Ung, 1911. január-június (49. évfolyam, 1-26. szám)
1911-05-28 / 22. szám
22. szám. XT IST' Gr 3. oldal. Kosztolányi Zoltán, Róna Sándor, Treger Ernő, Létay Etelka, Netter Klári, Derkay Erzsi, Újlaki József, Komor Gyula, Kozma Bernát, Gyarmati Dezső, dr. Polgár (Arad), Tinanyi Domokos, a felsőlövői, soproni gyorsírók stb. A verseny alkalmából a vallás és közoktatásügyi minisztert a következő sürgönynyel üdvözölték: Hazánknak Ungvárt összegyűlt gyorsírói hódolattal üdvözlik Nagyméltóságodat, mint a magyar kultúra fenkült szellemű vezetőjét és a gyorsírás nagy pártfogóját. yikár Béla elnök. Ezután Vikár Béla tett előterjesztéseket az 1913. évben megtartandó 50 éves jubileum részleteire vonatkozólag. Ezek lényegében a következők : A darmstadti nemzetközi gyorsiró kongresszuson a magyar gyorsírók részéről tett meghívást megújítják és remélik, hogy a Kopenhágában ez évre összehívott kongresszust sikerülni log 1913. szeptemberében Budapesten megtartani. Retrospektiv gyorsirási kiállítás rendezését javasolja, a mely kiállítás keretében a legrégibb gyorsirási emlékek is bemutatásra kerülnének. Ugyanekkor fölállítják a Gyorsirók Házát Budapesten és erre 50.000 koronás alapítvány, a melyet néhai Czigány János tett, áll rendelkezésre. Reméli, hogy a kongresszus idejére sikerülni fog Markovics Iván szobrát leleplezni. Nemzetközi gyorsirő-verseny a parlament nagytermében. A magyar gyorsírás utolsó 50 éves történetének megírása. Előterjesztéseit Fabró felszólalása után egyhangúlag elfogadták. Utána Gulovics Tivadar felolvasta az eddig elbírált versenyek eredményét: A 270—300 szótagos versenyen az I—II. dijat (150—150 K) Téglás Dezső budapesti hírlapíró és Molnár Kálmán, az ungvári gyorsiró-kör egykori elnöke nyerték el. A második dijat (50 K), Szőke Sándor (Bpest) helyett, ki ezt a dijat már előbb elnyerte, Groszman Mór ungvári gimn. VIII. o. t. vitte el. A 250 tokos versenyen az I. dijat Groszman Mór, a másodikat Bihari Mihály (Bpest), III. Török Aladár (Bpest), IV. Fejér Ignác (Ungvár), V. Groszman Zoltán (Ungvár), VI. Vidor Gyula (Ungvár) nyerték. A 220-as s egyúttal középiskolai gyorsiró bajnoki versenyen a bajnoki címet és aranyérmet Groszman Mór nyerte el, ki egyúttal az első dij nyertese is, de az első dijat már előbb elnyervén, csak a bajnoki címet nyerte. Helyette első lett Vidor Gyula joghallgató, a harmadik dijat (s a második bajnokit) Groszman Zoltán (Ungvár), a negyediket Dolinay Miklós (Ung- | vár) nyerte el, e fokon még Fejér Ignác, Kontros Endre, Lusztig Ernő, Róth Dezső, Gottlieb Rezső (ungváriak) nyertek dijakat. A 180-as versenyben első lett Gottlieb Ignác (Ungvár), második Barabás Ernő (Szeged), harmadik Kellner Dániel (Szeged), negyedik Farkas Kálmán (Beregszász) ; az ungváriak közül pedig Schwarcz Vilmos, Róth Vilmos, Halmos Dezső, Dolinay Miklós, Lusztig Ernő és Weinberger Elemér nyertek dijakat. Általános figyelem közepette emelkedett szólásra erre dr. Hencz Károly. Meg van lepve azzal, a mit látott Ungváron és kijelenti, hogy kellő formában a megfelelő helyen ezt kifejezésre is fogja juttatni, hogy az elveszett intézmények újra visszakerüljenek e kultura-termékeny talajba. Reflektál Lőrinczy Jenő szavaira, a ki azt mondta, hogy a kultúrának Ungvá- yon kunyhója van. Lehet, hogy külsejében kunyhó, de a belső értéke felér egy fényes palotával. És a fő, a mi belül van. Megköszöni a vármegye, a város és a püspök áldozatkészségét, magyar vendégszeretetét. Meghatóan szép jelenet következett ezután. Hencz ugyanis személyesen nyújtotta át Gulovics Tivadarnak a miniszter dekrétumát, melyben e derék és kiváló szakembert az Országos Gyorsiró Tanács tagjává nevezi ki. — Legyen e szép kitüntetés az első lépcső karrierjéhez, a többi majd jönni fog magától ezután — fejező be szavait. Leírhatatlan lelkesedéssel ünnepelték ezt a népszerű tanárt, a ki a mostani versenyek rendezése körül is valóban omberfelotti munkát végzett. Vikár köszönő és búcsúzó szavai után Gulovics Tivadar mondott keresetlen szavakban köszönetét az őt ért kitüntetésért és Ígéretet tesz, hogy — ezt a szerinte csak előlegezett bizalmat — jövőben odaadó igyekezettel kiérdemelje. Végül Forrni Soma, a Gyorsirástudományi Társaság elnöke fejezte ki hálás köszönetét a miniszter képviselőjének, mire Vikár Béla elnök a lelkes éljenzések közt a kongresszust bezárta. A majális. Délután 5 órakor kezdődött a vendégek tiszteletére a Széchenyi-kertben rendezett majális, melynél sikerültebbre alig tudunk visszaemlékezni. A tisztán egy koronás beléptidijakból közel 400 K gyűlt be. A zenétf délután a 66-ik gyalogezred zenekara szolgáltatta, az est ellenben már Lányi Géza és zenekaráé volt. A párok bent a nagyteremben csakhamar hozzáfogtak a tánchoz, melynél azonban már oly nagy volt az érdeklődés, hogy az emberek majd egymás hátán táncoltak. A mulatság a késő éjjeli órákig tartott. Ritkán láttunk ennyi szép asszonyt meg leányt együtt. A vendégek legnagyobb része reggel 4 órakor utazott el, a szegediek külön rendelkezésükre bocsátott kocsiban. Szinte nehéz volt már a bucsúzás ... Footballverseny. Sok nézője volt az ugyancsak délután 5 órakor kezdődő footballversenynek, a mikor is a Széchenyi- park versenypályáján az ungvári főgimnázium csapata mérte össze erejét a budapesti Barcsay-utcai főgimnázium csapatával. Eredmény 3:0, az ungváriak javára. Szóval győzelem az egész vonalon. Hölgyek versenye. A hölgyek versenyének eredményét a nagy munka miatt csak pénteken tette közzé a bíráló bizottság. A győztesek ezek : 1. Schulmann Gizella (Ungvár), 2. Schwarcz Irén (Ungvár), 3. Rosenberg Margit (Ungvár), 4. Grüner Ilona (Ungvár), 5. Grosz Hermin (Munkács), 6. Jutkovits Gizella (Ungvár), 7. Wassermann Paula (Ungvár), 8. Fuchs Sári (Munkács), 9. Gultman Edit (Munkács), 10. Mandel Matild (Munkács), 11. Bittó Mariska (Szeged), 12. Horskovics Ilona (Munkács), 13. Hille Valérka (Szeged.) Az ungvári győztesek közül Schulman Gizela, Grüner Ilona, Jutkovits Gizella és Wassermann Paula a kereskedelmi szaktanfolyam hallgatói s csak 7 hónap óta tanulják a gyorsírást. Simonyi Sándor tanította őket. Ungi riportok. A hol forognak a milliók. A perecsenyi vegyigyár. I. Története és a belső gyártás. Perecseny, 1911. május SS. Ebben a gyáriparban annyira szegény országban valóságos oázison nyugszik meg a szemünk, ha a közeli Perecseny Bantlin-féle vegyigyárak füstölgő kéményeiben gyönyörködünk. Mert hiszen a nemzet tulajdonkópeui gazdasági fejlődése ezekben a füstölgő kéményekben rejlik. És csak ilyen gazdasági fejlődés, ilyen gazdasági vagyon tehet bennünket függetlenné, önállóvá, szabaddá. Érdekes jelensége a perecsenyi milliós és busásan jövedelmező vállalkozás a magyar közéletnek. Magyar ember alapította, és a magyar ember — tönkrement. Szomorú jelenség ez. Azután jött egy munkás ember, messziről, Németországból, a kit nem fogadtak febórruhás lányokkal, tűzoltókkal és zenekarral, és ő serény munkával, igazi szakértelemmel gyáripart teremtett ebben a vármegyében. És ma száz és száz magyar embernek ad kenyeret és felvirágoztat egy egész vidéket. Ezek a gondolatok foglalkoztatnak, a hogy megérkezem Perecsenybe. A virágos, a gyönyörű május hónapot éljük, és a vén Polonina Buna hófehéren tekint le reám. Tetejét teljes hó borítja. Az állomáson Rötby Szilárd, állami iskolai igazgató vár, a ki egész utamon végig kalauzol és a kinek igen sok fontos adatot köszönhetek. A gyártelep a, maga impozáns külsejével, kőt óriási kéményével, rengeteg épületével egy kis városrész benyomását kelti a szemlélőben. Mielőtt azonban betérnénk a gyárba, vessünk egy pillantást a múltra. Ung vármegyében, Turjasebesen van a vegyigyárnak egy fióktelepe, mely tulajdonképpen a törzsgyár volt. Ennek megalapítója és első sorban tulajdonosa báró Kotz volt, a ki a múlt század nyolcvanas éveiben külföldről hazakerülve, turjasebesi birtokán húzódott meg, a hol is nagyban foglalkoztatta — az üres erszény problémája. Birtoka nagyrészt hatalmas erdőségekből állott, melyek értékesítésére kalandos ötlete támadt: falepárlótelepet akart felállitani. Hallott ilyesmiről Németországban, vagy talán látott is hasonló gyárat, de akkortájt Magyarországon még az ilyesmi ismeretlen volt, báró Kotz részéről pedig már azért is kalandos e vállalkozás, mivel ő műszaki ismeretekkel éppenséggel nem rendelkezett. Nem lehet hát rajta csodálkozni, hogy egymásután különféle szélhámosok jelentkeztek, kik füt-fát ígértek, óriási eredményeket helyeztek kilátásba, de mindannyian csak ahhoz értettek, hogy a bárót agyafúrt módon becsapják, kizsákmányolják. Az utolsó ilyen mindentudó „mérnök“-öt Lőrinczy Jenő alispánunk — akkor még nagybereznai főszolgabíró — leplezte le, kisütvén róla, hogy soha semmiféle műegyetemnek még tájékára sem járt. E kellemetlen tapasztalatok után báró Kotz azon igyekezett, hogy gyárán valahogy túladhasson. Véletlenül értesült erről dr. Bandin Ágoston vegyész, kinek Konstanzban már volt egy hasonló gyára. Megtekintette a turjasebesi gyárat, mely nemsokára tulajdonába ment át. Azután megkezdődött a munka, a telepnek modern berendezése, mert hisz a régi berendezésből alig volt valami használható. Néhány évi szorgalmas munka után oly virágzásnak indult a gyártelep, hogy dr. Bandin a vármegye vezető embereinek támogatásával nemsokára azon fáradozott, hogy Perecsenyben — a Közlekedési vonal mentén, most már egy nagyobb- szerű gyárat építsen. A perecsenyi vegyigyár részvénytársasági alapon 1894-ben létesült és a turjasebesi gyár bekebelezésével csakhamar hatalmas vállalattá fejlődött. A részvénytársaság azóta Cernik-en, Horvátországban is szerzett egy gyártelepet, azonkívül több erdőrészlet megvásárlása után, saját erdőüzemet tart fenn. A vegyigyár telepeit 1901 óta Rohn Szevór gyárigazgató vezeti, kinek szakértő vezetése alatt a vállalat hatalmas lendületet nyert, úgy műszaki tekintetben, valamint a célszerű munkásjólóti intézmények fejlesztése irányában is. A perecsenyi vegyigyár kétségtelenül egyik fontos tényezője Ung vármegye gazdasági életének. Perecseny községet másfél évtized alatt teljesen átalakította. Jótékony hatása érezhető közvetlen vidékén túl is. Mit gyártanak Perecsenyben? A gyártáshoz magához — kivéve a szakértőket — roppant laikusak vagyunk. Azért adjuk itt át a szót a gyár kiváló és előzékeny vegyészének, Alíöldy Károly- nak, a ki volt szives a fontosabb dolgokat tömören összefoglalni. A perecsenyi vegyigyár a bükkfa száraz lepárlásával és a keletkezett termékek további feldolgozásával foglalkozik. E fiatal iparágnak kétségtelenül a szénégetés az őse. A faszenet már ősidők óta ismeri az emberiség. Sokoldalú alkalmazást talál mint tüzelőszer, különösen a fémek feldolgozásánál; ópoly nélkülözhet- len a falusi kovácsműhelyben, mint a legmodernebb berendezésű ércolvasztóban vagy acélgyárban. Régóta tapasztalták azt, hogy a szénégető kemencékből kitóduló füstből sajátságos anyagok rakódnak lé. Ezen anyagok beható vizsgálatakor rájöttek, hogy igen érdekes és értékes anyagok mennek itt „füstbe“, sokkal értékesebbek, mint maga a faszén. Ezen felfedezést nyomon követte a törekvés, hogy a keletkező gáznemű terméket felfogják és iparilag értékesítsék; az eredmény pedig a még mindig fejlődésben levő falepárló ipar. Az első falepárló gyárak Németországban épültek, gombamódra szaporodtak és miután rövid pár évtized alatt kipusztitották az erdőségeket, nyersanyag hiányában majdnem kivétel nélkül beszüntették üzemeiket, illetőleg átalakultak roktifikáló telepekké. A német vámtörvény ugyanis gondoskodott róla, hogy óriási védvámokkal terhelvén meg a kész tiszta anyagokat, lehetlenné tegye azok bevitelét: ellenben vámmentesen engedi behozni a falepárlás nyers terményeit és igy munkával, tehát jövedelemmel látja el a német rektifikáló telepeket, melyeket bőven ellátnak nyers termékekkel a kivitelre utalt idegen, főleg magyar és horvát gyárak. A falepárló telepek boldogulásának feltétele a kellő mennyiségű és olcsó fa. Elsősorban bükkfa jöhet | tekintetbe, mivel a tölgy és fenyő más utón, pl. mint j épületfa, jobban értékesíthető, legalább minálunk ; Svédországban óriási gyárak foglalkoznak fenyőfa lepárlásával. Hisz az iparszerü lepárlással szemben a régimódi szénégetés is valóságos tékozlás, pedig nem is oly régen az erdőkincstár óriási tömegekben elégette a fát, hogy a visszamaradó hamuból kilúgozott hamuzsir (németül Pottasche) eladása utján értékesítsék a fát. Ilyen hamu-zsir előállító telep volt a Perecseny határában fekvő Potásnya, melyet bizonyára az ott dolgozó német munkások kereszteltek e névre. Magyarország erdőgazdaságához képest nagyon is kevés a falepárló gyárak száma, ennek oka a tőke és a vállalkozási kedv hiányán kivül gyáriparunk fejletlen voltában keresendő. Jelentékeny falepárló gyárak vannak hazánkon (Horvátországot is ideszámítva) kivül még Boszniában, Oroszországban és Amerikában. Faecet, famész. A falepárlás lényege röviden a következőkben foglalható össze: A hasábfát zárt vasedényekben, a retortákban, a levegő kizárása mellett kb. 500° C hőmérsékletre hevítik, e közben a fa anyaga, nevezetesen : a cellulose többszörös bomlást szenved, különféle egyszerűbb vegyületek keletkeznek, közülök a íaszén visszamarad a retortákban, a többiek pedig a retorták folytatását képoző csöveken gázállapotban elszállanak és hideg vizzel hűtött hűtőkön átvezetve nagyrészök lecsapódik; ez az első nyerstermék a nyers íaecet. Kisebb részük nem cseppfolyósítható, hanem zárt csövekben tovább vezetve fűtési célokra használtatik fel, főleg széngázt és hidrogént, tehát éghető gázokat tartalmaz. A gyár összes főtermékei a retortákban keletkeznek, a további munkálatok e termékek elkülönítését és tisztítását célozzák. ECY ÓRA ALATT ELVESZI a láb kellemetlen szagát és megszünteti a lábizzadást a MITTELMANN-FÉLE LÁBVIZ ára egy üvegnek 1*20 K. Kapható kizárólag az „Arany 217 9-26 oroszlán“ gyógyszertárban Ungvárt. A VALÓDI liliom arc^srrocs csakis az „ARANY OROSZLÁN“ gyógyszertárban kapható.
