Ung, 1910. január-június (48. évfolyam, 1-47. szám)
1910-03-06 / 19. szám
19. szám. 3. oldal. * Justh Gyula Csapon. Justh Gyula, az egyik függetlenségi párt vezére körúton van. F. hó 2-án Sátoraljaújhelyen volt több képviselő kíséretében, majd 3-án reggel Csapra érkezett, a hol a községháza udvarán nagyszabású beszédet mondott a kapusi választókerületből megjelent polgárság előtt. Kb. 400 főből álló közönség hallgatta Justh és a vele volt képviselők beszédét. Képviseltette magát az ungmegyei és az ungvári függetlenségi párt is néhány taggal. Délben az állomási vendéglőben bankettet rendeztek a vendégek tiszteletére. Justh Gyula Csapról Munkácsra utazott. F. hó 3l-én Ungvárra jön Justh. * A Kath. Kör felolvasó-estéje. A Kath. Kör a mostani felolvasó-niklus második estéjét f. hó 13-án d. u. 5 órakor tartja meg a r. kath. fiúiskolában. A műsort később közöljük, most csak az érdeklődők figyelmét akarjuk felhívni a felolvasásra. * Érdekes régiségek vannak a drugetházai (pereosenyi járás) templomban. Az egyik egy áldoz- tató, erősen aranyozott, tömör, súlyos ezüstkanálka, 1756. óvszámu felirattal. A másik pedig Krisztus kálvária-járását tárgyszó festmény, melynek első részén a keret alatt, a mint Kovássy Elemér járási főszolgabíró s Fenczik Endre drugetházai g. kath. lelkész megállapították, a négy Cyrill betűből az 1447 évszám tűnik ki, tehát a várnai csata után csak három évvel később készült. Sajnos, festője neve nincs megörökítve a még mindig eléggé ép vásznon. Igen szép az ikonosztáz faragványa is.' E díszes képállvány 1770. évben készült, ugyanakkor, a mikor a jelenlegi kőtemplomot építették. A drugetházai g. kath. egyház a legrégiebbek egyike Ung vármegyében. Az a fatemplom, a melyben az elébb írott festmény ékeskedett, az Ung folyó mellett volt építve, de a szeszélyes vízjárás miatt kénytelenek voltak lebontani, s az az előtt lent lakó drugeíházaiak a hegyoldalba építkeztek, hogy az áradások okozta károktól meneküljenek. * A Gyöngyösy Irodalmi Társaság tegnap felolvasó-üiést tartott, a melyet a tanítóképző-intézet zenekara vezetett be a „Boszniai legenda“ szép előadásával. Dr. Virányi Sándorné r. tag székfoglalófelolvasását a humorról tartotta meg. Kiemelte az egészséges magyar humort, de példaképül az angol humort állította fel. Nagy tetszéssel fogadták. Hasonlóképpen özv. Ráczné Jaczkovics Anna szavalatát is, a ki jeles szavaiénak mutatkozott be. Deák Gyula r. tag „Komócsy József emlékezete“ címen tartott felolvasást. Végül a képezdei zenekar egy indulót adott elő lelkesen. — A felolvasást a tagok zárt ülése követte. * A közigazgatási bizottság ülése. A vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 8-án d. e. 10 órakor ülést tart. * Országos középiskolai gyorsiróverseny. A budapesti VII. kér. főgimnázium Gyorsíró Köre e hó 20-án Budapesten országos gyorsiróversenyt rendez, melyen eldöntésre kerül a magyar országos középiskolai gyorsíró bajnokság (percenként 220 szótag leírása), továbbá intézetenként ötös csapatverseny is lesz, mely azt a kérdést fogja eldönteni, melyik középiskolai gyorsírókor a legjobb az országban. Lesz azonfelül egyéni verseny is. Főgimnáziumunk gyorsíró köre is, mint értesülünk, Qulovios Tivadar tanár vezetésével részt vesz e versenyen. Diákjaink már erősen készülnek reá. Reméljük, bogy mint a múltban oly sokszor, most is dicsőséget fognak szerezni városunknak és főgimnáziumunknak. * Turisták 1 Az ungvári Áthletikai Klub turis- tíkai szakosztálya kedvező időjárás esetén megtartja ez idei 2-ik gyalogló kirándulását márc. 6-án, vasárnap délután. Útirány: Ungvár—Radvánc-erdő—Gerényi erdő—Cigányosi fürdő, vissza: Gerény—Radvánc— Ungvár. Idő 5 óra. Gyülekezés a nagy vasúti hid Radvánc felőli oldalán d. u. 3/i2 órakor. Indulás pontosan 2 órakor. Vendégeket (hölgyek, férfiak) szívesen lát a vezetőség. Vezető : Barajévaez Szvetozár. * Egy ügyvéd kitüntetése Két város részéről szép kitüntetés érte Stoll Béla nagybányai ügyvédet. Felsőbánya város díszpolgárául választotta s a nagybányai kaszinó, a mely az ország egyik legrégibb kaszinója, bankettet rendezett tiszteletére. Stoll Béla a 76 éves kaszinónak 30 év óta tisztje s jelenleg elnöke. Az ünnepeltet Szőke Béla plébános a kaszinó, Soltész Elemér ref. lelkész a takarékpénztár, Renz János főgimnáziumi igazgató a muzeum, Székely Árpád az állami iskolák, Farkas Jenő polgármester Felsőbánya város, Ratkovszki Pál szatmári főigazgató a társadalom részéről méltatták érdemeit. Stoll Béla, mint ügyvéd, hivatását eszményileg töltötte be. Mindenben békét, összhangot igyekezett teremteni s a két szomszéd város ezért viseltetik iránta oly tisztelettel. Megemlítjük, hogy Stoll Béla Ungváron tanult s igy jelleme alakulásában az ungvári főgimnáziumnak is méltó része van. Az ünnepelt ügyvédet Ungvárhoz rokonsági kötelék is fűzi s a Dayka-szobor leleplezésén részt vett a nagybányai kaszinó képviseletében. * Állítólagos vörheny-betegségek. A hét közepe táján riasztó hírek járták be a várost, hogy az U HGáll. polgári leányiskolában kiütött a vörheny. 10—12 betegségről beszéltek, sőt akadtak olyan jól értesültek is, a kik 16 betegről tudtak. Dr. Ország Jakab városi főorvos megállapította, a miként az intézet igazgatója a növendékek utján a szülőket megnyugtatni iparkodott, hogy csak egy vörheny-megbetegedés fordult elő a 260 növendék közt. Az alispán utasítására dr. Oulácsy Árpád várra, főorvos is vizsgálatot tartott pénteken. Az ő vizsgálata megerősíti a városi főorvos és az intézet igazgatójának a jelentését. * Színházi hírek. Palágyi és a kassai színház. Palágyi Lajos, a miskolci színház igazgatója, kedden este Kassára utazott. Elutazása a kassai színház bérletével van összefüggésben, a mennyiben — mint értesülünk — Palágyinak elhatározott szándéka, hogy pályázik a kassai színházra, melynek bérlete a jövő idényben lejár. — Greguss Margit távozása. Greguss Margit, a sziutársulat naivája, az igazgatóval a szerződését békés utón felbontotta s Greguss kedden el is utazott Miskolcról. Utódja a naiva szerepkörében az idény végéig Makai Margit lesz, a ki hosszabb távoliét után e hó 15-én már visszatér a társulathoz. — „A sötét pont“. Pénteken volt a bemutatója Kadelburg és Presbig „A sötét pont“ cimü vígjátékénak, mely nemrégiben került színre a Magyar Színházban. Az újdonság főbb szerepeit Szohner Olga, K. Papp Etel, A. Nagy Vilma, Breznay Anna, Stella, Doktor, Borbély, Somiár, Siklósi és Gyenis játszották. A darabot szombaton megismételték. * Német alaposság. Egy helybeli tanár nemrégen megrendelést tett egy berlini cégnél. Más hiányában egy ungvári képeslevelező-lapra irta a megrendelő sorokat. A derék cég megértette a tanár kívánságát és sietett vele tudatni, hogy a zongorapedált — mert erről volt szó — iziben útnak indítja. Címezte pedig levelét a képeslap nyomán ilyeténképpen. An X. Y. Professzor, Ungvár (Ungarn) Völgyi József kiadása. * Bohémestély az Urániában. Élvezetes humoros estélyben lesz része közönségünknek f. hó 12-én szombaton. A „Kacsa“ szerkesztősége közreműködésével a siketnéma-intézet javára, az Uránia-szinbáz bohém-estélyt rendez. A rendezőség oly eredeti műsort állított össze, a mely már előre is biztositja a sikert. A bohémestély fénypontja kétségtelenül Miss Hanna Lee, az immár nagy hírre szert tett ballerina fellépte lesz. Rendkívül kacagtató szám ezenkívül még Rostand Edmond hires drámájának, a „Chantecler"-nek a paródiája, a mely fényes kiállításban kerül színre. Lesz ezenkivül még több táncszám, hangutáozás, magánjelenet és az egésznek egyik érdekes főpontja, egy nagyszabású társasjáték a „Kacsa szülnapja“ cimen. Tengelyi a városi közgyűlésen, valamint a „Kacsa“ többi állandó alakjai mind megelevenednek a világot jelentő deszkákon. Ezenkivül rendkívül humoros Pali és Marhási mozgóképek fogják tarkítani az estélyt. Az egyes számokat Kaminszky László és Pósch Lajos fogják konferálni. Rendkívül mulatságos lesz és excentrikus a gyorsíestők jelenete. — Jegyek az előadásra előre válthatók Klein Ignác férfidivat-kereskedésében és Kondor Emilnél. * A vészfék. A napokban Perecsenyből Ungvárra haladó vonat hirtelen megállott nyílt pályán Alsó- domonya előtt. Az utasok ijedten nézegettek szana- széjjel. Végre a vasúti személyzet megállapította, bogy két felvidéki atyafi utazott a III. oszt. kocsiban, a kik közül az egyik egy liter pálinkába fogadott, hogy ő megállítja a vonatot. A fogadás megtörtént, az atyafi meghúzta a vészíéket s csakugyan megállott a vonat. A liter pálinkát megkapta, de hogy mennyit fog ülni a vészfék oknélküli meghúzásáért, az még a beregszászi kir. törvényszék titka. * Uj adótörvény. Lukács László pénzügyminiszter rendeletileg felszólította a pénzügyigazgaló- ságokat, hogy Wekerle Sándor adóreformjának előkészítő munkálatait hagyják abba, mert a reform nem fog életbe lépni Lukácsnak ugyanis az a terve, hogy teljesen uj adótörvényt létesít, a mely a progresszivitáson alapul. A pénzügyminiszter ezzel a kisemberek válláról akarja az adózás terheit levenni és a nagybirtokot akarják megterhelni. * Kitett gyermek. E hó 3-án a nagybereznai határrendőrség őrjárói gyermeksirást hallottak az ottani g. kath. temetőből. Bemenve a temetőbe, egy két hetes gyermeket találtak, a ki arcával volt a földre fektetve, szájába pedig jodoformos gyapot gyömöszölve. A félig megfagyottat bevitték a laktanyára, onnét pedig a munkácsi gyermekmenhelybe szállították. A kegyetlen anyát pedig szintén kikutatták, s átadták a bíróságnak. * Kongresszus a féltékenység ellen. Az amerikai féltékeny asszonyok nemrég kongresszusra gyűltek össze Newyorkban és pedig számszerűit mintegy tízezren. A kongresszus ülésein egy milliomos felesége elnökölt és a határozatukban kimondották, hogy a féltékenység a legártalmasabb szenved ély, miért is kerülni kell. A határozatot a következő nyolc pontba foglalták össze. 1. A féltékenység nagyon rut szenvedély. Ha igaz az, hogy a szerelem annál nagyobb, minél féltékenyebb valaki, úgy abból az következnék, hogy a szerelem a féltékenység szüleménye. 2. A szív legnemesebb érzelmének nem szabad ilyen alaosony származást tulajdonítani. 3. A szerelemnek a hitben kell gyökereznie és minden kételkedést kizár. 4. Á féltékenység lealacsonyítja a szerelmet; a féltékenység bűnre vezet, a szerelem boldogít. 5. Hogy tehát a szerelmet semmiféle kételkedés s az ebből származó féltékenység ne zavarja, mindenkinek meg kell fogadni, hogy bízik abban, a kit szeret és hogy meg van győződve hűségéről, tehát hisz benne. Az eskü megtartását mindenki követelheti kedvesétől. 6. A fogadalom szövege a következő legyen : „Becsületszavamra fogadom, hogy feleségemre nem leszek sohase féltékeny.“ 7. A ki ezt a fogadalmat megszegi, az 700 dollár pénzbírságra kell ítélni, ha pedig ezt nem tudja megfizetni, az összegnek megfelelő fogsággal sújtani. 8. Az utóbbi három évben Newyorkban 961 asszony esett a féltékenység gonosz szenvedélyének áldozatul. A kongresszus tehát azt javasolja, hogy ezt a fogadalmat kötelezővé kell tenni mindenkire, mert ez feltétlenül biztos óvszer a féltékenység ellen. * Üzemek balesetbiztosítási kötelezettsége és veszélyességi osztályokba sorozása. Az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár igazgatóságának az üzemek balesetbiztosítási kötelezettsége és megfelelő veszélyességi osztályok és számok megállapítása tárgyában hozott határozatai a napokban jelentek meg a Munkásbiztositási Közlöny rendkívüli számában. Ezen 1024 oldalból álló kötet, mely a nagyipari üzemeket csoportonkint, a kisipari üzemeket pedig pénztáranként (kerületi) tünteti fel, e hó végéig 2 K-ért kapható a Munkásbiztositási Hivatalnál (Budapest, V. Akadémia-u. 1.) * Gyilkos fa. A Kaszás Ferenc és társai nagyboroznai cég utcási erdejében két családapát gyilkolt meg egy fa e hó 2-én. Ruszin György és Karapin Péter oda való lakosok mint fatermelők foglalatoskodtak az erdőben, s hogy munkájukat megkönnyítsék, egy korhadt, s kivágásra jelölt fa körül tüzet raktak, hogy igy azután kidüljön. A fának dűlő irányát azonban rosszul számították ki, s igy az a közben, mig ők egy másik törzsöt fűrészeltek, rájuk esett, s Ruszin Györgyöt azonnal agyonütötte, Karapin pedig másnap reggel halt el a szenvedett nyaktörés folytán. Mindketten özvegyet, s több kiskorú gyermeket hagytak maguk után, kik most a munkásbiztositó pénztártól fognak évjáradékot nyerni. * A mi jól ízlik, az a szervezetnek rendesen hasznosabb, mint a visszatetsző dolgok, különösen gyógyszerek. A „Scott-íéle Emulsió“ feltétlenül jó izü, könnyen emészthető, összeállítása a csukamáj-olaj- nak, melyet gyermekek is előszeretettel vesznek. Kapható a gyógyszertárakban. * Dörmögő Dömötör szemlét tartott a képvisolő- házban, megnézte a társalgótermot és a kupolatermet, hogy mi mindent tapasztalt, azt nagy mulatsággal olvashatja bárki Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes heti gyermeklapja, a „Jó Pajtás“ legújabb, március 6-iki számában. Benne van ezenkivül Elek nagyapó pompás verse, Szemere György elbeszélése, Benedek Elek székelyföldi útleírása és Rákosi Viktor regénye, Schöpílin Aladár elbeszélése az indiánus életből, egy érdekes és tanulságos cikk a művészetekről, Tóth Andor verse. A szöveget szép képek illusztrálják ; Túli Ödön művészi rajza s egy tréfás képsorozat élénkíti e szám tartalmát, melyet tréfa, a szerkesztői üzenetek s rejtvények tesznek teljessé. Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes heti gyermeklapját a „Jó Pajtás“-! a Franklin-Társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 K 50 f. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal (Budapest, Egyetemutca 4) F o g z sí s. Ne ijedjen meg, hanem adjon gyermekének egy kevés SCÓTT-íéle Emulsiót és vessen véget az álmatlan éjjeleknek. A könnyedség, a melylyel ezután a fogak jönni fognak, meg fogja Önt lepni. : r •: .... ............:1.... : A SCOTT féle EMULSIÓ kellemesen emészthető formában tartalmazza éppen azokat az anyagokat, a melyek megkívántainak fehér, egyenes és erős fogak növéséhez. ..........-........ A SCOTT-féle EMULSIÓ tisztaságát és erejét semmi sem múlja fölül. Ize a legkellemesebb. A SCOTT-féSa EMULSIÓ a legkiválóbb- Egy eredeti üveg ára 2 korona 50 fillér. = Kapható minden gyógytárban. ~ Az Emulsió vásárlásánál a SCOTT-féle módszer védjegyét — a halászt — kérjük figyelembe venni.