Ung, 1909. július-december (47. évfolyam, 53-103. szám)
1909-07-25 / 59. szám
2. oldal 59. szám. “CT ÍsT esnek a súlyát közvetlenül az érdekelt városok érzik legkiáltóbban. Az átvett magyar gyárak helyei: Besztercebánya, Kassa, Ungvár, Boros- jenő, Varasd és a Fiume melletti Wrata. Ezek a gyárak azelőtt, mint az ungvári is, külön- külön magánérdeket szolgáló gyárak voltak. Es úgy ahogy, felszínen tudták magukat tartani, volt elegendő megrendelésük és munkájuk, és ha nem is fényes, de elég jó jövedelmező üzletet képeztek. A fő azonban, hogy ezer és ezer magyar munkáscsaládnak nj ujtottak megélhetést. Természetes azonban, hogy a magyar gyárak kényelmetlen versenytársai voltak az osztrák hasonló gyáraknak. A Mundus tehát megvette ezeket a gyárakat. Ez magánüzlet. Nincs beleszólásunk. De az eredmény fölött saját érdekünkben gondolkoznunk kell! A Mundus központi igazgatása Bécsből történik. Budapesten is van egy központi iroda, de az csak a bécsinek exponense. Az egész irányítás Bécsből történik. Ebbe sem szólhatunk bele. Az igazgatás menete egyszerűen az, hogy a íölvett megrendelések nagy tömegét az osztrák gyáraknak osztják ki, a magyar városokban levő gyáraknak pedig csak elenyésző csekély munkát nyújtanak. A gyártást lassanként elvonják a magyar gyáraktól és koncentrálják Ausztriában. A magyar gyárakat egyenként beszüntetik, a mint az a kassai és fiumei gyárakról már hírlik. Azután fog jönni a többi és igy rákerül a sor, hogy az ungvárit is be fogják szüntetni. A megokolás, a mivel különben sem tartoznak, egyszerű: az, hogy nincs elég megrendelés, a fogyasztás csökken. A ki akarja, elhiszi. Józanul azonban el nem hihető, mert mig ezek a magyar gyárak önállóan működtek, képesek voltak foglalkoztatni megfelelő számú munkásokat, képesek voltak elhelyezni — mondjuk — a napi 500—600 termelés melletti gyártmányokat, hát épen csak most csökkent volna meg a szükséglet, a mikor a kereslet igényei fokozatosan emelkednek és a mikor az egész bútorgyártást egy cég dirigálja? Ezt nem hihetjük el. Hanem igenis az irányzat az, hogy a magyar földön levő gyárakkal szemben az osztrák gyárak forgalmat akarják növelni, mert nekik előnyösebb az, ha a 7 osztrák gyárat fejlesztik, emelik és bővítik. A jövedelmük ezzel nem csökken, sőt emelkedik, mert ugyanazt az anyagtermelést jövedelmezőbben végeztetik el a 7 osztrák gyárban, mintha ugyanazt a mennyiségtermelést még a 6 magyar gyárral is meg kellene osztaniok. A cél a magyar gyárak megvásárlásával az volt, hogy ezeket elnémítsák, veszélytelenné tegyék, megszüntessék és az egész gyártást igy Ausztriába helyezzék át, oda koncentrálják. Ilyen manőverrel teszik tönkre az osztrákok a magyar ipart. Szépen, simán, törvényesen kihúzzák alólunk közgazdasági fejlődésünk gyékényét. És a legszomorubb a dologban az, hogy ezzel szemben teljesen tehetetlenek vagyunk, ezzel szemben nem védekezhetünk! Nyugodtan, jajszó nélkül kell szemlélnünk, miként sorvadnak el zsenge iparunk tényezői. Igen! panasz nélkül kellene eltűrnünk ezt a folyamatot, ha nem jutna el fülünkbe magyar munkásaink jajkiáltása, a kiket tervszerűen fosztanak megélhetési forrásuktól, a kik könnyázott szemmel kénytelenek éhezni vagy ha éhezni nem akarnak, Amerikába vándorolni. Csak vessünk egy pillantást a munkás statisztikai adatokra! Azelőtt az ungvári Bútorgyárban 6—700 munkás is talált foglalkozást, most 200—300 között váltakozik a munkás létszám. És ezek közül is hetenként újabb és újabb csoportokat bocsájtanak el. Azelőtt naponként 600 gyártmányt állítottak elő, most alig 250—300 darabot. Azelőtt a tisztviselők száma a 10-et is meghaladta, most 4—5 ember dirigál s azok is nagyrészt idegenek. Az ungvári bútorgyár naponként 1000 darab gyártására van berendezve és a helyett, mint annak idején gondoltuk, hogy a Mundus kezében még a Guttmann idejebeli gyártási szám emelkedni fog, a felére csökkent, holott a sziléziai Biliczben naponként a gyártási darabszám ezerre emelkedett. Itt a célzat félreérthetetlen, világos. Szomorú tény előtt állunk! Legszomorubb e tény eredményében és hatásában Ungvár városra nézve. Nem áll módunkban és hatalmunkban ez iparsorvasztó fejleményeket megakasztani. Tennünk azonban kell valamit . . . munkásaink érdekében. Városunk és vármegyénk jobbjainak gondolkozniok kell a fölött, hogy munkásaink részére megfelelő munkaalkalmat teremtsenek ! tengeri kereskedelem élénkségét mozdítják elő. A sok pénz csak úgy özöulik az országba és mégis e mellett ők is, mint a hollandok, még a templomokból is hasznot húznak. Az antwerpeni hires r. kath. székesegyházban a Rubens és Murilló képeit a, délelőtti istenitiszteletek után lepellel borítják le. A délutáni látogatók aztán úgy juthatnak valamelyik kép megnézéséhez, ha előbb 13 frankot letesznek. Akkor aztán nagy kegyesen felhúzza a kép leplét a templomatya. Belgiumnak a világ előtt legismertebb városa Ostende, 30—35 ezer lakosságú város, de a nyári időszakban óriásán megnövekszik a szám a világ minden részéből odajövő fürdővendégekkel. Az alacsony tengerparton észlelt hullámtörés és torlódás tette Ostendét kedvelt fürdőhelylyé. Azt a fényt, pompát, a mi ebben a városban, különösen a tengerparton látható, leírni nem lehet. A minden képzeletet felülmúló fényes szállók, magánpaloták, kb. 4—5 km. hosszúságban húzódnak a tengerparton, a mely fel van emelve és terrakottával kirakva. Este tündéri fényben úszik a partfokozódnék, ha Ungvár szerencsés volna egy olyan igazán fővonal mentén feküdni, mely a fővárost, a magyar kereskedelem és ipar központját, a lengyel kereskedelem és ipar központjával, Lemborggel kötné össze, amit a siankai határszéli vasút kiépítése után méltán elvárhattunk. Ehelyett, hogy kissé elhallgattassanak bennünket, Debrecennel kötöttek össze. Mi tagadás benne, közlekedési viszonyaink ez által is javultak valamicskét, de hogy a nagy „vas- miniszternek“, Baross Gábornak, azt a fényesen bevált politikáját, hogy a vidéki központokat az országos központtal kell összekötni, miért nem alkalmazzák nálunk is, az továbbra is kérdés marad. És ha ezt, a mi elvégre nincs kizárva, technikai vagy más okok meg is akadályozzák, egyelőre legalább annyit tehetne értünk a közlekedésügyi kormányzat, hogy 1—2 közvetlen kocsit engedélyezne Ungvárnak. Ha Besztercebánya, Szászrégen és még sok más, Ungvárnál ugv a lakosok létszámára, mint forgalomra nézve sokkal kisebb város, el tuda ezt érni, Ungvártól annál kevósbbé volna ez megtagadható, mert hogy ezek a közvetlen kocsik üresen soha, ellenben legtöbbször zsúfoltan közlekednének, arról kezeskedni lehet. A mellett tehát, hogy nekünk használna, az államvasutakra sem háramolnék belőle kár. Hogy ezek a közvetlen kocsik mennyire előmozdítanák az utasok kényelmét, azt csak az tudja, a ki a csapi pályaudvaron már megfordult. Széles ez országban alig van Csaphoz hasonló egy-két vasúti gócpont, de ugyancsak nincs az országban olyan állomási épület sem, mely a csapival rondaság és rozogaság tekintetében versenyezhetne. Várótermei dohosak, szü- kek, piszkosak, a mellett osztályonkint nincsenek kellően elkülönítve; az I. II. osztálynak fentartott váróterem akármikor tele van III-ad osztályú utasokkal, a mi annál nagyobb abszurdum, mert talán sehol sem fordul meg annyi és olyan alacsony műveltségi fokon álló utas, mint Csapon. Ennek pedig az a következménye, hogy a jobb publikum inkább a szintén szűk perronon őgyeleg hidegben, melegben órákhosszat, miközben számtalanszor lökdösik hol jobbra, hol balra. És ebben nekünk, ungváriaknak van leggyakrr bban részünk. De eltekintve eme kényelmi szempontoktól, a csapi pályaudvar egyenesen életveszedelmes is, alig lévén a perron és az első sínpár között 30—40 cm.-nyi távolság, a mi különben egyenesen törvényes intézkedésekbe ütközik. Mindezeket pedig hivatalosan is régen tudják, mi több, a törvényhozás már meg is szavazott a csapi pályaudvar felépítésére, ha jól emlékszem 1.632,000 koronát, mért késik hát még mindig az az építkezés. Nagy szolgálatot tennének vele a megyebeli képviselők, ha mindezeknek egy kissé utánna járnának. E„ követelések jogosultsága pedig még fokozódik az által, hogy az ungvári utasok a jegyek árát valósággal túlfizetik, amennyiben gyorsvonatot csak Csaptól, illetőleg Ujhelytől használhatnak, noha annak árát Ungvártól fizetik meg. Szegény ungvári publikum, nem elég, hogy valami 105 °/0 pótadót fizetünk, még az államvasutak is meg- pótadóztatnak bennünket. (-ejtő.) Iskolai értesítők ismertetése. Hl. 6. Az ungvári Drugeth- és Kossuth-téri áll. elemi népiskolák XV. értesítője az 190819. tanévről. Szerkesztették : Takács László a Drugeth-téri és Szabó József a Kossuth-téri állami elemi népiskola igazgatója. Bitumina A A tiszta bitumenből készített, valódi aszfalt-tetőlemez; tar- ' ' tós, tűzbiztos, szagtalan, kátrányozást vagy egyéb mázolást nem igénylő : ____ZZ-EI TETŐFEDŐ AN YAG. „Bituminá“-val fedett tető bemeszelve szép fehér marad és kitűnő védelmet is nyújt a nap melege ellen. — „Bitumina“ régi zsindelytetők átfedésére is kiválóan Gyári főraktár Ungvár és vidéke részére 3295,10-15^ Glück Miksa fakereskedésében, Ungvárt. Vasúti közlekedési viszonyaink. Ha valamelyik előrelátó ember pár évvel ezelőtt gyűjteni kezdte volna azokat a cikkeket, melyek városunk közlekedési viszonyaink javítása céljából, részben e lap hasábjain, részben másutt megjelentek: „Küzdelem Ungvár város közlekedési viszonyainak javításáért“ címen milyen tekintélyes gyűjteményt adhatna most közre. De bármennyire is igyekeztek e kérdést mindig felszínen tartani, az elért eredmény ópenséggel nem elégítheti ki e tekintetben a jogosult igényeket. És ha az ember efelett kissé gondolkozik, józan észszel alig tudja megérteni, miért bánnak velünk mostohagyermek módjára. Hiszen Ungvár már természeti viszonyainál fogva arra van hivatva, hogy hazánk Lengyelország felé eső részének emporiuma legyen. A lengyel határtól le egészen Miskolcig, tehát hatalmas területen nincsen hely, mely a kultúra annyi eszközével rendelkeznék, mint éppen Ungvár. Nem szabad elfelejteni emellett azt sem, hogy épen hazánk egyik legexponáltabb területén küzd a kultúráért és magyarosit t.őle telhetőleg, a mely mindenféle, a világtól messze elmaradt nemzetiségekkel megrakott terület arra leginkább rászorul. A mi kereskedelmét illeti, alig akad vidéki városaink között nehány, mely vele e téren a versenyt felvehetné és ez a kereskedelem bizonyosan tetemesen vonal. De a belső utcák is díszesek. Mindenfelé hullámzik a sok idegen, rohannak a fogatok és automobilok. A mágnásvilág asszonyai mesés öltözetekben, kincseket érő ékszerekkel telerakva járnak, kelnek. A hang- versenyterem zsúfolásig megtelik délután is, este is. A világ legelső énekesei, zenészei lépnek fel. A teremben szinte egy más világban képzeljük magunkat, hiszen mi, a munka emberei az életnek a küzdelmeihez szoktunk, a föld göröngyeit többet látjuk, mint a simaságát és itt Ostendében minden csak gyönyört szerez, mindenfelé pompát látunk, szinte belekábulunk. Menekülünk ki a tenger szabad partjára. A "mindig hullámzó tenger vizét kezdi korbácsolni a szél, a mely mindjobban belemarkol a vízbe és kilóditja a sétálók lábáig. Az eső megzavarja a sétálókat, most aztán a fedett sétáló-helyek lesznek látogatottak. Az expressz-vonatok, a melyek Ostendétől Szentpétervárig, Varsóig, Konstantinápolyig és Konstanzáig befutják Európát, szakadatlanul szállítják a fürdőközönséget. így van a Gand város nevével is, a flamand nevét, Gent-et is feltüntetik. Antwerpennél a flamand alak a hivatalos. A vallonok itt ellensúlyozásul erősen erőszakolják az Anvers elnevezést. Ezek a körülmények az előjelei a veszedelemnek. Pedig kár lenne, hogy ha a kölcsönös bizalmatlanság megingatná az állam alapját. Ebben az esetben természetesen az északi részen tömegesebben lakó flamandokat Németország, a vallonokat, a kik délen laknak, Franciaország ölelné keblére. A belgák nagyon élelmesek. Országuk Európának legsűrűbben lakott állama, egy négyzetkilométerre 230 ember jut, tehát négyszer oly sürü a lakossága, mint Magyarországé és mégis bármerre nézzünk, mindenütt a jólétnek, nemzeti vagyonosodásnak jeleivel találkozunk. Földművelés, ipar, kereskedelem — különösen a két utóbbi — mozdítják elő a gazdagodást. Iparuk versenyez Német- és Angolországok iparával. Sehol a világon nem oly sürü a vasúti hálózat, mint Belgiumban. A hajózható folyók és csatornák pedig a
