Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

1908-12-25 / 52. szám

52. szám.

"cr üst o3. oldal.

a három fiú: Samu, Géza és Gyula. (Múlt számunkban tévedésből egy negyedik — Lajos — fiúról is tettünk említést.) Mind a három tehetség a javából. b870-ben jöttek aztán Ungvárra és messze földön hirt szereztek maguknak a muzsikájuk révén.

Lányi Jánosnak a legidősebb fia Samu volt. Hat évivel ezelőtt ihalt meg. Négy fia maradt: Lajos, a szintén ismert zenész, Kálmán gyógyszerész, István

IV. éves jogász és Samu tanító.

Lányi Géza nős ember volt. Özvegye 20 darab fényképet és több levelet engedett át a Gyöngyösy Irodalmi Társaságnak megőrzés végett. A képek közt van: Lányi Géza és felesége ezüstlakodalmuk alkalmával, Izabella főhercegasszony, Jókai Mór, Blaha Lujza és Lányi Géza, Pálmay Ilka, Küry Klára, Hegyi Aranka. Mind kedves emlékei voltak ezek a képek, az ajándékozóknak sajátkezű aláírásával. Égy csomó levél (Blaha Lujzától, Feszty Árpádtól, Porzsolt Kálmántól), különféle egyesületek köszönő irata és lapszemelvények egészítik ki az érdekes és értékes adományt.

Hozzánk egy levelezőlap került, a melyet 1889. julius 7-én adtak fel Budapesten. A Debrecenben időző Lányi Gézának irta Rákosi Viktor. Szól pedig a levelezőlap tartalma igy:

Csokonai Vitéz Mihály városában Gyönyörködjék a magyar szív szép nótádban.

Dicsőséget (s még valamit) annyit halászsz :

Hortobágyon a mennyi a buza-kalász 1

Aláírva Lampérth Géza, Feszty Árpád, Tábori Róbert. Pósa Lajos, Kemechey Jenő s még mások.

Értékes dolgot végezne az, a ki Lányi Gézának az összes dalait összeszedné. Sikerült átnéznünk 29 hangjegy füzetet, a melyek többnyire kizárólagosan Lányi nótáit tartalmazták. Azokban 136 dalt találtunk, a melyek a következők :

A furulyád iharfa, Amott látszik az erdő. A tihanyi révész lánya, de hamis. A tárkányi leányok. A virág virul, hogy letépjék. Az égnek is megvan sokszor a foltja. A pesti leány (kupié). A rigónak sárga csőre. A kerek ég közepében. Azért szállnak délre a gólyák. A fürdi temetőben.

Almos vagyok, nem aludtam. Állj meg kis leány.

Búsan szól a kecskeméti öreg templom nagy harangja. Bakony erdőn hull a levél. Betyár legény. Bodri kutya szörnyen ugat. Bizony Isten megérett már. Barna kislány piros almát árul. Barna kislány ablakára. Boros vagyok, részeg vagyok (duhajnóta). Biró uram.

Cifra lánynak, menyecskének.

Csitteg, csattog. Csipkebokor, rózsabokor.

Dalos madár, kis pacsirta.

Eresz alatt csüng a piros paprika. Elmegyek házad előtt elégszer. Elveszett a hóka csikóm. Eső készül, beborul a . . . Elszáradt már a diófa lovele. Ez az élet be szomorú. Elmegyek a fonóba. Eszem azt a kis kezedet, Este van már, estimára. Elfogyott a holdvilága. Erdő mélyén, erdő árnyán. Elragadta galambomat. _

Ddes anyám nagy a bajom. Én vagyok csak a faluban. Édes babám.

Fakó paripámon járok. Feljöttek már a csillagok. Fakó lovam sebesen szedd a lábad’ 1 Felhők mennek.

.Holdvilágos nyári este. Ha én kisbiró volnék. Hej, Komárom, Komárom. Hej, a bokréta hervad nagyon. Ha minden lány madár volna. Ha fényes nap volnék. Ha én egy szép tündér. Hej, haj pereg a könny szememből. Hej, de hamis maga ispán uram. Hej, az orsó jobban pereg. Hej, haj, semmi gondom. Hej, nincs nekem. Hétfőn este azt üzente a rózsám. Ha nem hiszed, hogy szeretlek.

Jtt van rózsám a kalapom. Ide látszik az orgona- kerités.

Jó Krisztinám tejbe mosdik, ha felkel. Jaj, ha kelmed. Jaj, de messze költözött. Jaj, Teremtőm, szent Istenem.

.Kivirágzóit ablakodban. Kecskeméti hires vásár. Kacskaringós az én szűröm. Kinek láncon keze-lába. Ki vagyok én, telkes gazda. Kis kertemben nyílik a rózsa. Kizöldült az erdő, mező. Kupié „Az asszony verve jó“ népszínműben. Kedves Rózsám kiállottam a kapuba. Kis kertemben. Kupié a „Fityfiritty“ népszínműben. Koporsó-fát vágjatok. «

.Magános fa a pusztában álldogál. Megszűr a tövis, csip a osalán is. Mit integetsz a kendőddel? Mikor én még kis lány voltam. Még idebenn egyetlenegy német lószen. Még azt mondja a biróné kökény- szemű lánya. Miből is van a te szemed ? Mélán hangzik a távolból. Megrepedt a szűm. Megcsókolom százszor is. Mit is ér az élet annak. Megjöttek a szabadságos huszárok.

Nóta, Zsuzsiról, ki Pestre ment. Nevét a Justh- család. Ne is szóljon, ne is szóljon hiába. Neheztel a pusztabiró, becsületem bántja. Nem fogadok én teneked szerelmet. Nénóm asszony arra kérem. No de se baj. Nincsen nekem senkim. Nincs apám. Nincs bor a poharamban. Nosza kis lány. Nem volt nekem szeretőm. Nem szeretem én a csókot.

Olmos köd hull. Oh, ha volna, a ki nekem.

örsi révben van egy csárda. Öreg anyám öreg anyja, ószszel elköltözik a gólya.

Piros hajnal. Pi, pi, pi, pi, piros. Pásztor tüze. Pereg a dob. Pipi kendős kis leányka, Pattogatott kukorica. Padova tornyának. Pálffy-huszár táncra kéri babáját.

i2éce, réce, kis réce.

Soh’se volt szeretőm. Se a biró, se a pap. Siófokra megy a hajó.

Szép ha szőke, szebb a barna. Szóljon az ének. Szép az élet párosával. Szegény élet, leány élet, Szeret, szeret. Szivem szerint szeretlek.

Tisza vize jaj de széles. Temessék mellém az én nótafámat. Tulipán-dal. Táncra 1

öltem ón már nem egyszer.

Van egy hamis korcsmárosné Dunántúl. Vóges- végig járok a faluba. Volt egy betyár az alföldön. Vadgalamb az erdőszólen. Vadvirágos vadrózsafát ringat a szél szelíden.

A mezőgazdasági munkásokról.

Darányi földmivelésügyi miniszter a „Revue de Hongrie“ egy közelebbi számában hosszabb tanulmányt irt az alatt a cim alatt: „A mezőgazdasági munka Magyarországon.“ E cikk az előkelő francia politikai és gazdasági lapokban jelentékeny visszhangot keltett, s ránk nézve természetesen igen nagy érdekkel bír, mert a leghivatottabb kommentálásául tekintethetjük Darányi úgynevezett parasztpolitikájának. A cikk eszmemenete és tartalma rövid összefoglalásban a következő :

Az 1848-iki nagy földbirtokreform hosszú ideig nagyon jó hatással volt a magyar földmivelő népre. A 80-as években azonban az általános gazdasági válságon kívül speciális csapások is érték Magyarország földmivelő népét. Mint a ragadós tüdőlob, a filoxera pusztítása, a nyugati államok védvámos elzárkózása, majd a sertésvész, a mely a kisgazdák, munkások és gazdasági cselédek legfőbb jövedelmi forrását tette tönkre. Ekkor már a magyar parasztság nem is volt az előbbi jó módban. A parasztság birtokszerzése nem tudott lépést tartani a szaporodással és az előbbi jómódú birtokosok utódai törpebirtokosokká, majd teljesen birtoktalanokká váltak, összeesett ezzel a természetes folyamattal és az általános mezőgazdasági depresszióval a közterhek növekedése és az igények emelkedése is. Azt lehet mondani, hogy Magyarország földmivelő népe a primitívebb állapotból a fejlettebbre való átmenetet a legkedvezőtlenebb gazdasági viszouyok között tette meg. Ilyen körülmények között találták Magyarország mezőgazdasági munkásnépét a 90-es években ide is eljutott szociális mozgalmak.

A magyar kormány a 90-es évek középen fogott hozzá a mezőgazdasági munkásnép anyagi helyzetének felkarolásához és rendezéséhez.

A munkásnép oktatása érdekében már előbb is tétettek intézkedések, azonban ez intézkedések nagyobb arányú fejlődése csak a (0-es évek közepétől számítható. Ma már nagy arányokban folyik a gazdasági ismétlő iskolák, a népies gazdasági tanfolyamok, háziipari tanfolyamok és gazdasági előadások működése.

A mezőgazdasági kézi munkával foglalkozó nép- rétegek oktatása azonban nem elégíthette ki a mutatkozó szükségeket. Kitűnt ugyanis, hogy a mezőgazda- sági munka jogviszonyainak szabályozása, a békés és egészséges fejlődés érdekében újabb intézkedéseket igényel és hogy különös a vagyontalan munkásnóp közvetlen és közvetett anyagi és erkölcsi támogatást igényel, melynek nyújtására a fennálló viszonyok között, az államkormány volt hivatva. Ezután plasztikus összefoglalását olvassuk a cikkben a magyar törvény- hozás és kormány szociálpolitikai intézkedéseinek és a munkás nép gondozása, fokozatos fejlődésének. Ma egész sora van az intézményeknek, a mely a munkás nép anyagi és társadalmi előhaladását támogatja. A cikk befejező mondatai a következők:

„Mondjanak bármit is azok, a kiknek úgyszólván hivatásszerű foglalkozásuk az, hogy a munkásság anyagi helyzetének legsötétebb színezésével elveszik a munkások munkakedvét és a tömegeket állandó forrongásba és elégedetlenségbe tartják: elvitázhatatlan tény az, hogy a magyar földmives osztály anyagi megerősödése szerte e hazában észlelhető.

Merész feltevés lenne azt állítani, hogy a magyar állam megoldotta már mindazon feladatait, melyeket reá a szociális kérdés megoldásának nehéz munkája ró; egy azonban tény, és ez az, hogy úgy bizton remélhetjük a magyar mezőgazdaság felvirágzását és annak keretében a mezőgazdasági munkásosztály ló- pésről-lépósre való anyagi megerősödését.

Ez a cél, a mely felé minden aktiv kormány- férfiúnak múlhatatlanul haladnia kell és a melynek elérésétől a magyar haza erőssége és jövője függ.“

Az elmondottakból világosan kitűnik Darányi politikájának szelleme, a mely ügyszeretettől és hatalmas aktivitástól sugárzik. Csattanós felelet ez a nemzetközi szociálisták tömegsztrájkkal \aló fenyegetésére. Manapság, a mikor minden előfeltétele megvan már annak, hogy a legszegényebb munkásból is vagyonos birtokos lehessen, amidőn a munkás jogviszonyait erélyes intézkedések szabályozzák, a mikor küszöbön áll, hogy a muukásnép aggsága és rokkantsága esetére is megfelelő ellátást biztosíthasson magának, valóban érthetetlen lenne, ha a magyar munkásnép nem idehaza és a fennálló törvényes rend keretében igyekeznék megvalósítani életcéljait. Az olyan szellemű működés, mint amit Darányi fejt ki, nemcsak hatalmas munkálása az ország anyagi gyarapodásának, de egyúttal a legerősebb ellensúlyozója a nemzetközi szociálista izgatásoknak is.

Év határán.

Mint a tövig égett mécses, még egy-kettőt lobban az ó esztendő s abban a szempillantásban, a mikor régen kihunyt társaihoz tér meg, kigyullad az uj, hogy fiatalos tüzével, frissen lobogó lángjával besugározza a világot. A távozó magával viszi batyujában beváltatlan ígéreteknek, valóra nem váltott reményeknek egész garmadáját. Az érkező mosolyogva kínál uj ígéreteket, uj reményeket. Beváltja-e vájjon? Nem tudni. A jövőnek sürü fátyol borította titkait, nem látja senki, fürkésznie sem szabad. Az embernek be kell érnie azzal, hogy szivébe reménységet, hitet és bizalmat oltott egy jóságos, szelíd kéz, egy láthatatlan hatalom, a mely gondos szemmel virraszt felettünk s a melyhez fölemelkedni jól esik, hálás szóval és panaszszal egyaránt.

Búcsúzzunk az ó évtől. És zokszóval ne illessük. Ne vádoljuk meg azért, ha nem is teljesítette mindazt, a mit tőle vártunk. A búcsúnk legyen csöndes és meghatott. Emlékezzünk vissza tovasuhant napjaira, napjainak tovaröppent óráira s bizonynyal fogunk találni köztük szépet is, olyat, a melyet kedves emlékképpen kell megőriznünk lelkűnkben. Fogunk köztük találni egy-két boldog napot, órát vagy percet, a melyeknek édes melege jótékonyan enyhített sok hideg, sötét és kínos pillanatot. Behantolt sírok között fogunk találni egy-két szál virágot, sivár pusztaságokon egy-egy üdítő forrást és zordon zivatarban egy-egy átvillanó fénysugárt. Érjük be ezzel. Simuljanak el homlokainkról a bánat, a harag redői. Elmúlt. És vissza nem tér többé. Mondjunk neki csöndes, békességes istenhozzádot.

Köszöntsük bizalommal az uj esztendőt, a mint ő is biztató mosolylyal ajkán, érkezik közénk. Fogadjuk őt, mint jóbarátot, a ki a legjobb szándékkal közeledik hozzánk és szives rokonszenvvel nyújtsa felénk jobbját. Szorítsuk meg és folytassuk vele utunkat. A merre vezet, arra kell mennünk. Ha útközben tüske vórzi meg a lábainkat, ne siránkozzunk és ne pana- ■zolkodjunk. Lehet, hogy azután napsugaras tájra

Hirtelen elhallgatott, elbújt. Lassú léptekkel közeledett a püspök. Mikor belépett és szólni akart, igó- zetesen hangzott dallamos áriája az „Áve Máriádnak. A nagy lelkész lehajtotta fejét összekulcsolt keze fölé. Könnyekig meghatott tekintete valakit keresett. Nem engem. Teljesen elfelejtett. A púpos gyerek ugrott a nyakába, ölébe és csókolta, csókolta : kezeit, ruháját, nyakát fejét. És egyre kacagta, sírta, ujjongta, kérlelte becézve :

— Drága, egyetlen édes szent Atyám ! Imádott életem I Mindenem !

Csókok szüntették be a becézést és becézések a hő gyermekcsókokat. A jámbor ember meg csak ült meghatottan, nemesen, Istennek megváltó angyala gyanánt. A gyermek tovább esengett:

— Merészség olyan csúnya, árva féregtől úgy szeretni a te nagy nagyságodat, ugy-e. De te csak jó és édes vagy. És áldott, szent, mint maga a jó Istenke ! No, most ennek büntetéséül nem szabad egy hétig jönnöm. De ha oly végtelenül imádlak. Csordultig a szivem rajongó szeretettel és nincs (nem is lesz soha) senkim, csak te —te—te 1 Ki szeretné a csúf görbét? A te határtalan könyörületed. Ki szeret téged, úgy mint ón ? Senki. Te is árva vagy. Árva, árva ! Pici ököl nem szorította orcád, mint az én apámét. Nem mondta soha rajtad csüngő gyereksziv: drága, édesapám! Csak tőlem tanultál gyereket szeretni, mert én mindennél hőbben szeretlek.

Megdöbbenve hallgattuk ömlengósit lázas gyer- gyerraeki szívnek.

— Rosszul vagy, ha ily forrón beszólsz, —- simogatta védencét a hü pártfogó — a vasegyenesitő elkinozza idegeid. Szüntesd be használatát. És ki, ki a balzsamos levegőre kicsi, bánatos Meám! Egyenes lesz jellemben és reméljük, testben is. De szeretünk

igy isBúcsúzó hangja remeg. A kövér könnycseppek, a tiszta fényben úszó, égre emelt szempár azt vallják nekem, hogy elnyomott vágyak, elfojtott fájdalmak, nagy lemondások fészkelnek a férfisziv feneketlen fenekén, mely emberi gyönyörökre, szülői örömökre született, mindazokat csirájában eltemetve ; papi pályára való törekvésében. Kitiltva a szülői öröm szivéből. Nem szabad tudnia, mi öröm az: fejlődni látni élete fájának szép hajtásait. Nem szabad földi lény módjára megifjodni, újból élni gyermekeiben . . . Hogy ez árvaságban nem merevedett kővé szive, csoda. Szent szobor gyanánt kell élnie. De a szobor agya áldásosán működik, vallásának szentelve életét. Panasz helyett sóhaj fakad gondolatinak nyomán a gyarló emberi gerjedelmeit leküzdő egyház fejének. Ő nem magáé, sem földi kivánataió. ő szent eszméjéé. Forrón csodáltam, ámulva, minden nagy iránt meghódoló tisztelettel néztem e hősök hősét, ki élete harcában győztesként megy neki glóriás ragyogásban mennyországos üdvösségnek . . .

ölébe hulló kezeit imádságos érzéssel megcsókoltam. A vastag aranyláncon csüngő kereszt megremegett és körmömre koppant . . . Pedig tiszta voll az önfeláldozó emberért való lelkes rajongásom.