Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

1908-07-19 / 29. szám

2. oldal.

XT ISI 329. szám.

hogy ökre felfúvódik, lábát töri, tehene elleni nem tud stb. stb. és ő, hog} a veszett fejszének legalább a nyelét megmentse, állatját idején levágatja, elvérezteti. Minthogy ez állat húsának fogyasztása az ember egészségére nem ártalmas, ő e húst ma a mészárosnak potomáron eladja, ez viszont a húst a mit sem sejtő vevőnek csak oly drágán adja el, mint az egészségesen levágásra került állatok húsát. Sőt az utóbbi határozottan károsodik, mert hány finnyás gyomru ember nem ennék abból a húsból, ha tudná, hogy az állat előzetesen beteg volt és nem azt hinné, hogy a vágóhídon rendes vágáskor vágott állat húsát eszi. Jövőre már nem igy lesz. Ily hús a hatósági hússzékbe kerül, hol másféle húst nem mérnek és világosan kiírják, ez a hús egy lába- tört ökör húsa, de állatorvosilag megvizsgáltatott és közfogyasztásra alkalmas. Ebből a húsból az fog venni, a ki akar, és ha vesz, olcsóbban jut hozzá.

A IX. fejezet a húsnemüek és hústermékek elkészítéséről és elárusitásáról tárgyal.

A X. fejezet a szárnyasok, halak és vadak vizsgálatáról szól, ellenben a

XI. fejezet a hús szállításáról tárgyal. Ez ismét oly fejezet, melyre nagy szükség volt. Ki nem látott még húst szekeren szállítani ? Rendszerint egy piszkos szekér, a hús még piszkosabb gyékénynyel, vagy lópokróccal letakarva, néha csak egy piszkos, lyukas zsákvászonnal és a húson néhány mészáros legény ül. A mészároslegényeknek kedvelt szokását alaposan megzavarja az uj rend, mert ezentúl húst csak tiszta szállítóeszközökön és letakarva szabad szállítani; a húsra ráülni, vagy a húson kívül egyebet is szállítani ezentúl tilos lesz. — Ugyan e fejezet megengedi természetesen, hogy húst az egyik községből a másikba (városba) vinni szabad, természetesen oly körülmények között, hogy a közegészség- ügy összes követelményeinek elég tétetik.

A XII. fejezet büntetőhatározatokat, a

XIII. záró határozatokat tartalmaz.

Ez rövid vonásokban az új húsvizsgálati rendelet, mely nekünk Ung vármegyeiknek, de különösen ungváriaknak nagy hasznunkra lesz, mert nálunk a húscsempészet nagyban van kifejlődve és a hatóságok kihágási aktái számos esetben vetettek fényt lelketlen emberek üzelmeire, kik a legromlottabb, legkifogásolhatóbb, kétes származású húst kíséreltek a városba csempészni; és bizonyára nem egyszer csempésztek is, mert a legéberebb ellenőrzés mellett sem kerül minden kihágás a hatóság tudomására.

Ezért üdvözöljük örömmel Darányi legújabb alkotását, mert ezzel a húskérdés rövid

időn belül (2 év alatt) köz- és állategészségügyi, valamint nemzetgazdasági és szociális szempontból megfelelő és helyes megoldást fog nyerni.

Gyöngyösy István szülőhelye.

Irta dr. Gyöngyösy László.

A „Határszéli Újság“ julius 13-iki számában dr. Csűrös Ferenc a hires költő születése helyének kérdésével foglalkozik, okoskodása oda megyen ki, hogy Gyöngyösy István nem Radváncon, hanem az ő hite s a valószínű következtetések szerint Ungváion született.

E valószínű következtetést természetesen megokolni is kívánja. Hivatkozik a tőle feltalált levéltári adatokra, a melyeket az „Irodalomtörténeti Közleményekében adott ki. A nyilvánosság előtt is elismerem, hogy ez adatokat Csűrös úr nagy pontossággal és lelkiismeretes körültekintéssel közölte, a miért minden dicséret megilleti, — de Gyöngyösy Jánosra, a költő apjára, Istvánra, a költő fiára vonatkoztatott adatok igen nagy része olyan Gyöngyösyekre tartozik, a kik a költő családjával még csak rokonságban sem voltak. Előzetes tájékozásul most csak ennyit jegyzek meg. A részletezés szaklapba való s rá térek tárgyamra, a miért tollhoz kellett nyúlnom.

Csűrös Ferenc okoskodásának veleje ez:

Gyöngyösy János ügyvéd ember, vagy mint akkor mondották, procurator volt. Tudniillik a régi időben több fajta jogvédő volt. A procuratorok az egyes nagybirtoku urak ügyeiben eljártak, azért szerzett János Eperjesen „nagy kőházat“, mert az ilyen jogvédő embernek a táblán sok dolga volt. Advocatus-nak hívták az olyan ügyvédet, a ki egyes magánfelek kisebb ügyeiben eljárt, ez akárki lehetett, a kiben a fél megbízott, végül voltak íiskálisok, a kiket a megye választott; a nép és a megye ügyeinek ellátója, természetesen a büntető ügyekben is a fiskális járt el. Voltak még királyi íisknsok, a kik a koronajószágok és a kincstár ügyeiben serénykedtek. Azt állítja tehát Csűrös Ferenc, hogy ügyvédembernek nem lehetett valami eldugott helyen lakni, hanem városban, ha tehát Gyöngyössy Jánosnak háza volt Ungváron, bizonyos Csűrös úr szerint, — hogy a költő nem Radváncon, de Ungváron született.

Ennek az okoskodásnak két nagy bökkenője van. Az egyik, hogy Csűrös ur összezavarja a régi állapotokat a mai körülményekkel. Az bizonyos, hogy ma egy ügyvéd se megyen falura lakni. De a régi ügyvédek csak törvénylátó napokon tartózkodtak a megye székhelyén. Maga a költő Gömör vármegye első alispánja nem a megye székhelyén, hanem Csetneken és Kraszna- horkán lakott, apja se lakott Eperjesen hires nagy kőházában, hanem többnyire Ungváron vagy Radváncon, a mi természetes is, mert régen a a nemes urak nemcsak hivataljuk után, hanem jószágaik jövedelméből is éltek. Sőt inkább földjeik jövedelméből. Hogy közismert példát hozzak elő az újabb időből, Kölcsey Ferenc Szatmár főjegyzője állandóan Csőkében lakott. A régi, jóvilágban ismeretlen dolog volt a hivatalos óra, de azért mindenki elvégezte pontosan kötelességét, mert ha nem végezte volna el, többször nem

választották volna meg. Evvel az okoskodással inkább Eperjest tehetné meg Csűrös ur Gyöngyösy születéshelyének, mondván rá illőbben, mint procurator bizonyosan inkább a tábla székhelyén lakott, mint holmi eldugott helyen, e szerint tehát, több, mint bizonyos, hogy Gyöngyösy István Eperjesen született . . .

A régi rendek nem is szerették gyűléseiket városokban tartani, vagy csak elvétve tiszteletből. Természetes magyarázata van a dolognak. A városok rendesen megerősített helyek, várak voltak. A várakból egy-egy erőszakos főur, vagy a mi még rosszabb „német generál“ parancsnokolt. Ungmegye az időkben Kapóson, Görényben, Szob- ráncon és másutt is tartotta gyűléseit.

A másik tévedése, mikor azt hiszi, hogy nékem nem volt tudomásom a Gyöngyösyeknek arról a régi curiájáról, a mely Ungváron volt. Volt bizony, mert a tőlem felfedezett végrendeletben a költő apja János az ungvári és radvánci házról a következőket Írja: „Az ungvári és radvánci udvarházakat is Istóknak hagyom ... Minthogy Istók a legkisebb s ugyan törvény szerint is ötét illeti az atyai ház.“ Atyai háznak elsősorban Radvánc van említve. Itt lakott a família ezen a kies, szép helyen, mig az öreg János Eperjesen csak pörös ügyeit igazgatta. A Gyöngyösyek tulajdonképen hevesi, gyöngyösi származásúak, de Ungban szerzett vagyont János, ott élt, ott halt meg, neve is tulajdonkópen Horváth volt, de minthogy Horváth nevű família Ungban több volt, Jánosékat származási helyéről Gyöngyösy-eknek kezdték nevezni. János, az óvatos birtokszerző János, Gyöngyösy nevét is 1630-ban királyi okirattal is megerősítette, de ungvári háza birtokában is a királyi szó biztosította, a mennyiben tartott és tarthatott is tőle az öreg ur, hogy e birtokában megháborithatják a hatalmas Dru- gethek, mert e ház a hozzátartozó földekkel, legelőkkel, erdővel és három szőlővel együtt Dru- geth birtok volt. A költő, bár messze elkerült, gyakran lejárt szülőföldjére, hisz leányai Éva Szentimrey Gáspár, Éve, Tarczai László felesége volt itten'. A vármegye a hires embert sokszor meg is bízta, hogy a mindenható német katonasággal alkudozzék, a miben Gyöngyössy István országosan elismert mester volt. Szülőföldjéről sohasem felejtkezett meg a nagy költő, Gömör- megye nagy alispánja, az ország hires költője magát büszkén Radvánc Gyöngyösy Istvánnak irta. Ungvár mégis csak híresebb hely volt, oft is volt néki atyai háza, sőt az eperjesi háznak is részese volt, miért irta volna magát radváncinak, ha nem ott született?

Ezért állítom, hogy Gyöngyösy István szülőhelye Radvanc. Nagyon helyén van, hogy emléktábláját a régi báró Bémer-teleken állítják fel, a mennyiben könynyelinü bőven költekező fia, István nekik zálogosította el földjeit és radvánci házát, tehát a költő azon a telken és nem másutt született.

Mindazonáltal Csűrös ur fáradsága nem hiába való. Fontos okirat az, a mit megtalált. 1630-ban kelt királyi jóváhagyás okiratában a Gyöngyösy- háznak nyugati szomszédja volt Csille Lőrinc polgár, a keleti részen áruszin volt (umbraculum). Ez adatokból bajos volt meghatározni a telek helyét, mert akkor még nem voltak Ungváron jezsuiták. Később telepítették oda őket, igen érthető okokból. Most a telek helye pontosan megII.

S a mikor a másnap elmasiroztatta zászlóalját a szép Horváthué ablakjai alatt: édes örömmel szivében gondolt arra az ágyra ott a hálószobában, annak fehér párnáira, amelyeken a menyecske most pihen, tán éppen róla álmodva. .. Vájjon úgy van-e? És sóhajtva ment tovább katonáival.

Alig győzte várni, hogy dél legyen. És folytatta az előtte való napi ingerkedést, udvarlást. Néhány nap múlva már nemcsak délben és a vacsora alatt, hanem villásreggelire és uzsonára is betért a kantinba. S nem telt bele egy hónap, már a lakásában is tisztelgett az özvegynek.

Amint ennek hire futott, pedig óvatosan intézte a látogató : a finyásabb tisztecskék jónak látták, hogy megbotránkozzanak.

— Mi lesz ebből, csak nem akarja feleségül venni Havranek ?

— Na hiszen 1 — förmedt társaira a gőgös Pet- rovics hadnagy — korcsmárosnéból főhadnagyné ! . . . Lehetetlen 1

— Lehetetlen !

Ezt a visszhangot az egész társaság adta meg.

Hisz előbb le kellene köszönnie a rangjáról Havraneknek.

Vagy menjen át a honvédséghez, vagy a land- wehrhez . . . Ott még az ilyen lehetséges, legalább a társak eltűrik.

S a „közösek“ e lenéző Ítéletét kellő szánalmas mosoly kisérte.

— De hát ha csak egy kis, — no igen, egy kis szeretkezés ! Ebbe meg az asszonyka nem megy bele... Ismerem. Felsültem nála . . . Pedig hát csak külömb legény vagyok, mint Havranek. — És Petrovics hadnagy öntelten nézett körül.

— Na! Na! A Havranek is szép szál legény. Az a fekete szem, a fekete bajusz, a sürü szemöldök ... Van race ebben a fickóban. S az asszony viszont szereti.

Majdnem mindennap ismétlődött efféle pletykálás.. . A világ pedig folytatta futását ... Az újoncokat tovább nyakleveseztók ... És Havranek erősen haladt a magyar nyelvben.

III.

Egy este az elbizakodott Petrovics haduagy uj kérdést vetett fel:

— Tudjátok-e, kicsoda Havranek atyja ? Hehehe ! Most tudom, honnan a nagy rokonszenv!

— Nos ? Nos ?

— Hát az öreg Havranek — vendéglős.

— Ah!

— Igen, jó módú . . . voltam is az éttermében Olmücz városában. Mondhatom, jól főz és a söre iható.

Halk nevetés támadt. A tiszt urak, kik majdnem mind irigyelték Havraneket, hogy célt ér a menyecskénél, nekihevültek:

— Zsák hát megtalálta a foltját!

— Zsák ? No ebben az esetben a pénzes zsák nem Havranek, hanem Horváthné. Tudjátok-e, hogy az öreg Havranek kitagadta a fiát ?

— Ne mond I És miért ?

— Valahogyan rájött, hogy nem is a fia.

— Nem a fia ? Ez az Ottó ? De hát . . .

— Csitt 1 . . . Elég az hozzá, hogy az öreg Havranek is valamikor kantinos volt.

— És szép volt a felesége . . .

— Ahá 1

— Aztán oda is tisztek jártak . . . Nyalka Petrovics hadnagyok éa még veszedelmesebb Havranek főhadnagyok . . .

— Értjük ! . . . Hehehe 1

— És az öreg most jött rá ?

— Többet nem mondok 1

— De hát a menyecske? az ittenit, a mostanit értem. Sok a pénze ? He ? Te minden tudsz . . . Érdeklődtél is . . .

Petrovics hadnagy csakugyan minden tudott. Azt is, hogy Tata mellett nagy szőllői vannak az özvegynek . . . Sok, sok hektoliter óbora, finom, sőt legfinomabb rizlingje a komáromi pincéjében . . . Három háza is van, igaz, csak földszintesek, de hát miért volna többnél több ezer forintja a takarékpénztárban . . . Aztán résztulajdonosa a sörfőzőnek is . . . Úgy ám 1 Mindezt örökölte a gyermektelen özvegy, de magának is szépen volt, hisz a sörgyár az apját is gazdaggá tette.

A tiszt urak szájtátva hallgatták a leleplezéseket.

— Hej, már szerencsés fickó ez a Havranek I Jól teszi ha leteszi a kardját. Itt hagyja ezt a kaucióra szoruló cifra nyomorúságot és fényes civilpályát kezd . ..

— Meg aztán szerény kölcsönöket ad a régi pajtásainak . . .

Egyik tiszt mégis megbotránkozott a tréfálkozáson.

— No hát akkor nincs is katonavór abban a Havranekbenl Nincs ha mondom! A ki leteszi a kardját, hűtelen lesz a zászlajához, a császárjához — az nem is született katona 1 Hiába gyanúsították az anyját: az az asszony nem csalta meg az urát, sohse katonatisztre rá nem nézett ... és a mi Havranek főhadnagyunk — ha csakugyan leveti csillagos kabátját — nem tisztelhet mást apjának, mint az öreg Havranek korcsmárost 1

Dühösen vágta ki és rögtön ott is hagyta a kantint.

— Az a kérdés, hasonlit-e Ottó az olmützi öreg Havranekhez ? Most beszólj, Petrovits 1

— Na hát egy cseppet se 1

IV.

Már napok óta hiába várták a tisztek, hogy a sokat emlegetett „vőlegény“, mint csúfolni kezdték, megjelenjen köztük. Horváthné is, mintha rátartóbb lenne, alig néz be egy pillanatra az étterembe. Arról pedig kezd lemondani, hogy szokott nyájasságát tovább is pazarojja a tiszt urakra.

Különösen Petrovits hadnagyot kerülte a tekintete. Föllázadt, ha eszébe jutott, hogy valamikor odáig elgyengült, és még csak az alkalmat is elengedte jönni, hogy visszautasítsa a tolakodó hadfit.

Szemlesütve boldogan osztogatta parancsait Hor- váthnó . . . Olyan ártatlan szelíd arcot vágott a pénzes korcsmárosné, mint a menyasszonyok szoktak . . .

És még aznap este meghallgatta Havranek főhadnagyot, a kit az óbor elérzékenyitett és rettenetes őszinte kezdett lenni ... És ropogtatta mulatságosan a magyar szót:

— Imádok téged Gizellám 1 Most már muszáj hallgatni engem . . . teszek neked vallomás . . . légy enyém feleség 1 . . .

A szép asszony az egyszer elfelejtett mosolyogni.