Ung, 1909. január-június (47. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-16 / 39. szám

2. oldal

■crira39. szám.

Midőn tanulmányom eredményét 1905. évben közétettem, jórészt csak vegyképletekben beszéltem, hogy a szakértő orvosok, tanárok és gyógyszerészek értsék meg azt. Az orvosok vannak első sorban hivatva arra, hogy városunk közegészségi ügyét nyilván tartsák és előbbre vigyék. Minthogy azonban a városi képviselőtestület nemcsak kizárólag orvosokból áll, szükségesnek tartottam ma, beteges kútvizeink képét úgy megrajzolni, hogy azok veszedelmes voltát a nem szakértők is megismerhessék és megértsék.

Fölmerül ezek után a kérdés, hogy ha oly rossz kútviz van Ungváron, mi az oka annak, hogy soha sincs itt járvány ? Erre megfelelt az „Ungvári Közlöny“ 18-ik számában dr. Reisman Arnold. Azok után, a miket dr. Reisman elmondott, én még csak annyit akarok megjegyezni, hogy a talaj még nincs annyira telítve fertőző anyagokkal, hogy jár- ványszerü veszedelmet hoztak volna reánk. Az életfolyamattal azonban a fertőzések folyton növekesznek s nem tudhatjuk, hogy mely pillanatban csap le reánk a veszedelem. Az sincs kizárva, hogy valamely betegség fertőző anyagát behurcolják vagy valamiképp bele kerül egyik másik kútba (hisz tifuszmegbete- dések állandóan vannak a városban). A rossz kútvizek kitűnő melegágyát képezik a feríőző anyagoknak és mint ilyenek a legegészségesebb vidéken, a legtisztább városokban is nagy veszedelemnek lehetnek a forrásai.

Ott van Tatabánya esete. A bánya nyitása előtt, 10—15 évvel ezelőtt erdős vidéke még kedvelt nyaraló helye volt a fővárosi embereknek. Midőn azután az első tonna szenet fölhozták a hegy gyomrából, hirtelen egy népes, szűk bányaváros épült e helyen. Lakossága pár év alatt 10, majd 15000 lélekre szaporodott. Ennyi ember, szűk kis helyen annyira inficiálta a talajt, hogy ma 500—600 bevallott tifus\betege van. Az összes kutakat lezárták és idegenből hozatják az ivóvizet.

Isten óvjon bennünket, hogy a bacillusok is megtudják, hogy minő jó talajuk volna a mi kútvizeinkben. Ne várjuk be a veszedelmet, hanem igyekezzünk védekezni ellene. Dr. Reisman számítást tett említett cikkében és kimutatja, hogy a vízvezeték előnyös vállalat volna városunkban, mely pótadóemelés helyett annak apasztását idézné elő. Kimutatta, hogy hány ház, hány szoba, hány bolt járulna a költségek fedezésére.

Kimutatását én kiegészítem azzal, hogy az 1178 ház, 6321 szoba és 433 bolthelyiségen kívül van még 2447 konyha és egy csomó fürdőszoba, mely utóbbiak gombamódra szaporodnának, ha városunk vízvezetéket nyerne.

Egy fontos körülményre akarom azonban a figyelmet felhívni.

Láttuk az előadottakból, hogy az inficiált talaj mily hosszú időn át veszélyezteti kutaink vizének jóságát. Nagyon megfontolandó tehát,

hogy a próbakutak számára kijelölt területet nem veszélyezteti-e az i\r. temető közelsége és a kaszárnya ürülékének a domonyai határban történt meggyüjtése ? Ez irányban lelkiismeretes talajvizsgálatokat kellene eszközölni, mielőtt a kutak helyét véglegesen kijelölik.

A vízvezetékek egyik fontos és igen költséges, elengedhetetlen kiegészítő részét képezi a csatornázás. Kevés vidéki város dicsekedhetik olyan kiterjedt jó csatornahálózattal, mint a mi városunk. E csatornázás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy járványbetegségek idáig megkíméltek bennünket.

Csatornarendszerünket Fincicky Mihály polgármesterünknek köszönhetjük, a ki polgár- mesterségének első idejében már sokat buzgól- kodott és fáradott azok kiépítése körül. Ne álljon meg e fél munkánál. Tegye reá munkájára a koronát! Építse meg a vízvezetéket is!

Néhai Bárdányi gr. Buttler Jánosról.

Irta Buday Miklós.

Néhai Bárdányi gróf Battler János Ungmegyébe három ízben jött be, 1-ör Szerednyón vett egy terjedelmes birtokot Báró Perényi Zsigmondtól — ott egy nagy lakházat épített igen nagy teremmel, mert igen szeretett bálokat rendezni, alig várta, hogy felépüljön, és mikor már az építés odáig haladott, hogy a festésére került a sor, azt már oly türelmetlenül várta, hogy mikor a nagyteremnek a menyezetét bevégezte a festő, ő már azonnal a csillárokat akasztotta fel.

Akkori időben volt egy hires szépségű fiatal özvegy Beregmegyében, Ráczné, szülotett beölsei Buday Mária, kinek kedvéért összehívta Ung- és Beregmegyének akkori számottevő közönségét — és természetesen a szép özvegyet is.

De miután a szép özvegy észrevette, hogy őt Buttlerrel hírbe találják hozni, holott Buttler nejétől elválasztlan állapotban élte világát a neje pedig szül. Dőri grófnő Egerbe lakott és teljességgel nem akart elválni tőle és könnyebb elvállás végett reformált bitre térni, — és igy történt meg az, hogy a szép özvegy, ki jó hirnevét féltve, meghívását el nem fogadta, ezen balsiker annyira bántotta gróf Buttlert, hogy az egész szerednyei vett birtokát Perónyinek vissza kínálta, de Perényinek nem nagy kedve lóvén a birtok visszavóte- lóteléhez és igy sokkal olcsóbban oly feltétel alatt visszavette, hogy ha kötvényét Buttler gróf a Terézi- ánum alapra ajándékozza, mi meg is történt.

így aztán másodízben is nagy idő jártával ismét eljött Ung vármegyébe és megvette a szobránci-fürdőt, hova beölsei Buday Zsigmond Bereg megye Balazsér községéből minden nyáron szokott eljárni családjával, és igy a fennebb említett szép özvegy leányával is. Ott is lázas sietséggel, nagy teremmel ellátott kastélyt épített. Igen, de néhai beölsei Buday Zsigmond is olyan vendégszerető volt, hogy beregi birtokából folyton jöttek a társzekerek a kosztba ellátás végett és igy akkor volt jó hírbe a szobránci-fürdő és mint tanuló fiú elevenen emlékszem a nagy ebédekre és arra, hogy a szobránci fürdőnek számottevő vendégeinek a két vendégszeretetben versengő nagy úr között nem volt mikor a fogadóba étkezniük; ilyen fürdők már a mostani korszakban fájdalom hogy nincsenek, de nem is lehetnek. És ha volnának, hiába vagyok 81 éves és egészséges ember, de oda számítom magamat az állaadó fürdővendégek lajstromába.*

* Nagyatyám, haláláig évről-évre felkereste a szobránci fürdőt. (M. M.) .

________________

Itt még a szobránci fürdő eladására nézve ismét meg kell említenem, hogy azt gróf Török Napóleonnak éppen oly módon adta el gróf Buttler, hogy a vételárra nézve éppen úgy intézkedett, mint a szerednyei birtok árára, hogy azt is a Ludovika-alap javára rendelte kifizetni. És igy néki az utókor nagylelkű adományaiért hálával tartozik.

Ung és több megyékre bizonyos számú növendékek vétetnek fel azon nevezetes adományok folytán a Ludovika intézetbe.

No de azután közbejött egynéhány esztendő és az öreg gróf ismét, mint a vén bérei sas, 3-szor is visszakerült Ungmegyébe, akkor már én is az iskola porát lerázva legénykedni kezdtem. Mikor gróf Buttler megvette B. Horvát Józseftől Ungvár városához egy félóra járásra fekvő Bozos nevezetű községet és a Sréter családtól Dobóruszkáí, a hires Dobók korabeli ős kastélylyal.

Már akkor magam is tevékeny részt vettem a gr. Buttler által rendezni kívánt, általa úgynevezett fonó- kákba, rám szokta volt bízni az Tjng, Bereg, Abau/, Zemplén, Szabolcs megyékből összeharangozandók- nak nevébeni meghívását.

írtam is azután jó barátaimnak s rokonaimnak, össze is jöttünk ám szép számmal, sokszor az öregnél mind megannyiau az akkoriban számottevő jó családokkal, ezért az öreg rendkívül megszeretett.

De megtörtént, hogy egy tavaszi jeges árvíz alkalmával az Ung folyamán bent a Bozos községében a grófi lakáshoz közel épült kapus gátat, mit gróf Buttler igen nagy költséggel ópitett, egy 12 kerekű malma kedvéért, hogy a jeges árvíz rohama az egész költséges gátat összezúzta és elseperte, ekkor az öreg végnélkül megboszankodott és igy el is hagyta bozosi lakását és dobóruszkai nagy birtokába költözött. Én, mint hírét vettem a gát elsöprésének, azonnal kisráti lakásomból hozzá siettem.

Isszonyu haragjában azt mondotta, hogy azonnal eladja ezt a boszantó birtokát, mire én azt találtam mondani, hogy ahhoz pénzes vevő is kellene.

— Nem kell nekem pénz, vegye meg öcsém, én odaadom a mennyiért vettem és pedig pénz sem kell, csak kötvény, mit reá tábláztatunk és én elajándékozom a Ludovika-alapra, a kamatját pedig csak könnyen kifizetheti?

— Ez igen szép, egyelőre is köszönettel veszem, de engedje meg, hogy menjek Tarnócra és Bernát Zsigmondtól leendő apósomtól tanácsot kérjek. Persze, igaza van. — El is mentem azonnal, de bizony Bernát Zsigmond nékem a vételt nem tanácsolta; pedig a következés megmutatta, hogy jó lett volna biz az, mert a reá következett 48-iki törvények folytán az úrbéri váltságból fele árát letörleszthettem volna. így igazolta magát rajtam azon latin közmondás, mely szerint : omnia in mundo sunt tenui pendentia íiló, vagyis minden e világon és igy a szerencse is, néha egy hajszálon függ.

*

Boldogult emlékű nagyatyám, Buday Miklós ny. árvaszéki elnök, több megyék táblabirája és 48-as honvéd, ezen értékes visszaemlékezést még 1901-ben irta Debrecenben Mikszáth Kálmán: „Különös házasság" c. regénye elolvasása után, mely a mint mondotta, nem a valódi Buttlert tünteti fel. A visszaemlékezést átadta nekem, hogy küldjem el Mikszátbnak, azonban elvesztettem és csak most találtam meg iratrim rendezése közben.

Nagyatyám kedvelt embere volt Buttlernek, esténként a vármegyeház árvaszéki elnöki szobájában baráti körben sokat beszélgetett róla, többek közt a csillárról is és arról, hogy a birtokeladások szinlegesek voltak, a szükséges pénzt ő maga adta, — a vevő azután neki visszaadta. — Kár, hogy Buttler történeti alakjáról csak ezen nehány érdekes epizódot jegyezte fel.

Közli Mocsári Miklós.

kilöktek. Az én lelkes hangulatom nem illett a közönség nagy hangulatához.

Szállodámba mentem, hogy némileg rendbe szedjem öltözékemet a bucsu-vacsorához. Útközben a szerencsés véletlen összehoz ifj. Egry Ferenc barátommal, földinkkel, ki elkísért Debrecen nevezotes helyiségébe, a „Biká“-ba.

Hires hely ez, már 40—50 évvel ezelőtt országszerte ösmert szálló- és vendéglő volt. ügy látszik azonban, hogy konzervatív intézmény, mert körülbelől abban az állapotban van ma is, mint ötven évvel ezelőtt, hírességének keletkezése idején lehetett. Ezzel eljutott hírességének újabb határkövéhez, mert immár arról lesz nevezetes, hogy egyike a nagyobb városok legelmaradottabb szállójának.

A fényes gázzal és villanynyal vegyesen világított Debrecen város tulajdonát képező Bika-szálló egy szál gyertyát ad a szálló-vendégnek, úgy hogy egy kis levelet sem tudtam megírni, mert teljes sötétségben ültünk a keskeny és két ágygyal bezsúfolt 4-es számú szobában, hol még csak egy ruhaszekrény sem található.

Az „Angol királynő" éttermében lefolyt bucsu- vacsorán két meglepetés várakozott reám. Egyik, hogy az ón vendéglátó gazdám, Móricz Pál, ki meghívott — egyáltalán el se jött, — a másik, hogy az estét Kardos Albert tanárral, a Csokonay-Kör fáradhatatlan titkárával töltöttem, ki a Gyöngyösy-emléktábla leleplezésekor vendégünk volt és itt képviselte a testvér irodalmi-társaságot.

Mi sem természetesebb, hogy irodalmi kérdések tárgyalásával és megbeszéléseivel telt időnk. Örömmel,

de mégis némi irigységgel hallottam a Csokonay-K^j- nagyszabású akciójáról, t. i. arról, hogy Oláh Gábor, az ifjú nemzedék Kanossza-utat járt nagytehetsógü költőjének egy nagyszabású Petőfi-tanulmányát a Kör rendezi kiadás alá. Mikor leszünk mi ott, hogy képesek legyünk nem csak a kiadás költségeit viselni, de a szerző méltó tiszleletdijáról is gondoskodni.

Oláh Gábor tanulmánya, nemcsak szavahihetően kiválósága és Petőfilelkónek, szellemének alapos és verseiből kitetsző minden jelentősebb érzésgondolatra kiterjedő méltatása és elemzése, — még pedig hivatott tollal és széles körű tanulmánynyal való elemzése folytán, vagyis nemcsak benső értékénél fogva nagy jelentőségű ; — hanem különösen azért, mert a „hol- naposok“-hoz sorozott költői munkája, olyan időben, a mikor a szertelenség és fajunk sajátosságaival ellenkező világnézlet és erkölcsi felfogásban lehetetlenül tobzódó dekadensek által az irodalmi színvonal mér- hetlenül veszélyeztetve van ; — a midőn az ízlés, szép érzék, a benyomásokat könnyen felvevő számosaknál veszedelmesen megrontatott s oly irányba tereltetett, aminőre példát csak a római birodalom dőltének időszaka, annak érzési mámorban és minden irányú de- kadentiába sülyedő költő nemzedéke mutatott.

Valóságosan szellemet, lelket, nemesen megtermékenyítő, jelentős esemény visszatérni a tisztán, meg- fertőzetlenül felbuzogó ősforráshoz, a Petőfi lánglelké- bez, önzetlen Hazafi érzéséhez, azokhoz az eseményekhez, melyeknek egy-egy pusztulhatlak értékű költeményével örök emléket állított.

Ebből a forrásból friss, üde, igaz érzés árad, melynek hatása alatt még gyulnak, élednek, erőt, biztatást nyernek a tiszta, a fel magasztosult örök emberi eszményekért lelkesülök.

A Csokonay-körnek bála és elösmerés ezért a hazafias cselekedetéért, Oláh Gábornak pedig, ha tudnám, még azt a csúnya hazafiatlan versét is megbocsátanám, melyért hogy teljesen megvezekeljen, nem tehetett méltóbbat, mintha Petőfihez fordult.

Éles ellentétet képez az Oláh Gábor újabb irányával, megtisztult, hatalmas költői erejével, az Ady Endre megjelent újabb verskötete. Csudálatos, hogy mind a két irány Debrecenből indul. Nincs azonban mit csudál- kozni rajta, hiszen Debrecenben, a mi máshol sugárhegyes, még a torony is lapostetejü.

Ady ebben a kötetben még lehetetlenebbül bizarr, homályos, érthetetlen szóakrobata.

Az „Egyetértés" május 1-i számának irodalmi rovatában egy jóindulatú baráti kéztől eredhető bírálat jelent meg Ady újabb kötetéről. A ki ezt a magasztaló bírálatot elolvasta, az lemondhat az ellenbirálat élvezetének öröméről. Dicsérettel, magasztalással úgy lerántani valakit, ritkán, talán soha nem hallottam.

De lássuk a bírálatot magát, a mint azt olvastuk: „Ady nem festő. Ady rajzoló, és ha eddig irgalmatlan és kegyetlen erős néhány vonással adta nekünk az ő meglátásait, a megértéseit, úgy ez a rajzművészet csodálatos változáson ment át. A nagy kontúrok elvesznek, elmosódnak és egy finomság áll az egész helyett, változott a tónus, a valőr, mint a hogy megváltozott, megbővült, komplikáló- dott a stilus, a muzsika, a megérzés — minden. Mindezért újabb versei sokkal érthetetlenebbek azok számára, kik nem értik, mint első kötete volt . . .