Ung, 1910. július-december (48. évfolyam, 48-73. szám)
1910-09-04 / 57. szám
48. évfolyam. — 57. szám Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1910. szeptember 4 Lapunk mai száma 8 oldal. TAES^lDj&XMI Xj-A-F AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Hirdetések úgy az „Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér. A nyilttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatal! telefonszám 11. Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K Egyes szám . 20 f. Amerikába : Egész évre ..........10-60 K „Ung vármegye Hivatalos Lap“-JávaJ együtt Egész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos iLapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-sö szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. örvendetes jelenség tehát, hogy a protestáns íelekezetek különböző gyűléseiken egymásután elrendelik a könyvtárak létesítését, bizottságot küldenek ki, mely megállapítja azon sajtótermékek jegyzékét, melyek e könyvtárakban helyet foglalhatnak és eleve kizárnak e könyvtárból minden olyan művet, mely akár a magyar nemzeti szempontoknak nem telel meg, akár a vallás, vagy erkölcsbe vágó tanokat hirdet. Nagyon okos és előrelátó óvcintézkedé- sek ezek úgy a magyarság érdeke, valamint az ifjúság helyes erkölcsi nevelése szempontjából. Nagy vívmánya még e törvénynek, hogy eltörölte a mindennapi tankötelesek után a szülőktől az országos tanítói nyugdíjintézet részére szedett 30 filléres és a nép által „gyerek- adódnak nevezett járulékokat. Hogy ezekkel mennyi baj, kellemetlenség volt és milyen gyűlöletes intézkedése volt ez a nyugdíjtörvénynek, erről a tanítók, az iskolai gondnokok és elnökök igen-igen sokat beszélhetnének. E törvénynyel szemben persze, mint minden újítással szemben, aggályok is merültek fel. Ezeket itt mind nem részletezhetjük, csak egyre utalunk. Felmerült ugyanis az a kérdés, vájjon kötelesek-e a felekezeti iskolák ezután is a más vallásu tanköteleseket befogadni akkor, mikor a felekezetek első sorban mégis csak saját híveik gyermekei számára állítják fel és tartják fenn az iskolákat? A válasz a felmerült kérdésben nem soká késett. Igenis kötelesek fölvenni, mert a tandijváltságban, melylyel az állam az iskolát kárpótolja, a más vallásuak által eddigelé fizetett tandij is benne foglaltatik és mert az 1868. évi XXXVIII. és az 1907. évi XXVII. t.-cikkek révén erre különben is — főleg ha államsegélyes — minden népiskola kötelezhető. Ezentúl tehát addig, mig az iskolákban hely van, fel kell venni a jelentkező gyermekeket, nem lehet a árnyoldalai és ezekre nézve beteljesedik azok szava, kik előre megjósolták, hogy csak részben rendezik az állapotokat, hogy radikálisnak nem radikálisak még a sokat támadott nemzeti szempontból sem, végrehajthatóknaknem végrehajthatók, legfőbb érdemük az, hogy a tanitói nyomoron enyhítettek, de ezzel szemben sok óhajt, reményt, jogos várakozást, égető reformot a messze jövőbe toltak ki. Az ingyenes népoktatás nagy kihatását csak az tudja igazában mérlegelni, ki tudta, látta, hogy a tandij a szegények iskoláztatásánál mekkora kerékkötő. Egyes helyeken a népiskola egyenest a tandijra volt alapítva. Vármegyénkben is van nem egy olyan hely, hol 4, 6, 8, 10, sőt 30 korona is járt egy-egy gyermek tandija fejében. Igaz ugyan, hogy az 1868. évi XXXVIII. t.-cikk szerint a szegényeknek a tandij elengedendő lett volna, ámde mivel sok, a legtöbb helyen ez képezte a tanitói lizetés jelentékeny részét, a tanítók nem igen lehettek bőkezűek, adakozók, mert hiszen akkor felkopott volna az álluk. Egyes felekezeti iskolákban e mellett aztán a tandij kétszeresét is szedték székpénz címén a más vallásu tanulóktól, mivel ezek szülői egyébként nem járultak volna az iskola fentartásához. Mind ennek vége van. A földhöz ragadt szegény népnek a tandíjfizetés kötelezettsége nem lehet többé sem réme, sem kibúvója, az iskolakerülők száma és ezzel az analfabéták száma is kétségen kívül fogyni fog. Nagy jelentőségű a törvény azon intézkedése is, hogy a fölvételi (beiratási) dij csak az ifjúsági és tanitói könyvtár szervezésére és gyarapítására fordítható, az egészen szegényeknek pedig még ez is elengedhető. Hogy a jól szervezett és kezelt ifjúsági könyvtár mekkora szolgálatot tehet a népnevelésnek és oktatásnak, azt teljes mértékben csak a beavatottak tudják méltányolni. Nagyon szép és igazán Ingyenes népoktatás. Irta Hidasi Sándor. Folyó évi szeptember elseje Magyarország kultúrtörténetében fontos, nevezetes nap volt. Ekkor lépett teljes hatályával életbe az 1908. évi XLVI, t.-cikk, mely a népoktatás ingyenessége iránt intézkedik. Ezentúl egyetlen népiskolában sem szabad többé tandijat, vagy más efféle természetű illetéket szedni, egyedül az ifjúsági és tanitói könyvtár javára vételezhető be a mindennapi tankötelesek után csekély felvételi dij, de ezt kizárólag erre is kell fordítani. Az az iskolafentartó, ki a törvény ezen rendelkezését megszegi, iskolája léteiét kockáztatja, mert az ilyen tanintézet hatóságilag bezárható, fentartója pedig elveszti mindenkorra az iskolaállitáshoz való jogot. Nagy jelentőségű e törvény a szociális élet szempontjából. Ezzel megszűnt az a viszásság, vagy mondjuk ki nyíltan, nagy méltánytalanság, óriási igazságtalanság, melyet a közoktatásról szóló 1868. évi XXXVIII. t.-cikk iktatott törvénykönyvünkbe, mikor egyrészről kimondotta az általános tankötelezettség nagy elvét, másrészről azonban ennek az elvnek kivitelét megnehezítette, sőt sok esetben lehetetlenné tette a tandijszedés joga által. A szo- ciálisták évek hosszú során át sürgették, követelték is ezen kirívó ellentét megszüntetését, de azért teljes 40 év kellett hozzá, mig meghallgatást találtak. Örökös panaszuk, jajszavuk és ostromuk nélkül a koalíció alig szánta volna reá magát erre az igazán szociális, a nép minden, főleg pedig szegény rétegét érintő, nehéz, mert anyagi érdekeket is veszélyeztető kérdés megoldására. Apponyi törvényeiből ez az egy az, melynek hosszú élete leszen, melyet többé, hogy úgy fejezzük ki magunkat, visszacsinálni alig lehet. Egyéb törvényalkotásainak úgyis már erősen jelentkeznek nagy hívja az amerikai mindazokat, kik még csak rövid idő előtt érkezve Amerikába, lépten-nyomou elárulják tapasztalatlanságukat, hazai szokásaik közül a leg- rosszabbakat. „Greenhorn“ az a tejfölös szájú ifjú, ki néhány hétre jött át Amerikába, és már newyorki tartózkodásának harmadik-negyedik napján fejezeteket citál „kíméletlen őszinteséggel, erős kritikával“ megírandó (1), de soha meg nem jelenő könyvéből. „Greenhorn“, az az egyhete átkerült Ínyenc, a ki Manhattan Cocktailt iszik a breakfasthez, a teljesen „szeszmentes“ első reggelihez is, csakhogy annál amerikaiasabbnak lássék és az élvezettől kidülledt szemekkel, rettenetes kínnal kanalazza a cIám chow- dert, csigalevest, vagy a stewed oystert, tejbefőtt osztrigát, csakhogy a pincér előtt zöid-nek ne lássák. „Greenhorn“ az a naiv ifjú, ki csöndes, szolid fogadóban akar lakni és éppen azokban keres és talál lakást, hol a „/amily entrance“ — családi bejáró, — bizalmatkeltő felírásból következtetve, kedves, osöndes otthont remélt, de már az első estéken megdöbbenve látja, hogy ebben a „családias jellegű“ fogadóban esténkint „jour* van, folyton-folyvást váltakozó, ki-bejáró hölgyközönséggel. „Greenhorn“, különösen az a magyarországi ifjú, ki honfitársai nejét, leányait per „nagysád“ titulálja, „kezeiket osókolja“, keztyüs kézzel fog kezet velük az utcán, közben folyton ugrálva a hölgy baloldalára, — nem tudva, hogy Amerikában nemcsak hogy nem divat, de határozottan illetlenség a hölgyet a járdának koosiut felé eső oldalán hagyni, mig a férfi a házsor felé eső oldalon marad. És „Greenhorn“ az a honfitárs, a ki vagy másfél kiló ajánlólevéllel és — „Es is erreicht“ — bajuszszal járja sorra a magyar kolónia prominens tagjait, becses és jóindulatú támogatásukat kérvén valamely kínálkozó üresedésben levő állás betöltésére. Hogy Amerikában az állások nem kínálkoznak és nem üresednek, az mindegy. Két hétig, mig az ajánló levelek és a pénzmag el nem fogyott, szentül bízik abban, hogy bár angolul nem tud, de azért mégis „kitűnő nyelvtudásánál fogva“ (egy évig Zomborban „szervírozott“, tehát tud szerbül is, egy évig Apatinban, tehát tud svábul, pardon, németül is) mégis csak kap majd állást — New-Yorkban. Azután, a hogy az ajánlólevelek, meg a dollárok is elfogytak, kezdődik a rettenetes küzdelem, a mely küzdelem vagy megedzi a „Greenhorn“-t, hogy „Genuine american boy“-já igazi valódi amerikai fiúvá váljék, vagy — agyongyötri. Amerikai felfogás szerint egy évig tart ez a zöld állapot, — sokaknál meg sohasem szűnik meg. Azoknál, kiken nem fog az amerikai társadalom csodás varázsa, hatalmas asszimiláló ereje. Azoknál, kik az angol nyelvet nem tanulják meg, a társadalmi érintkezésnek ezt a nélkülözhetetlen eszközét nem szerzik meg, az amerikai szokásokhoz nem alkalmazkodnak, és folyton hazasopánkodnak. Azok, kik itthon csak valamely „úri* pályára készültek, keserves csalódásokon mennek át, a hogy a hosszú tengeri ul után a dollárok hazájában egy centet sem tudnak megkeresni. És mert az éhség fáj, mert nincs jó barát, kedves rokon, ki szállást, élelmet adna, koldulni meg mégis restel, ott, hol megvetik az életerős koldust, hát újra munkát keres, — most már Megcsókolt az ősz. Irta Szamolányi Gyula. Sápadnak, fogynak már szívemben A violák, a sugarak. Letűnnek lassan mind megettem Kék tavaszok, piros nyarak. őszéjek bús csókjára várok. Tarlón kóborló köd vagyok. Dalaim: haldokló virágok, Álmaim: hulló csillagok. A „Greenhorn“. — Séta a „Koplaló park“-ban. — Irta Kondor Emil. Ha valakinek rosszul megy a sora idehaza, vándorbotot vesz a kezébe, és Amerika felé, o modern Bábelbe igyekszik. Természetesen rózsás reményekkel indul el az uj világba, a hol szerinte aranyhegyek teremnek és a sült galamb azonnal a szájába repül. Azonban a mily édes reményekkel telik meg a szive idehaza, épp oly keserű csalódás váltja fel a világváros forgatagában. Tanácstalanul, mindenkitől elhagyatva áll ilyenkor a rettenetes valóra, irtózatos helyzetének tudatára ébredő „Greenhorn“. Annyi már közöttünk a visszavándorolt, tisztelt olvasóim, hogy talán már nem is ismeretlen fogalom nálunk e szó: „GreenhornSzószerint a „zöldszarvu“. A mi bakáink „zöldfülü“-nek amerikai kiadása civilben. „Greenhorn“-nak vagy csak gTeen-nek, zöld-nek
