Ung, 1909. január-június (47. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-11 / 29. szám

2. oldal.

TU* 1ST <329. szám.

közé seregleni, hogy imádva köszönjék meg a kegyelmet.

Örvendjünk tehát husvétunk szent ünnepén mindnyájan. Örvendjünk, Jézus a földre hozta töltámadásával az eszmék világosságát, uj tavaszok reményeinek sarjadó rügyeit életre keltve.

Megjött az idők napja, örömsugár tört át a vak sötétségen: Krisztus feltámadott!

Te voltál áldott jótevőnk, nagy és hatalmas Istenünk, a ki a jók és nemes érzésüek lelkében munkálva a fenség oly magas köreibe emelted az embert, hol a szolgaság bilincsei összetörve lehullottak, megszűnt a nemzeteket fojtogató önkény, a szabadabb világot egy halhatatlan eszme öleli át: a teremtő s{eretet!

Boldog ünnepet minden embertársamnak!

Analfabétáink oktatásáról.

Minden embernek hozzáférhetővé tenni az ismereteket, — szép és nagy gondolat. Méltó arra, hogy hevüljenek érte legjobbjaink. Ez a gondolat teremtette meg a Szabad Líceumot, a Munkás Gimnáziumot, a Felnőttek oktatását, a különböző egyesülések különböző tanfolyamait. Nagyjában ezek mind egy és ugyanazon célnak állanak a szolgálatában, csak a kivitelben és a hallgatóság értelmisége közt van különbség.

A mióta gróf Apponyi Albert a közoktatásügyi miniszter, azóta ez a szép eszme állandóan napirenden van; nemcsak a minisztériumot foglalkoztatja és a szorosabb értelemben vett tanügyi világot, hanem társadalmunk vezetőit is. Főispánok, alispánok, képviselők, magas állású egyházi férfiak és egyáltalában intelligenciánk jelentékeny része érdeklődik e nagy horderejű kérdés iránt, akarva, nem akarva, kénytelen vele foglalkozni. Apponyi e tekintetben felrázta lethar- giájából társadalmunkat, uj tereket nyitott meg a kulturális tevékenységnek, olyan mezőket jelölt ki, melyek eddigeló parlagon hevertek, de a melyek gondos művelés alá véve, gazdag termésre nyújtanak kilátást. Nagy egyéniségének rendkívüli varázsával sikerült az eszmének szolgálatába legjobbjainkat szegődtetni és kétségkívül nagy eredmények is fognak néhány év múltán e téren jelontkezni. De szükséges, hogy maga a gondolat átjárja a társadalom összes rétegeit, leküz- dődjenek a nagy, sokszor nem is sejtett akadályok és megbarátkozzék mindenki azzal a gondolattal, hogy tanulni mindig kell, tanulni sohse szégyen. Az előítéletek végtelen nagy szerepet játszanak még, ezeket kell feltétlenül és kérlelhetetlenül lerombolni, mert ezek ma a legerősebb kerékkötők.

A választási reform is nagy lépéssel vitte előbbre e gondolatot. Belevitte az istenadta nép közé ; ezreket és ezreket foglalkoztatott éppen e reform kapcsán e kérdés és igy lett elhintve igazán termékeny talajon a mag. Eljutott a mi egyszerű, de jó és becsületes népünk közé is. A magot a Közművelődési Tanács, a magyarországi kulturegyesületek ezen ifjú, életképes középponti szervo adta; szántóvetője pedig Közművelődési Egyesületünk volt.

A választási reform a maga mélyreható és tán előre kellőképen nem is mérlegelhető következményeivel tettre késztette a Közművelődési Tanácsot és ennek tagjait, a különböző kulturális egyesületeket. Serkentették munkájában azok a jelenetek, melyeket az országgyűlésen a nemzetiségi képviselők rögtönöztek. A választási reform egyfelől, a nemzetiségi képviselők, főleg az oláhok fószkelődése másfelől, siettette az analfabéták oktatásának kérdését, a tanfolyamok szervezését.

Az Ungvármegyei Közművelődési Egyesület, mint a Közművelődési Tanács tagja, ebből a munkából kivette a maga részét: 30 községben szervezett 31 tanfolyamot és ezekre 858 ember jelentkezett. Hogy milyen eredménynyel, azt az alábbi adatok tüntetik fel. Ha nem is számolhat be az Egyesület fényes eredménynyel, de mindenesetre igen sok megnyugtató, biztató jelenség mutatkozott. Azt lehetne mondani, hogy ez az első próba csak az ugart törte fel. Kétségtelenül nagy és nehéz munka volt, de ez már úgy szokott lenni minden uj dolognál, minden kezdetnél. Legértékesebbek minden esetre a szerzett tapasztalatok. Az előre sejtett nehézségek csak részben jelentkeztek, de zavarólag, bónitólag, ilt-ott megsemmitőleg hatottak váratlan jelenségek, sokszor csekélységek, melyekre gondolni is alig lehetett. Ezek a váratlan dolgok okai annak, hogy egyes helyeken nem ért célhoz a tanfolyam. De ott, a hol a nehézségek leküzdhetők voltak, az eredmény sem maradt el. Az az öröm, az a lelkesedés és szeretet, mely egyes helyeken az „öregek iskolájában“ mutatkozott, kárpótolja az egyesületet, a Tanácsot mindenért, ez bőséges erkölcsi jutalom, mely kincsesei felér. Az eszme, az hódított A nép gondolat, órzésvilágát mutatta be, betekintést engedett a leikébe! Egyszerű, becsületes, józan ez a lélek, de bizalmatlan és éppen ezért csinyján kell velő bánni. Érzékeny minden behatásra, akár a legérzékenyebb fényképező lencse.

A kezdet kezdetén a közöny volt az akadály. Attól lehetett tartani, hogy polyp módjára megfojtja az egész mozgalmat De ezt 1—2 héten belől a legtöbb helyen leküzdötték. Mikor népünk hallotta, hogy itt is, ott is járnak az öregek az iskolába, a közöny engedett. Ámde egyszerre uj baj jelentkezett, a szégyenérzet, ezt fokozta a csúfolódás, az irni, olvasni tudók guny- mosolya, mely sok helyen a gyermekekre is átragadt. Ez már nehezebben leküzdhető baj. Minél módosabb a mi emberünk, annál érzékenyebb a gúnyszóra. De ott, a hol a nép vezetői, a pap, jegyző, tanító, biró és az urak együtt tartottak, ezzel is megküzdöttek. Itt- ott igazán szép példáját lehetett látni a nép iránti igaz, önzetlen szeretetnek. Sajnos, akadtak, a kik nem sokat törődtek az egészszel és magoktartásokkal bizony inkább hátráltatták a dolgot.

Nagy szerepet játszottak csekélységek is, p. o. világítás, fűtés, ablakfüggöny hiánya stb. A legfontosabb azonban mindenütt a tanító egyénisége. Sokkal jobban próbára teszi a felnőttek oktatása a tanítót, mint a kicsinyok tanítása. Itt erély, kellő szigor s efféle különben igen fontos, jó tanítói tulajdonságok nem irányadók, itt a nép lelkének, gondolatvilágának az ismerete a fő, művészet kell ezen lélekkel való bánásmódban !

Ha tekintetbe veszszük azt a csekély időt, mely rendelkezésre állott, mely december közepétől, január elejétől március közepéig, végéig tartott csak, tehát alig három hóra terjedt; ha figyelemre méltatjuk azt, hogy a legtöbb helyen hetenként csak 3—4-szer jöttek fel 2—2 órára és ha nem feledjük, hogy maga az iskolalátogatás sem olyan rendes, mint a gyermekeknél, mert hiszen gazdálkodó népünket a megélhetés gondjai, foglalkozása sokszor még legjobb akarata ,mellett is visszatartja az iskolától, akkor általában az eredménynyel meg lehetünk elégedve. Meg lehetünk elégedve, mert más megyékben ennyit sem értek el. 15—65 év közti korban levő egyszerű és nagyon is különböző szellemi fokon álló embereket irni, olvasni és számolni megtanítani nagy és nehéz feladat, nehezebb, mint hinné az ember. S mégis elvégezték a legtöbb helyen az ABC-ót, megtanultak irni és valamit számolni. Akadt olyan tanfolyam beli, ki egész folyékonyan olvasott és úgy irt, mint egy III—IV. osztályú jó tanuló. Volt olyan is, ki két hét alatt átment az egész ABC-én!

Megjegyezhetjük, hogy mindazok, kik a minimális mértéket megütötték, bizonyítványt kaptak a tanfolyam látogatásáról, a Közművelődési Tanács ajándékából pedig 5—6 jó könyvet is. Ezek a könyvek nagy örömet keltettek mindenütt. Jellemző népünkre, hogy 3—4 helyen olyan ember is, ki, mert nem tudott még elég jól olvasni, irni, s ezért könyvet nem kapott volna, könyörgött könyvért, hogy fiával, leányával tanulhasson olvasni és „anyjukom is szép históriát hallhasson, majd felolvassa a gyerek“.

Végül különös nyomatékkai kell hangsúlyoznunk tanitóink önzetlenségét, fáradhatatlanságát, lelkesedését. Igazán nehéz és derék munkát végeztek I Nem csekélység az reggel 8-tól 12-ig, 2-től 4-ig a kicsinyek ezer apró bajával bíbelődni, hat órán át egyfolytában beszólni, figyelni, fegyelmezni és aztán, alig egy órai pihenés után, újra munkába állni és gyatra világítás mellett kérges és nehéz, erős munkához szokott kezeket az irás mesterségébe bevezetni, felnőttekkel olvasási készséget elsajátíttatni! Embert, egész embert kíván az ilyen munka és Krisztusi szeretettel telt szivet 1 Áldja meg őket a türelem és kitartás e nagy próbájáért az Eg 1 Az az öröm és szeretet pedig, a melyet tapasztaltak, melynek részeseivé lettek, bátorítsa, lelkesítse őket a népnevelés további nehéz munkájában!

A Közművelődési Tanácsnak, elnökeinek: Széli Kálmánnak, gróf Károlyi Mihálynak, Árkay Vilmosnak stb. csak azt mondjuk : köszönet; köszönet az anyagi áldozatokért és köszönet azért, hogy szegény vármegyénkre is gondoltak! Koronázza nagy siker nemes törekvéseiket, higyjék meg, háladatosabb tér ez, több örömet okoz, mint a politika !

*

A tanfolyamok szervezése december közepe táján indult meg és január 10-ig tartott. 30 községben 31 tanfolyam szerreztetett ezen idő alatt. A tanulásra jelentkezett analfabéták száma 858 volt Minden tanfolyam magyar ajkú községben szerveztetek, tehát a kaposi járásban és 5 az ungvári járásban. Magyar ajkú községekben azért tartattak a tanfolyamok, mert számolni kellett az idő rövidségével; március közepére, végére be kellett fejezni a tanulást, mert a mezei munka beálltával a tanítványok már többé össze nem hozhatók. Az őszszel már október végén állíttatnak fel a tanfolyamok és 4—5 hóra terveztetnek, a mikor nem magyar ajkú községekben is szerveznek és ezek egyben a magyar nyelv tanítását is programmba veszik.

A 31 tanfolyamból nehéz viszonyok, közöny miatt 2—3 heti tanítás után önmagától megszűnt 6 tanfolyam 143 hallgatóval. 3 tanfolyam 66 látogatóval még együtt van, de már csak vasárnaponkint tanul, s akkor óhajt vizsgázni, mikor éppen elvégzi a tananyagot. Egy tanfolyam 32 hallgatóval a viz miatt 6 heti tanulás után félbeszakadt, mert a tanító és a tanítványok közt megszűnt a közlekedhetós. (A Tisza hidját elvitte a viz.) Az akkóp megmaradt 617 egyénből időközben Amerikába ment 21. Nehány (3—4) heti tanulás után pedig részben, mert nehezen ment egyeseknek a dolog, részben mert az a hir terjedt el, hogy az urak bolondot csinálnak a szegény emberekből, a választási reformból nem lesz semmi, tehát nem is kell irni, olvasni megtanulni, kár a fáradságért, — végleg kimaradt és többé iskolába járásra nem volt bírható 126 egyén. Időközben más megyébe, községbe átköltözött 31 egyén (gazdasági cselédek). Boszniába 3 embert katonának vittek úgy, bogy a vizsgálatig csak 436 ember maradt együtt.

A 436 egyénből 189 sikerrel vizsgázott, azaz elvégezte az ABC-ót, megtanult irni, olvasni, számolni és bizonyítványt kapott. 51 egyén különböző okoknál fogva nem jelent meg a vizsgálaton, de ezekből 32 állítólag megfelel a támasztható követelményeknek. 7 hallgató betegség miatt nem jelenhetett meg a vizsgán ; 9 tanithatatlannak bizonyult; 1 hülye volt, de azért rendesen járt és irni (másolni) megtanult, ellenben olvasni, számolni nem. 179 egyén pedig csak a

Szürnyegről hozták a leleszi rév megetti sűrű gazba a lovat vissza. Ezt jelentette Czirok Pesta, kikötve, hogy másnap „Áprád“ személyesen menjen a lóért „áldomás, meg egyéb böcsület aztán legyik.“

Egy ántalag szerednyei, egy csobolyó pálinka, egy kövér ürü húsa, hat kenyér, és egy jó darab szalonnának beraktározása után az egyenes birfájú magyar szekérbe két jó lovat fogva, egy 12—13 éves kölyökkocsis és a betyártipusra kiváncsi ref. pap társaságában a kijelölt helyre megérkezett Árpád, meg a „böcsület“. Czirok Pesta már várt, de igen bizalmatlan tekinteteket vetett a vadászfegyverrel felszerelt, nem várt vendégre. Megnyugtató kijelentés után a csobolyót szűr alá kanyaritva vezette be a járhatatlannak látszó sűrűbe a társaságot. Egy kis tisztáson, tűz körül heverve, hat marcona legény pihent, de meglátva a nem várt jövevényt, három fegyverre kapott. Czirok Pesta „ne gasolj“ szavára szótlanul ült le miudannyia, de fegyvereiket maguknál tartották. A kiváncsi papot ijedtében a hideg rázta ki s a két betyár által a szekérről a tűzhöz szállított étel-italból már nem is kóstolt. Pedig micsoda juhtokány készült 1 Jó étkezés után egyik szegénylegény a tűz melletti fatőkóre kevés vizet öntött s abba parazsat tett 8 baltája fokával hirtelen a parázsra csapott. Agyú- lövés szerű hangtól visszhangzott az erdő, mii é aztán még egy éles füttyjelt is adott. Erre hasonló lövés, majd egy éles siphang felelt. A legfiatalabb betyár erre szűre alól egy pányvát szedve elő, a Latorca felé indult.

Alig távozott el, lónyeritós hangzott. A Bogárt a túlsó partról beleverte a Latorca vizébe egy alak s ezen az oldalon pányvát dobott uyakára a barna fürtös

tában lehet, hogy nincsen baj, nyugodt lehet. Itt kapott jó éjjeli szállást és megvendógelést a futó betyár, a mit másnap úgy köszönt meg, hogy még megszolgálja.

Sok jó lovat loptak el az időben mindenfelé. De itt is rengeteget. Vasbóklyó nélkül jó lovat ki- nyügözni nem volt tanácsos, de meg ez sem használt. De a jót elvitték a csukott istáiéból is. Volt apámnak egy gyönyörű szónfekete lova, jegytelen hat éves, jól kinőtt arabus. Háti ló volt. Járt olyan nyalkán, mint a páva s bizony jó szeme lett légyen, a ki elleste, mikor érintette a patkóval a földet, ha vágtatásba kapott.

Egyszer ez a kedves, drága szép ló elveszett, ügy vezették ki az istálóból, hogy a kocsis a küszöbön aludt.

Petrorics, az öreg karakán csondbiztos, minden követ megmozdított, s a markos pandurkáplár, Csám- íordi, ambícióját helyezte bele, hogy a lókötő kinyomozható legyen. Nem sikerült.

Teljes három hót múlva állított be Czirok Pesta a leirt módon, nem gondolva a pandurkózre juttatás veszedelmével sem. Akkor minden urat keresztnevén hivott a köznép. Az elvadult erdőfia nyersen, durván, címet se adva jelentette be háláját. — De körülményes volt még a dolog. A lovat szegénylegények lopták el s a kiadó a vajáni kiskunviz gyujtogatóval együtt a munkácsi vár tömlöcóben elpusztult Nyisztor Pesta volt, a vidék híres alattomos zsiványa.

Czirok Pesta megtudva az ellopott ló származását, észbe kapott és a külön számlára dolgozó szegénylegényeknek kijelentette, hogy azt a lovat meg visszaadjuk, mert azt parancsolja a becsület.

Versenyre kelhetünk már a Nagy-Alfölddel. Dél felé csalóka, tűnő délibáb fogad bennünket, elterülhet a szem, nincs már a hűvös erdők árnya.

Ha semmi egyéb csapás nem érte volna a vármegyét, ha nem pusztult volna el majdnem egészen hajdan vezető úri rendje, már magában ennek az erdőségnek s az azt képviselő értéknek tüneményes hirtelenséggel — nehány évtized alatti eltűnése, — kihe- verhetlenül visszapótolhatlan csapás, örök nagy veszteség.

Még ismertem néhány alakját annak a régi időnek, a mikor nálunk is minden bokor szállást adott a betyárnak. Soha sem feledem el, a mikor egy nyári napon, a zsírtól majdnem fekete fehér ruhában, félvállra dobott szűrt viselő, zömök, hatalmas vállu, hosszú, zsíros fekete hajú és arcú, félelmes nagy bozontos szemöldökű ember toppant be kúriánkra. Derekán szij- tüszü, abból két pisztolynak agya meredt reám. A körülbelül jó ötvenes marcona, zord ember, félelmetes, recsegő hangon szólalt meg:

— Áprád, a kutya irgalmát, megvan a Bogár.

A vajkóci származású, már-már kivónülő Czirok Pesta, a kelecsónyi és battyáni gazokon tanyázó szegénylegény volt a különös alak.

A dolog magyarázata pedig az, hogy a Birónak nevezett Latorca parti erdőrészen több éven át erdőkihasználást folytatott atyám és szállította le tutajon a fát egész Szolnokig. Sokat tanyázott az erdőn a vén Kompér Gyuri kerülő lakában s ide vetődött egyszer, szorulva a pandúrok elől, Czirok Pesta.

A mikor atyámat fegyverrel vállán észrevette, pisztolyához kapott, de a kerülő leintette. Csodás az ilyen erdei nép között az egyetértés, egy intésből tisz-