Ung, 1910. július-december (48. évfolyam, 48-73. szám)
1910-09-11 / 58. szám
2. oldal, XT IST G358. szám. régit lerontják, a józanok az újat felépítik. A nemzeti élet szempontjából mindkét emberfajta egyformán értékes elem, mert az egyik a fejlődés megindítója, a másik a megalkotója. Az egyik érzelmet, a másik értelmet visz a munkájába. Az érzelem minden ember sajátja, az értelem keveseké. Azért az egyik népszerűbb, mint a másik. Ebben kell keresni a magyarázatot, hogy a Rónay Antal és a hozzá hasonló emberek kevésbé népszerűek a politikai vonatkozásokban az ellentétes fel- fogásuak szemében. De ha ellentétes felfo- gásuak a saját párthiveik lelkében élő meggyőződést becsülik, becsülniük és tisztelniük kell az ellenkező meggyőződést is. A mint büszke az a politikai meggyőződésű párt, a mely Rónayt magáénak vallja, bizonyára a másik párt is büszke lenne, ha ilyen férfiúval dicsekedhetnék. Ritka jelenség vidéki politikai életünkben, hogy egy egyéniségnek olyan karakterisztikus befolyása legyen, mint a minő Rónayé. Csak a kinek alkalma volt bepillantani a közelmúltban a pártok életének kohójába, tudja méltányolni és nagyrabecsülni azt a mindenre kiterjedő nagy áttekintést, munkabírást, fáradhatatlanságot, hűséget, a mi Rónay személyében összpontosult. Nem egy ember volt ő, hanem a munka-emberek sokasága, a ki sok dologtalan helyett tudott dolgozni. Egyenes jellemével nem fér össze a kicsinyes taktikázás. A mit akar, egyenesen, őszintén, becsületesen akarja, minden hátsó gondolat vagy rosszindulatú kertelés nélkül. A mit kimond, az fedi akaratát, meggyőződését, lelkét. Vele szemben mindenki mindenkor tisztán láthatott. A mi ellenkezik meggyőződésével, azt bátran ki is fejezi, de ép oly erélylyel harcol azért, a minek helyességéről, igazságosságáról, jóságáról meg van győződve. A köznapin felül emelkedő egyéniségét igazolja az is, hogy a rutén nép, a melynek javáért évek hosszú sora óta fáradozott, őszintén szereti, lelkében a Rónay név fogalommá lett. Szeretetének és ragaszkodásának jele volt a legközelebb lezajlott képviselőválasztás, a mikor Rónayt az ellenjelöltek minden költekezése és igyekezete dacára az utolsó pillanatban is egyhangúlag megválasztotta a nagy- bereznai kerület 67-es programmal. És a nagybereznai kerület iránt a vármegye igazán hálával tartozik, hogy ezt a kiváló férfiút ajándékozta meg bizalmával, mert igy Rónay, — ha megválik is hivatali állásától, — tovább is munkálkodhatik szülő vármegyéje javára. Meg vagyunk róla győződve, hogy ez a vasakaratu, munkás ember győzedelmeskedni fog még az idő haladásával járó gyengeségeszeretetben éltem. Néha kicsapott a boldogság toli kelyhe, ujjongást lopva szivbe, melybe nyolc kicsi lélek áradó szeretető ömlött, tetejében a legjobb szülők áldó gyengédségével. Hogy fórt volna bele egyéb a jónál!? ügy nőttünk, tanultunk, tanítottunk. Nőttek igényeink, ambícióink; tágult látókörünk. Bármily keveset tanultunk később az élet iskolájában, mégis mily sokat vett el gyermeki boldogságunkból! A komolyabb időkről minek meséljek? Mindegyik átélte több-kevesebb változatossággal. A serdüléssel kopogtatott be a komolyság és bokó kívántam volna maradni. Ma, de- resedő fővel is a gyermetegen bohó perceimet vallom a boldogoknak. Az édeseknek! Ezek a terhetlopő könnyítő pillanatok . . . Felnőtt emberek lettünk. Érzésekkel, viszonyokkal kellett harcolni . . Helyzetnek ura és álmoknak elrablója lenni. Ilyenkor előtérbe került világítva anyai szerepem. És fülembe, szivembe hangzott gyermekek remegő kérdése: Mit tegyek? Hogy tegyem? Hogy boldog, elégedett légy. Lelked nyugalmának érdekében mindent — hajtogattam. — És reménységek tündöklő fényessége égett leányaink szép szemében. Boldogító, illuziós tündérmesék. És .... mentek, elkerültek hazulról párta alól, zsidó főkötő alá mind. Legelsőnek én, nagy sírva. Annyi gyémántszivet egyért! Nem tudva, sejtve, találok-e egyáltalán ott szivet uj életpályám beláthatlan mezején. De mihamar gyakran otthagyogattam párom és portám, hogy visszapottyanjak anyai ölbe és visszahódítsam kedvenceim szárnyaim alá. Szívesen, aranyokén is, és még kiváló szolgálatokat fog tehetni vármegyéjének. Bár fájlaljuk Rónaynak, mint tisztviselőnek körünkből való távozását, másrészt örvendünk, hogy újabb működési terén üdvözölhetjük. A munkásgimnázium. Irta Simonyi Sándor. A zeneiskola tagadhatatlanul nagy és fontos lépés Ungvár kulturális életében. A vidéki kis városokhoz viszonyítva, Ungvár lakosainak szellemi élete meglepően magas fokon áll. A ki Magyarország különböző vidékein járt, az igazolni fogja állításomat. Gyakorlatilag igazán nem értek a zenéhez, de azért tisztelettel megértem azoknak az örömét, a kik lelkesednek a zeneiskoláért. A zenét minden idők legnagyobb szellemei a legfelségesebb élvezetek egyikének tartották s tagadhatatlanul nagy lelki intelligenciára mutat. Tagadom azt, hogy a jó muzsikus ügyes mesterember volna csupán, rendkívül érzékeny, finom lélek s nagy intelligencia kell hozzá s éppen úgy születni kell rá, mint a versírásra. S az iskolai tanulással éppen úgy nincs összefüggésben, mint az utóbbi. Bizonyság az, hogy kiváló zenei, irói lángelipók nagyon hiányos kiképzésben részesültek. Az úgynevezett tudást pótolta náluk az intelligencia, mert a kettő teljesen különböző két dolog. Tehát a zene élvezetéhez s igazi átértésóhez nagy intelligencia kell. Éppen ezért a zeneiskola a város nagy tömegét nem fogja érinteni, hogy — úgy mondjam — egy kis számú, szellemi tekintetben magasabb igényű csoportnak érdekeit fogja szolgálni csupán. Úgy látszik, hogy egyes urak, a kiknek a város szellemi életének irányításában szavuk van, tudatában vannak mindazon dolgoknak, a miket e sorokban elmondok, mert komolyan foglalkoznak a munkásgimnázium felállításával, a mely nem a kiválasztottak igényeit fogja szolgálni, hanem mindenkié lesz, s a közműveltségre ennél a praktikus iskolánál alig lenne valami nagyobb hatással. Hogy mit jelent egy helyesen vezetett s jó kezekben lévő munkásgimnázium egy város életében, röviden elmondom. Tessék elképzelni egy szabad iskolát, a hol bármily foglalkozású egyén a tanultakat haszonnal értékesíti a saját mesterségénél. Megtanulhatja az iparos a rajzot, a boltos a könyvelést, például gyakorlatilag megtanulhat németül is annyit, a mire a mindennapi érintkezésben szüksége lehet. És ebben minden megerőltetés nélkül részt vehetne minden érdekelt, mert az előadást este tartanák s valószínűleg a költségek jó részét az állam is viselné. Az intelligensebb, úgynevezett középosztály, mely az általános műveltséget célzó tárgyakat valamikor az iskola padjai között hallgatta, egy kicsit más szellemben, más modorban, más világításban hallhatná a természettudományt, a történelmet, no meg egy kicsit a szociális tudományokról is tudomást szerezhetne. Volt alkalmam ennek az ügynek a korifeusával beszélgetni. Erősen gyakorlati irányt akarnak adni san simultak. Velem jöttek. Velem éltek, követve minden gondolatom, lépésem. Asszonyi életem apró nap- sugárkái lettek. Mások is szerették, élvezték nemes szülői törzsöm sudár csemetéit. Meg is akadt rajtuk nem egy bűvös szempár. És . . . folydogált az idő az ő szabad medrében. El-elmaradtak a testvérkék. Adott helyükbe a jó Isten gyermeket. Csak kell szeretni szüntelen valakit, én Istenem! Hát volt: kit, az egyetlent. Abban is osztozkodtunk. Mindegyiké ez egy. Mint ők enyéim. De került egy hozzá egy másik; ez tulajdonképen a mesém meséje: Ez a mesegyermekem! Nem vérbelim. A véletlen tette földesurammá, hogy bevilágitsa falusi magánosságom, beragyogja beborult egem. Jámbor fanatizmuson azt súgja, hogy Isten azt direkte az én árva bánkódó lelkem csöndes áhítatára, végtelen nyugalmára teremtette. Úgy, úgy. Árván, magánosán került oda, a fényes, nagy világból, abba belecsömörölve, a tiszta falusi portára, unalmas, de szorgos életre. Csodás volt élete, áldásos a jótékonysága. Úgy ismertem meg nemes részvétében felemelkedett lelkét a falu egyetlen betegénél. Ő is ott ismert meg, hol legjobban festettem anyai szeretetnek szépítő világitásában. összebújva boldogan panaszra. Csak ő maga a bús magánosság. Titkolni akartam emberi boldogságom, hogy árvasága úgy bele ne sírjon a pusztaságba. Kerestem kedvét. És mert anyáskodásom boldog melegségét kedvelte, megmaradtam vele szemben is anyának. A vélem egykorú deli férfiúval I Nem okozott zavart. Csak nem ennek az iskolának, s lehetőleg a polgári iskolák tantervéhez illeszkednek, s a ki rendesen látogatja az esti tanfolyamot, annak látogatási bizonyítványt állítanak ki, s ha akarja, ennek a bizonyítványnak alapján levizsgázhat a polgári iskolák tárgyaiból. A gyakorlati értékesítés mindenesetre nagyon szép dolog, bár az én nézetem szerint két dologtól kell óvakodni: a proletárképzéstől s attól, hogy a munkásgimnáziumba az iskolák fojtó szellemét, az úgynevezett hivatalos jelleget bevigyék. A munkásgimnázium, helyesebben a nép általános műveltségének iskolája, az előadásnak szabadnak, nyiltnak s általánosnak, liberálisnak kell lenni. Az iskolai methodus pedig mindenkor hivatalos, a mi pedig hivatalos, az mindig copfos, nagyképü, elfogult és ritka esetben jó. Á munkásgimnázium tárgyai lennének a polgári iskola négy osztályának tárgyai alsó fokon. Egyetemes, hazai történelem, kö nyvviteltan, ipari, szabadkézi rajz. magyar irodalom, gyorsírás, gépírás, szociológia, természettudomány magasabb fokon. Maga a gondolat nagyon szép és üdvös, mert az igazi műveltséget célozza. Az igazi műveltség egyszerűvé, természetessé teszi az embert, az úgynevezett társadalmi kinövések : a rongyrázás, a pagály- öltözködés, a zsúrmánia, a bevételentúli költekezés, a a párbajjegyzőkönyvek gyűjtése, a felekezeti türelmes- ség mind a félmüveltség eredménye, az igazán művelt ember mosolyog fölöttük. A Közművelődési Egyesület az elmaradt falusi emberek sorsát javítandó, az analfabéták oktatását keresztül vitte, a munkásgimnáziumot a városnak szánta. Az ügy élén Hidasi Sándor kir. tanfelügyelő, a Közművelődési Egyesület ügyvezető-alelnöke áll. Ennek a derék, nagyképességü embernek a neve is elég biztosíték arra, hogy az iskola jó kezekben lesz. ö és az Egyesületnek még néhány tagja buzgólkodnak az ügy sikere érdekében. Sokak nevében tisztelettel üdvözlöm érte őket. Református ügyek. — Az ungi ref. egyházmegye közgyűlése. — Jellegzetes, református papi embereket lehetett látni folyó 8-án Ungvár utcáin. Az iskolai behatásoktól amúgy is népes utcák forgalmát tetemesen emelték, mert igen szép számban voltak képviselve. Komoly ügyeket jöttek ide tárgyalni. — Az ungi református egyházmegyének — melynek hatásköre kiterjed Bereg- nek és Szabolcsnak néhány községére is, — volt az őszi közgyűlése A gyűlést megelőzőleg, fólkilenc órakor isten- tisztelet volt a református templomban, melyen igen szép számmal vettek részt lelkészek és világiak. Utána vette kezdetét a közgyűlés, a református elemi iskola tantermében, melynek nem kevesebb, mint 51 tárgya volt. A gyűlésen Szűcs István tiszasalamoni lelkész, esperes elnökölt és jelen voltak az egyház összes világi és egyházi tisztviselői, valamint a tanácsbirák. A tárgysorozat részleteibe úgy hatalmas anyagánál, mint tárgyánál fogva nem bocsátkozhatunk, mert hiszen ezek az egyház belügyei, bár nem egy közérdekű és fontos tárgy is Volt napirenden. A gyűlés lehetett szabadjára engedni bugyogni forrását anyai szeretetnek, mert ott vigyorgott körültünk a magasból is alacsonyan Ítélkező, gonosz világ. Az üres számitó világ. Érdek köztünk nem létezett. Pusztán szeretetnek és boldogságnak voltunk hijjával, drágáinktól elzárva, magányra kárhoztatva. Elég jog és alkalom arra, hogy két, rideg körülmények között élő lény egymást lelkében, szivében, nyelvében kényeztesse. Falusi közelség, isteni természet bűvvarázsu kerete, folytonos lelki, szellemi érintkezés oly rokonokká változtatott, hogy arcizmunk egy rándulásáról tudtuk kölcsönös lelki- állapotunk. Olykor dolga akadt a hivatásszerű anyának : Vigasztalni, bátoritni, lelkesitni, viditni. (Hogyne, ma e gyermekvédelemtől buzgójvilágban I) Hálás talajra, szív és lélekre találtam férfi alakjában. Ne gúnyosan mosolyogjanak 1 Értem kétkedésük. Sőt. De melyikük nem hitt egynek kettőnek ? Hát igen, idő, alkalom, ember- és viszonyismeretem rávitt a legszebb élet- tapasztalatra. Hja, van még ember is, nemcsak emberi állat. Rá is illett: „Nem anyától lettél, rózsafán termettéi“. Uram hogy nyugodott bele bizalmas viszonyomba? Nagyon természetesen. Ösmerve engem. Igazi gyermekünket különben szabad perceiben oktatta, nevelte a fogadott felnőtt, édes gyermekünk, ki mint „Édi“ szerepelt a család eszményeként. A nagyvilágban szerzett rideg tapasztalatait, benyomásait elhagyogatta a csupa- sziv Édi. Néha világi kirándulásaiból fura tapasztalatokkal jött elő. De nyomban helyreütöttem kicsiny véleményét: Ne úgy lelkem 1 Az a leány, asszony
