Ung, 1909. január-június (47. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-21 / 23. szám

23 szám. 3. oldal TT 3ST C3­után Szinok Dezső állami tanító, mint az egyesület igazgatója üdvözölte az 1848-iki nagy idők egyik jelen­levő élő tanúját, Rotiler Sándor 48. nyug. huszár­hadnagyot, ki végigküzdötte a szabadságharcot. A könnyeket fakasztó, meleg érzéssel előadott üdvözlő­beszéd után a szónok átnyújtotta az agg honvédnek a már előre elkészített, művészi rajzzal körülvett beszédet, melyet a 82 éves aggastyán reszkető kezekkel, köny- nyezve vett át. A sziréníalvai ref. elemi iskola is megtartotta a március 15-iki hazafias ünnepélyt. Délelőtt 9 órakor iskolai ünnepély volt, melyen Egyed Béla tanító alkalmi beszédet mondott, az iskolás növendékek pedig szava­latokkal és hazafias dalokkal vettek részt azon. * Háborús hírek. Bizonytalan a jövő. A lapok tele vannak háborús hírekkel, lázas sietséggel állítják ki és küldik szét a katonai behívókat. Tehát mozgósítás van, még nem általános ugyan, de azért ez is elég arra, hogy nyugtalan érzés szállja meg a lelkünket, s komor aggodalommal tekintsünk a jövő elé. Ma még senki sem tudja, hogy mit hoz a holnap. Nem bizonyos és a mozgósításból még nem következik, hogy háború lesz, de azért el lehetünk készülve erre is. A mozgósitás azért vált szükségessé, mivel a boszniai had­testeket hadi létszámra egészítik ki Szerbiának ismeretes magatartása miatt. A 66. gyalog­ezredbe is behívtak több póttartalékost, a kik a napokban vonultak be. Nap nap után lehet látni, hogy katonáéknál folyik a készület arra, hogy elmennek Ungvárról. Nagy társzekereken élelmiszert, ruhát, fegyvert szállították a vas­úthoz. Végre is nyilvánossá lett, hogy a 2-ik zászlóaljat elviszik Boszniába. A parancs sze­rint ma reggel 6 órakor állítják össze a zászló­aljat és azután kivonulnak a vasúti állomás­hoz, a honnan 8 órakor indul a katonai vonat. Hir szerint a zászlóalj Rogaticára megy, a mely körülbelül 25 km-re van a szerb határtól. Elmennek: Lankas József százados, helyettes zászlóaljparancsnok, Lettner hadnagy, zászlóalj­segédtiszt, Tchamler Felix százados, Frischen­schlager Miksa százados, Reitinger-Strohmayer százados, Strasser Frigyes százados, század­parancsnokok, Faulhaber, Komjáthy Oszkár, Riedel Ede, Mauks Árpád, Bucek Gyula, Putsch Gyula, Wader János, Zalán Jenő, Lestyán János, Fischer Alfréd, Weil hadnagyok, Kad- lecz János, Hänzler, Weszely Károly, Lestyán Imre zászlósok, Szokolik főorvos, Hässler Her­man főhadnagy, mint a géppuska-osztag pa­rancsnoka és 1100 legény. * Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Orbán Gyula budapesti V. kér. állami főgim­náziumi h. tanárt az ungvári kir. kath. főgimnuziumhoz, Tolnai Artur szegszárdi áll. főgimnáziumi h. tanárt pedig a kecskeméti áll. főreáliskolához rendes tanárrá kinevezte. * Emlékeztető. A Műkedvelő-Társulatnak szini- előadása ma megy végbe. A közönség meleg szerető­iébe ajánljuk az előadást már csak azért is, mivel a tiszta jövedelem Morvay Antalt, a fáradhatatlan ren­dezőt illeti. Morvay Antal, mint a különböző műkedvelő társulatok tanítója, annyi érdemet szerzett már kulturális életünkben, hogy a közönség elismerésének csak egy részét mutatja ki azzal a derék mester iránt, ha ju­talomjátékán tömegesen vesz részt. * Uj kincstári erdőgondnokság. A föld­mi velési miniszter — a miként már egyszer emlí­tettük — elrendelte, hogv a sóháti kincstári erdőgond­nokság kezelése alatt álló, Havasköz község területén levő, túlnyomólag fenyőfa-állománynyal bíró kincstári erdő kezelése céljából, Havasköz székhelylyel ez év április havában kincstári erdőgondnokság állitíassék fel. Havasköz községe vasúttal nem közelíthető meg, azonban Bercsényifalvától a 15 kilometer távolságra levő Sóhát iparvasuttal van összekötve, innét Havas­köz 20 kilométerre esik; de ennél sokkal könnyebben megközelíthető Csontos állomásról, a honnét a most felépült uj közlekedési utón Viharoson át Havasköz mintegy 15 kilométerre esik. Ha tekintetbe vesszük, hogy Havasköz községnek mintegy 3000 lakosa, szép g. kath. temploma és paplakása, igen szépen ellátott állami és felekezeti iskolája, kisdedóvója, fogyasztási és hitelszövetkezete, jó karban levő erdész- és erdő­őri lakása, fűrészmalma, jó szántóföldje és rétje van, és mindezek mellett az ország egyik legegészségesebb helye, akkor arra a végeredményre kell jutnunk, hogy a havasközi újonnan felállítandó gondnoki állás be­töltésénél az illető kincstári tisztviselő kellemes otthonra fog találni, már csak azért is, mivel a havasközi mintegy 15000 kát. hold erdős területen kívül más községben levő kincstári területet egyáltalában nem fog kezelni. * Széchenyi Lászlóék Amerikában. Gróf Szé­chenyi László és felesége, Vanderbilt Gladisz, ez idő szerint a Riviérán, Cannesban üdül. A Széchenyi-pár e hónap végén Amerikába utazik az ottani rokonok látogatására és magával viszi újszülött kis leányát is. Newyorkban két hónapot töltenek, azután visszatérnek Budapestre, a hol akkorra elkészül végleges otthonuk. Ez az otthon az Andrássy-ut és a Bajza-utca sarkán levő Semsey-féle nyaraló, melyet teljesen átalakítanak. A székesfőváros telekkönyvi hótősága a minap irta át a telket és a házat s ez alkalommal először került bele a Vanderbilt név a főváros telekkönyvébe. * Színi időszakunk. Miskolcról írják lapunk­nak, hogy Palágyi Lajos színigazgató a miskolci színi kerület választmányához beadványnyal fordult, hogy Egerben április 11-én kezdhesse meg a szinielőadáso- kat, a melyek május 20 ig tartanának. Ung\ áron máj. 22-én kezdené meg a működését a társulat, s játszana junius 29-ig Ezmán aug. 15-ig szünet kö­vetkeznék. Aug. 15 étűi szept 15-ig ismét Ungvá- ron működnék a társulat. S/.ept 17-től okt. 14-ig- újra Eger következnék. A kerület választmánya ezen beosztást a maga részéről elfogadja. Határozathozatal végett a tervezetet mogküldték az ungvári és az egri szinügyi bizottságnak. Mi a magunk részéről a terve­zett beosztást helyesebbnek tartjuk, mint az eddig szo­kásban volt egyhuzamu két havi időszakot. * Vasútépítés. Az ungvár—nagykaposi vasút építését követni fogja a nagykapos—bánóéi vasút épí­tése. Mint értesülünk, Földiák Gyula, a vasút enge­délyese e napokban újból megindítja az érdekeltséggel a tárgyalásokat és ha ezek eredményre fognak vezetni, úgy a vonal kiépítése még ez évben kezdetét veheti. * A gyárigazgatő felmondási ideje. A kúria egy felmerült esetből kifolyólag a következő elvi je­lentőségű döntést hozta: Gyárigazgató, a ki önálló hatáskörrel bir, egy évi felmondási időre tarthat igényt. * Gyászhir. A bírói karnak egyik jeles tagja, Ilniczky Mihály temesvári kir. ítélőtáblái biró f. hó 17-én Budapesten hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogult táblai biró férfikorának delelő pontján állolt, a mikor a végzet reásujtott. Mindössze ötven évet élt s halála gyászba borította feleségét, Popovics Eugéniát, Popovics Miklós ny. kir. Ítélőtáblái biró és szentszéki ügyész leányát. Az özvegyen, az apóson, anyóson, négy testvérén, sógorán és sógornőjén kívül két árvagyermek : Marianna és László siratja az el­költöződet. A megboldogult hült tetemeit Ungvárra szállították s tegnap d. u. a székesegyházban tartott szertartás után a váralatti temetőben helyezték örök nyugalomra. A szertartáson nagy közönség vett részt és elkísérte a köztiszteletben álló Popovics-család el­hunyt tagját az élet utjának utolsó állomására. * Számozott poharak a vendéglőkben. Or­vosi körökben — mint értesülünk — azt az eszmét peuditettók meg, hogy közogészségi szempontból igen hasznos lenne törvényhatósági szabályrendelet alkotá­sával elrendeli, hogy a vendéglőkben az italokat csak számozott poharakban lehessen kiszolgálni. Ennek az újításnak legfőbb előnye volna, hegy minden ivó meg­jegyezheti magának a saját poharát s ellenőrizheti, hogy a pohár újabb megtöltésénél ne másnak a poha­rát tegyék eléje. * Egyszerűsítés a községi pótadók leírá­sánál. Pest vármegye a legutóbbi közgyűlésén a köz­ségi pénzkezelési szabályrendeletet módosította akkép, hogy jövőben a behajthatatlan községi pótadók törlése iránt nem kell a községi képviselőtestületnek és a tör­vényhatósági bizottsági közgyűlésnek külön határoznia, hanem ezek az állami adó törlésével hivatalból töröl­tetnek. A határozat egész terjedelmében igy szól: 20391. kig. 1908. sz. 55. kgy. 1909. Tárgy altatott a községi pénzkezelésről és számvitelről szóló szabályrendelet módosítása a községi pótadók leírásánál követendő el­járás egyszerűsítése tekintetében. Határozat. A községi pénzkezelésről és számvitelről 1892. évi 982 sz. a. alkotott szabályrendelet 75. szakaszának b) pontját a következőkkel egészítjük ki: „Ha a községi pótadó alapjául szolgáló állami adó elemi csapás címén elen­gedtetik, vagy téves kivetés, adótárgy hiánya, megszű­nés, többszörös megadóztatás, elévülés vagy behajiha- tatlanság címén töröltetik, az elengedett vagy törölt állami adónak megfelelő községi pótadót a r. t. város­ban a számvevőség, és nagy- és kis községekben a községi (kör) jegyző hivatalból törli, illetve ugyanak­kor, a mikor a pénzügyigazgatóság által havonként kiadott szaporodási és apadási jegyzék alapján az ál­lami adónak törlését az adofőkönyvbe bevezeti, a köz­ségi pótadónak törlését a községi kivetési és lerovási főkönyv lerovási oldalába bejegyzi. A községi kivetési és lerovási főkönyv lerovási oldalának hitelesítése al­kalmával a polgármester, illetve főszolgabíró meggyő­ződni tartozik arról, hogy vájjon a keresztülvezetett törlések az alapul szolgált állami adók törlésé által igazolva vannak-e és másrészt az évközben szaporo­dásba hozott állami adok után járó községi pótadók előirattak-e ?“ * Érdekes közgyűlés. Az Eperjesi Takarék- pénztár április 7-én rendkívüli közgyűlést tart, mely­nek tárgya: Eperjes sz. kir. város szépítését előmoz­dító egyesületnek kérvénye, mely szerint a társulat által 50 éves fennállásának emlékére a szépészeti egye­sületnek adományozol! 10,000 frt, azaz 20000 K tőkét, mely tőkének kifizetését olyképpen kötményezték, hogy az csak a közgyűlés engedélyezése mellett adható ki, a város Fő-utcája egyik részének parkírozása céljából kiutalványoztatni kéri. * Eljegyzés. Kariunkéi Fülöp Erdőbényéről eljegyezte Elovics Manó leányát, Herminát, Alsóhun- kócról. * Menyasszonyi kész kelengyék legelőnyöseb­ben kizárólag Tücbler H. utóda, Rosenberg Gyula ungvári cégnél szerezhetők be­* A Társaskör könyvtárosa tudatja a ta­gokkal, hogy f. hó 23-tól kezdve kedden és pénteken d. u. 5—6 óráig ad ai könyveket. * Vörös, fagyos, felrepedt, érdes, durva, ráncos kezek 3 nap alatt ragyogó fehérré és bársonysimává lesznek a Kerpel-kézfinomitó használata állal. Nem zsíros és nem ragad, tehát nappal is használható. Gyors és biztos hatásáról és kellemes használatáról hazánk legkiválóbb színésznői nyilatkoztak, köztük; Küry Klára, Petráss Sári, Márkusnó Szoyer Ilona, Sz. Varsányi Irén, Góthné Kertész Ella, Ö vös Gitta, P. Gazsi Mariska stb. stb. Egy üveg ára 90 fillér, 4 üve­get bérmentve küld Kerpel-gyógytár Budapest, V. Lipót-körut 28. Kerpel bőrfinomitó mosdószappan 3 darab 1 korona 30 fillér. Ungvári kapható Lendvai Testvérek cégnél és Mittelmann, Jenő gyógyszertarában az „Arany oroszlánhoz.“ 3255,2g * Könyvvigécek garázdálkodásai. Nem is­meretlen olvasóink előtt az a bizonyos két vagy három gehrockos ur, kik közül az egyik gróf, vagy legalább báró, a többi szerkesztő, vagy újságíró, és kik a ma­gyar irodalom nemtői gyanánt mutatkoznak be és végül előterjesztik az „aláírási ivet“, melyen a Remekírókat, Eötvös Károlyt, vagy az arany bibliát rendeli meg először előfizetésre az áldozat. A ki figyelemmel kiséri a járásbíróságok ügyeit, az láthatja, hogy a sommás perek nagyszázaléka az ilyen könyvvigéc-féle üzletekből szár­mazik és épp ezért, minthogy tudomásunk szerint foly­tonosan portyáznak városunkban az irodalom ezen ön­zetlen megmentéi, figyelmeztetjük a közönséget, hogy ne üljön fel holmi hangzatos frázisoknak, ne higyje el, hogy az ő aláírása folytán rz írónak, vagy a hír­lapíróknak, vagy egyéb közcéloknak hoz áldozatot. Az a bizonyos két, vagy három ur csak azért a pro­vízióért dolgozik, mit nekik a kiadó, vagy résszletüz- letes minden egyes aláírás után kifizet. Ha könyveket veszünk, vásároljuk azokat a helybeli könyvkereske­dőknél és ne üljünk fel pesti furfangos vigécfogásoknak. * Tűz. E hó 18. és 19-ike közti éjjel 12 óra tájban a minaji-utcai téglagyártelepen egy fabódé égett le. A tűz keletkezésének oka még ismeretlen. * Köszönetnyilvánítás. A siketnémák ungvári intézetének igazgató-tanacsa hálás köszönettel nyug­tázza az intézet körzetéből hozzá beérkezett következő adományokat: Máv. osztály mérnökség (Huszt) 28 K, csendőrőrs (Tőketerebes) 3 K 20 f, Bakcsy Viktor (Felsővisó) 1 K. 60 f, Szeles Károlynó (Beregszász) 4 K, M. kir. csendőrszárny (Beregszász) 16 K 10 f, Takarékpénztár rt. (Nagykapos) 20 K, Fillórbank (Ung­vár) 15 K, Nehrebeczky Irén (Kisberezna) 12 K 40 f. * Az asszony bűne. Pálócon egy gyermek hullája találtatott, melyből csupán a fej, nyak, a hát­gerinc egyes részei és a jobb kéz volt meg, mig a többi testrészeket a kutyák és macskák megették. A csendőrség megállapította, hogy a talált gyermeket Bugris Andrásné palóci asszony szülte s Amerikában levő férjétől való félelmében eldobta. Bugris Andrásnét a csendőrség a kir. ügyészséghez feljentette. * A Csapvidéki ifjúság mulatsága. A Csap­vidéki ifjúság márc. 7-én tancostélyt tartott, mely er­kölcsileg és anyagilag nagyon szépen sikerült. Még a reggeli órákban is a zene víg haugjai mellett mulat­tak a résztvevők. Felülfizettek: Dr. Nagy Béla, Garai Ignác 10—10 K, Leuchtman Ödön (Zsurk) 5 K, Weisz Miksa (Ág- csernyő) 4 K, Schreiber Ármin, Reichman (Turjare- mete), Klein Árpád, Sermer Ignác, Wirtschafter Miksa (Kistarkány), Szatmáry Bertalan (Ungvár), Fried Meny­hért (Szelmeno), Klein Józsi (Ungvár), Lustig Nándor, Moskovitz< Lipót (Ungvár), Rosenblüth Izidor, Wenczel Herman, Abrahatnovics Adolf (Ungvár), Blosberg Her­man (Ungvár). Stern Samu (Tisza-Salamon), Kaufman Jenő 3—3 K, Perlstein Jakab, Neuman Márton, Fried Márton, Deutsch Béla 2—2 K, Sermer Samu, Stern József (Tisza-Salamon), Ábrahamovics (Nagygejőe), Goldberger Samu (Kassa), Goldberger Márton, Pollacsek Arthur, Lukács Lőrinc (Ortó), Aneisz Menyhért 1—1 K. Jegyraegváltásképen beküldöttek: Adler Ferenc (Vitka), Szabó Béla 5—5 K, Deschman Alajos, özv. Kozma Márlonné, Török Lajos és családja, Aneisz Dávid 4—4 K, Bacska.v Sámuel, Zoltán Lajos (Záhony), Heinemann Károly (Záhony), Vágner József (Tisza- Salamon) 3—3 K, Friedman F'arkas (Záhony), Weisz Samu, Hanke József, Darvassy Valéria, Friedmann Hermann (Záhony), Hajdú Elek, Heider Mír 2—2 K. Konfetti elárusitásaból befolyt 39 K 25 f. Bevétel volt 327 K 25 f. Kiadás volt 222 K 10 f. Marad/ány 105 K 15 f. A szegény gyermekek nevében köszönjük a szives pártfogást. A rendezőség. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár-^^I C • ^ köhögés, skrofulozis, influenza 7?rsnhnf* ■ ® ^ Tt WrW]MJ jjfW ellen számtalan tanár és orvo3 által' naponta ajánlva. M l ml m* WM .... „ Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „ , . . _ , ____. ™ i ZtZiT é LTT **•**"? „Roche“ eredeti csomagolást. Kapf4 °rv°*i r“dele*" a teti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást ___________ * ban. — Ara Qvegenklnt 4.— korona. F. Hoffm»nB-L» Reche ék. C®. Basel (Svájc)

Next

/
Oldalképek
Tartalom