin még kevésbbő érdekelheti őket. Félszegen támaszkodnak egymásra és unottan néznek körüj. A banda épen a Lohengrin nászindulójánál tart. Az első taktusok után a fiatalok arca felragyog, egym ásra néznek angyali mosolygással és az asszonyka közelebb búvik a férfihez. Arca azt kérdi: — emlékszel ? A férfi arca válaszol. Ők tehát, kik e percig mértföldnyi távolban voltak innen, egyszerre otthon vannak.
