Ung, 1911. január-június (49. évfolyam, 1-26. szám)
1911-02-05 / 6. szám
6. szám. TT 3ST <3 5. oldai. sen megsebesítette. — A bádogosmester panasza. Pap Dániel nyíregyházi bádogosmester sajtópört indított a Népszava ellen, a mely lap azt irta felőle, hogy szibériai bánásmódjával egy tanoncot, a ki felakasztotta magát, az öngyilkosságba kergetett. A vizsgálat folyamán Nagy Károly bádogossegéd vállalta a sajtójogi felelősséget, felemlítvén, hogy a száraz adatait Szamuley Tibor nagyváradi hírlapíró a helyszínéről egészítette ki. A budapesti törvényszék sajtóbirósága Nagy Károlyt hatvan, Szamuleyt pedig nyolcvan K pénzbüntetésre ítélte. Szamuley védője felebbezett. Terjed, árad szerteszéjjel — Mákszem-apró csillagok Tündöklő gyémánt porából — Összekötni földet éggel — Földfeletti mesterséggel Vernek fénysugárhidat . . . (Mit „tejut“-nak is neveznek Emberek — a gyermekek !) Fönn — a távol mélye tárul — És a kéklő láthatárbul Bontakozva, néma csendben — Mégse’ rezzen, mégse’ lebben — Mint a tenger álmodó, Arján elbűvölt hajó — Szálldos a „tündérszekér“. Fényes csillag rajt’ vezér 1 . . . Pára, szellő gyors lova, Tört sugár az ostora, Hámfa — rudján csillag ég, Csillag mind a négy keréls. Benn nyugágyon egyedül Szép királynő „Göncöl“ ül. Ködfoszlányból font ruhája, Harmatgyöngyből koronája. Mig nyomában körbe’-körbe’, Zajgó, táncoló tömegbe’ Mint egy zengő zivatar —• Éneklő madársereg Messzeköl{öző raja : Tündérország apraja ! . . . Kelnek, tűnnek lepkeszárnyon, Könnyű, lenge holdsugáron Földre szállnak 1 . . . Táncot járnak, Völgyön — erdőn — rónaságon ! . . . Varangy: Itt... a földön ? Cselicsal: ^ Por s göröngyön ! .. . — És legottan — innen, onnan — Csengő, csattogó zsivaj. Rétek pázsitos füvéről Felszökelve, megszaladva — Lombfüzérrel ko:.zoruzva Gyors iramban tör feléjük Fényvilágük — hófehér, Karcsú, szárnyas állata, Büszke — fenséges — hatalmas — Lángsörényü csodaszarvas! . . . Nosza, rajta mindahány! Ki nyakán, ki oldalán ! Hosszú farkán kúszva, mászva, Egymást tolva, taszigálva Feljut egy, lehull a más, — Kél kacaj, sivalkodás 1 . . . Játszva, dallva, kergetőzve, Fürge szellőt megelőzve — Rózsa szirmát ellepik, Harmatot Ibp mindenik. Felkutatva völgy tavát — Fésülik egymás haját, Viz tükrében arcuk nézik, Csalfamód’ egymást igézik. Csobbanó hullámon úszva, Fűzfa fürtjén partra kúszva, Fogni cincogó égért — Kötnek hosszú lombfüzért Páraködből — mint lehellet — Szőnek, fonnak könnyű leplet, Lenge hófehér ruhát. Bárki öltse, Szárnyra támad, Légbe Égbe Tűnve — szállhat. Varangy: Menj, szerezz ily fátyolt nékem. Cselicsal: Volna tengergyöngye bérem, S mit törpék vázkarja ás — Drágakő a ráadás: Tőrbe hágna zsenge lábam, — S jaj, de felkopnék az álam ! Varangy: Hogy hogy? Cselicsal: Fény elől futunk, Mélybe, éjbe vész utunk, Hamvad életünk parázsa, Bűverőnknek tűn varázsa, Pusztul, rejtezik, ki rém . . . — Földön, égen ur a fény! . . . Varangy: Majd szemébe nézek — én ! (Távolban hárfahangok s lágy, elhaló ének zendül). Cselicsal: Itt az alkalom reá ! Halld : a bűvös hárfa zendül, Fellegen, borún keresztül —? Tán keserve fülmilének — Rezzen lágy, tündéri ének. (Derül .... Csillagos égbolt, a „Tejút“ hid formájában futja át a hátteret.) Nézd ... az égbolt öble tárul, Tündöklő gyémánt sugárbul Összeróva már a hid, Hogy kápráztat, hogy vakít! lm’ közelgnek, Útra kelnek . . . (A „Tejuton“ élénken nyüzsgő gyermek-leánycsoport tűnik fel.) Mily tolongás, lárma, zaj, Játszi, gyermekes kacaj! Ott a tábor, Tündértábor Zsongva-bongva mint a raj. Ott a fenséges, a hatalmas, Lángsörényü csodaszarvas! . . . A hegyorom felett megállnak, miközben a fehér szarvas — szárnyas, mesebeli állat — eléjük vágtat, nagy zsivajjal körülveszik s hátára kapaszkodva eltűnnek . . . Utánok Göncöl — csillagszekerén tűnik elő s lassan méltóságosan áthalad a — Állj eléjük I (Utánok rohanna — de lába megtörik, visszahanyatlik.) Varangy: Holtra váltan Dermedez karom s a lábam! Cselicsal: Szólj, parancsolj! Varangy: Némul ajkam, Porba hull varázshatalmam I Cselicsal: Nézd, repülnek, szállnak, szállnak, Egyre tűnnek, meg nem állnak, Fel, kövessük I Varangy: Szárnyat! szárnyat!... ... Vége! . . . tarts fel, roskadok !.. . Semmi! . . . por s göröngy vagyok. Cselicsal: Hogyha vész erőd, hatalmad, Rém-varázszót ejtsen ajkad. Föld ölében rejtező Győzhetlen varázserő Véd, szolgál mig éj sötétül . . . — Szörnyű rémet küld segélyül! Varangy: Szörnyű rémet ? Cselicsal: Bűvcsodát, Alvilág vadállatát, Büszke szarvast — éjsötétet, Mely legyőzze a fehéret! Varangy: Szóljak ? s most ? . . . e pillanatban ? Cselicsal: Most van éjjelének éje, Táruljon ki szörnyű mélye ! . . . — Nézd, gyülemlik köd s a pára — Ajkaidnak szózatára — Véred, élted légyen ára — Fejtve lesz a nagy titok ! — Hívd elő, segitni fog ! Varangy: (A földre kuporodva, kezeivel földet markol, majd telszökve maga körül háromszor megfordul s a felmarkolt földet a légbe szórja.) Tárd ki sötétség Szörnyű világod, Rémteli mélység Ontsd a varázsod . . . (Térdre borul, karjait a föld felé tárva) Éjszakának éjszakája, Mérhetlen csodák csodája! Föld ölében rejtező Győzhetlen varázserő ! Küldd a szarvast — éjsötétet, Mely legyőzze — a fehéret! . . . Véremet, Éltemet Érte ajánlom — — Látni kívánom ! (A földből sürü füstfelhő tör elő s száll a magasba.) Mit jelent ez ? Cselicsal: Csitt, figyelmezz ! . . . (Az előtörő füstgomolyból — hosszú, panaszos jajszó hallatszik.) Varangy: Hah ! mi rém sóhajtozás! Cselicsal: Most oldódik a varázs, Mely a mélyhez, Zöld öléhez Érckarokkal láncold ! C SARNOK. Rege. — Verses szinmű. — Irta Somló Sándor. (4.) Varangy: Ámulat ver nyűgbe-------folytasd ! . . . Cselicsal: Izgatott, tüzelt a vágy Szállni dal nyomán — tovább ! Mégis — titkon félve féltem, Társam elhagy és reményem, Mint a pára, ködgomoly, Semmiségbe szerlefoly’ ! Felsóhajték ... „mily kaland, Oh bizony nyal jobb alant !“ Majd pityergve, sirva-ríva, — Titkon ég felé kacsintva — Mintha vágynám földre, síkra — Mélybe szállt tekintetem . . . „Gerlepárom, gyöngyvirágom“ — Szólt a szellő — „félsz velem ? Égre szállunk szárnyat öltve És te most vágynál a földre ? . . . •— Titkok rejtőkét kitárom, S mit nem láta földi szem, Bűvarázs min nem hat át, Lásd a tündérek honát!“ Én — szabódva mint a lány Földön, égen — mindahány, Sem^ ígérve, sem tagadva — — Ám’ azért mindent megadva — Ráborultam reszketőn ! . . . ... És a csillagos mezőn — Szárnyas, büszke gondolatként, Túl sugáron, páralégen — Fönn lebegtünk — fönn — az égen ! Varangy: S fönn az égen? Cselicsal: Fényes égen Szem sose látta Örömteli éden ! . . . Kincset óhajtó Itt lel aranyra, Csókra sóhajtó Mámoros ajkra ! Gond, kötelesség Földöni járom — ? — Itt ur az álom ! . . . Az álom ... az álom ! . . . . . . Örökös tavaszéj, Csupa dal . . . csupa kéj, Bűvcsodakert regebeli varázsa, Fű, fa, bokornak, Ágnak, a lombnak Hullása, halása — Se’ hervadása! . . . . . . Bólongva hajol le Gyümölcscsel a galy, Eléri, ki kéri — Ajkaival . . . Édes tejü magját Hullatja le pálma, Mosolyogva köszönget Zsenge banána . . . Értt füge toppan Utadba, ha nézed, Fák törzse patakban Izzadja a mézet. Szőlőt enyelegve Borága mutat, Tüzvérü levővel Töltvo kutat. Ringatva kínálja Balzsamfa bűs árnyát, Zöld mohapázsit Nyújt puha párnát. Reszketve hoz enyhet Bús lombjain Dalos madárral — Vad tamarin . . . ... S ott — hol a Cyprus Sötétje susog, Csörgedező ér Habja buzog, S törik vize tajtja Százszinü gyöngyre, Nyíl a virágkehely Egyszer — örökre: — Ott, a homályban, Mélyben, az árnyban, Lángszemü szirmát Oldva, kitárul — Üdv, örök élet Égi virága ! . . . . . . Ilyen az álmok, — Légi leányok — Tündérvilága ! Varangy: És a lányok ? Cselicsal: Ifjú, szépek, Légi, lengő tünemények . . . Holdsugára — hogyha fénynyel (A jajszó ismétlődik.) Varangy: Halld — megint! Cselicsal: Nem tart soká! (A jajszó fenyegető zúgásra erősödik.) lm’ : morog Háborog, Küzd, vajúdik, reng a föld; Lénye állatképet ölt. Varangy: Hah, iszony ! a pára ott Elváltozott! Szilaj merészen Ijesztő két szem Mered belőle. Cselicsal: Rajta ! Előre ! Gyönge vagy szemébe nézni ? — — Kár volt álmiból idézni! Mit se késs, tekints oda, Ott a szörnyű rémcsoda. Lépj eléje ! (A füstgomoiyban egy fekete szarvas alakja tűnik fel, szemei szikrákat szórnak, szájából lángot fúva.) Varangy: Megtudom Élek-ó? vagy elbukom ? (A szarvasra kiált.) Üdvözöllek rémek réme Éjsötétség szüleménye! — Tudod-é, ki vagyok ? Árnynak, lidércnek, Földbeli népnek Parancsolok. Meg ne mozdulj, el ne szállj, Szót fogadj, elébem állj ! (A fekete szarvas, dühösen kapálva, tüzet fú Varangy felé.) Nyeld vissza fulánkod’, Oltsd szemeidben a lángot. (A fekete szarvas szemeiben s szájában kialszik a tűz.) Négy pata, négy köröm, Nyolc a csülök ! . . . (Vesszejével megérinti lábait.) — Rajok ütök ! . . . Örömöm Gyönyöröm Ha nyűgbe kötöm ! . . . — Hódolatra ! közelebb 1 Lábaimhoz, mint az eb ! (A fekete szarvas Varangy lába elé kuporodik.)
