Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1908-07-26 / 30. szám
46. évfolyam. — 30. szám. ____ Megjelenik minden vasárnap. Ullgvár, 1908. julius 26. Előfizetési feltételek: Csak az „Útig“ lapra Egész évre . . 8 K { Negyedévre . 2 K Félévre. . . . 4 K j Egyes szám . 20 f, Amerikába : Egész évre . . . 10 K tíO „Iliig vármegye Hivatalos Lapjáéval együtt egész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az *U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. HETILAP Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronklnt 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatali telefonszám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Elmélkedjünk 1 A társadalom betegségeinek, bajainak leküzdése, orvoslása érdekében van munkában a müveit világ minden erre illetékes tényezője ! Társadalmi intézmények hosszú sorozata él és létesül, erőt fejt ki, hogy az emberiség sorvasztó, pusztító testi és lelki kórságait, jobban: azok káros és végzetes következményeit enyhítse. Az a szálló ige, hogy népek, nemzetek és államok talpköve a tiszta erkölcs — megcáfolva soha sem lett és az abban kifejezett politikai világnézlet legalább is annyi idős, mint a mennyi időt mutat a történelem homokórája, ha a népek államokká, nemzetekké való tömörülésének idejét számláljuk. A vallás-alapitók egytől egyig e tételből indultak ki s az a sok vér, ami előbb az isteni: tehát lelki jogokért, majd az emberi: tehát polgári jogokért folyt, az a sok véráldozat, hős tett, az a rémséges nyomor és mélységes szenvedés, a mi az emberiségre e küzdelmek során hárult, az a sok bűn, mi e közben elkövettetett, mind-mind az emberiség lelki, erkölcsi defektusainak, a népek összességére ható vészes következményeinek megszüntetése érdekében történt. És ime az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember, az évezredek hosszú sorozatának megrendítő tanulságai dacára ma sem más, mint volt a történelem előtti időszakban! Sőt erkölcsi arculatának igazi képe talán sötétebb mint valaha. Az emberiség primitiv lelki és szellemi életének korszakában a bűnök és erkölcsi fekélyek nagyrésze a természeti ösztönök és faji sajátosságokra voltak inkább visszavezethetők, mint a céltudatos bűnözésre. Ma, a civilizáció, a humanizmus és a szellemi előhaladás korszakában — a midőn a társadalmi berendezkedés törvényei nagyszámú embernek — mások, százak és ezrek életére döntő befolyást, hatalmat biztosit, a midőn tehát a durva erőszak alkalmazása nélkül sokkal biztosabban lehet egzistentiákat, családokat, néprétegeket tönkretenni, mint az ököljog korában dívó kard és buzogánynyal, mely ellen végre legtöbbször volt kard és buzogány; sokkalta vészt hozóbb a közre nézve, az orvul támadó álorcás bűn, az ember rosszindulatainak a tudomány, szellem erejével pallérozott, rafinált megnyilatkozása! A civilizáció magasztos szép vívmányai mellett látjuk felburjánozni annak fattyúhajtását, az ön- és céltudatos bűnt, mely abból akar élni, hogy másoknak kárt, veszélyt okozzon, mely saját létének alapjait mások megrontására építi fel. Az erkölcsi világrend államokat, nemzeteket fenntartó nagy erejét ostromló e sötét tábor ellen küzdeni, azt visszaverni az emberi társadalom legmagasztosabb feladata. E küzdelemnek azonban lélekből eredőnek és őszintének kell lenni s főleg nem a pessimismus jegyében kell folynia. Nem kell nagy lélekbúvárnak, nagy sociologusnak lenni ahoz, hogy az emberi társadalom bűneinek nágy komplexumát, erkölcsi életének elfajulásait ösmerjük, hiszen a történelem lapjai, az élet hü kinyomatát, hü képét adják annak, csak nyitott szemmel kell járni az vlet utait és világos elmével kell lapozni a népek történelmének lapjait. Aztán distingválnunk kell kissé! A hipok- rizis és az alprüdária, a természet megmásit- hatlan törvényeiben gyökeredző és mig emberi társadalom lesz e világon ki nem küszöbölhető bűnökben látja az erkölcsi világrend felforgatását. A lélek az erkölcsi érzék elfajulásából eredő s a civilizáció erejével vértezett, tetszős alakban mutatkozó bűnt nem látja, vagy nem akarja látni. Pedig az anyag természetrajzát, annak fizikai evolúcióját megszüntetni nem lehet, csak annak elfajulásait, kóros vagy túltengő megnyilatkozásait szoríthatjuk korlátok közé és kényszerithetjük a természet törvényei álEmber vadászat. Irta Zöldi Márton. Az áldatlan 1850-ik esztendő március havának utolsó napjaiban Kerecsényi Imre volt honvódtüzér- hadnagy, ki hónapok óta az Ilkey családnál rejtőzött, menekülni volt kénytelen. Valaki feljelentette a zsandároknak. Annak a szomorú időnek legnyomoruságosabb, legundoritóbb hajtása a kém volt. Este hat órakor történt, hogy egy fiatal szabómester, Kiss Pál benyitott az Ilkeyék nagy házába, mely a város szélén a Kőrösparton terült el. A tornácon Honával találkozott, Ilkey Péter hajadon leányával. — Kisasszony, mondotta a fiatal szabómester, azt hiszem, ismer engem ? — Igen, hangzott kissé határozatlanul. — Én Kiss Pál vagyok, szabómester, nagyon fontos üzenetet hoztam. — Kinek? — Az Önök ispánjának . . . tetszik érteni ? Kerecsényi Imre mint ispán tartózkodott Ilkeyóknél. s többnyire a tanyán volt, a bárom Kőrös összefolyásánál. A fiatal leány félhomályban is látta, hogy Kiss Pál arcát nyugtalanság önti el. A hangja is tompán csengett, mint a megriadt embereké. Megsejtette a veszedelmet. Gyorsan, energikusan intézte a kérdést. — Valami baj fenyegeti az ispánt? A legkomolyabb baj, kisasszony. Feljelentették s a zsandárok már talán útba is vannak üldözésére. — Jézus, Máriái — Kisasszony, mondotta a fiatal szabó, itt az imádság nem használ. Meg kell menteni az ispán urat, azért jöttem. Ilona kezét nyújtotta. — Köszönöm. tál megásott mederbe való lefolyásra, az örök processust. Mennyivel veszélyesebb az erkölcsi világrendre az az öntudatos bűnözés, mely hamis, hazug elméletekkel akarja igazolni romboló munkáját, mely a fizikai ember fenntartó, mozgató erejét, a lelket mételyezi meg. Menynyivel veszélyesebb az a bűn, melyet sokan úgy követnek el, hogy erkölcsi érzékük teljes elvakulása mellett már a bűnt tartják igaznak, helyesnek, — mely a rablást, a kaján gonoszságot, melyekkel neki ront mindennek a mi létezik, az emberi jogokból eredőnek magyarázza, hiszi és hirdeti. Mennyivel veszélyesebb az erkölcsi világrendre, a kulturember azon erkölcsi züllése, melyben megtagad minden eszményi szépet, jót, hitet, hazát és lelki világa hazugságra épül, hazugságból él. Pedig látunk napjainkban erre is s'zomoru példákat. Látunk társadalmi tömörülést, egész külön néposztályok létesülését, álpróféták romboló szereplését minden vonalon. Sőt társadalmunk maga is tele van hazugsággal! Álszenteskedünk sokat, hogy legyen hibáink, apró bűneinknek bő takarója, megtagadjuk, vagy alárendeljük meggyőződéseinket, egyik azért mert nincs lelki ereje azokat képviselni, másik azért, rnert lelkének az igazgyöngyeit is feláldozza önző céljaiért. Hirdetjük a szere- tetet és egymásnak rontunk azzal a céltudatos törekvéssel, hogy másokat érvényesülni ne engedjünk és hogy önző céljait elérje, egyik kész a másikon oly csapásokkal sújtani, melyek erkölcsi lényét, munkaerejét, önbizalmát, családfentartó képességet bénítja meg, vagy teszi tönkre. És mindezt látva, még sem szabad az emberiség sorsa felett kétségbe esnünk, nem szabad az erkölcsi világrend csődjét hirdetnünk, nem szabad a közerkölcsök végleges elfajulásának tényét állapítanunk meg az em— Arra még ráérünk . . . Tudom, hogy Ön a menyasszonya . . . Hon van a kedves uraatyja? —■ Nincs itthon, csak holnap estére várjuk. A szabó közelebb lépett. — Akkor nekünk kell cselekedni . . . Hol van az ispán ur? — Bent a dohányzóban. — Annál jobb . . . menjünk hozzá. Kerecsenyi nyugodtan ült a dohányzóban, hol két gyertya mellett egy nagy angol újságot olvasott. Mikor meghallotta miről van szó, mosolyt erőltetett arcára. Megakarta menyasszonyát nyugtatni. — Teringettét, mondotta, ha igy áll a dolog, akkor egy házzal odább kell állani. Felkelt és Ilona vállára tette a kezét. — Már harmadszor esik meg velem, hogy a rejtekhelyét el kell hagynom. Megtanultam a bujdosás fortélyait. Különben is a zsebemben van a külföldre szóló útlevél. Ne félj, Ilona, itt csak arról van szó, hogy az ember ne veszitsen el egy pillanatot sem. Hamar magamra kapom ezt a jó báránybundás bekecset. A fiatal szabó elébe állt. — Megálljon ispán ur, ezt a bekecset ón veszem magamra. — ön? — Én. A kucsmát is. Termetünk meglehetősen egyforma. — De mi célja annak? A fiatal szabó arcán fájdalmas vonás húzódott végig. Tekintetéből, hangjából különös szomorúság áradt. — Ne kérdezze, mondotta tétován, nékem Önt meg kell mentenem. Meg, minden áron, még az életem árán is. Ehhez szükségem van a bekecsre és a kucsmára. A zsandárok a nagy füzestől egész a szalontai erdőig engem fognak üldözni ... Ön siessen az alatt menekülni. — De nem lesz önnek ebből baja ? Lapunk mai száma 6 oldal. c , r , , , Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő bzerkesztoseg: Varmegyeház-ter l-sö szám. BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. A bössatöri Kunhalomról. Irta Margócsy Aladár. Messze, messze távol a zajló Dunától, El a zsombos nádas, szárnyas vad tavától, Hol a kanyargó út messzeségbe vész el, Hol nem sir a sirály, mint az intő vészjel ; Hol, ha levél rezzen, bokor ha megmozdul, Ordas vad zsákmányra vérszomjan nem indul, Hol a pusztaélet magánya, csendjébe, Természet dalosi égi énekébe Elvegyül a pásztor mélabús nótája S a vig szüretelők észbontó danája : Ott vagy drága Bösztör Kúnhalom tövébe, Mely ha szólni tudna, beh’ sokat regélne, Ellenséget verő hires nemzedékről, Csatára született, harcias kun népről, Mely, halált szomjazó zászlait ha látta, Ereit a hadvész zivatara járta ; Itt ragyogott gyakran szabadság pírja, Itt domborul vitéz nagyjainknak sírja. Ott vagy Bösztör puszták koszorús ölébe, Árnyas akác szellős, altató tövébe. Rólad szól most, rólad diadalmi ének, Hála a kék mennybolt igaz Istenének, Hogy én is láttalak, hogy ott is lehettem, A mi bánatom volt azt is elfeledtem, A jó Isten tudja, látlak-e még többször, Isten veled te szép, drága, kies Bösztör 1