Ung, 1909. július-december (47. évfolyam, 53-103. szám)
1909-10-31 / 87. szám
47. évfolyam. — 87. szám. Megjelenik minden vasárnap reggel és szerdán délben. Ungvár, 1909. október 31 Előfizetési feltételek: <!«»k az „Un*“ lapra Egész évre . . 12 K Negyedévre . 3 K Félévre. . . . 6 K Egyes szám . 12 f. Amerikába: Egész évre ...............17 K „Un* rármegj'O Hivatalon T.apjí“-»al együtt egész évre 13 K — Félévre .... 8 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. ,X,^u.r£2S.^-IED^A..Xj!2Ldr.X X-i-A-ZE3 Hirdetések úgy az „Uug“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatalt telefonszám 11. AZ UNOMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tór !-ső szám. Felelős szerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő : DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Vasutaink vármegyénk közgazdasági szolgálatában. * (te) Közgazdasági előretörekvésünk egyik leghathatósabb tényezője: a vasút, a személy- és áruforgalom közvetítője, a közgazdasági élet folyton ható vérkeringése, a termelés és fogyasztás igényeinek kielégítő eszköze. Első rendű követelmény tehát, hogy egyrészt a vasúti összeköttetés, másrészt a viteldijak egy vidék közgazdasági érdekeinek megfelelő- leg legyenek szervezve, mert e követelmény figyelmen kívül hagyása, az összeköttetés és a viteldij helytelen összeállítása megbénítja, megnyomorítja a legvirágzóbb ipari és kereskedelmi életet. A hol pedig még csak a fejlődés kezdetleges csirájában tengődő ipart es kereskedelmet nyomja a rendszertelen és kedvezőtlen vasúti politika, ott a zsenge közgazdasági élet, tevékenység visszafejlődik, elnyo- morodik, elcsenevészedik. A gyáripari élet megteremtésére irányuló törekvésünk egy elemi csapás erejével biró helytelen intézkedés hatása alatt kárba veszett fáradság jellegét ölti magára. Hiába való a legönzetlenebb, a legambiciozusabb iparkodás ipari és gyáripari élet megteremtésére akkor, a mikor az ezek alapfeltételét képező vasúti intézmény azt állami érdekből is nemhogy előmozdítaná, hanem ellenkezőleg, megnehezíti. Mi kibontottuk a zászlót, a melyre városunk és vármegyénk gyáriparának megteremtésére irányuló komoly törekvés van felírva. Azonban ezen célunkat nem érhetjük el, ha vasúti politikánkat vármegyénk közgazdasági érdekeivel összhangba nem hozzuk. Közgazdasági érdekeinket pedig a vármegyénkben átvonuló vasúton gyakorolt vitel- dijszabályzat a legkomolyabb veszélynek teszi ki. Ezért szót emelünk ellene és kívánjuk, követeljük a kereskedelmi politika vezető embereitől, hogy a vasúti árufuvarozás tekintetében fennálló tarthatatlan állapotokon segítsen úgy, hogy a vasút politikáját vármegyénk vitális közgazdasági érdekeivel hozza összhangba. Mi képezi vármegyénk közgazdasági sérelmét vasúti politikánk terén ? Az, hogy a vármegyénk területén átvonuló i3o kmnyi államvasuti vonalon a\ árufuvarozás tekintetében háromféle viteldij van érvényben. És pedig Uzsoktól Nagybereznáig, Nagyberez- nától Ungvárig és Ungvártól Csapig más és más díjtétel alá esik a szállított áru. Hát nem anomália-e az, hogy Uzsoktól Nagybereznáig terjedő 57 km. szakaszon egy kocsirakomány 26 koronába, míg a Nagybereznától Ungvárig terjedő 42 kmnyi útvonalon ugyanaz a rakomány 49 K díjtétellel van megterhelve? Ezen tarifaszabályozás s ezzel kapcsolatban a viteldij magas volta a vármegye termelő és fogyasztó közönségének érdekeit gyökerében támadja meg. E lehetetlen állapot Felvidékünk zsenge iparát s különösen faiparát végveszéllyel fenyegeti. Felvidékünk kizárólag a faipar legkülönbözőbb ágainak meghonosítására van hivatva. A faáru azonban nem bírja el azt a magas és kétszeres viteldijat. Az eredmény az, hogy Felvidékünkön lassan-lassan megszűnik a nép egyedüli kutforrását képező fakitermelés. Az eredmény az, hogy a magyar vasúti viteldijak miatt a tűzifa ára ma itt nálunk, a fakitermelő vidék gócpontjában hallatlan magasra emelkedett. Tönkre van téve a termelő, mert kitermelt fájának csak egy részét képes elhelyezni, és meg van nyomorítva a fogyasztó közönség és különösen a szegény néposztály, a mely a minálunk hosszú ideig tartó tél folyamán keresményének legnagyobb részét kénytelen a tűzifa árába befektetni. Lehet-e ilyen kedvezőtlen körülmények között számítani arra, hogy Felvidékünkön ipari, gyáripari élet fejlődjék, mikor az állam legfontosabb intézményének helytelen, célszerűtlen berendezése kiáltja oda minden jóra- való törekvésnek a vétót? Hiszen szinte lehetetlen, hogy az állam tűrje ezt a sorvasztó helyzetet. Mert ennek hatása alatt egymás után fog elsorvadni minden ipari vállalkozás, mint a hogyan a közel múlt hónapokban már egy nagyobb fakitermelő cég éppen a vasúti viteldijak kényszerítő nyomása alatt kénytelen volt működését beszüntetni. Az állam mintegy mesterségesen korlátokat emel, hogy a Felvidék termelvényei az ország centruma felé ne vitessenek. Mesterségesen drágítja az ország lakosainak megélhetését. Ezzel szemben még az az érv sem áll meg, hogy igy a Felvidék a Galíciában való kivitelre szorittatik. Nagyon rövidlátó, helytelen politika! Mert vegyük csak a borkivitelünket. Ungvár—Szerednye hires bortermő vidékről a Galíciába való kivitel tetemesen csökkent a pár év óta fennálló tarifa miatt, mert a bornak a lengyel piacra való kivitele a magas viteldij folytán nem fizeti ki magát. Ennek eredménye az lett, hogy a borkivitelünk Galicia felé csökkent. A magyar bor lassanként kiszorul a lengyel piacokról s az eddigi exportunkat más élelmesebb idegenek ragadják el tőlünk. És vájjon ezen rendszer és az annak alapján megállapított magas viteldij érdekében van-e az államnak avagy az államvasutaknak ? Határozottan állítjuk, hogy nem. Nézzük meg csak a Felvidékünkről érkező tehervona- tokat. Sok kocsit fogunk látni, de kevés szállítmányt. A mi van, az is legnagyobbrészt a Galíciából behozott petroleum és kevés faáru. Mert a berezna-vidéki termelőknek előnyösebb a termelvényeknek tengelyen való szállítása. Van vasút, de az áruk szállítása tengelyen Halottak estéjén. Irta Krüzselyl Erzsiké. Fenn, a tiszta égen csillagok ragyognak S rám tekintenek a ritkult fákon át. Lenn a síri mécsek szerteszét lobognak, Mind virágözönre hinti sugarát. Mennyi nép e helyen, mily nagy sokaság van, Szerte mennyi gyertya, mennyi koszorú . . . A ragyogó fényben, gyertyalobogásban A holtak bús kertje nem oly szomorú. A temető nékem máskor jó barátom, Most nem ismerek rá, most oly idegen . . . Tegnap még könnyeztem őszi iombhulláson, - Ma nem tudok sfrni, járok hidegen. A mély elhagyottság, a mi idevonzott E csöndes világba : most mind oda van . . . . . . Majd ha erre ismét egyedül bolyongok, Hej, tudom, hogy akkor kisírom magam. Halottak estéjén. Irta Aigner Ferenc. Hát van a halottaknak is estéje ? Oda lenn, a hol nem fáj semmi, olyan nagy a csendesség, de itt fenn közöttünk ezen az estén nép- vándorlás van a temető felé. Minden élő lényt odavisz az emlékezet, a kesergő szív, és midőn fényárban úszik a temető, az emberek szemében könny csillog. Azoknak oda lenn nem fáj semmi, de ide fent mindenkinek bánata és fájdalma van. Ki tudja, nem jobb-e ott lent csendesen pihenni, mint itt fenn élni, csalódni és szenvedni 1 ? A halottak estéjén az emberiség egy percre, de csak egy percre elfeledi a világi örömöket, hogy a következő percben annál nagyobb mértékben élvezze azt. El van feledve minden, nyugodhatnak háborit- lanul a csendes emberek oda lenn. Elsiet mindenki a temetőből, a halottak birodalmából az életbe. Egyik percben emlékezünk és a másik percben már feledünk. A megsemmisülés gondolatát elűzi az élet tarkasága . . . . . . Szomorúan konganak a harangok. Siet mindenki a temetőbe sírni és imádkozni. Az elhagyatott sirok között tolong az emberáradat. Ebben a percben mindenki csak azokra gondol, a kik voltak, a kik éltek és a kik már nincsenek a földön. Én is zokogok a legjobb anya sirja mellett. Istenem, minő változást tár elémbe az emlékezet és a jelen . . . Néma sirhant takarja el előttem a legdrágább lény porladozó tetemét. A mikor betegágya mellett virrasztottam, még reméltem. És most sirok, zokogok. Nincsen többé. Éppen halottak estéje volt, a harangok akkor is olyan egyhangú zúgással hirdették a megsemmisülést, mint ma. És ma kesergőbb a fájdalom, mint akkor, a mikor reméltem és ő még az enyém volt. Igaz, hogy csalfa volt a remény, mert mégis elvesztettem a legkedvesebb lényt, de legalább láthattam, ölelhettem, csókolhattam, vigasztalhattam és ma csak a sírjára borulva zokoghatok : nincs többé . . . Emlékezem ; megkondultak este a harangok, és ő, a ki hallotta a harangok kongását, reszkető kezekkel fogta meg a kezemet és alig hallhatóan rebegé: — Hallod, hallod, kedves fiam a harangokat . . . Oh, mához egy évre ezek a harangok az ón emlékem- nekfús fognak szólni. És ugy-e, ugy-e, te siratni fogsz engemet! ? Ekkor erőt vett az én lelkemen az a fájdalom, melyet a kétségbeesés szül és elkezdtem zokogni: — Igen, én érzem, hogy a jövő halottak estéjén már én is ott fogok pihenni, a hová ma este viszik koszorúikat az emberek. És te, édes fiam, ott fogsz keseregni a sírom mellett . . . folytatá a jó anya fájdalmas hangon és szép szemeit elboriták a könnyek. Szegény felejthetetlen édes anyám, nagyon, nagyon igazad volt. Elmentél, elhagytál örökre és a következő halottak estéjén már ott pihentél a csendes emberek között, és a mikor megszólaltak a harangok, ott zokogtam fájdalmasan a te néma sirod mellett. Addig a mig beteg volt, a remény éltetett, hogy együtt élhetünk tovább, örömünk, bánatunk közös lesz és ma a harangok zúgásában emlékezetem ismét őt hozza elém, közelembe ; látom őt, hallom édes hangját, érzem gyöngéd kézszoritását és feleszmélve a tudatban, hogy az csak álmodozás, keservesen sirok. Ott van ő is lent, a hol nem fáj semmi, a hol olyan csendesek az emberek. Volt, élt és ma már ő sincsen. Ez az élet útja, megtérünk a fáradságos életből pihenni abba a mélységes csendességbe, a hol nincs ellenség, a hol nem bántja egyik ember a másikat, a hol megfér mindenki: örök békesség hazájában. Szegény jó anyám, nem szorongatod többé a kezemet. Nem|csókolja szorető ajkad az ajkamat soha többé .. Halottak estéje van . . . Olyan megható, olyan keserves ez az este a temetőben. Lapunk mai száma 8 oldal.
