Ung, 1909. július-december (47. évfolyam, 53-103. szám)
1909-07-11 / 55. szám
47. évfolyam. — 55. szám. Megjelenik minden vasárnap reggel és szerdán délben. Ungvár, 1909. julius 11 Előfizetési feltételek: Cs»k „Ung“ l»pr» Egész évre . . 12 K Negyedévre . 3 K Félévre .... 6 K Egyes szám . 12 f. Amerikába: Egész évre .............17 K „Ung Tármegye Hiratalo. L»p]á“-T»l együtt egész évre 16 K — Félévre .... 8 K Uug vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronklnt 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatali telefon szám 11. AZ UNGMEG VEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-sö szám. Faji szempontok a nevelésben. Irta Berzeviczy István. E lapok hasábjain reá mutattunk* annak mélyreható fontosságára, hogy a jövő nevelési rendszere a nemzeti egyéniség s faji sajátosságok jegyében alkottassák meg. Ha végigtekintünk azon eredményeken, melyeket a Mária Terézia „Ratio Edukationis“- ától mai napig a tanrendszerekkel elértünk, kénytelenek vagyunk beismerni, hogy bár a nyugati kultúrával való haladás lázas vágyát vörös fonalként látjuk végighúzódni azokon ; — a nemzet faji sajátosságainak kidombori- tására egész nevelési rendszerünk alkalmatlan volt. Nagy, erős, szabad és független nemzetek önként megnyilatkozó fajbeli tulajdonsága az azokból előtörő sajátos szellemi és erkölcsi erő; az elnyomott, erőben, faji kultúrában gyengébb, körülte élő nemzeteket saját súlyával természetszerűleg nyomja, gondolkodására, életmódjára, faji sajátságainak átidomulására végzetes befolyást gyakorol. Mentői nagyobb ez a befolyás, mentői kezdetlegesebb műveltségi állapotban találja az ily elnyomott nemzetet az ellenállhatlan nagy szellemi áramlás, annál nagyobb veszélyben van az az ősi kincs, melyet faji erényeknek, a nemzetiségben rejlő kiváló tulajdonságoknak nevezhetünk. Minden öntudatos nemzetnél, ennek a faji sajátosságból alakult szellemi és erkölcsi közkincsnek hamisítatlan megőrzése, fejlesztése lehet csak a nemzeti műveltség alapja. Történelmi igazság ez! Az évszázadok és évezredek folyamán hányszor ismétlődött meg egyes népfajok, nemzetek tragédiája, hogy t. i. nagyok és hatalmasok tudtak lenni, mig hatalmuk alapja a saját kiváló faji tulajdonságukban rejlő őserőn alapuló műveltség volt, de rögtön elbuktak, vagy mint nemzet megszün* Folyó év márc. 14. „A nevelés fajfentartó ereje“. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. tek létezni, mihelyt levetkezték nemzeti egyéniségüket, mihelyt más nemzetek kultúrájának hóditó ereje által, érzés, gondolkodás, életmód és műveltségben az erősebbel azonosultak. Közhely volna a történelemből nagyszámmal kínálkozó példák felsorolása, de kérdjük; ezeréves megszilárdult, faji sajátosságaink kidomborodnak-e a Magyarországon ma nyerhető műveltség kereteiből ? A mai átlagos műveltségű magyar ember egyéniségének vizsgálata reá vezet-e bennünket a nemzet magyar faji jellegének ösme- retére ? A népek foglalkozásának bélyege épugy meg van például a búrok nevelésének irányában, mint a nagy szellemeket nevelő kalmár nemzet, az angol műveltségében, felfogásában. Vájjon a magyar műveltség ösmeretéből megállapithatja-e az idegen, hogy foldmivelő, tehát szabadfoglalkozást űző, szabadságra- termett, hajthatlan gerincű, büszke nép vagyunk ? Nem! Legfellebb azt, hogy a nemzetközi műveltség fókusai közel fekhetnek hozzánk nagyon; Bécs, Páris bizonynyal csak a kert alatt vannak, s ha a nyugati kultúra mélységeibe be sem látunk, annál inkább sietünk a felszínen úszó kétes értékű műveltség ködös párázatába burkolni magunkat, melytől aztán nem látszik se nemzeti egyéniségünk, se műveltségünk. Ez nem jól van igy ! A nevelés nemzet- fentartó erejét kiaknázatlanul hagyni bűn és főleg öntudatosságunk hiányára mutat. Kihaló, pusztuló nemzet vagyunk amu^y is, mondják s bizonyítják a statistikusok. És idegenből csempészett, ide átültetett egész nevelési rendszerünknek nemzetirtó sajátságait senki sem akarja észre venni most sem. Nem-e az volna kívánatos, hogy minden magyar ember mielőbb pályához jutva, családot alapítson, egészséges generációt neveljen, főleg pedig gyermekeinek nevelését maga feKiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. jezze be, ott álljon segítő kezével, mig azok is családot alapítanak, s gazdagítják szaporodó számukkal a nemzetet. Dehát hogyan lehetséges ez, a mikor az életpályák bármelyikén célt érni, megélhetést, olyan-amilyen létezést biztosítani, még 30—32 évvel is alig lehet. Folytonos a képesítést nyújtó tanfolyamok időtartamának emelése a XIX. század második felében. Folytonos az élet igaz és nagy iskolájától való elvonás s a drága vagyont és ideget őrlő iskolázás, gyakorlatozás stb. mindaddig, mig az életre egy fáradt, agyongyöt- rött embert nem bocsájthatnak. Mit kezdjen az ilyen ember? Előbb kissé belemerül az életbe, mintegy kárpótlásul fiatal éveinek örömeiért. Ha vagyona van, azt költi, ha nincs, adósságot csinál és ismét elröpüí néhány év. Mikor ebbe is belefáradt, akkor házasodik, ha tud, ha mer. Sok, igen sok ember nem is teszi! A ki teszi, az is későn, elfáradva, elgyötörve. Hát igy akarjuk fajunkat, nemzetünket nagygyá, erőssé tenni? így csak pusztulni lehet, nevelési rendszerünk nagy dicsőségére. Hol és hogy kell itt gyorsan, azonnal segíteni ? Első sorban a nem egyetemi képzettséget igénylő pályákra jutást kell meg- könyiteni, de mindjárt! A minősítési törvényből ki kell törölni ezt a német importot, a mit érettséginek nevednek. Mi szüksége van arra a katonának, a jegyzőnek, a kereskedőnek, a postásnak, a vasutasnak, a fináncnak és még sok-sok másnak. De mi értéke van ezekre nézve vagy bárki másra is az érettségi vizsgának? — A tanuló végigjárja a nyolc osztályt, minden osztályban minden tantárgyból osztályozva lesz, végre a nyolcadik osztályt is elvégzi jól, vagy jobban és kikapja bizonyítványát. Azt hinnénk, ezzel a nyolc évi munka betető- ződött. — Tévedés! Hiába van nyolc darab bizonyitványa az ifjúnak kezében arról, hogy minden osztályban minden tantárgyból megNyaralás. Ilyenkor, elején a nyárnak, Az emberek nyaralni járnak; Személyi hirek rovatában Látod leginkább : ime, nyár van. X. — mond a hír, — a nyárra, Elutazott birtokára. És Y. — - szól a rovat — Bizony Karlsbádba látogat. Z. úr — és ilyen van nem egy — Nyaralni Illavára megy. Ki most szállók vonatra, rólam Nem szól hasonló röpke szólam. A holmimat szép csendesen, Hogy meg ne tudja senkisem, Bőröndbe fűzöm s lassan, szépen, Egy vén hordár kíséretében — Bakon gunnyasztó konflis átkoz! — Kiballagok a pályaházhoz. Füttyent a gőzös s utam, Napsütte táj felé suhan. Merre kígyóznak a sínek, Nincs köze hozzá senkinek, Hogy hol fogok pihenni, Ne is kérdezze senki. Járatlan rengetegben, Hová útatlan út vezet, A halálnál is csöndesebben, Pihenni nékem élvezet. Magamban járni, kelni És senkire se lelni, Embert se látni, hírt se kapni, Egész világtól elszakadni, Csak csüggni édes álmon, Ez az én nyaralásom. A kártya. Irta Sklez. Már a múlt század 30-as éveiben megmondotta Kölesei a magyar urakról, hogy: „áldozatkészségük a bihari nótán, a boroskancsó és a kártyaasztal közt oszlik meg . . .“ Azóta se változott valami nagyot a dolog, mert kaszinókban, kávéházakban, magántársaságokban serényen folyik a blattozás, szól a csöndes. Természetes talán, hogy sehol sincs annyi kártyaaffér, mint minálunk. Egy gazdag dzsentri főbelövi magát, mert a turfon és kártyán elvesztette vagyonát. A golyó nagyon gavalléros expediens, mikor odáig ért egy zsentlmén, hogy vien ne va plus . . . Érdekes volt évekkel ezelőtt a báró D . . . esete is Szerencséjéről már hihetetlen dolgokat beszéltek a kaszinóban. Szinte félelmes volt már ez a szerencse. D . . . sohase vesztett. Mesés volt az az összeg, a mit összenyert kivált a lóversenyek alkalmával, mikor az ország minden részéből Budapestre özönlenek a mágnások. Egy alkalommal feltűnt, hogy a báró, valahányszor a kiosztott kártyát kezébe vette, előbb mindig cigarettát sodort és maga elé helyezte a dohányszelen- céjét. Ez a dohányszelence finom, tükörsimaságu ezüstlappal volt ellátva úgy, hogy a báró partnereinek arcát éppen úgy láthatta benne, mint egy velencei kristályban. Más alkalommal nemcsak az tűnt fel, hogy a báró cigarettát sodor, de az is, hogy mialatt játszik, lopva, de sűrűn nézi a szelence tükörsimaságu lapját. Egy nem játszó ur egyszer úgy intézte a dolgot, hogy D . . . hátamögó állt és megdöbbenve vette észre, hogy a báró nem annyira a pártnerei arcát, mint inkább kártyájukat vizsgálja. Pár nap múlva mindenki tudta a kaszinóban, hogy D . . . hamisan játszik. A kaszinótagok elhatározták, hogy le fogják leplezni . Midőn egy este jött a báró, szokott partnerei leültek vele játszani. Osztottak, mint rendesen és D . . . mielőtt a kártyáit kezébe vette volna, cigarettát sodor magának. — De remek dohányod van, — mondá egyik partnere a önöm sAltán-flórra mutatva. D . . . mormogott valamit, de nem kínálta meg az illetőt. — Megengeded, hogy sodorjak ? — forszírozta a partner. — A báró kissé kellemetlenül érintve adta át a tárcáját és még kellemetlenebbül érezte magát, mikor azzal a kifogással, hogy kóstolni akarják a dohányát, kézről-kézre járt a tárca. Izgett-mozgott székén a báró, halotthalvány lett és az erek kidagadtak a homlokán. Lapunk mai száma 8 oldal.
