Ung, 1909. július-december (47. évfolyam, 53-103. szám)

1909-07-28 / 60. szám

60. szám. TJ 1<T <3r 3. oldal. este néhány személy gyülekezik egy magánlakban, kiknek nagyobb része izraelita. Kórdezősködésemre azon választ kaptam, miszerint egy uj szekta, illetve valami régi vallás felelevenítéséről van szó. Csupán kíváncsiságból érdeklődni kezdtem a dolog iránt, mire a következő felvilágosítást kaptam: Ugyanis a kis- piacon lévő eozhaim-egylet hitszónoka előadásában vallás- és morálellenos kifejezéseket használva, meg­támadtatok és a hivők által bojkottálva, az imaházukat elhagyta és a kevésbé értelmesek közül néhányat ma­gával hódítva, saját lakásába ceviim vagy nezifim név alatt imaházat tart fenn és előadásokat tart, valamint adakozásokat gyűjt. Ezen vallás szabályait é3 szokásait nem ismerve, kiváncsi vagyok és polgári kötelességemnek tartom ezt nyilvánosan megkérdezni, vájjon az egyházaknak vagy az izraelita hitközség elöljáróságának tudomása van-e arról? De azt hiszem, hogy a rendőrség is tu­domást vehetne arról, annál is inkább, mivel vallás- és morálellenes eljárásról van szó. Nem akarom magamat kitenni azon eshetőségnek, hogy ezen ügyben több tárgyalást folytassak és mivel ígéretem leköt, hogy a felvilágosító nevét eláruljam, engedje meg igen tisztelt szerkesztő ur, hogy saját nevemet is elhalgassam és kételkedés esetén tudako­zódjék egyedül az ügy igazsága felül és annak ered­ményét legyen szives újságjában közölni. Annak elvártában maradok teljes tisztelettel egy Drugeth-téri lakos. HÍREK. Tájékoztató. Jul. 89. Vármegyei közgyűlés.-Auff. 1. A r. kath. legényegylet táncmulatsága a Széchenyi-kertben. Aug. 8. A ref. ifjúság táncmulatsága a Széchenyi-kertben. Aug. 16—80. Országos Tennisz-verseny a Széchenyi-kertben. Aug. 80. Tennisz-verseny mulatság. Okt. 3. Dayka Gábor szobrának leleplezése. A Társaskör (Kaszinó) könyvtára nyitva van kedden d. u 5—6 óráig. * Eljegyzések. Dr. Lakács Géza ügyvéd, az „Ungvári Közlöny“ társszerkesztője eljegyezte Szántó Elzát, Szántó Frigyesnek, a Budapesti Magyar Agrár és Járadékbank r. t. igazgatójának leányát, Weinber­ger Salamon dr. ügyvéd unokáját. Weitzen Fülöp könyvelő jegyet váltott Milder Etelkával, Milder Sámuel vendéglős leányával Szob- ráncon. * Beregszászi lóverseny. A beregmegyei ur- kocsisok által évenként rendezni szokott ügető-versenyt ezidén julius 25-ón és 27-én tartották meg. Esztendők óta nem sikerült oly fényesen a verseny, mint az idén. Nemcsak a nevezések nagy száma és a dijak értékessége tette jelentőssé a versenyt, hanem az is, hogy a szomszéd vármegyék úri közönsége részéről is hatalmasan megnyilvánult az érdeklődés. Bereg-, Szabolcs-, Szatmár-, Zemplén-, Ugocsa- és Ungmegyék legszebb asszonyait és leányait láttuk a versenypályán. Érdekes versenyszám volt az urhölgyek versenye, a melyeu báró Sennyey Béláné fogata jött be elsőnek, hajtottak még Bay Györgyné és Fedák Sári. Gyönyörű lovakkal rendelkezett báró Sennyey Béla, Bárczay Sándor, Kiss Ernő, a vencsellői ménes, Okolicsányi Lajos stb. A totalizator is szépen működött. A tétek nagysága az előző évekhez képes emelkedett. Legna­gyobb osztalékot a Il-ik versenyszámban Bárczay Sándor lovai fizettek, t. i. 3 */s-szeres összeget. Este a vármegyeház nagytermében Fráter Lóránd hangver­senyzett. Az a közvetlenség, az előadásnak az a tiszta nemessége, a mely Fráter dalmüvészetét jellemzi, a nagyszámú közönségre nagy hatást gyakorolt, szűnni nem akaró taps kisérte Fráter gyönyörű dalainak elő­adását. A hanverseny ügyesen volt rendezve, mert tekintettel a nagy melegre, már 10 órakor véget ért. Az előadás után a Royal-szálló nagytermében közös vacsora s utána reggelig tartó tánc volt kiváló jó kedély mellett. * Pénzügyőri biztosok cime. A m. kir. pénzügyminiszter elrendelte, hogy a pénzügyőri biztos­ságok élén álló biztosokhoz intézendő, hivatalos intéz­kedésekre vonatkozó levelek ezentúl nem a biztos, vagy biztosság cirnére intézendők, de a következő címzéssel látandók el: „A m kir. pénzügyőri biztosi kerület vezetőjének“ (kerület székhelye) * Halálozás. Tahvári és tarkeöi özv. Tahy Lászlóné szül. báró Pletzger Leopoldine 90 éves ko­rában elhunyt Eperjesen. * Földrengésjelző állomás Ungvári. A vár­megyei közgyűlés az Ungvárt felállítandó földrengés- jelző céljaira 500 koronát szavazott meg. A Magyar Földrajzi Társaság alföldi bizottságának elnöke a vár­megye nagylelkű segítségét most az alispánhoz intézett meleghangú levélben megköszönte. * Táncmulatság Csapon. A csapi róm. kath. hitközség folyó évi augusztus bó 1-én, vasárnap Lusztig Ignác vendéglőjében, a csapi róm. kát. hitközség uj orgonájának beszerzése javára jótékonycélu, zártkörű táncmulatságot rendez. Kezdete este pont 7 órakor. Belépődíj: személyjegy 1 korona, családjegy 2 korona. Felülfizetéseket a jótékonycólra köszönettel fogadunk s hirlapilag nyugtázunk. * Nem lesznek már lezárt fülkék a vas­úton. Az utazóban eddig sokszor felforrt az epe, mi­dőn sok utas lévén egy-egy vonaton, három-négy fül­két is lezárt a kalauz, mert abban egy ellenőr fog utazni, vagy már benne is aludt. Hiába volt minden • kérés, rimánkodás, fenyegetés, káromkodás, a kalauz ki nem nyitotta a fülkét, mert ráparancsoltak, hogy a fülke nem utasoknak való, hanem „szolgálati“ fülke. S a legtöbbször az egész útvonalon üresen volt le­zárva. Most az államvasutak elnök-igazgatósága szi­gorú rendeletben megtiltotta a vonatokon bármely fül­kének lezárását, melyre az utasok igényt tartanak. A fülke bezárásáért bejelentett panaszokat a legkímélet­lenebbül fogja elintézni. * Anna-bál Szobráncon. Az Anna-bál f. évi julius 25-ón Lányi Gyula zenéje mellett eléggé sikerült, a tánc és jókedv reggelig tartott. * Szerelmi dráma. Ungszenua e hó 18-án d. u. 3 órakor egy szerelmi drámának volt a szín­helye. Klaczik János ottani legény már évek óta ud­varolt Babják Ilona, a falu egyik legszebb leányának. Utóbbi időkben azonban a szerolmes legény észrevette, hogy menyasszonya elhidegült tőle. A múlt héten egy táncmulatság alkalmával Babják Ilona egy más fiatal­emberrel sokat táncolt, a mire Klaczik János elhatá­rozta, hogy úgy menyasszonyát, mint magát elemészti. Másnap be is ment Ungvárra és egy forgópisztolyt vásárolt, a melylyel Babják Ilonát vasárnap, midőn az a templomba ment, a nyílt utcán lelőtte. A szerencsét­len leány nyomban kiszenvedett, a hősszerelmest, még mielőtt önmagára irányította fegyverét, lefogták. Más­nap a csendőrség a beregszászi kir. törvényszék fog­házába szállította Klaczik Jánost. * Carnegie nagylelkűsége. Lazur János munkaközben elhalt bereznai munkás hozzátartozói részére Amerikából 900 dollárt küldött. * A moziból- A közönség körében bizonyára örömet fog kelteni az a hir, hogy a Kossuth-tóri nagy­szabású villanyszinházban már napok óta a katona­zenekar játszik s emeli ezzel az est élvezetességeit. Az előadások egyébként hallomásunk szerint rövidesen véget fognak érni és igy a ki még nem látta, nem gyönyörködött szép képeiben, ne sajnálja a fáradtságot, s csináljon magának a szó valódi értelmében vett házas állapotú és özvegyi fátyolt lengető szalmagyerek egy-egy görbe estét. Persze ezt úgy értjük, hogy mozi után az irány haza vezessen s igy e csábos szavainkért a feleségek átka szegény fejünket ne érje. * A kutyák birodalmából. Mint mindnyájan tudjuk s sajnos többen érezzük, nagy baj van újabban a helybeli kutyatársadalom körében. Úgy látszik, nem bírják ki az ez évi nyaralást és sorba, sőt tömegesen elkövetik azt a bolondságot, hogy megbolondulnak. Azért van azonban nekünk, embereknek még nyáron is helyén az eszünk, hogy kutyáék e zűrzavaros álla­potain segítsünk s főleg és sietősen a teljesen megbo­londult kutyaurakat és ebkisasszonyokat továbbítsuk e földi siralomvölgy szebb berkeibe. Eddig minden rendben is volna. A terv okos, nemes, csak lássuk Ungváron a kivitelt 1 A kivitelt is okos, tapasztalt emberek igyekeznek elősegíteni, a kik persze ezekben a válságos percekben sok mindenre gondolnak, csak arra nem, hogy Ő Kutyaságaikat Ő Uraságaik társa­dalmi rangja (?) szerint osztályozva, protekcióban részesítsék s a kiválasztottakat további becses sza­ladgálásra, megveszekedésre s ribillió okozásra pass- partout-val ellássák. S hogy erre nem gondolnak, azt Ungváron sokan barbarizmusnak, hatósági önkény­nek, a magánjogok semmibevevésének s főleg szükség­telen zaklatásnak veszik. Nem akarunk ezeknek a fel­világosodott polgároknak dissertálni a köz- és magán­érdekek határairól, nem hivatkozunk saját legjobb érdekeikre, életük biztonságára sem, csak azt kérdjük csendesen, mosolyt erőltetve arcunkra, mint illik min­dig Knigge szerint: kit taksálnak többre, ha szabad érdeklődnünk, egy főrangú selyempincsit avagy egy proletár páriát? Mert hogy itt ő Uraságaik fogalom- zavarban szenvednek (szerényen fejezve ki a gondola­tot), az legalább is valószínű. * Tűz Fény vés völgyön. Folyó hó 23-án a kora reggeli órákban Fenyvesvölgy községében Lébo- vics Henrik izr. hitközségi kántor lakóháza kigyuladt s egy pár perc alatt a tető lángban úszott. A nagy veszedelmet a szomszédban lakó Angyal György csendőr őrsparancsnok a csendőreivel mihamar észre­vette s szerencsére éppen otthon levő Varga János és Száva Simon csendőrökkel a helyszínén azonnal meg­jelent és saját életének veszélyeztetésével az oltáshoz hozzáfogott s nagy erő megfeszítése után sikerült a tüzet lokalizálni. A község lakosai nagyon hálásak Angyal György iránt, mert tisztán neki volt köszön­hető, hogy a tőszomszédban levő izraelita imaház, csendörlaktanya, póstahivatal s egyéb a közelben levő épületekkel együtt a tűz martaléka nem lett. * Hirdetmény. A nagymélt. belügyminiszter Ur 73137/V. a. 1909. B. M. számú körrendeletének 3. pontja értelmében felhívom mindazon tartalékosok és póttartalékosokat, kik 1908. évi nov. hó 3-áról, illetve 1909. év március 15-éről kelt legfelsőbb elhatározás alapján, létszám kiegészítés céljából tényleges katonai szolgálatra behivattak vagy visszatartattak, s ezen behívásuk, illetve visszatartásuk folytán családtagjaik gyámol nélkül maradtak, hogy az 1882. évi XI. t.-c. rendelkezéseinek megfelelőleg segélyben részesíthetők legyenek, segélyezésükre igényüket Ungvár város katonaügyosztályánál sürgősen, de legkésőbb 8 nap alatt mindennap a hivatalos órák alatt jelentsék be. Segélyezésre csakis kizárólag a Boszniában, Hercegovi­nában, Dalmáciában elhelyezett csapattestekhez és inté­zetekhez, valamint a haditengerészethez behívott és visszatartott tartalékosok és póttartalékosok családtagjai bírnak igénnyel. Ungvárt, 1909, julius hó 25-ón. Ung­vár város katonaügyosztálya: Berzeviczy rendőr­kapitány. * Egy óra alatt elveszi a láb kellemetlen sza­gát és megszünteti a lábizzadást a Mittelman-fóle láb- viz, ára egy üvegnek P20 K. Kapható kizárólag az Aranyoroszlán gyógyszertárban Ungvárt. Tarka krónika. Gyöngyösy-zugoly, Gyöngyösy-rét. Egy kép rajzolódik szemünk elé a dohos szagu okirat halványuló betűiből. Megelevenedik lelki sze­münk előtt a régi világ civakodó nemeseivel, a kik akármilyen összetartók a rokoni és barátságos össze­jöveteleknél, mihelyt földről, s terméséről, zabról, szé­náról, vagy egyéb vetemónyről, erdőről, rétről, kaszá­lóról van szó, jussal, vagy juss nélkül is hozzányúlnak, birtokukba veszik s megkezdődik a perlekedés. Ebben a jobbágy se külömb urainál. Különösen a másutt lakó nemes urak földjének, rétjének, erdejének neki megy s bizonykodik nagy alázatossággal: neki megengedték kaszálni, használni, elhordani. Legfeljebb perlekedni nem perlekedik, mert úgyis hiába tenné, semmi joga sincsen hozzá. Megyen ez egy darabig, de az igaz tulajdonosa se hagyja magát ám egy könnyen! Meg­kezdődik a harc a vérszerinti atyafiak közt is. A kez­det az, hogy istantiát adnak be a nemes várme­gyéhez, melynek Ordinarius szolgabirája kiszáll a küzdők helyiségébe, rendszerint esküdt urammal egye­temben. Vizsgálatot indít, tanukat hallgat ki, hogy megállapítsa, kié a föld, a rét, az erdő, a mező, a puszta hely (a hol tudniillik már lakóház nincsen). így szállt Havassy Mihály 1706-ik esztendőben Bornemisza Pál esküdt urammal Nemes és Vitézlő Oyöngyösy István Ur és Gyöngyösy Borbála asz- szony ő kegyelmeik instantiájára, Tekintetes, Nemes és Nemzetes Csicseri Orosz Ádám viceispán komissi- ója mellett, az inquisitió végben-vitelére Baranyába, ezen Nemes Ungh vármegyében helyheztetett községbe Nagy dologról volt szó. Puszta házhelyét a nem­rég elhalt költő alispán dohánytermelésre is használta, s ott dohányos száraztó hajléka is volt. Inquirálni kellett, vájjon kimutatott helye volt-e néki és feleségé­nek, Bárányi Ilona asszonynak ? Hasznát vette-ó, használtatta, szénáját rakatta-ó be, hol maga, hol gyer­mekei ? Meg kellett vizsgálni, vájjon senki más ahoz kezét nem tartotta-é ? Meg kellett tudni, volt-é más helye vagy pusz­tája a Horváth-íamiliának, amely Gyöngyösynek hivatik ? Ki szántotta ki kukoricáját? Mert a költő gyermekei, István és Borbála vetettek ugyan, de más szántotta ki a maga hasznára. Erdejének, mezejének, szénájának ki vette hasznát ? Ki étette meg babját a sertésekkel, zabját, amely Kálosy Istvánnál volt, ki hordatta el. És bizony sok minden kiderült, a mint jobbágyok, nemes urak felvonultak, hogy tanúságot tegyenek. A vérrokon Baranyi Menyhért ur szántott ottan, mert hiszen jussa volna hozzá vagy mi, Baranyi-birtok az, igaz ugyan, hogy már régen Baranyi Ilonának jutott örökségül és Gyöngyösy-szugoly nak nevezik már manapság. A babot is Baranyi - uram sertései ették meg. Lyuttai István jobbágy szintén kaszált a réten, de mint alázatosan jelentette, az elhalt Gyöngyösy Ist­ván engedelméből cselekedte. A tengeri búzát is Menyhért ur szántotta ki legelsőnek, erdőnek hasznát vette. Sőt az is kitudódik, hogy Patay Sámuel ur, Rákóczy biztosa is hordatta a költő zabját, mondván róla: „Labanc most a sógor“ ! Próbálta volna használni Jósa Mihály, a költő egyik vejo, mert hiszen neki néhai Gyöngyösy István többször mondta: „Nem impediállak benne édes gyer­mekeim, ha meghalok, tiétek lószen.“ így van az, ha a tulajdonos messzi Gömörben lakik, az örökös István a zemplónmegyei Gatályban, csak egy asszony, Szentimrey Gáspárnó Gyöngyösy Borbála lakik helyben. De hát az asszony asszony, a vő Jósa Mihály férfiú, a kinél azonban erősebb volt Baranyi Menyhért uram. Mert a mi igaz, igaz, Baranyi Menyhért uramnak akkor is négy helve volt ottan, a Gyöngyösy-Horváth família is Baranyi jussba ült bele. Méltó joggal kaszáltatja, vetteti és egyéb hasznát veszi. A nemes vármegye azonban belé avatkozik a dologba : rendet csinál. Visszaadja Gyöngyösy István­nak és Borbálának a vagyont. De meddig érvényes ez ? Arról csak a következő vármegyei inquisitió adhatna felvilágosítást. De a földnek neve most is Gyöngyösy-zugoly, Gyöngyösy-rét ... n Kiadó és laptulajdonos: SZÉKELY SIMON. fi zahari határban folyó hó 21-én elveszett * 1 drb sárga szőrű, 3 lába kesely, jobb füle hasitott, homlokán csillag jegyű, 3 éves kanca csikó. Megtaláló kéretik, hogy a tulajdonos Bai Andrást Zaharban értesítse, vagy a lovat vezesse hozzá, a hol 3523 megfelelő jutalomban részesül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom