Ung, 1910. július-december (48. évfolyam, 48-73. szám)
1910-11-06 / 66. szám
4. oldal. T J2ST a 66. sz&m. célját és feladatat, kitért a mintaműhelyek szerepére és formáira. A kellő tőke és hitel biztosításának, a termelésnek és órtékesitósnek megkönnyítésére szolgáló eszköz gyanánt ajánlotta a szövetkezeti eszme ápolását. A kisipari hitelkérdésnek fejtegetése után reá tért a szövetkezetek különböző formáira, a hitelszövetkezetek, nyersanyagbeszerző-, raktár-, gépbeszerző- és a termelő szövetkezetekre, melyek szervesen illeszkednek be a kézműipar fejlesztésének rendszerébe. A tanonc- kérdés fontosságát hangsúlyozva, előtérbe lépő felismerését mint a legörvendetesebbek egyikét jellemezte. Egy pillantást vetve a múltba, rámutatott az újabb törekvésekre a tanoncoktatás fejlesztése terén, a munkakiállítások céljára s az inasotthonokra, melyeknek alapításában mind sűrűbben látjuk annak jelét, hogy állandóan s áldozatkészségtől sem riadva vissza, keresi az állam és iparostársadalom az inasügy gondozásának uj útjait s eszközeit. A kiállítások és a közszállitások kérdésének megvilágítása után méltatta az iparososztály és az iparos pálya megbecsülésének és az ipari tisztesség megőrzésének rendkívüli jelentőségét s végül röviden megemlítette azokat a kívánságokat, melyeket az iparososztály a maga programmjában részben évtizedek óta, részben újabban hangsúlyoz. Felolvasáséi azzat fejezte be, hogy a kisipar fejlesztését szolgáló eszközök nagy száma s a félreismerhetetlen törekvés és áldozatkészség mellett, mely támogatása körül megnyilatkozik : nincs oka arra, hogy a kézműiparnak a maga jövőjébe vetett hite megrendüljön. Ellenkezőleg a legkomolyabb törekvésekkel kell magának is hozzájárulnia ahhoz, hogy a fejlesztését célzó törekvések sikerét mentői biztosabbá tegye. Utána Hoiosz Jolánka adott elő rendkívül precízen és közvetlen bájossággal egy tréfás monológot, a miért zúgó taps volt ajutalom. Ugyancsak szép sikert aratott teljesen sikerült előadásával Szengetovszky Mariska is. Az előadást, — mondhatnánk — túlsikerült tánc- mulatság követte, melyről az utolsó vendégek reggel 6 óra után szállingóztak haza. Általában az egész ünnep rendezése teljesen kifogástalan volt. Lányi Géza síremlékének felavatása. — November 1. — A kaposi-utcai temető csendjét rövid órára megtörte a kegyeletes érzések által vezetett közönség. Elzarándokolt zuhogó esőben ahhoz a sirhoz, a melyben Lányi Géza álmodik a magyar dal csodálatos szépségéről . . . Ott lenn már csak az álmok világa van. Ott már nem szól a cimbalom . . . Elnémult a magyar nóta, a melyben bánat és öröm oly szép harmóniává olvadt össze. Idestova két esztendeje lesz, hogy elvesztettük Lányi Gézát. 1908. dec. 14-én este halt meg kedves városában: Ungváron. Akkor hagyta itt „pajtásait“, a kik közt nagyságos és móltóságos urak is vannak. Alig hántoltuk el a dalköltöt, már is felmerült az eszme, hogy porai fölé emléket állítson a Gyöngyösy Irodalmi Társaság. Hála a közönség nemes gondolkozásának és érzésének, a szükséges összeg szépen összejött. A kaposi-utcai temető művészi síremlékkel gazdagodott. A leleplezés mindenszentek napján, d. e. 11 órakor ment végbe. A rossz idő miatt nem volt olyan nagy közönség, mint a milyen bizonyára összejött volna kedvező idő esetén. A leleplező-ünnep a Himnuszszal kezdődött, a melyet a közönség kalaplevéve énekelt. Majd dr. Zombory Dezső mondta el felavató-beszédét. Meleg szeretettel emlékezett meg Lányiról és arról a világról, a melyet ez az értékes dalköltő és cimbalomművész képviselt. A közönség igazán meghatva hallgatta a szónok szavait és elismeréssel jutalmazta a gyönyörű beszédet. Vidor Marci „Lányi Géza“ c. hatásos költeményét szavalta el általános érdeklődés közt. A költemény egész terjedelmében ez : Lányi Géza. A hegedősök visszatértek . . . Dal ring a légben, zeng az ének, Kacagva, sirva, könybefulva, Ujjongva s elborongva újra . . . Sziveknek édes babonája: A Lányi Géza nótafája, Mitől a lelkünk úgy megindul. Az édes-bús, vad vigalomtul . . . Az alvó húrokat megrázza A dala, könye, muzsikája ! Virágos tavasz ébredését, Nem érzitek az ölelését ? Halk sóhajoknak remegését, Nagy szerelmek megismerését ? Üdvét a lázas gyönyöröknek, Mik fölkeresnek s meggyötörnek, Mik elringatnak, fölemelnek, Mikor az álmok útra kelnek: Egész valód a vágy megszállja! Ez: Lányi Géza muzsikája 1 A hegedősök visszatértek . . . Ha lázba lobban honfivéred, Lelked emésztő tüztől lángol, Szemed szikrázó ragyogástól, Látod az ágyuk rohanását, Szilaj méneknek robogását, Hallod a fegyver dörrenését, A szabadság örök zenéjét, A szived elszédül mámorába, Ez : Lányi Géza muzsikája ! Ha ránkboruL’az'élet árnya: Föl a napfénybe visz a szárnya . . . Elhal, ha tövistarlón járunk, A reszketésünk, zokogásunk . . . Könyharmattól sötétlő őszbe Játékos kedv száll kergetőzve . . . Ha fájt a lelkünk, elfeledjük És a siralmat eltemetjük S virágba pattan szivünk fája: Ez: Lányi Géza muzsikája. őh álmaink bús hegedőse . . . Hol vagy ? Rügyező rózsatőbe ? Vagy hogy szived az erdő rejtse, Ott, hol a tavasz nefelejcse ? Az orgonának illatában ? Vagy egy hervadó violában ? őh hova szálltál ? Hova lettél ? Árvább az őszi leveleknél! Úgy keresünk, úgy hívunk fájva, őh élet édes muzsikája! A hegedősök sírba tértek ? Daloltak dalt oly csudaszépet, Hogy millió köny belerezdült : A forró hazaszeretetről, A nagyságról, a dicsőségről, A soha nem múló hűségről, Mindenről, a mi szent minékünk, A miért örök lázban égünk . . . Holt dalnokunk szent muzsikája, Ott fönt az Isten is megáldja ! A közönség végül a Szózatot énekelte és újra visszaköltözött a csend a holtak birodalmába. * Lányi Géza sírjára elküldte koszorúját Blaha Lujza, a ki osztályosa volt a művész dicsőségének. Koszorújának szalagján ez állott: „Lányi Gézának — Blaha Lujza!“ Levelében ezt Írja Blaha Lujza a Gyöngyösy Társasághoz: „Nagyon sajnálom, a kegyeletes leleplező-ünnepélyen nem lehetek jelen, ezen a napon szeretteim sírjánál vagyok elfoglalva. Nekem is vannak halottaim, a kiket siratok.“ Pósa Lajos is megemlékezett Lányi Gézáról. „Szájról szájra száll a dalod“ — írja Pósa a koszorú szalagán. Levelében kimenti elmaradását, mert szem- gyuladása van. Nem jöhet. „Kétszeresen fájó ez rám nézve, — írja Pósa — mert a múltkor som lehettem a Lányi Géza síremlékének javára rendezett ünnepségen. De lélekben ott leszek ón Önökkel együtt annak a dalköltőnek sírjánál, kinek nótái szájról-szájra szállnak, hirdetik a dicsőségét.“ Erődi Ernő tanár, Erdész Zsigmond szerkesztő, Luria Artur, mindnyájan Budapestről, elküldték koszorújukat sokszor megsiratott barátjuk sirhalmára. * A siremlék nagyon szép munka, dicséretére válik a zalatnai áll. kőfaragó szakiskolának, a mely nagyon olcsón készítette el tekintettel a kegyeles célra. A felirata ez: A GYÖNGYÖSY IRODALMI TÁRSASÁG LÁNYI GÉZÁNAK A JELES ZENEKÖLTŐNEK ÉS CIMBALOMMŰVÉSZNEK, SZÜL. 1849. MEGH. 1908. LEGYEN EMLÉKE ÖRÖK! Művésziesen vésett lant jelképezi, hogy a sírban poéta pihen. — Püspök-jelölés. A tiszáninneni ref. egyház- kerület püspöki állásának betöltése élénken foglalkoztatja a ref. egyházakat. Az ungi egyházmegye területéről f. hó 3-án tizenöt lelkész gyűlt össze Ungváron Szűcs István esperes elnöklete alatt. Az értekezlet egyhangúlag megállapodott abban, hogy Fejes Istvánt támogatja, ezért odaiiat, hogy a presbitériumok Fejesre adják szavazatukat. Megbízta az értekezlet Komjáthy Gábor lelkészt, hogy a megállapodásról sürgősen értesítse azokat a lelkészeket, a kik nem vettek részt az értekezleten. A mint értesülünk, most már csak Fejes István sátoraljaújhelyi és Tüdős István miskolci lelkész közt dől el a küzdelem. Fejesnek a kilátásai azonban nagyobbak, mint Tüdősé. A Gyöngyösy Irodalmi Társaság ünnepies ülése. — November 5. — Tegnap d. u. tartotta meg a Gyöngyösy Irodalmi Társaság évi ünnepies ülését (közgyűlését) a vármegyeháza nagytermében. Az elnöki megnyitó, a Társaság működéséről szóló jelentés és a két felolvasás meggyőzhették a közönséget, hogy az Irodalmi Társaság teljesen megfelel a hozzáfűzött várakozásoknak. Az ülésről a következő tudósítást adjuk : Románecz Mihály elnök tartalmas, lelkes megnyitót mondott, a melyet nagy figyelemmel hallgatott a közönség. Felemelte a szavát az elnök az erkölcstelen és a nemzetközi költészet ellen s rámutatott arra, hogy a költő hivatása az: szóljon a nemzet leikéből a nemzet leikéhez. A második pont gyanánt Deák Gyula ideigl. jegyző a Társaság 1909—10. irodalmi évéről számolt be. A jelentés az alábbi sorokkal kezdődik: „Az irodalmi társaságok korszakát éljük. Az ország szivében működő Magyar Tudományos Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság után a vidék szellemi erői is megmozdultak és a magyar irodalom művelésére társaságokba tömörültek. A Kolozsváron székelő Erdélyi Irodalmi Társaság, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság, a szegedi Dugonics- Társaság, a nagyváradi Szigligeti-Társaság, a debreceni Csokonai-Kör, a pozsonyi Toldy-Kör, a temesvári Arany János Társaság, a kassai Kazinczy-Kör, az eperjesi Széchenyi-Kör és még több irodalmi társaság szolgálja a nemzeti irodalom ügyét. A Gyöngyösy Irodalmi Társaság méltán illeszkedik kele abba a keretbe, a melyet az előbb felsorolt régebbi társaságok alkotnak. A mi Irodalmi Társaságunk még fiatal, mindössze csak négy éves múltra tekinthet vissza, és ha ez a múlt kicsinységénél fogva nem is lehet valami fényes, de mindenesetre megnyugtató és biztató: Előre a megkezdett utón!“ Megemlékezik a jelentés arról, hogy a lefolyt irodalmi évben a Társaság több függő kérdést dűlőre juttatott. Nevezetesen : kiadta az első Évkönyvet, pályatételeket tűzött ki, Lányi Géza síremlékét elkészíttette. „A lefolyt irodalmi év — mondja a jelentés — mindenesetre egyike volt a legeredményesebbeknek, különösen abból a szempontból, hogy kiváló irodalmi embereket tisztelhettünk körünkben. Itt volt Eötvös Károly, a magyar irás nagymestere; — Fülöp Áron, a hun mondák hegedőse, a ki a „Buda haláláénak mintegy kiegészítéséül irta az „Attilá“-t és „Attila fiai“-t; — Zoldy Marci, a hegedűművész, a ki a tollal is ügyesen bánik; — dr. Bodor Károly, az irodalomnak régi munkása.“ A felolvasásokról és szabadelőadásokról a következő kimutatás számol be : AJ Tagok: Berzeviczy István : A nevelés fajfenntartó ereje. (Bemutatta Deák Gyula r. tag. 1910. ápr. 2.) Deák Gyula: Komócsy József emlékezete. (1910. márc. 5.) Komjáthy Gábor: Mikszáth méltatása. (1909. dec. 4.) Kovássy Elemér: Thaly Kálmán emlékezete. (1910. febr. 5.) Dr. Nagy József: Jelentés a Társaság működéséről. (1909. nov. 6.) Pap János: A szóngáz. (Elbesz., 1910. febr. 5.) Románecz Mihály: Elnöki megnyitó. (1909. nov. 6. és dec. 4.) Szabó Albert: Bede Anna tartozása. (Költői elbeszélés, 1909. dec. 4.) Vidor Marci: Költemények. (1909. nov. 6.) Dr. Virányi Sándorné: A humorról. (1910. márc. 5.) B) Vendégek : Dr. Bodor Károly: Irodalmi elmélkedések. (1909. dec. 4.) Eötvös Károly : Pálóczi Horváth Ádám. (1910. jan. 9.) ' Fülöp Áron: Róka Hadúr előtt. („Attila“ költői elbeszélés VII-ik éneke. 1909. nov. 6.) Zöldy Marci: A magyar népdal. (1909. nov. 6.) Közreműködtek az üléseken szavalattal: dr. Há- mos Béláné, Szabó Jolán és özv. Ráczné Jaczkovics Anna; zeneszámmal: Alszeghy Piroska, Orlowszky Frigyes és Kaminszky József; énekkel Komjáthy Lajos (Lányi Gyula zenekarának kísérete mellett). Ezeken kívül még a Dalárda és a g. kath. tanítóképző- intézet zenekara is közreműködött. A jelentés felolvasása után Gálocsy Zoltán r. tag tartotta meg székfoglalóját. Cime: „I. Ferdinánd pénzügyi viszonyai, tekintettel a régi magyar államjöve-