Ung, 1911. július-december (49. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-02 / 27. szám

Megjelenik minden vasárnap. 49. évfolyam. 27. szám. Ungvár, 1911. julius 2. Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra Egész ém . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 1K Egyes szám . 10 f. Amerikába: Egész évre .... 10-60 K „Ung vármegye Hivatalos Lap“-jával együtt Egész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként meg­jelenik minden csütörtökön. L. AF Hirdetések úgy az „Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Ülés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér. A nyilttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatall telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGIEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-sö szára. BÁ Felelős szerkesztő : NÓCZY BÉLA. aeffódazerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. A kereskedő a külföldön. Az összes életpályákon vannak oly ma­gas állások, melyeket — mint a sorsjegyek főnyereményeit — csak kevesek érhetnek el. Nem minden kiváló politikus lehet miniszter, nem minden katonatiszt vezénylő tábornok s ezer színész és ezer iró közt alig akad egy, a ki hirt, nevet, dicsőséget szerzett. A keres­kedelmi téren is vannak nehezen elérhető pozíciók, mégis megállapíthatjuk, hogy a ke­reskedő sok oly értékes szellemi és anyagi kincs birtokába juthat, melyen a más pályán működők elől csaknem teljesen elzárvák. Nem célom ezúttal a kereskedő által megszerezhető szellemi és anyagi kincseket felsorolni, ezeknek csupán egy csoportjára, a tapasztalatok gyűjtésére mutatok rá. Más életpályák emberei csak az esetben tehetnek szert szélesebbkörü tapasztalatokra, ha mód­jukban áll e célra jelentékeny összegeket áldozni. Mert az értékes tapasztalatok nem itthon, hanem a külföldön, még pedig minél több külország felkeresése utján szerezhetők meg. Az utazás pedig mindenkinek sok pénzbe kerül, csak a kereskedő az, a ki megfelelő agilitással a nélkül vándorolhatja be a vilá­got, hogy az pénzébe kerülne, sőt a kereskedő az az egyetlen globetrotter, a ki pénzt keres­het külföldi vándorlásai közben, de ha akkor nem is keres pénzt, szerzett tapasztalatait itthon annak idején nagyon jól értékesítheti. Kereskedés mindenütt van, tehát a kereskedőre is mindenütt szükség van és a kereskedő a föld bármely sarkában érvényesülhet, keres­kedelmi ismereteit s pénzt, néha vagyont szerez vele. De lássuk, melyek azok az értékes ta­pasztalatok, melyeket a külföldön járó-kelő kereskedő megszerezhet? Már az a körülmény is, hogy szükségkép több idegen nyelvet kell elsajátítania, hatalmasan kibővíti ismeret­körét. „Qui sait deux langues, est deux fois hőmmé“, — ez a közmondás leginkább a kereskedőre illik, a kinek üzletköre nyelvisme­reteinek arányában bővül. Továbbá a külföl­dön a társadalmi szokások, emberismeret, gondolkodásmód stb. tekintetében eléje bukkanó tapasztalatok is nagy mértékben kiszélesbbitik a kereskedő látókörét. Azt mondják, hogy a civilizált ember mindenütt egyforma ; ez téves állítás, mert bizonyos vonatkozásokban igenis egyenlők az angol, német, francia stb. művelt emberek, de nemzeti tulajdonságaik azért többé-kevésbbé eltérők, jellemük sajátos nüan- szokat tüntet fel s például egy angol és egy francia cselekvései közt feltűnő ellentétek mutatkoznak. Mindezen sajátságokat azért jó a kereskedőnek a helyszínén megfigyelni, hogy annak idején üzletkörében alkalmazkod- hassék a különböző nemzetiségű emberek szokásához. Sokkal értékesebbek azonban mindezek­nél a külföldön megszerezhető szakismeretek. A leendő kereskedőt a szakiskolák itthon sok mindenfélére tanítják, tanul a többek közt áruismét is, de ha arra kerül a sor, hogy import utján beszerezhető valamely áru elő­állítási módját alkalmazza, vagy az egyszerű árukat valódi értékük szerint csoportosítsa, a hamisítványokat a valódiaktól megkülönböz­tesse, tudománya sok esetben cserben hagyná. Mindezen ismereteket csak gyakorlati utón lehet elsajátítani s ez a kereskedőt a termelő, előállító és feldolgozó helyek felkeresésére utalja. A kereskedő például csak Kínában ismerheti meg a tea százféle fajtáját s csak itt tanulhatja meg azok érték szerinti osztá­lyozását. Tanítják az iskolákban a kereskedelmi földrajzi is, de vájjon megmondják-e neki iskolai ismeretei, hogy Marokkóban vagy Jokohámában miként csomagolják az árut, mik ott a tara tekintetében a kereskedelmi szokások, mennyi idő alatt érkezhetik meg rendes körülmények közt az áru onnét ide, innét oda, mihez kell tehát alkalmazkodnunk, ha azon országgal, illetve várossal kereske­delmi összeköttetésbe akarunk lépni. Az egyes országok váltó-, csekk-, csőd-, ipar- és egyéb törvényeit pedig itthon az iskolákban nem tanítják, ott kint, a helyszínén kell tehát mind­ezekre nézve tájékozódást szerezni annak, a ki el akar jutni arra a magaslatra, a honnét belátja a világpiacot. A tengeri kereskedés szokásainak megismerésére is csak úgy juthat el a kereskedő, ha valamely külföldi nagy- kereskedő vagy tengerhajózási vállalat irodá­jában eltölt bizonyos időt; ugyanily utón ismerhetők meg az elvámolás körül felmerülő eljárás eltérései, mire nézve például Észak- amerikában egészen más eljárást találunk, mint Németországban. De hát arra a kérdésre, hogy a mi speciális árucikkeink közül melye­ket lehetne a külföldi fogyasztó piacokon el­helyezni, ki adja meg a megbízható választ ? A gyakran sugalmazott vagy önérdekből szár­mazó magánértesitések, a laikus kézből szár­mazó konzuli jelentések bizony nem; a kér­désre a választ magának az export-kereskedés terére kilépni óhajtó kereskedőnek kell meg­szerezni ott, a külföldi piacon, a hol saját szemeivel győződhetik meg a szükségletekről s azok mérvéről. A kereskedő tehát gazdag kincseket gyűjthet a külföldön és az, a ki a külföldet nyitott szemekkel járta be, egészen más fogalommal bir a kereskedelem feladatáról, észszerű és nyereséges gyakorlásáról, mint az itthon ülő kereskedő, a ki csak egy utat szo­kott megtenni minden nap s ez üzletétől klubjáig vezet. Újra haza jöttem. Irta Krüzselyl Erzsiké. I. Haza jöttem, de nem hoztam magammal Vissza megint a régi álmokat. Nekem már többé nem virul a hajnal És nem ragyog a rózsás alkonyat. . . Egyhangú, szürke, fáradt őszi égnek Hűs cseppje hull szivemre ezután. És halkul, egyre halkul már az ének, Csak néha, néha sir fel még csupán, Mint tűnő gyász-dal temetés után ... II. Árva falevél, én újra haza jöttem, Újra haza jöttem ... A régi, a kékes, hullámos hegyhátak Lágy isten-hozottat intenek köröttem. Azt hiszik, a szivem még ma is csapongó Melódiák rabja, Pedig benne már csak egy nagy sirhant zöldül, Röpke, kicsi dalok pihennek alatta ... Árva falevél, én itt bolyongok újra, Haza sodort a szél. Száz kicsike zugból, ezer szines emlék Elhervadt virága már hiába beszél... Bele van hántolva minden remény, álom Abba a nagy sirba, A melyet itt rejtek szivem legmélyében, A melyet itt hordok titkon ... némán ... sírva ... A kinek a szive fáj. (Egy huszárhadnagy naplójából.) Irta Echo. Július 16. Szeretem Pálmát, nagyon szeretem ! Ez a szív, mely soha nő láttára erősebben nem dob­bant meg, most zúg, zakatol. Lámpám fátyolos ernyő­jén keresztül ott látom feketeruhás sugár alakját, ala- bástrom-fehór arcát, melyre napsugaras szőke baj­sátor borul. Milyen különös végzet vezetett ahhoz a szürke­rácsos kerthez, melyben a két leány hímezett. Lóri, az én nemes angol telivérem, mely máskor lábam egyetlen nyomásának engedett, ma csökönyös volt és a kert mellett nem akart tovább haladni. Hirtelen hara­gomban rávágtam korbácsommal, mire Lóri felágasko­dott, sipkám lerepült fejemről és Pálma ölébe esett. A hófehér édesarc vórbeborult, sipkámhoz nyúlt és forgatva azt, reám nézett. Ella elkacagta magát, mire Pálma is felocsúdott zavarából, édesen elmoso­lyodott és sipkámmal a kerítéshez jött. Leszálltam a lóról, bocsánatot kértem és átvettem pár közönyös szó kiséretében a sipkát, összenéztünk, azután már nem tudtam mit mondani, mert két súlyos, neheztelő, kér­dező és megbocsátó fekete szem szegeződött rám. öreg fiú, kit a nők egymás karjaiból rántottak ki, ki a császárváros nővilágát úgy ismerted, akár atilád gombjait, te egy falusi kisleány szemétől megnémul- tál és te, tapasztalt udvarló, nem tudtál egy okos szót olrebegni! Mikor azután ismét elvágtattam és fejemre akar­tam tenni a sipkát, benne találtam egy szál rózsát, Édes kis halványfehér rózsám, de megkinoztalak azóta. Ha tudnék aludni egy keveset. Felhajtok még egy pohár konyakot, holnap pedig elmegyek hozzá. Szivem, te bolond jószág, ne zakatolj! Július 17. Pálma azt mondotta, hogy ismer en­gem. Azt mondotta, hogy látott engem gyermekálmaiban, várt reám és most boldog, mert itt vagyok. Ebbe bele kellene őrülni, ha nem volna okosabb boldognak lenni, Milyen komolyan, édesen mondotta a kis baba, hogy szeret engem. És én ezt milyen megilletődve hallgat­tam, mintha még sohasem hallottam volna. Eh, bolondság, egy hét múlva visszautazom szá­zadomhoz, addig pedig lehűtöm magamat és Pálmát. Csak a szivem ne verne oly borzasztóan. Ez a bolond szív egyre Pálmáról énekel. Július 22 Ma eljegyeztem Pálmát. Én nem te­hetek róla. de eljegyeztem. Szakrament, én nem akar­tam a kis idillt folytatni, de mihelyt rám nézett azok­kal a fekete szemekkel, összefolyt előttem a világ. Holnap elutazom, ma búcsúzóul egyszer, először meg­csókolt, a mikor a kapuhoz kisért. Ugyanott, a hol először ölébe esett sipkára. Erre a csókra valami cso­dás melegség járt át, szivem összeszorult és csaknem lerogytam a padra, Mi van a szivemmel, annyira meg­sebesítette volna Ámor ? Mihelyt beérek a századhoz, Lapunk mai száma 8 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom