Ung, 1910. július-december (48. évfolyam, 48-73. szám)
1910-11-06 / 66. szám
48. évfolyam. — 66. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1910. november 6Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K Egyes szám . 20 f. Amerikába : Egész évre ..........10-60 K „Ung Tármegye Hlratalos Lap“-jával együtt Egész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér. A nyilttér és a hirdetési dijak előre fizetendők. X-i.AJE3 Kiadóhivatali telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő : Szerkesztőség: Kazinczy-utca l-ső szám. BÁNÓCZY BÉLA. 8egódszerkesztő : DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Felső kereskedelmi iskola Ung vár on. Irta dr. Juszkovits Mór. A drágaság folyton emelkedik és már-már elviselhetlenné válik. Az egymásután következő esetleges jótermésü esztendő sem teremt gazdagságot és csak enyhiti az ország elszegényedését. A tapasztalatok élénken meggyőznek mindenkit, hogy hivatalnok- és mezőgazda-államok nem képesek a mai kor kulturális és katonai követelményeinek eleget tenni és lépést tartani a folyton fejlődő nyugateurópai államokkal. A drágaság a nyugati államokban áldás, az emelkedett munkabérek folyománya, ott mindenki, ha többet költ is, többet is keres, úgy hogy végeredményében a drágaság nagyobb számokat jelent csupán s a pénz értékének a csökkenését, de nem jelenti az egyes emberek nagyobb megterhelését; mig pl. Magyarországon, még ha az ország kétharmad területe nem is volna kevés ember kezében, hanem egyenlően volna megosztva, nem nyújthatna megélhetést a rajta élő lakosságnak. Ezért az egymásután következő kormányok mind a\ ipar és kereskedelem fejlesztését tü{ik ki főbb programmpontjaikul, mert csak fejlett ipar és kereskedelem nyújt polgárainak biztos és állandó kenyeret, emeli az állam tekintélyét, befolyását, és biztosítja az évről-évre emelkedő állami szükségleteket. Hogy azonban a kereskedelem és ipar fejlődjék, kell, hogy az ország lakóinak gondolkodásmódja teljesen megváltozzék. — Ma ugyan már mindenki át van hatva az ipar és kereskedelem fontosságától, de azért még a legfelvilágosodottabb apa is csak akkor adja gyermekét iparosnak vagy kereskedőnek, ha az már egyszer-kétszer az iskolában megbukott és bár minden szülő át van hatva attól, hogy a lateiner-pálya ma már csak biztos nyomort nyújt és a proletárok ezreit neveli a hazának, mégis nem azzal fenyegeti meg rossz gyermekét, hogy lateiner pályára adja, hanem a legsúlyosabb fenyegetés ez: „inasnak adlak.“ Hogy ez évtizedes gondolkozásmód megmegváltozzék, hogy az országnak kellő számú intelligens kereskedője és iparosa legyen, a kiknek látóköre ne a kiskereskedés és kisipar szűk körén maradjon, hanem tekintélyben, erőben meggyarapodva, az ország határain túlra is terjedjen, ahhoz megfelelő iskolázott- ságu, műveltségű kereskedőkre és iparosokra van szükségünk. Hogy e cél eléressék, fel kell hagyni az iskolák létesítésének azzal a módjával, a mely egy család kedvéért állít fel bizonyos helyen szakiskolákat, tekintet nélkül arra, hogy van-e ott annak az iskolának talaja, vagy sem. Ilyen iskola hirdeti ugyan az illető család vagy egyén nagy befolyását, de csak nyűg az állam háztartására, nem virágozhatik és nem teljesítheti hivatását. Az ipari szakiskolák majdnem mindegyikéről ki lehet mutatni, hogy éppen ott vannak felállítva, a hol az illető iparnak talaja nincsen, a hol az iskolában a tanuló nem ismerheti meg az életet és az illető szakmát, és az iskolából kikerülve, egész más vidékeken kénytelen magának azon szakma megtanulása folytán kenyeret keresni, azt megelőzőleg azonban az ipar gyakorlati részének elsajátítását egészen élőiről kell kezdenie. Ha nem is teljesen ily mérvben, de a kereskedelmi iskolák elhelyezése is szintén sok tekintetben ilyen. A kereskedelmi iskolának a célja, hogy gyakorlati embereket neveljen. A tanulók érdekében van tehát, hogy kereskedelmi iskola ott állittassék fel, a hol élénk kereskedelem van. E helyett, ha csak Felsőmagyarország kereskedelmi iskoláit veszszük figyelembe, oly helyeken találunk kereskedelmi iskolákat, a hol kereskedelem vagy éppenséggel nincs, vagy oly csekély, hogy számba sem jöhet. Természetes, hogy az iskolák látogatottsága csekély és hogy azon csekély számú tanuló is csak elméleti ismereteket sajátít el és a helyett, hogy gyakorlati emberré válna, az életbe kerülve, a legkezdetlegesebb gyakorlati ismeretei folytán egész élőiről kénytelen a munkát kezdeni, vagy pedig hivatalnoki pályára lépni, a mi pedig a kereskedelemnek éppen nem célja. Ennek ellenében pedig szakiskolák nincsenek oly helyen, a hol ily szakiskola felállítása közszükséget képez és már-már nélkülözhetetlen. Ungvári pl. nagy forgalma, kereskedelme révén egy felső kereskedelmi iskola felállítása közszükséget képez. Nem akarom itt felsorolni mindazokat az előnyöket, a melyeket egy felső kereskedelmi iskola létesítése Ungvár számára jelent. Ungvár kereskedői szívesen taníttatnák gyermekeiket a felső kereskedelmi iskolákban, azonban nem minden szülő válik meg szívesen gyermekétől, ha csak néhány évre is; sok szülőnek nem áll módjában idegenbe küldeni gyermekét, ezért a gyermekek, befejezvén a négy középosztályt, kénytelenek tanulmányaikkal felhagyni, — és aránytalanul kevés szülő képes arra a nagy áldozatra, a melylyel egy gyermek idegenben való taníttatása jár. Még igy is nagy számmal szerepelnek Felsőmagyarország minden felső kereskedelmi iskolájában ungvári szülők gyermekei, sőt némelyik iskola tanítványainak 80 százaléka az ungvári középiskolákból kerül oda. Egy felső kereskedelmi iskola felállítása tárgyában a múlt esztendőben írott cikkem visszhangjaként az idegenben levő tanulók mindannyian levelekben fordultak hozzám és kértek, hogy folytassam a kereskedelmi iskola felállítására vonatkozó agitációmat, azonban — sajnos — rnás irányú elfoglaltságom s a támogatás hiánya folytán meg nem valósíthattam szándékomat. Most végre — hála Istennek — jó kezekbe került az ügy és Ungmegye szeretett főispánja, alispánja, országgyűlési képviselői s a kassai kereskedelmi és iparkamara elnöke Ungvár város lakosságának örök háláját vívják ki — a felsőkereskedelmi iskola felállítása körüli önzetlen fáradozásaikkal. Végeztem . .. Irta Bárd Miklós. Végeztem. Mi az, a mi hátra can még? Elgondolom, ha lóra hapnéh, Ballagna szótlan, hantárt megeresztoe, Már alkonyaiig nyomom ceszne. Léptetne, lassan huznéh, mint az árnyéh, Csah Isten tudná, merre járnék. Az utas, a hi rám höszöntne némán, Utánam nézne hosszan, mélán. S úgy látná, mintha tánolodna tőle A ló s a lonas egyre nőne. S ránetitne a piros alhonyégre, Egy suhanással tűnne éjbe. Én meg csah mennéh, szónah meg sem állna, A nappalból az éjszahába. A hogy felültem, többet le se szállnéh, Tona húzódnám, mint az árnyéh. Hireh jönnének: itt is, ott is láttah: ö maga bús, a lona fáradt, S a legutolsó rólam itt e földön Azt hírlené: — már nissza sem jön. Lehajtott főnél, hantárt odanetne, Mind beljebb tart egy rengetegbe. Lona csüggedten lépdel az anarba, És rajt’ a lonas meg nan halna. Bolond tanok . . . S — Egy ultramodern asszony gondolataiból. — Irta Pós Alajos. (Szín: Tágas, ó-gótstilü terem, zsúfolva ragyogó szépségű asszonyokkal, bájos leánykákkal. Meg-megerősödő lárma, — közben piánó szünetekkel. A levegőt nehéz parfümillat fekszi meg. Esemény: Az »Elszegényedett urilányok megmentésére alakult nőegylet» közgyűlése. Személyek: Báró Szegheő Vilmosné mint elnöknő, nőegyleti tagok, újságírók. Az egyik szögletben egy érdekes arcú barna és egy kis szőke asszony élénken és bizalmasan társalog.) A barna: Igazán undorító, ennyi stréber egy tető alatt. Hogy körülrajongják ezt a Szegheőnét; mintha csak mindenki őt akarná lépcsőül felhasználni, hogy egy fokkal feljebb jusson a „társaság“ sokszor kétes értékű labirintjén. A szőke: Botrányos. Nézd csak ezt a Heltainót. Tavaly a férje még nyulbőröket vásárolt az egyik külvárosnegyedbeli szatócsboltban és Himmelsternnek hivták; ma már tőkepénzes felesége és most is el nem mozdulna az elnöanő oldala melől. Fogadok, hogy a jövő szombati bizalmas teára meghívják. A barna: Na azért csak ne irigykedj 1 Már hiába, úgy látszik, csak pénz meg egy pici kis modor, párosulva kellő stréberséggel a mai haladás titka. De inkább pénz. Akkor megvan minden. Az én férjem hiába vezeti vissza őseit nyolcadiziglen, — nem ér ez semmit. Kicsi garnizonokban talán még számit. Nincs más bátra, minthogy mi is haladunk a korral. A szőke: És nézd csak, hogy kitünteti a bárónő. A barna: Miért ne legyen boldog az a teremtés, ha ez neki élvezetet okoz. A szőke: Különben Szegheőnó egyénisége körül sem mind arany, a mi fénylik. Vastagon van ő neki is a füle mögött, — a hogy a lipótvárosiak mondják. Csak természetesen, ezt nem tudja senki. A barna: Csak ne kezd újból a pletykát, tudod, hogy az én gondolkodásommal nem fér össze. A szőke: Na hát tudod, ez ez egyszer nem pletyka. Már régen tartogatom magamban, — most már nem bírom tovább. Ha teljes diszkréciót biztosítasz, elmondom. A barna: Mondjad csak édesem. A szőke: Az ő regénye ott végződik, a hol más asszonyé kezdődik. (Nyomatókkal.) Ha ugyan végződött. A tudósítás teljeson hiteles. Röviden a köve kező : — Szegheőnó leánykorában szerelmes volt egy kis kataszteri fogalmazóba. Odaadásig szerelmes. Azt mondják, ennivalóan édes, zseniális fiú volt. Szülei, — mikor erről értesültek — természetesen szigorúan megtiltottták még az érintkezést is, és rövid idő múlva eljegyeztették az anyagilag jól szituált Szegheővel. Szerelemről, — képzelheted, — itt nem lehetett szó. És itt játszódott le az az óletepizód, — a Lapunk mai száma 10 oldal.
