Ung, 1910. január-június (48. évfolyam, 1-47. szám)
1910-01-16 / 5. szám
2. oldal. 5. szám. sohasem szakadtak el, kik a nemzetet jó és balsorsában szolgálták és egész történelmünkkel összeolvadva élnek. Még ez a társadalom nem alakult ki: a múlt és jelen nem elégítették ki a követeléseiket és tartozásaikat. Az elhelyezkedés rangsora ma még nem tisztázott. A régi jogcímek érvényét ostromolja a jelen szabadabb felfogása, ezt nem ismeri a múlt. Mindent kiegyenlít az idő. És a mikor a nagy beköltözés után az elhelyezkedés és elrendezés felfordulását a nyugalom váltja fel, a lakók uj lakásaikat lakályossá teszik, megindul az összemelegedés, akkor alakul majd csak ki, avagy helylyel közel alakult már ki a művelt középosztály, mely a magyar nemzeti műveltségnek igaz kifejezője. Ez nem szalad udvari ceremóniák, pojácák és hazugságok után. Ezt a magyar lélek épiti ki, kiépíti olyannak, a milyen az igaz magyar természet. Derűs, őszinte, igaz, becsületes, mesterkéltség nélkül való. No és a művelt ember? Az ember műveltsége: az ő tudása és lelke finomsága. Ez a kettő az alaptulajdonság. E kettővel nem jön összeütközésbe sehol az egyén — magyar és a nyugateurópai világban. Az élet maga, ott a hol némi szükségleteket talál, lenyesegeti azokat és rövidesen kerek simaságában áll a művelt magyar. Cikornyákat, hazugságokat nem ismer a magyar természet. Félre azokkal! És félre az idegen világ eszméivel, felfogásával. Magyarok legyünk és ha tanulunk sokat, szivünket nagy és nemes érzések iránt hajlékonynyá teszszük, mivel magyarokként tagjai leszünk a nagy művelt magyar társadalomnak. Ez erőihez jutván, kiirt magából minden idegent és elsöpri a közélet, magán- és társadalmi érintkezés tereiről mindazt, a mi nem e föld szüleménye, a mi nem magyar, de attól külön élő légkör sajátossága. Pálóci Horváth. Ádám. — Eötvös Károly előadása. — Mélyen tisztelt közönség I Barátaimnak meghívását, mely arra szólított föl, hogy a Gyöngyösy Irodalmi Társaság mai estélyén felolvasást tartsak, szívesen hallottam. Siettem, dacára annak, hogy egészségi állapotom nem engedi. Siettem ide azért is, mert ezen a vidéken gyermekkorom óta nem is jártam, de meg azért is, mert ez a város, — mely hogy ily nagy és szép és művelt, az nekem még álmomban se volt, arra nem is gondoltam, — engem nagyságával, és a kikkel megismerkedni szerencsém volt, azok után ítélve, műveltségével és fajunk ügyei iránt való meleg érdeklődésével együtt meglepett. Maga az a körülmény nagy örömet keltett bennem, hogy ilyen lelkesülés, ilyen munkásság, komoly és szép ábránd mai nyomorúságos korunkban, az ország szélén, határán támadhatott. (Éljenzés.) Fölolvasásra nem vállalkozom, mert hogy az ember valamit felolvashasson, azt előbb meg is kell írni. (Derültség.) Ahhoz pedig idő és kedv kell, a mi nekem nem volt. Hát én bocsánatot kérek, ha mararezni Hóekét is. Kedvesen emlékezem, hogy mosolygó arccal hallgatta végig kérésünket. Megígértük, hogy falunkban megyünk a misére. „Igen, igen, de aztán legyen bizonyítvány a plébános űrtől!“ Ezzel túladott rajtunk. De bezzeg nem fogadott mosolylyal a kissé kényelemszorető plébános, mivel sűrűén zaklattuk a bizonyítványért. Nagy nyelvismerete már akkor ismeretes volt Hock Jánosnak. Ha valami angol, jvagy olasz fordult meg a városban, azt csak hozzá utasították. Ő \ olt az idegenek kalauza. 1887. junius hava forduló pont lett Hock János életében. Szilban fellépett Gruber Jánossal szemben képviselő-jelöltnek. Pedig Grubert már két vagy három ciklusra egyhangúlag választották meg. Az 1884. évi választására (akkor 8 éves cikulusok voltak) emlékszem is Grubernek annyiban, hogy egy vasárnap este felé a választók ezrei kisérték a megválasztott Gruber képviselőt Kaposvárra, a hol családja lakott. A ki látta azt a nagy kíséretet, azt hihette volna, hogy Gruber képviselősége örökös Szilben. Dehogy 1 Kibuktatta Hock János a kiváló szónoki tehetségével. Gru- beren kívül még egy jelölt volt, Gaal nevű földbirtokos. Hock a két jelölttel szemben megnyerte a csatát. A szavazó polgárok azt mondták, hogy „a mióta Krisztus a földön járt, úgy még nem beszélt senki, mint a mi követünk.“ Mondhat ennél valaki nagyobb elismerést az ő szónoki tehetségére ? Szinte fölösleges felemlíteni azokat a sikereket, a melyeket Hock Budapesten úgy a parlamentben, mint a templomokban elért. XT ]>T 3 dók eddigi folytonos szokásom és gyakorlatom mellett, hogy nem olvasok föl, hanem beszélgetek (Éljenzés), még pedig Ungvár, Ung vármegye dolgairól, vagy oly dolgokról, melyek nemzetünk történetében Ungvár nevéhez fűződnek. (Éljenzés.) Ezelőtt 66 esztendővel egy igen lelkes ifjú, jog- végzett fiatalember, országgyűlési jurátus, — Pálóci Horváth Simon — a ki Ung vármegye első követe volt az 1843-iki országgyűlésen, többed magával, 6 társával együtt 1844. augusztus havában meglátogatta Kisfaludy Sándort, hazánk egyik legnagyobb, örök emlékű és örök dicsőségű költőjét Sümeg városában. Ez a 7 országgyűlési ifjú, a ki nála volt, a költő kérdésére elmondotta, hogy hová való. Ung vármegye fiatal képviselője, hogy végzett jogász, bites jegyzője a királyi táblának, országgyűlési ifjú : Pálóci Horváth Simon. A költő kérdezősködött tőle az ungvármegyei állapotokról, a szobránci fürdőről, Bercsényi váráról, valami sajátságos szikláról, valamelyik erdőről, igen szép természeti tüneményeiről, a melyekről édes keveset tud s a sziklának még nevét se’ hallotta. Azt kérdi, Pálóci Horváth Simon nagy szerényen engedelmet kérve rá, hogy járt-e Nagyságod valaha Ung vármegyében? Azt mondja Kisfaludy: „Nem jártam soha.“ „Hát honnan tudja, a mit én sem tudok?“ „Azt barátaim beszélték akkor, a mikor nemesi testőr voltam 1793-ban. Ung vármegyében is volt barátom, bajtársam, meg a többi vármegyében is, a melynek képviselői voltak. Azok beszéltek nekem Ung vármegye sajátságairól, nevezetességeiről ezelőtt 50 évvel.“ Hát ha Kisfaludy Sándor már akkor is érdekesnek tartotta Ung vármegyét, föltétlenül találhatok én is 50—60 esztendő múlva sok nevezetes dolgot Ung vármegyébe» De most csak azt említem föl, a mit én Ung vármegye legnagyobb dicsőségének tartok. Nem Gyöngyösyt, kinek nevét ez a Társaság viseli, se nem Dayka Gábort, a ki közművelődésünk történetében életkora és üdvös munkásságának rövid volta miatt nagy tényező nem lehett, hanem a harmadikat, a ki a magyar művelődés történetében eddig szunnyadó, de ezentúl mind ragyogóbb dicsőséget szerzett magának : ez Pálóci Horváth Adám. A Pálóci Horváth-család sajátságosán kitűnik nemesi családaink közül, a mennyiben az egyetlen, mely több száz éven át nemzeti történelmünk eseményeit házi naplójában évről-évre följegyezte. Nos hát, ennek a Pálóci Horváth Ádámnak sajátságos élettörténete van, olyan, mely fölsóges tanúbizonyságot nyújt arról, hogy mindig akadnak derék, nemes magyar férfiak, kik hazájukhoz szivük egész melegével ragaszkodnak. De abban a küzdelemben, — ne tessék aggódni, nem politizálok — abban a küzdelemben, mely nemzetünknek — úgy látszik — végzete, sorsa, mindig a nemzet mellett állott, minek az lett a következése, hogy nem lehetett se kancellár, se belső titkos tanácsos, se az udvarnak valami különös kegyoltjo, sőt épen nem kegyeltje, pedig volt szerencséje Ferenccel, dicső nevű uralkodónkkal találkozni. Majd elmondom, mikor s miképen történt a dolog. Pálóci Horváth Ádámnak irodalmi művei nagyszámuak, sok köztük a szép, verseiben annyi bölcs közmondás, hogy minden szellemes ember mondásai, bölcsesége, szellemessége, többnyire Pálóci Horváth Adám terméke. Kivált az asszonyokról ludott fönséges dolgokat mondani, mert volt neki sok felesége; az első után a második, a második után a harmadik . . . (Derültség.) Hát ez a Pálóci Horváth Adám Komárom vármegyében született, az apja is oda való volt, a nagyapja innen, Ung vármegyéből költözött át. Született 1760 körül, gondolom, valamelyik hónap valamelyik napján (Derültség); 1820 körül halt meg. Somogy vármegyében élt és növekedett, olyan korban, a mely át- kozottan kezdett hasonlítani ahhoz, a melyben mi élünk. T. i. Nyugat felől veszedelmes áramlat kezdett rá- öraleni Magyarországra, valami osudálatos szellő szárA művészet lelkes apostolát, az irodalom hivatott művelőjét találta meg Hockban. Ezekre én nem akarok kitérni, de mégis felemlítem a „Szivárvány“ c. elbeszélő kötetét, abból is a „Facies hippokratica“ részt, mert valami nyomja a lelkemet. Ebben a részben szeretettel rajzolja meg Hock néhány talál vonással Grünwald Bélának, a magyurság lelkes apostolának képét. De azt is megírta róla, hogy a halál árnyékát már észrevették barátai az arcán, mielőtt Párisban agyonlőtte magát. A párisiak hires temetője, a Pére- La-Chaise fogadta magába a nagy magyart. Nyugateurópai körutamban Párisban tartózkodásom alatt megfordultam ebben a temetőben, de csak azután, a mikor már hazafelé utaztam, tudtam meg, hogy Grünwald abban a temetőben nyugszik. Máig is sajnálom, hogy néhány könnyet nem ejthettem a szerencsétlen véget ért honfitársam sírján. Hock Jánost már közvetlenül is ismeri Ungvár. Visontaival jött hozzánk, a mikor az 1906. jun. 17-én programmbeszédet tartott. Még ma is akárhányszor tárgyalják Hocknak a Széchenyi-ligetben és a Korona nyári helyiségében mondott beszédeit. Igen, mert ő csakugyan nagy mestere a szónoklatnak. Tisztelettel, szeretettel üdvözli Ungvár Hock Jánost falai között, hogy eljött hozzánk bemutatni két nagy darabját, a „Me. váltás“-t és „Az Ur Jézus"-t, a melyek az emberiség történetének legfontosabb korszakát jelölik. Nekem pedig gyönyörűséget okozott, hogy ezeket elmondhattam az „Ung“ olvasóinak. Az emlékek felújítása lelki virágfakadás az ember életében. nyán jött; nem volt magyar, nem volt szép, nem volt becsületes, célja pedig az, hogy a magyar szellemet elnémetesitse. Zene, játék, ruha mind idegen, silány népek szokásai szerint kezdtek uralkodni Magyarországon. Oly veszélyes volt ez az irány, hogy például gr. Széchényi István serdűlő koráig magyar szót sem hallott; magának Kisfaludy Sándor nagy költőnknek neje: Szegedi Róza német és francia volt nyelvben, szokásban, mulatságban, körülményeiben. Ezt látta Pálóci Horváth Adám, s elhatározta, hogy e veszélynek elejét veszi; ez áramlatot megakadályozza. Ugyanakkor ellenállt a Kazinczyról elnevezett s ujjászületési irodalomnak is, mely kimondta, hogy nem kell nekünk se gallicizmus, se germaniz- mus, se latinizmus, se semmiféle izmus, legyünk mi magyarok. De Kazinczy mégis tévedett, ő idegen hatás alatt akarta nyelvünket javítani. Pálóci Horváth Adám azonban ellenállt ennek. Az elnémetesedett magyar (nemzeti) társadalom, mely köznemeseinkben deákul, főnemeseinkben franciául, németül, minden nyelvben beszélt, mint a pincérek szoktak a hotelekben. (Derültség). Ezt Pálóci Horváth Ádám megtámadta irodalmi nyelven és társas összeköttetéssel támadta, igaz, hogy megfelelő tisztes szavakkal támadta, komoly érvekkel, hazafias céllal, mindamellett a hatalmi körök nem tűrték ezt ; sok baja volt velük s mindenkivel, pld. a sok közül egyik feleségével sem tudott boldog lenni. És ez volt legnagyobb baja. írtak róla, küzdelme szép volt, munkássága bámulatos, sikerei gyönyörűek s dacára annak, hogy a mai irodalom nem foglalkozik vele, irt róla százévvel ezelőtt Kazinczy, gróf Dessewfy József, azután többen megírták életrajzát, foglalkoznak vele irodalmi folyóirataink, tudósaink stb. A nagyközönség nem foglalkozik vele, versei nem láttak napvilágot több mint 80 óv óta, a tömeg pedig feledi. A tömeg emlékezete nem nyúl ki 80 esztendőre. Ma már az ország nagyközönsége keveset tud róla. Pálóci Horváth Ádám mikor látta azt az idegene- sitő irányt, a moly fenyegeti a nemzetet azzal, hogy a zenében, a táncban, a mulatságban, beszédben, udvarlásban, nők mulatságaiban elterjed, akkor azt mondotta róla, vissza keli állítanunk nemzetünk fenséges, ős nagyságát ugyanezekben. Igen, csakhogy az ország tele volt olyan szavakkal, a milyenekkel most is eláradt, idegen, csavargó, hazátlan és nemzet- [ ségtelen emberekkel, a milyenek most is vannak : zongoramesterek, sipládások, kabaret-muzsikusok stb. A zeneszerzők, költők a külföldön már nagy számmal voltak és behozták a zenéjüket; hozta a szél, hozta a Duna. Pedig volt nekünk is zenénk. A magyar lejnek, a magyar szívnek, a keserű véres küzdelmeknek emlékeiből íölséges kuruc zene nőtt ki. Elkezdte gyűjteni a kuruc zenét, mert azt tartotta, hogy a zenének van legnagyobb hatása arra, hogy a lélek nemes maradjon, ha már nemes, és nemes legyen, ha még nem az. Az volt a nézete, a mi a régi görögök legnagyobb tudósainak, a mi volt K. e. 1500 évvel. Ez a nézet helyes, mindenütt uralkodik, csak éppen nálunk nem. Nálunk a bolond és hazátlan embereknek egész tömege abban talál gyönyörűséget, ha zenecsarnokokban olyan zenét hall, a mely durvává teszi a lelket s kiöl minden jó és nemes érzést, a melyet, ha látható volna, a rendőrség korbácscsal kergetne ki. (Taps.) Ilyen idők jártak Pálóci Horváth Ádám idejében. Összegyűjtötte a kuruc zenét, hogy zenét zenével szorítson ki Magyarországból. Mintegy ötöd félszáz dalt gyűjtött össze. A címlap szerint: „ki a magara csinálmánya, ki a másé." Ebben a kéziratban 218 kurucdal van. Ez a kuruc zene olyan, hogy mikor megszólal, nincs lélek, a mely többé máshoz forduljon, másra hallgasson. Sok becses zenét tartalmaz a kézirat, melyet 3 példányban őriztek meg. Egy közülük elveszett, de a mi megmaradt, azt som tudta az akadémia kikottázni, mert a zenetudomány, mint tan, megkívánja a kotta ismerését; másrészről azonban áll, hogy elsőrangú oigányzenészeink nem ismerik a kottát, de jól tudnak hegedülni, mig száz tudományos ur közül 95, sőt mind a 100 tökéletesen ismeri a kottát s mégsem tud muzsikálni, mint a rossz bírák, kik ismerik a per- rendtartást, de nem tudnak ítélni. (Derültség.) Pálóci Horváth Ádám nem értette a kottát, de hogyan örökítse meg a jövendő közönség számára? Keresni kell hozzá jeleket. Én magam is foglalkozom, tisztelt közönség, a zenének nem egy kérdésével, de sohsem vállalkoztam arra pl., hogy a magyar zene természetrajzát megírjam. Például a madarak természetrajzát megírták a természettudósok, de azok, kik valamely zene természetrajzát megírták, a világ legnagyobb gondolkozói közt vannak. Az ember szemének segítségével meg tudja különböztetni pl. a házi macskát a párductól, de a magyar és a német zene közti különbséget gondosan leírni nagy feladat. Ezzel senki sem boldogult, maga Liszt Ferenc se, pedig hires munkájában háromszor is nekifohászkodott, hogy megfejti, de rájött, hogy nem lehet megfejteni, mi a magyar zene? A tudományos zenének megvannak a maga törvényei, de a magyar zene nem tartozik a tudományos zenéhez. És bizonyos, hogy a magyar zene túltesz a világ minden tudományos zenéjén, sőt Liszt Ferenc kimondja hires müvében, hogy a zenemüveltség csak akkor lesz tökéletes a világon, ha minden más zene leszorul a művelődés színteréről s csak a magyar zene foglalja el a tért. Liszt Ferenc lángelméjü iró, * dacára annak, hogy e kérdéssel sohsem boldoguP, bár háromszor is neki fogott. No én is kísérletet teszek vele, nem tudom, rniro jutok. Nem ígérek semmit, de, komolyan igyekszem a magyar zene természetrajzát megállapítani. Én is csak annyit értek a zenetudományhoz, mint Palóci Horváth Ádám. Hát ő magának, hogy megörökítse a jövendő kor számára, jeleket csinált : az 5 vonalat, azután furcsánál furcsább jeleket.
