Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1908-12-06 / 49. szám
4. oldal. TT IfcT 349. szám VÁROSI ÜGYEK. Közgyűlés. Ungvár város képviselőtestülete f. hó 9-én d. u. 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart. A tárgysorozatból felemlítjük a következőket: Elnöki előterjesztések. — A választás alá nem eső képviselők névjegyzékének kiigazítására választott küldöttség jelentése az 1909. évre érvényes képviselők névjegyzékéről. —T- A Dayka Gábor-utcában a kir. tanfelügyelőség által tervbe vett állami polgári leányiskola építéséhez az utcavonal megállapítása után szükségesnek talált városi közterületből 40 négyszögölnek átadására vonatkozóan a községi törvény 110. §-ában előirt eljárás megindítása tárgyában 1908. évi november hó 9-én 356—908. sz. a. hozott képviseleti határozattal 30 nap közbevetése mellett elrendelt első tárgyalás. — A város 1907. évi zárószámadásaira vonatkozó számvevői jelentés tárgyalása. — A vármegye alispánjának átirata, melyben a képviseletet felhívja, hogy az 1908. évi XXXVIII. t.-c. 34. és 35. §-a értelmében az egészségügyi bizottság megalakításáról és ügyrendjére vonatkozó szabály- rendelet módosítása tárgyában intézkedjék. — Am. kir. belügyminiszter leirata a közkórházi gondnok és ellenőr fizetésemelése tárgyában. — Janovics Pál budapesti hírlapíró folyamodása és ajánlata a városi színház függönyének hirdetési célokra való elnyerése tárgyában. — A Dayka Gábor-utcai ungparti kőparti műre vonatkozó árverési feltételek tárgyalása. HÍREK. Tájékoztató. Dec. 6. A cifferi hímző-háziipari munkák, kiállításának megnyitása d. e. 11 órakor a Farkas-féle házban (Teleki-utca). A ref. legényegyesület szini-előadása a városi színházban. A Kereskedelmi Csarnok estélye. Dec. 8. A ref. egyházmegye rendkívüli közgyűlése. Dec. 9. Városi közgyűlés d. u. 3 órakor. Dec. IS. Gyermek-szinielőadás a Kossuth-téri áll. iskolában d. u. 5 órakor. Az Ungvári Dalárda hangversenye. Dec. 13. Az O. M. K. E. ungmegyei fiókjának díszközgyűlése d. e. 10 órakor a vármegyeháza nagytermében. Az orth. izr. nőegyesület ruhakiosztása d. u. 1ii3 órakor az izr. iskolában. Gyermek-szinielőadás a Kossuth-téri áll. iskolában d. u. 5 órakor. Dec. 16. A közigazgatási bizottság ülése d. e. 10 órakor. Dec. 18. Vármegyei közgyűlés d. e. 10 órakor. Jan. 9. A megyei nőegyesület estélye. A Társaskör (Kaszinó) könyvtára nyitva van kedden és pénteken d. u 5—6 óráig. A népkönyvtár (Drugeth-téri állami iskolában) nyitva van minden vasárnap d. e. 10—1/*12 óráig. * A határrendőrség főnöke. A király a belügyminiszter előterjesztésére Czajlik Alajos miniszteri osztálytanácsosi címmel felruházott székesfővárosi államrendőrségi rendőrtanácsost a határrendőrséghez főnökké kinevezte. * A Gyöngyösy Irodalmi Társaság tegnap felolvasó-ülést tartott, a melynek tárgysorozatában először Blanár Ödön r. tag szerepelt, a ki „Az emberi gondolat munkája“ címen tartott érdekes és mély filozófiára valló felolvasást. Székelj- Sárika nagyon kedves szavalattal lépett fel. Kiss Józsefnek „Az anyai szív“ és Farkas Imrének a „Bárdy hadnagy“ költeményét adta elő a közönség osztatlan elismerésétől kisérve. Dr. Nagy József r. tag, a ki a közelmúltban külföldi tanulmányúton volt, kufsteini emlékeiről olvasott fel, a magyar hazafiak szenvedéseit magható szavakkal ecsetelte. A tartalmas felolvasást Krausz Ármin hegedüjátéka követte. A legfinomabb árnyalatokat kifejező játékban valósággal gyönyörködtek a hallgatók. Az utolsó szám Kovássy Elemér r. tagé volt, a ki humor s felolvasásával kellemes perceket szerzett a közönségnek. — A felolvasás tárgysorozatából elmaradtak Krúdy Gyula és Báttaszóky Lajos vendégeknek felolvasásai. A két fővárosi iró határozott ígérete dacára sem jelent meg. A felolvasó-ülést a tagok zárt ülése követte. * Kinevezés. A király Fengya Igor nagyberez- nai kir. járásbirósági albirót járásbiróvá, Viszokay Lajos beregszászi törvényszéki joggyakornokot a munkácsi járásbírósághoz aljegyzővé kinevezte. * Az O. M. K. E. ungmegyei fiókjának díszközgyűlése. Az O. M. K. E. ungmegyei fiókjának választmánya f. hó 3-áu a Kereskedelmi Csarnok helyiségében tartott ülésén a f. hó 13-án tartandó díszközgyűlés előkészítésével foglalkozott. Kardos Emil elnök felolvasta Sándor Pál orsz. képviselő, egyesületi elnök levelét. E szerint 12-én este érkezik a többi vendégekkel. A gyűlés 13-án d. e. 10 órakor kezdődik 8 vármegyeháza nagytermében. A gyűlést a vendégek tiszteletére rendezendő bankett követi A gyűlés szónokai: Kardos Emil, az ungmegyei fiók elnöke, Sándor Pál, az O. M. K. E. elnöke, dr. Szende Pál s dr. Katona Béla titkárok, s dr. Tüchler Sándor választmányi tag. A fogadás, elszállásolás, meghívás, s a bankett rendezésére a választmány egy bizottságot küldött ki, melynek tagjai: Kardos Emil elnöklete mellett: Cseró' Soma, Ehrlich Lőrinc, Hámos Aladár, dr. Juszkovits Mór, dr. Lukács Géza, Schulmann Ignác, Székely Simon és Zinner Jenő. E bizottság minden este 8 óra után a Kereskedelmi Csarnok helyiségében ülésezik, s minden tagja az érdeklődőknek felvilágosítással szívesen szolgál. A gyűlés a kereskedelem ünnepe, melyen Magyarország kereskedelmének legégetőbb kérdései kerülnek szőnyegre, miért is felhívjuk a gyűlésre a város és megye minden kereskedőjének és az érdeklőknek figyelmét. * A pénzintézeti tisztviselők szervezkedése. Kelen Jenő, a tiszaujlaki takarékpénztár ügyvezetője, lelkes szavakban hívta fel szervezkedésre az ungvári pénzintézeti tisztviselőket. Nov. 30-án megjelent Ung- váron s értekezletet tartott, hogy a felállítandó Északkeleti Magyarországi Pénzintézeti Tisztviselők Egyesületébe tagokul az ungváriakat is megnyerje. Az értekezleten a tisztviselők vezetőikkel megjelenve, az eszmét lelkesedéssel fogadták s elhatározták, hogy az egyesületbe belépnek azzal a kikötéssel azonban, hogy az egyesület székhelyéül Ungvár jelöltessék ki. Áz egyesület hatásköre Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyékre terjedne ki. * A dalárda hangversenye. Az Ungvári Dalárda f. hó 12-én a színházban tartandó hangversenyére lázasan készül. Minden lehetőt elkövet, hogy a nagy érdeklődéssel várt estélyen a gonddal összeállított műsorával a közönség várakozását kielégítse. Komoly opera-ária, mélabús magyar nóta, erőteljes, érces férfi kar, a legszebb hangszerek (zongora, hegedű, gordonka) összhangja adja a hangverseny alaptónusát. A „Valami hibája van“, „Hipnotizmus“, „Három a daru“ kedves apróságokban pedig a műkedvelők néhány ismert jeles tagja fogja megadni az estély fűszerét: a humort, vidámságot. A szinház-épület összes helyiségeit kellő időben fütteti a dalárda vezetősége. A múlt számunkban közölt műsorban néhány változás történt, azért újra adjuk: 1) a) Mozart: „Szöktetés a Serailból“ c opera nyitánya, b) Chopin: Nocturne. Előadják a műkedvelő zenekar tagjai. 2) Coppée: „A hajótörött“. Drámai magánjelenet. Előadja : Toperczer Andor. 3) Népdalegyveleg. Énekli a dalárda. 4) „Hipnotizmus“. Párjelenet. Előadják Gazdag Elvira és Farkas Ernő. 5) Mendelsohn; „C“-moll trió. Előadják Alsreghy Piroska zongorakisérete mellett Lányi István (hegedű), Oilovszky Frigyes (gordonka), 6) Tompa Mihály: „Három a daru“. Szavalja Rónay Margit. 7) a) Finn dal, a finn dalosok budapesti műsorából, b) Lavotta: A reményhez, Hoppe Rezső átírása, c) Gaal: Kocsárdi ménes... (Tréfás dal), d) Erkel: Harcosok dala a „Hunyady“ c. operából Énekli a dalárda. 8) Gondinet: „Valami hibája van“, vígjáték 1 felvonásban. Fordította Gabányi. Szereplők: Farkas Erzsiké, Sztankóczy Erzsiké, dr. Eperjesy József, Szacsvay Tibor. — A hangversenyre jegyek előre válthatók Székely és Illés könyvkereskedésében. * Adomány. Rohn Szeverin, a perecsenyi vegyi gyárak igazgatója, a perecsenyi állami iskola és óvoda szegény tanulóinak felruházására 150 koronát adományozott. A jó tett önmagát dicséri. * „A polgármester ur“. A Műkedvelő-Társulat „A polgármester ur“ c. darab előadását tudvalevőleg elhalasztotta. A mint értesítenek bennünket, a darabot január havában fogják előadni. Játszani fognak többek közt Fincicky Ida, Kássa Ella, Kovássy Elemér, dr. Tahy Endre, Vidor Marci és Farkas Ernő. * Fráter hangversenye elmarad. Múlt számunkban jeleztük, hogy Fráter Lóránd hangversenyt szándékozik rendezni f. hó 17-én Ungváron. Értesítjük a közönséget, hogy a hangverseny elmarad, mivel a művész megbízottja a rendezés körüli teendőkre nézve nem jutott megállapodásra. * A Kereskedelmi Csarnok estéje. A Kereskedelmi Csarnokban ma este a 66-ik gyalogezred zenekara hangversenyt rendez. A hangverseny kezdete pont 8 órakor, műsora a következő: 1. Rosey: Induló. 2. Varney: Nyitány a „Kékasszony“ operettből. 3. Fali Leo: Dollárkermgő. 4. Kraul: Magyar népdalok „Körbe táncolunk“ a Dollárkirálynő operettből. 6. Kéler: „Csokonyai“, nyitány. 7. Myddleton: „A néger álma“, amerikai ábránd. 8. Lehár: Magyar dalok. 9. Fucik: Téli zivatarok, keringő. 10. Fetrás: A 7-ik égben, egyveleg. 11. Zeller: Egyveleg a „Madarász“ c. operettből. 12. Wagner: Induló. A kitünően összeállított darabokat a zenekar vonóshangszeren játsza. Belépődíj: személyjegy 1 korona, családjegy 2 korona. * Fizikai tanfolyam önálló iparosmesterek számára Városunk önálló iparosai hetek óta érdeklődéssel látogatják az agyagipari szakiskola termószet- tani tantermét, hol Pap János igazgató szórakoztató kísérletek bemutatása mellett ismerteti a fizika legfontosabb alaptörvényeit. Az előadások minden csütörtök este 7—9 óráig tartatnak. Felhívjuk azokra önálló iparosaink figyelmét, mivel úgy tudjuk, hogy még van hely újabb jelentkezők számára, kik díjtalanul vehetnek részt ezeken a tudományos értékű és nemesen szórakoztató előadásokon. * Gyorsírók győzelme. Szinte megszoktuk már, hogy az ungvári gyorsírók győztesen kerülnek ki a gyorsírók versenyéből. Az Országos Magyar Gyorsíró Egyesület nov. 29-én a képviselőház nagytermében tartotta meg a versenyirást. A pályázók nagy serege egészen megtöltötte a nagytermet. A 220 szőtagos versenyben hárman kaptak dijat, ezek közül kettő ungvári: Klein Mátyás és Szilágyi Dezső. Jeles munkálatokat adtak még be: Vidor Dezső és Vidor Gyula joghallgatók. A 180 szótagos versenyben győztesek lettek Groszmann Zoltán és Mezei Oszkár. * Gyermek-szinielőadás. A Kossuth-téri állami népiskola tanítótestülete, az iskola növendékeinek közre- vonásával, az intézet szegénysorsu tanulóinak felruházása céljából f. hó 12-én (szombaton) s megismételve 13-án (vasárnap) d. n. 5 órakor az intézet emeleti nagytermében gyermek-szinielőadást rendez. Ez alkalommal a következő gyermek-színdarabok adatnak elő: „Ki lesz a huszár?“ Vígjáték. „A levél.“ Színmű „Bünhődés.“ Színmű. „Az egészséges beteg.“ Vígjáték. Végül „A virágok bosszúja“ című előkép. Belépő dij: ülőhely: 40 f. Az a rendkívül nagy és meleg érdeklődéi, a melylyel úgy a szülők, mint általában a közönség a Kossuth-téri áll. iskola gyermek-szinielőadá- sait évről-évre eddig is kitüntette, feljogosítja a tantestületet arra, hogy ez az előadás is, mely immár a hatodik, a közönség szives érdeklődésének tárgya lesz. Az iskola tanítótestülete, minthogy külön meghívókat nem bocsát ki, ez utón hívja meg az előadásra a szülőket, tanügybarátokat és érdeklődőket. * Kérelem. A siketnémák ungvári intézetének igazgató-tanácsa körülbelül egy hónappal ezelőtt küldötte szét vármegyénk és városunk közönségének gyűjtésre, adakozásra kérő iveit. Minden egyes iv számozott, a melyet nyilvántartanak. Kérjük ezért az igen tisztelt címeket, szíveskedjenek a gyüjtőivet a legcsekélyebb adománynyal, vagy anélkül is visszaküldeni. Az igazgatóság. * Gyászhir. A kassai állami főreáliskola tanári testületé mély fájdalommal jelenti, hogy az intézet igazgatója, Orlovszky István címzetes tanker, kir. főigazgató életének 54-ik, tanári és igazgatói buzgó működésének 32-ik évében, nov. hó 30-án elhunyt. — A megboldogult városunk fia. Atyja itt működött, mint tanító. Halász Ferenc min. tanácsos sógorát gyászolja az elhunytban. Áldás legyen emlékén! * Megszűnt nyelviskola. A következő értesítést vettük: Egyrészt a tanítványok kis létszáma, másrészt a helyiség, fűtés és világítás körül felmerült legyőzhetetlen akadályok miatt ungvári nyelviskolánkat ezennel feloszlatjuk. A német nyelvre jelentkezett azon tanítványok, kik tandijaikat esetleg előre befizették, ezen tandijakat visszaigényelhetik. Igényüket azonban legkésőbb f. hó 15-ig, irásbelileg bejelenteni tartoznak. Debrecen, 1908. dec. 4. Az Országos nyelv és irodalmi intézet igazgatósága. * Jelölések. A mátyóci kerületben üresedésben levő törvényhatósági bizottsági tagságra egyedüli jelölt Hock József nagykaposi szolgabiró függetlenségi programmal. — A csicserí kerületben jelöltek: Szabó István bési ref. lelkész, Benkö Lajos iskei ref. lelkész és Lengyel János csicseri földmives, — mindannyian függetlenségi programmal. Ezen kerületben heves harcra van kilátás. — A pálóci kerületben Niemetz Gusztáv uradalmi erdész lépett fel. * Késnek a vonatok. Vasúti szerencsétlenségekkel van már tele a világ. A szomorú dolog any- nyira fejlődött, hogy a vasutak királya, a kereskedelmi minisz er is beleavatkozott. Mi ungváriak a szerencsés emberek közé tartozunk. A szomszédos vonatokra csak a késedelem miatt van panaszunk. Nincs az a nap hetek óta, hogy hatalmas késések ne akadályozzák az utazó embert. Ha a késés valahol messze vidéken keletkezik, mi mint következményt kénytelenek vagyunk megismerni a bajt. De ezért itteni vasúti személyzetünket nem okozhatjuk. Ők nem tehetnek róla. — Igazán itt volna már az ideje, hogy ezen a kellemetlen állapoton radikális módon segítsenek az intéző körök; végre is mi okai lehetnek e késéseknek, melyek ne volnának orvosolhatók ? Csak nem az, hogy nálunk minden haladásnak eo ipso egy nagy időt késni kell?! A „Gyurkovits leányok“ Miskolcon. Tegnapelőtt került színre Horczeg Ferenc kiváló bohózata: a Gyurkovits leányok, mely a fővárosi Nemzeti Színháznak állandó müsordarabja. Szereplők voltak: Szohner Olga, Komlós Ilonka, Greguss Margit, Breznay Anna, Peéry Ilus, Bárdos Rózsi, Izsó M., Stella Gyula, Gedő, Fekete László. * Megöltek egy embert A rendőrséghez érkezett feljelentés szerint nov. 28-án este Ungváron egy 20--25 éves embert állítólag agyonütöttek és azután az Ung folyóba dobták A rendőrség felszólítja Ungvár és a vidék lakosságát, hogy ha valaki tudna egy ember eltűnéséről, azt a rendőrkapitányi hivatalnál jelentse be. * Rotschild és a határrendőr. A határrend- őrséguek túlbuzgósága miatt már nem egyszer volt kellemetlenség. Az egyik közeg egy idegen urnái gyanús körülménynek találta azt, hogy vastag aranylánc csüngött az órájáról és pezsgőt ivott az ebédjéhez; Kőrösmezőn, az állomáson. A mikor befejezte az illető ur az étkezést, odament hozzá egy határrendőr-tiszt és igazolásra szólította fel. — Hogy hívják? kérdezte erős hangon. — Rotschild vagyok — felelte a megszólított készségesen. — Azt mindenki mondhatja, kérem. — Talán mégse mindenki, felelte tréfásan az idegen és miután tényleg beigazolta, hogy ő mondhatja, nagy bocsánatkérés közben beszállt. A kőrösmezőiek ámulva néztek a vonat után. Ott utazott egy Rotschild, sőt báró, sőt bankár. * Körözvény Egy rubin brilliánsokkal kirakott melltű október 26 és november 2-ika közötti időben ismeretlen módon elveszett Ungváron. Kérem sürgős körözését. A megtaláló 50 K jutalomban részesül. Berzeviczy, rendőrkapitány. * Károsult kerestetik. A nagykaposi csendőrök e napokban elfogták Gulyás János makkoshotykai származású, 40 éves cigányzenészt, a kinél mintegy 600 korona készpénzt találtak, melynek holszerzésére nézve semmit előadni nem akar. Alapos a gyanú azonban, hogy a pénzt Sátoraljaújhely környékén lopta. A cigánynál összesen 1000 korona volt, de abból 400 koronát elköltött. A csendőrök bevitték Sátoraljaújhelybe, a hol a nyomozást tovább folytatták, de itt sem értek el eredményt, mert a cigány nem akarja beös- merni, hogy kitől lopta a nagy összeget. Azt állítja a pénzről, hogy találta. Átadták a kir. ügyészségnek. * A Társaskör könyvtárosa tudatja a tagokkal, hogy ezután nemcsak kedden, hanem pénteken is tart könyvtárórát a szokott időbsn.