Ung, 1910. január-június (48. évfolyam, 1-47. szám)

1910-02-13 / 13. szám

13. szám. “CT 2>T <3 5. oldal r totnek egyes magelárusitókat, hogy régi osiraképfelen mag hozzákeverésével alacsonyabbra szállítsák le az árt s így természetesen az értéket is, miáltal olcsóbb árakat szabhatnak. Ezért ajánljuk, hogy gazdáink az idén a legmesszebbmenő garanciát kössék ki úgy gaz­dasági, mint kerti magvak bevásárlásánál s különösen a külföldi cégektől követeljék, hogy szavatoljanak a magyar mezőrendőrségi törvények szerint, különben nem lehet tőlük kártérítést kapni. Hogy azonban eleje vétessék a sok kellemetlenségnek és súlyos károknak, legajánlatosabb hazai céget igénybe venni, mint p. o. a közkedvelt Mauthner Ödön cs. és kir. udvari mag­kereskedését Budapesten, mely cég becsületben áll fenn már 36 éve és különben is be van igazolva, hogy a Maulhner-féle magvak a legjobbak és azokban még soha senki sem csalatkozott. 3987,t—2 * Céllövészet. Értesítjük a város közönségét, hogy f. évi február hó 18-án reggel 8 órától 1 óráig a Cservenyicán a cs. és kir. 66 gyalogezred harc- szerű céllövészetet fog tartani. Felhívjuk ennélfogva a város közönségét, hogy a fenti napokon saját bizton­sága érdekében a lőteret kerülje el. * Köszönetnyilvánítások. A perecsenyi ve- gyigyál' dal- és önképzőköre febr. 5-iki mulat­ságáról már megemlékezett az „Ung“. Most, a mi­kor a mulatság anyagi elszámolását közöljük, el nem mulaszthatjuk örömünknek kifejezést adni e he­lyen is, hogy Perecsenyben ily kiválóan kulturegye- sület alakult és máris eredményes munkásságot fejt ki. A dalkör jó része munkásokból áll, a kik a ma­gyar dallal együtt a magyarság szeretetét is keblükbe szívják és a tüzes dal nemes rajongásra emeli érzel­meiket honszerelemben. A derék dalosok működjenek továbbra is szívvel, lélekkel, mi igaz rokonszenvvel kísérjük az ő és a fáradhatatlan karmesternek, Meré- nyi Ignác munkásságát. — Az összes bevétel 427 K, kiadás 190 K 08 fillér, tiszta jövedelem 236 K 92 fil­lér. Felüli izeitek: Kovássy Elemér 20 K, Reickort Frigyes, Ádámkovics Zoltán 9—9 K, Huber Rudolf, Méhely Gyula 7—7 K, Kulin Zoltán, dr. Wilcsek Já­nos 5—5 K., Lukács Izor, Mermelstein Arnold, Finda Cyril, Reickmann Zsigmond 4 — 4 K, dr. Nagy József, AlfÖldy Károly, Brem Vilmos, Huszár József 3—3 K, Szabó András, Hojer József, Rédey Károly, Tölgyes József, Bernhard Rafael, Freier János, Fiiegei János 2—2 K, Zeisky András, Mariucsák Lajos, Káldor N., Takács József, Schramm Aladár, Füzesséry Árpád Papp Dezső, Bábics Sándor, Szanyi Lajos, Reviczky Sándor, Schroedl Hugó, ifjú Mihálovics János, Bid- nay Zoltán, Szalay József, Kastel József, Nagy Gá­bor, Werklyán János, Mennisz Jakab, Borsos József, Huszár József, Szember Sándor, Pivoda N., Herczegh János, Erber Béla, Petreczky János 1 — 1 K. — Je­gyeiket megváltották : Rohn Szeverin 70 K, Hoeh- stetter Henrich 20 K, Rónay Antal, Szieber István 10—10 K, Firczák Gyula, Elwerl Pál, Schober Fe­renc, Harajda András, Reich Jakab, Fürst Mihály, Friedmann Jakab, Fialkovszky József, Mittelmann Sándor 5—5 K, Fodor László 3 K, Reőthy Szilárd, Jerbic Antal, Habel Pál, Szabadfy Endre, Blaskó Sándor, Brudermann Izrael, Meznik János, Matyola Tivadar, Friedmann József 2—2 K, Bergida Ábrahám, Lám Irén, Sarkadi Ilona, Vajnai József, Ackersmann Hermann 1 — 1 K. A rendezőség nevében: Szabó András. Az Ungmegyei Takarékpénztár 120 K-t, az Ung­vári Kereskedelmi és Iparbank 50 K-t, az Ungvári Fillérbank 20 K-t, végül az Ungmegyei Gazdasági Bank 10 K-t adott az Ung vármegyei Nőegyesület- nek. Az adományokért ez utón fejezi ki hálás köszö­netét az egyesület elnöksége. A Szeretet izr. Nőegyesület köszönettel nyug­tázza a következő adományokat: Ungmegyei Takarék­pénztár 60 K, Ipar és Kereskedelmi Bank 50 K, Fil­lérbank 25 K, Gazdasági Bank 10 K. A siketnémák ungvári intézetének igazgató- tanácsa hálás köszönettel nyugtázza a következő ado­mányokat : Sass Károly (Kisvárda) 7 K 60 f, Schőn- wald Áron (Vaja) 6 K, Vajda Istvánná (Barátudvar) 2 K, Balbovszky Gézáné (Királyiddá) 2 K, Kajabia Árpádné (Koháryháza) 1 K 70 f, Tomcsányi Lajos (Szekszárd) 2 K, Püspöki iroda (Szatmárnémeti) 10 K, Molnár Ágoston (Rakamaz) 5 K 98 f, Irgalmas nővé­rek (Ungvár) 7 K 20 f, ungvári reáliskolai tanulók gyűjtése 58 K 14 f, Kereskedelmi és Iparbank (Ung­vár) 25 K, Kereskedelmi Csarnok az Eötvös-est jöve­delméből 58 K 03 f, g. kalh. egyház (Coholnya) 5 K, dr. Hadzsega Bazil 5 K, Gelsei Gutmann Izidor 10 K, Bauer Lily (Bécs) 5 K, Gelsoi Gutmann István 5 K, Fillérbank 20 K, G. kath. tanitónőképző-intéz. ti növen­dékek 10 K. * Az ungvári Fillérbank 20 K-át adott a Gyer­mekbarát Egyesületnek. Köszönettel nyugtatja Szabó József pénztáros. A tűzoltóknak f. hó 5-éu tartott batyubálján a tisztajövedelem 122 K 02 f volt. Felülíizettek: Mundus bútorgyár, Mátrai, Feik és társa budapesti cég 10—10 K; Jäger Bertalan 6 K; Mérő Vilmos 5 K; Zavod- nyik Ottó 3 K; Lévai Mór, Landa Károly, Demeter Mihály, Sükösd Istvánná, Lipták József, Weinberger Herman, ifj. Reisman Ignác, Glück József kereskedő, Darvas Adolf 2—2 K; Fürjész Zoltán, Wittenberger István, Matyasovszky János, Grega János, Szuhanek József, Tamaskó István, Szepesi Sándor, Felföldy István, Mocsáry László, Paulincsák Pál, Sztaviczky József, Újlaki Károly, Vigh András, Jakab Tamás, Moskovics Kálmán, Bobulszky Antal, Szabó György, Harczer Viktor, Tomcsányi Géza, Kanyuk Elek, Moskovics Géza 1 — 1 K. * A gyógyászat hihetetlen módon haladt s leg­utolsó évtizedekben. így például ma a régi, kitűnő háziszer a csukamájolaj is uj formában kapható, mely nemcsak hátrányaitól, visszatetsző szagától és izétől mentes, hanem feltétlenül könnyen emészthető állapot­ban nyújtja, a mi hatásának erejét növeli. És ez a „Scott-féle Emulsió,“ melyet minden gyógyszertárban árusítanak. * Bergida Vilmos férfiszabó Pcrecseny. Ajánlja magát bárminemű fórfiruha elkészítésére, csinos és olcsó kivitelben. Elsőrendű erőkkel dolgozik, fölös­leges tehát szükséglete végett máshova fordulni. A leg­újabb szabászatot is újonnan elsajátítva, miért is a legkényesebb ízlésnek is képes vagyok megfelelni. Becses pártfogásukat kérve, tisztelettel Bergida Vilmos férfiszabó. * A kórházi fehérnemüek és a hegyvidéki szövőipar. A belügyminiszter elrendelte, hogy a lipótmezei és angyalföldi elmegyógyintézetek, nem­különben a budapesti szemkórház fehérnemű szükség­letét az árdánházai népipari szövetkezet szövőtelepé­ről szerezze be. A hegyvidéki kirendeltség közre­működésével a munkaalkalmak szaporítására, a hegy­vidéki nép kereseti viszonyainak javítására két szervezett vászonszövő telep létesült és pedig Árdán- házán és Bártházán. A két telep nemcsak gyógyinté­zeti fehérneműt állít elő, hanem háztartási vászon- nemüeket, damaszkárukat. A háztartási telep leginkább a dohánygyárak részére szükséges csomagoló vásznat állítja elő. Kilencvenkét szövőszéke van és ezen tavaly mintegy húszezer kilogramm lenfonalat dolgoztak fel. Egy-egy munkáscsalád napi átlagos szakm ánykeresote 1 korona 30 fillér körül ingadozik. Ujabbau a kiren­deltség Homonnán létesít ilyen szövőtelepet. * Az uj üstökös s a róla szóló mindenféle mendemonda érdekli a gyermekvilágot is, ezért közöl róla érdekes, eleven cikket képekkel a „Jó Pajtás“, Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes heti gyer­meklapja, legújabb február 13-iki számában Dörmögő Dömötör úr, a Mackó-nemzetség disze-virága folytatja automobil-utazását. Endródi Sándor pompás verset ir, Szemere György elbeszélést, Benedek Elek és Rákosi Viktor regényt, Lampért Géza verset, egy képes, cikk a párizsi árvízről szól. Van még e szám­ban uj rovat is Tréfa címmel, ezenkívül tréfás kép­sorozat, rejtvény, szerkesztői izenet stb. A „Jó pajtás“ ANGOL-KÓR tönkre fogja tenni az Ön gyermekének egész­ségét, ha nem tesz ellene gyorsan valamit. SCOTT csukamájolaj EMULSI0-ja megszünteti az angolkórt, megerősíti a cson­tokat és egészséges hússal borítja azokat. — Azonfelül, és ez az, a mit tapasztalt szülők teljes értéke szerint meg tudnak becsülni, — semmi nehézséggel nem jár a kis szenvedőt rábírni arra, hogy a SCOTT-félo EMDLSÍÓ-t bevegye, mert kellemes, tejfeles ize van. A gyermek megemészti, még ha a tejtől undorodik is. A Scott-féle Emuisié a legkiválóbb. Egy eredeti üveg ára 2 korona 50 fillér. rzz Kapható minden gyógytárban. ” Az Emulsió vásárlásánál a SCOTT-féle módszer védje­gyét — a halászt — kérjük figye­lembe venni. előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér. Mutat­ványszámot ingyen küld a hiadóhivatal (Budapest IV., Egyetem-utca 4.) * A dr. Richter-féle Liniment. Caps. comp. (Horgony-Pain Expeller) igazi, népszerű házi­szerré lett, mely számos családban már évek óta mindig készletben van. Hátfájás, csipőfájdalom, fejfájás, kösz- vény, csúznál stb.-nél a Horgony-Linimenttel való bedörzsölések mindig fájdalomcsillapító hatást idéztek elő ; sőt járványkórnál, minő : a kolera és hányóhas­folyás, az altestnek Horgony-Linimenttel való bedör- zsölése mindig igen jónak bizonyult. Ezen kitűnő háziszer jó eredménynyel alkalmaztatott bedörzsölés- képpen az influenza ellen is és üvegekben: á 80 f, 1 K 40 f és 2 K, a legtöbb gyógyszertárban kapható, de bevásárlás alkalmával tessék határozottan : Richter- féle Horgony-Linimentet (Horgony-Pain-Expellert) kérni, valamint a „Horgony“ védjegyre figyelni és csak eredeti üveget elfogadni. 2—4 jHrtn-n»r££ss nak és ruhákra, postabér és vámmentesen házhoz szállítva. Mintákat nagy választékban postafordultával küld 1 tm Hemieberg selyemgyáros Zürich. ■■ Egy első osztályú, kitűnő hangú Reményi-féle CIMBALOM azonnal eladó. Bővebb felvilágosítás a kiadó­hivatalban. RnrflOO Dürkopp és Styria kerékpár egye- UUlUuu dűli képviselője Ungmegyében. A szomszédból. (Zemplénmegye.) Az első íecske. A „Felsőmagyarországi Hírlap“ Írja, hogy Bartha József nyug. főszolgabiró a múlt hé­ten hirtelen betoppant Ujhelybe, hogy a kerület vá­lasztóinak hangulatát tanulmányozza. A tanulmányozás közben aztán „fontos politikai nyilatkozatokat“ is tét} Barthos, igy többek közt azt is, hogy az újhelyi kerü- letben Búza Barna ellen gróf Andrássy Gyulát, az olaszliszkai kerületben pedig Nagy Barna ellen herceg Windischgraetz Lajost lépteti fel a kormány és hogy ő azért jár itt, hogy a kerület hangulatát megösraerje. Sőt már a hangulatról is telt kijelentéseket és meg­állapította, hogy a kormány jelöltjei fényes győzelmet fognak aratni. — Vnlkovszky Elek haldoklik. Val- kovszky Elek a sikkasztó ujhely-városi pénztárnok úgy látszik mégis csak megszabadul a földi igazság­szolgáltatás elől. Az a seb, melyet még elfogatása előtt ejtett önkezével fején, fogja halálát okozni. Valkovszky fejéből ugyanis nem sikerült az egész roncsolást eltávolí­tani, s egy csontszilánk bent maradt. Ez a csontszi­lánk sülyedni kezdett, és az agyhártyához érve, ott komplikációkat okozott. E hó 5-én agytályogot állapi- pitottak meg orvosai és ezért a közkórházba való szál­lítását javasolták az ügyészségnek. Szombaton délben történt az átszállítás és a délután folyamán annyira rosszabodott állapota, hogy papot hivattak, a ki fel­adta neki az utolsó kenetet. Estefelé aztán elvesztette eszméletét és azóta ilyen állapotban vívódik a halállal. Érdekes, hogy hétfőn kellett volna Valkovszkynak új­ból a bíróság elé állani, hogy számot adjon egy váltó­hamisításról, melyet ugyancsak felesége nevére köve­tett el a Mezőgazdasági bank-ban elhelyezett váltón. — Szerencsétlenség a homonnai állomáson. A ho- monnai vasúti állomásról barkói munkások slippereket szállítottak Őrmező felé s e közben az egyik munkás­ember megcsúszott a síkos talajon s jobb lába a ke­rekek alá került, melyek azt teljesen szótroncsolták. A szerencsétlenség érte embert beszállították a homon­nai kórházba, ahol lábát amputálták, de a nehéz beteg vérvesztesége folytán, harmadnapra belehalt sebébe. A szerencsétlen véget ért munkás 42 éves volt s csak a múlt hónapban került vissza Amerikából. — Eltolon- colt cselédek. A cselédtartó gazdák tudják legjobban, hogy mennyi vesződéssel jár a cselédtartás. A sok rossz cseléd nap-nap mellett gondoskodik arról, hogy szolgálatadójának bosszúságot okozzon. Ilyenkor a cselédek ellen a rendőrséghez fordulnak panasszal, ahol a cselédtörvény fennálló szabályai szerint alkal­á

Next

/
Oldalképek
Tartalom