Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1908-08-30 / 35. szám
35. szám. XT IST O5. oldal. licher-céltáblánál a tizennegyedik dijat nyerte el. Ezen dijakon kivül kapott még egy virágvázát, teás csészét, takarékperselyt vasból, sörös poharat, levélpapír és boriték-dobozt és egy sínből készült levélgyűjtő szekrényt. Mint érdekes körülményt meg kell említenünk, hogy a 300 m. távolságú tizkörös Manlicher- cóltáblán a lövészdijakat fel kellett 15-ről 20-ra emelni, mert azon rendkívüli eset történt, hogy húsz lövő mind a húsz lövésével húsz találót csinált és 5 lövő, dacára annak, hogy hibátlanul lőtte ki mind a húsz lövést, dijat nem kapott volna. A három lövőnapon összesen 53710 lövés dördült el. * Megrendítő szerencsétlenség történt tegnap délelőtt Perecsenyben. A hitelszövetkezeti raktárban Poósch József raktárnok a múlt héten készített, de még nem jól működő felhuzógépen javítani akart. Munka közben azonban egyensúlyt veszített s az emeletnyi magasságból fejjel leesett. A szerencsétlen raktárnok 10 perc múlva kiszenvedett. A gyorsan előhívott orvos, dr. Wilcsek már csak a halált konstatálhatta. A halált az agyra ömlő vér okozta. Poósch 41 éves volt, özvegye és két leánykája gyászolja. Holnap d. u. temetik el. * Az ungvári kerületi munkásbiztositó pénztár közgyűlési kiküldötteiül az e hó 23-án tartott pótválasztás alkalmával a következő alkalmazottak választattak meg: Blank József villanyszerelő. Berger Dezső hivatalnok, Bereczki Sándor ács, Bodnár Sándor ács, Bodnár János ács, Csillag Ignácz bútorgyári tisztviselő, Czilczer Aladár fürészgyári hivatalnok (Hanajna), Czurik Sándor asztalos, Czeglédi Mihály műmalmi munkafelügyelő, Csizmarek Mihály téglagyári munkás, Estók Gyula villanyszerelő, Eugler Márton pálya-elő- munkás, Engel Zoltán fürészgyári hivatalnok (Fenyves- völgy), Farkas Ede villanyüzemvezető, Friedman Ignác gőzm. raktárnok, Guttmanu Vilmos kereskedő segéd, Guttman Miksa kereskedő segéd, Grünwald Ignác kereskedő segéd, Homa János fürészgyári előmunkás, Homoki János lakatos, Jutkovits Herman szeszfőző, Krón Gyula bútorgyári hivatalnok, Klein Bernát fürészgyári vezető (Sóhát), Kiss Endre műmalmi kovács, Kiss L. István nyomdász, Kolpaszki Emil bádogos, Kurucz András bádogos, Kaufman Ármin szeszgyári hivatalnok, Keleti Dezső pénztárnok, Lukács József műmalmi almolnár, Lenhard József műmalmi almolnár, Moskovits Lipót kereskedő segéd, Meldinger Izsák könyvkötő, Novits Mátyás villanygyári gépész, Nieder- man Ernő szeszfőző, Neuman Miksa famunkás, Oszváth Lajos Ferenc műmalmi fütő, Papp Emil nyomdász, Polgár József nyomdász, Pálinkás György téglagyári gépész, Petrinecz Adolf műmalmi felügyelő, Róna József bútorgyári hivatalnok, Szóbél Izidor vasúti üzemvezető, Schloszár Mihály vasúti mozdonyvezető, Sütő Mihály ács, Szoligán János vilanyszerelő, Strithof János erdőkezelő, Sztupár András műmalmi almolnár, Szunyogh János műmalmi asztalos, Schwartz Herman szeszgyári ispán, Takács Lajos ács, Urbanszky György téglamester, Vigh Károly nyomdász. * Beiratások az iparos- és kereskedő-tanonciskolában szept. 6. 8. és 13-án d. e. 9—12-ig, d. u. 2—4-ig a r. kath. fiúiskolában (Teleki-utca) lesznek. A tanítás 14-én kezdődik. Az iparostanoncok tandíj címén 2, a kereskedők 10 K-át fizetnek a beiratás alkalmával. Felhívjuk mindazokat az iparos- és kereskedő-főnököket, kik tanoncokat tartanak, hogy azokat a kitűzött időben a fölvételre elküldjók, mert ellenkező esetben úgy a főnökökkel mint a tanoncokkel szemben az 1884. évi XVII. t.-c. 12., 82. és 157. §§-ait alkalmazzuk. A felügyelő-bizottság elnöksége. * Koporsó a ház alatt. A Kazinczy-utcában most fogtak hozzá egy kétemeletes ház építéséhez. A lebontott ház helyén ásni kezdtek, egy koporsót találtak, amelyben emberi csontok voltak. * Egy gimn. vagy reáliskolai alsóbb osztályba járó tanuló gondos felügyelet mellett teljes ellátásra felvétetik iparos családnál Szobránci-utca 7-ik szám alatt. * Özvegy László Albertné Ungvárt egyelőre a Drugeth-tér 18. számú házban iparhatósági engedéllyel szabászati és varró-intézetet nyitott. A mértékvevés-, az angol és francia mintarajzolás-, szabás- és varrásban alapos oktatás nyujtatik. Bővebb felvilágosítást nyerhetni a közreadott prospektus és házirendből. 3—3 * Két gimnáziumi vagy polgári leányiskolái tanuló teljes ellátásra felvétetik keresztény családnál Rákóci-utca 46. szám alatt. * Uj ipartelep. Örömmel értesülünk, hogy hazánk legnagyobb ipartelepe, az előnyösen ismert Bohn-féle téglagyárak most Békéscsabán is nagyszabású telepet létesít. A tulajdonosok elismert szakava- tottsága és erélyessége bizonyára ezen uj telepet is rövid idő alatt elsőrendű iparteleppé fogja emelni. * Megjelent az 1908. évi XXVIII. törvénycikknek elsőrangú szakférfiak által kommentált külön kézi kiadása a szeszadóról, valamint a szesztermeléssel együttesen készített sajtolt élesztő megadóztatásáról, úgyszintén a szeszkontingens megállapításáról és annak felosztásáról. Jegyzetekkel, utasításokkal és magya.á- zatokkal együtt ára 4 korona. — Az aj végrehajtási törvény magyarázata és az átmeneti intézkedések ismertetése. Kereskedők, iparosok, gyárosok, vállalkozók, pénzintézetek, földbirtokosok, haszonbérlők, háziurak, hivatalnokok, a bíróság, ügyvédek és végrehajtók számára irta dr. Radó Károly ügyvéd. Ára 1 K 60 f. Kapható Székely és Illés könyv- és papir- kereskedésében Ungvárt. Az összeg előre való beküldése esetén bérmentve küldjük. Tarka krónika. (Babilon. — Az aranyfog. Miért nem fotografál- tatja le magát? Névnapi hangulat uralkodott Sirokai Albert házában. A jó szerednyei annyira megoldotta a nyelveket, hogy a felköszöntők beláthatatlan száma fenyegette azokat, a kik azért nem szeretik a sok beszédet hallgatni, mert igen sokszor hosszú ideig kell várni a pohár-üritésre. A nagy nyelvismereteiről hires Könye Nándor tanár már a hatodik felköszöntőbe fogott. Elmondta már a magyar, német, olasz, francia és angol köszöntőjét. A hatodiknak a latin volt kiszemelve. Alig mondta ki az első mondatot, egy leendő pénzügyigazgató megsemmisülve a nyelvtudásnak ily súlya alatt, felkiáltott: — Állítsd meg, Uram, mert Babilon következik. * Az ungvári hetivásárra e héten egy csinos parasztasszony jött be egyik szomszédos faluból. Tejet, vajat, túrót árult. Szép volt a mnnyecske, de hiszen ezen még nem akadt volna fenn senki, mert szép menyecske van Magyarországon elég, hanem ezen a paraszt menyecskén volt egy különös látnivaló: az aranyfoga. Ha kinyitotta a száját, már pedig egy vásáros asszonynak ugyancsak ki kell nyitnia a száját, ha a portékáján túl akar adni, mindjárt kivillant az aranyfoga. A vásárban hamar szétfutott a hire a parasztasszony aranyfogának. Többen csak azért álltak vele szóba, hogy lássák az aranyfogát, a mely eddig csak udvari tanácsosnék szájában villogott. Akadt aztán kíváncsiskodó, a ki nem elégedett meg azzal, a mit látott, hanem még többet is akart tudni. — Hol csináltatta az aranyfogát ? kérdezte meg a kiváncsi ember a menyecskét. — Itt Ungváron a fogorvos urnái! — hangzott a felelet. — Aztán miért? Talán nagyon lyukas volt? A parasztmenyecske erre a kérdésre sértődötten mutatta ki a két sor vakítóan fehér, egézséges fogsorát és kihívóan kérdezte : — Hát úgy néznek ki az én fogaim, mintha hibájuk lehetne ? — Hát akkor azt az elülső fogat miért foglaltatta aranyba? '— Hogy miért? — csillant fel a menyecske tekintete. Mert úgy tetszett. Ha a módis dámák megtehetik, mért ne tehetném én is ? Hát csak ezért! . . . És tovább árulta a tejet, vajat, túrót. Egy társaságban a fotografálásról folyt a tere-fere. Valaki azt mondja : — Én soha sem fotografáltatom le magamat. — Ugyan miért nem ? — kérdezi a szomszédja. — Hát csak azért, hogy ha sikasztani fogok, a rend és csend őrei ne nyomozhassanak a fotográfiám alapján. a r | r I szabadalmazása vagy I QlQliriQriUnl/ értékesítése előtt úgy I ŰIŰImQllyUIY Magyarországon, mint * bármely külföldi allamr: „Szabadalmi Újság“ SSSÍpSSS: VII., Erzsébet-körut 26. szám. 2884,4—20 Kérje a „Szabadalmi Újság“ ingyen mutatványszámát. CSARNOK. Emlékezzünk Régiekről. — Ungvármegye főispánjai és tisztviselői a legrégibb kortól 1867-ig. — Közli Gálocsy Zoltán. (Folytatás.) (8.) Most már reá térek a főispánok és tisztviselők névsorára. Megjegyzem, hogy levéltárunkban a tisztviselőkre vonatkozó pontos adataink csak 1550-től kezdve vannak. Jegyzőkönyveink ugyan már 1543. évtől kezdődőleg vannak, de hiányosságuknál fogva a tisztujitásokra vonatkozó adatok bennök csak 1550-től találhatók. Az ezen időt megelőző korszakbeli tisztviselők sorozatát részint az országos levéltárban tett kutatásaim, részint a gróf Sztáray-család oklevéltárának, részint a Osicsery-család oklevéltárának áttekintése alapján állítottam egybe. Sajnos azonban, hogy mindezek dacára a névsor hiányos és a további kutatások feladata leend a jelen közleményben mutatkozó hézagok kipótlása. 1480-tól 1544. évig terjedő időszak alatt volt alispánaink nevei és idők szerint ismeretlenek. Hasonlóképpen 1457 tői 1550-ig hivataloskodott szolgabiráink ismeretlenek. Esküdtjeink közül pedig 1550 előtti időszakból csak nehányat sikerült felkutatni. A főispánok sorozata már némileg teljesebb. A Somogyi Zsigmond szerkesztésében megjelent „Magyarország főispánai“ cimü műnek pótlásául nehány abban még ösmeietlen főispánt a jelen közleménybe felvettem s igyekeztem ezáltal is a névsort teljesebbé kiegészíteni. Általában a tisztviselők hivataloskodásának tartama sem állapítható meg, 1550 előtt. Csak nehány alispánunk van, kikről biztosan tudjuk, mettől-meddig hivataloskodott. 1544 év előtti vármegyei jegyzőink közül csak egyedül Simon mester ösmeretes, ki a fentebb említett 1364. évi széksértési ügyből kifolyólag vált nevezetessé. Ung vármegye főispánja volt: 1214. évben, Benedek. A leleszi káptalan ala- pitó-levelónek II. Endre által 1214. évben történt újabb megerősitő oklevelében több főispán társaságában Ung- megye Comesének emlittetik. 1238-ban, Privárt a Gutkeled nemzetségből. 1265-ben Gergely A Csicsery-család egyik ágának kihalása folytán a koronára szállott birtokok el- adományozásáról szóló 1265. évi okmányban IV. Béla király által következő szavakkal emlittetik: „fideli nostro Gregorio tunc Comiti de Wngh.“ 1273. András, a Kaplyon nemzetségből. O az a Kaplyon András, a ki IV. László királyt már mint megkoronázott királyt és tényleges uralkodót 1274. évben meggondolatlan hevében botjával megütlegelte, a miért a király őt Szatmár megyében fekvő Jákó várától és a hozzátartozó javaktól megfosztotta. Az erről szóló királyi oklevélben a megütlegelésre vonatkozó passus igy szól: „hac igitur consideratione inducti, cunctorum notitie declaramus, quod cum pro infidelibus excessibus Andree filis Jakó de genere Kaplyon, qui in regno nostro ad maiestatem nostre serenitatis fero- cialiter irruendo, post nostre coronationis tempus cum coronatus rex fuissemus, cum cambuca percutiens, que inandita et inconvenientia fuere omnibus patuerunt, personam regiam turpissimis et enormibus verberibus peniteri“ stb.: Úgy látszik tehát, hogy András ur igen nagy befolyású hatalmas egyéniség lehetett, hogy ily csekély büntetéssel lakolt, ezen hallatlan vakmerő cselekedetéért. Sőt azt is látjuk, hogy a király visszafogadta kegyeibe, mert a már régebben neki adományozott Perecse és Sztára zemplénmegyei birtokokban újabban megerősíti s ungmegyei Jeszenő birtokát is visszaadja. De még ungi főispánságát is visszanyerte, mert 1280-ban már ismét a megye élén találjuk. Valószínű, hogy a király kegyeibe való visszafogadásnak oka az volt, hogy a két Kaplyon testvér Jákó és András II. Ottokár cseh király elleni harcokban, különösen pedig a Morva me .őn 1278-ban a király oldala mellett rettenthetlen hősiességgel küzdöttek, s habár András még ez időben kegyvesztett s az udvartól száműzött volt is, mindamellett tekintve az akkori sok tekintetben kalandos viszonyokat, nem lehetetlen, hogy András csakugyan ott harcolt a király közvetlen könyezetében és ott kifejtett hősiessége által akarta kiérdemelni a király elvesztett kegyeit. 1278 körül. Aba nemzetségbeli Dávid. 1283- ban Ábrahám. 1284— 86-ban Mózes, IV. László királynak a Gál fijai érdekében kiadott okmányban „Moys comes de Ungh“ emlittetik. 1290 körül Aba nemzetségbeli Omode, a fenti Dávid comes fija. 1290—92. Pánki Jakab, a Pálóczy és Dobó családok közös őse. Nagy Iván szerént a Thekule nemzettsógből. III. Endre királynak hű embere. Róbert Károly ellen fellázadt, miért is ungmegyei szennai birtokától megfosztatott. Azonban 1313-ban a „Kopasz“ Borsa nádor közbenjárására a király kegyelmébe visszafogadja és birtokát is visszaadja. 1312-ben az Ákos nemzetségbeli Mikch. 1320. körül Pető Péter, másképen Pánki Péter, egyúttal zempléni főispán is, az 1290. évi ungi főispán Pánki Jakab testvére. Az 1320. évi ung-zempléni néplázadáskor a felkelő orosz ajkú lakosság élére állott s a szomszédos galíciai oroszokkal egyesülve a lázadást még erősebben szította, de Domokos erdélyi vajda által legyőzetett s minden birtokától megfosztatott. 1327—34-ig Drugeth János, Bács, Somogy, Tolna, Ung, Zemplén főispánja, később nádor, 1327-ben már ungi főispán volt, de ezen állásától hamar megvált, azonban azt ismét elfoglalta. Erről tanúskodik a Csicsery-család oklevéltárában levő 31214. sz. okmány, mely szerint Károly király Vilmos szepesi és újvári ispán atyját, János mester óbudai várnagyot — vagyis ezen Drugeth Jánost 1328. évi október 9-én Ung vármegye főispánjává nevezte ki, a mi határozottan arra enged következtetni, hogy közbeesőleg a megyének más főispánja is volt. 1337-ben Drugeth Vilmos, az előbbi fia, a későbbi nádor. 1341- ben Mihály. Csak annyit tudunk róla, hogy Ung megye szolgabirái bizonyos birságok elengedéséről bizonyítványt adnak ki 1341-ben, melyben Mihály mester ungi főispánnak emlittetik. (Nos Magister Michael, Comes de Ungh.) 1342- ben Batyz. 1345—47-ben Drugeth Miklós A leleszi Convent 1346-ban I. Lajos királynak jelentést tett a Latorca erdő elpusztítása körüli intézkedésekről s ez oklevélben „Magister Nicolaus, Comes de Ungh“ fordul elő. Nagy Lajosnak gyermekkorában ő volt a hadi dolgokban tanítója, 1336-ban ő kisérte a királyfit az osztrákok elleni hadjáratban. 1350-ben részt vett a nápolyi hadjáratban s ez alkalommal Nagy Lajos őt Salernó kapitányává tette. A hadjáratból visszatérve országbíró lett, 1355-ben meghalt. 1348-ban Péter. A Lajos király és Velence között létrejött fegyverszünet okmányain Péter szerepel mint e megye főispánja. „Petrus Phár, Comes de Ungh.“ 1350—1353-ban Miklós Mester, Drugeth János nádornak az 1327—34-iki ungi főispánnak a fia. A Sztáray-család levéltárában levő 1350. évi okmányban Ung megye alispánja így Írja magát: „Nicolaus vicecomes magistri Nicolai, filii Joannis Condram palatini — Comitis de Ungh“. Ebből kitetszőleg 1350-ben ismét főispán volt, s azonos az 1345—47-iki Drugeth Miklós főispánnal. 1362—73-ig Laczkfi Miklós és Pál. 1373—1379-ig Gerényi Drugeth Miklós. Unokája Miklós íuróci főispánnak, ki Károly király gyermekeit Zách Felicián merénylete alkalmával megvédelmezte. Nagy kegyben állott az elődei és saját maga érdemei folytán a király előtt. 1327-ben őt küldötte a király a pápához követségbe. Magas tisztségeket viselt, 1391-ben Szörényi bán volt. Fiában: Istvánban kihalt a gerényi Drugeth család. (Folytatása következik.)