Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1908-11-15 / 46. szám
2. oldal. XT I>T <346. szám lenjék és nemzeti viseletűkben mutatkozzék közöttük. Sok éven keresztül Gödöllő volt legkedvesebb tartózkodási helye, hol boldog és gondtalan napokat élt meg. Itt tartotta nagyszerű vadászatait az előkelő főúri világ élénk részvéte mellett. Parforce-vadászatai híresek valá- nak egész Európában, a nemes sport gyakorlásában látni pedig felséges úrnőjét: jól esik a magyarnak; s a vadászatok alkalmával kifejtett fény és pompa, mind hozzájárulnak a magyar név hírének emeléséhez. Némileg a Mátyás korszaka tért vissza, ki szintén kedvteléssel vadászgatott udvarával a főváros környékén. Ha Ausztriában volt, még akkor is Magyarországon jártak a királyné gondolatai, hol egészen máskép érezte magát, mert szive egyformán lüktetett, egyforma ütembe vert ennek regényes hajlamú népével. A szép léleknek számos vonásait találhatjuk benne. Bátorsága volt, hogy bejárja Budapest legszegényebb utcáit, nem mint futólagos szemlélő, hanem mint irgalmas nővér, ki felkeresi az emberi nyomort, hogy azt enyhítse. Akárhányszor összeszorult a szive, ha sötét és szűk hátsólópcsőkön keresztül padlásszobákba lépett, melyek oly alacsonyak voltak, hogy meg kellett hajtania fejét, csak hogy homlokát meg ne üsse. De azért sohasem ismerte a félelmet. Már korán reggel kiosont a várpalotából, hogy irgalmas cselekedeteit véghez vihesse. Többnyire csak egy udvarhölgy kisérte, de nem ritkán egész egyedül ment s egyszerűen öltözve tartott a szegény városrészek felé és biztosan, egészen gondtalanul vegyült a néptömeg közé: mert csak kevesen a szükséget szenvedők közül tudták, hogy ki ő tulajdonképpen. Az esti szürkület beálltával is gyakran kereste fel a szegényeket és akárhány beteg ágya fölött éltető napsugarat hintettek széjjel az ő adományai és gyengéd mosolya. Az élet utjai azonban beláthatatlanok. A legjobb királynénak, a legnemesebb és legmagasztosabb nagy jellemnek a sors mérhetetlen csapást juttatott osztályrészül. 1889. január 3l-én érte örömökben korántsem dús életét a legnagyobb bánat: a mayerlingi tragédia, mely épp oly hirtelen, mint rettenetes módon véget vetett szeretett fia életének. Midőn országunk ezer éves fennállása nagy ünnepét ültük, akkor láttuk Erzsébet királynét közöttünk utoljára. Ott láttuk őt örömkönnyeivel a magasztos ünnepség fényes zaja közepette. Bánatos arca ez alkalommal még egyszer felderült. Utolsó boldog pillanata ez. Fekete ruháját ugyan most sem vetette le, mert örökgyászt fogadott, midőn élte legszebb férfikorában meghalt egyetlen fia, Rudolf trónörökös, kit lelkes magyarnak, nemzetünket szerető királynak nevelt. Minők lehettek álmai, midőn elképzelte, hogy egykor az ő fia, az ö nevelte királyi vér fog ülni Szent István trónszékében I De im’ 1 az a rettenetes csapás egészen leverte, megtörte s ettől kezdve már mint élőhalott jár-kel a nagy világban. Országokat bolyongott át, hogy felejtsen, hogy enyhüljön. Kálvária-járásának szomorú útja éppen a függetlennek hirdetett svájci köztársaság földjére vezette, midőn egy gyilkos kéz egyszerre véget vetett szenvedéseinek. Erzsébet már régóta béke és nyugalom után áhítozott. És egyedül az a jóságos Isten tudja, ki az ő nyugtalan lelkét atyai karjai közé fogadta, hogy utolsó sóhajtása e földön nem a hála és szabadulás sóhaja volt-e. Neki talán megváltás volt a halál, de nekünk olthatatlan fájdalmat okozott s azóta évről-évre feltépjük sebeinket névnapja fordulóján. Teszszük ezt azért, hogy a dicső nagy királynéról megemlékezzünk s lelki szemeink elé állítsuk a legnemesebb és legdicsőbb királynét, ki oly igen szerette a magyart s kinek annyit köszönhet nemzetünk. 1898. szept. 10-én zárta le örök álomra szemeit a halál és e naptól kezdődik egyúttal emlékének halhatatlansága. Mi pedig adjunk hálát a magyarok Örök Istenének, ki mikor gyászba borult hű magyar népe s a sötét éjszakán vérben hullt le a nemzet csillává, elküldte a százszorszép és százszorjó Erzsébet királynét, ki a szenvedő, gyászoló nemzetet ápolja, vigasztalja s vérző sebeit begyógyítja gyöngéd asszonykézzel, érző asszonyszivvel: úgy, hogy ő lesz az ország sötét éjszakájának hajnalcsillaga. Dicsértessék ezért a te szent neved, magyarok Istene, ki szereteted zálogául minden időkben küldtél az égből édes hazánknak ragyogó erényű és gondviselésszerű asszonyokat. Az egyik dicső királyné férjét nyeri meg a nemzetnek s a nemzetet férjének; a másik fia szivét vezeti az igazsághoz; egy fenséges nő jótékonysága mint rózsa nyílik ki kötényében; egy szent királyleány imába borítja életét a hon boldogságáért; majd egy nagylelkű asszony a nemzet halottjait temeti el; egy másik erős szellem a tudományokat emeli s sok hősi nő karddal védi a hazát. De ezerszer dicsértessók a Te neved azért, hogy elküldted népednek Erzsébet királynét, ki egymaga megtette mindazt, a mit addig a nagy honleányok külön-külön: mert megnyerte férje szeretetét a nemzetnek, a nemzet szeretetét férjének; fia szivét a magyarokhoz vezette; imádkozott a hon boldogságáért s védte a nemzetet nem karddal, de szivével; munkára lelkesítette a nagy szellemeket; jótékonysága a szeretet rózsáit fakasztotta a szivekben s mivel Magyar- ország akkor egy nagy temető volt, eljött hozzánk szerető szivével, nem temetni, de a sírok felett vigasztalni : van feltámadás! Mire a nemzet fel is támadt uj erőben, uj életre, szabadságra, dicsőségro. Dicsértessék tehát ezerszer a Te szent neved, örök Atyánk, magyarok Istene 1 És mivel te már örök dicsőségedbe fogadtad a mi dicső királynénkat hogy melletted legyen a fényes mennyországban s tiszta liliomlelkével és szerető, hű szivével örök példaként ragyogjon mindnyájunk előtt: add, hogy miként a honszervező és bölcs István király szent jobb kezét megőrizte a nemzet ezer éven át, úgy őrizze meg lelkében minden magyar a kiengesztelő és megvigasztaló Erzsébet királyné szent szivének emlékét; engedd továbbá, hogy miként a mennyben a szeráfok lánggal égnek isteni szeretettől, úgy égjen olthatatlanul a mi szivünkben is a hazaszeretetei égi lángja, melyet a mi megdicsőült királynénk példája gyújt fel keblünkben. A nemzeti kultúra terjesztése. — A Közművelődési Egyesület közgyűlése előtt. — Tagadhatatlan, hogy a közélet bármely terére esik is tekintetünk, mindenütt és elsősorban a közművelődésnek és vele együtt a közerkölcsiség emelésének nagy szükségletei ötlenek szemünkbe. Szembeötlő továbbá, hogy társadalmunk széttagoltságában, a hol egyrészt felekezeti, másrészt a nemzetiségi balhéiét és félreértés állják útját a nemzeti egység kialakulásának, a mely felé történetünk és hagyományunk egész szent öröksége utal, nincs más segítségünk, mint az értelmi felvilágosodásnak terjesztése és az erkölcsi emelkedettség általánosítása Mindez azonban pusztán az iskolázás keretén belül nem osak lassan érlelődhetik, hanem azonfelül magának az iskolának a társas életben elfoglalt kisebbszerü és függő helyzeténél fogva teljességében egyáltalában meg sem valósítható; csak akkor, ha a művelő és oktató munkásság a felnőttek szükségleteit is kellő figyelembe részesíti és okos belátással ki tudja elégíteni. Remélhetjük, hogy közéletünk válságaiban nemzetünk minden tagja tudatos módon fogja teljesíteni feladatát. Az iskoláztatás altalános itása mellett tehát sürgősen gondoskodnunk kell egyfelől mindazoknak a felnőtteknek oktatásáról, a kik eddigi közállapotaink vagy egyéni helyzetünk fogyatékossága miatt egyáltalában nem részesülhettek, másfelől pedig mind azokat, a kik köziskoláinkból, főkép a szakszerű oktatás hiánya miatt, alig hozhattak kellő készültséget a haladó élet problémáinak megoldására, el kell látnunk kellő segéd-eszközökkel tanultság és ügyesség dolgában, hogy elbírják a versenyt nemcsak műveltebb polgártársainkkal szemben, hanem inkább ezekkel együtt munkálkodva, a népek gazdasági és szellemi versengésének áradatában. Az iskolán kívüli oktatás, illetőleg annak a kérdésnek a megoldása végett, hogy milyen módon lehetne elérni azt a fontos célt, hogy az iskolából kikerült ifjúság a magyar nyelvben tovább gyakorolhassa magát, — az Ungvármegyei Közművelődési Egyesület széleskörű mozgalmat indított meg először a vármegyei tanítóság körében, majd pedig az Országos Közművelődési Tanácsnál. A helyes nemzeti politika csakis az olyan kultúrpolitika lehet, mely a lakosság összes rétegeiben bizonyos művelődési közösséget biztosit. Ennek a kultúrpolitikának természetes alapja az örökség, mely a magyarságra bízta a vezetés és irányadás lisztjét Egységes köztudat magyar földön csak úgy alapulhat, ha összpontosítjuk, szervezzük a kifejlett magyar kultúra minden erejét és egyesült erővel mngteremtjük azt az egységes, egyetértő és egyre törekvő nemzeti társadalmat, mely minden állandóságnak egyedül szilárd alapja. Ezek azok a szempontok, a melyek a közoktatásügyi kormányzat ez idő szerinti vezérét arra utalták, hogy a közművelődés ápolásában figyelmét az iskolán kívüli közoktatás kérdéseire is kiterjeszsze és lehetőleg szabad, de tudatos irányítással a nemzeti kultúrpolitika legszükségesebb szervét megalakítsa. Erre a célra két föltételt kell számba venni. Az első az, hogy az iskolán kívül eső közoktatás szorosan a fönnálló szükségletekhez fűződjék, vagyis egészen gyakorlati legyen. A másik föltétel az, h gy tényleg az egész országot behálózza az ily értelmű oktatás szervezete és a fennálló társadalmi kapcsolatok fejlesztésével erős vidéki kulturális gócpontokat alakítson. Gondoskodva azonban arról, hogy a nép széles és minden rétege a műveltség és művelődés áldásában és hatalmában részesüljön és megnyervén mindenkit, a ki csak tanulni akar és tud, a közművelődés számára, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy minden műveltség felülről jön. A népek testi és erkölcsi ereje természetszerűleg alulról felfelé táplálkozik és ifjodik meg, de az igazi kultúra felülről terjed az alsóbb rétegekbe. Az önálló kutatás magaslatain tehát minél több szellemi kincset kell összegyűjtenünk, mert ez adja meg a társadalomnak az igazi értékét és az igazi erőt és termékenyíti meg erkölcsi és szellemi tekintetben a népet. nyugovóra tértem és ébredtem másnap oly ragyogó kedvvel, mint a minő ragyogó volt az idő egész itt tartózkodásom alatt. A többi nap már a látnivalóké volt. A napi programmokat összeállítani az esték előkészítő feladata volt. Nehéz munka is volt mind végignézni. Ne tessék ám hinni, hogy egy világváros nevezetességeit végig járni csak gyönyörűség. Minden gyönyörűségnek megvan a maga verejtéke. (Ezt az utón legutóbb egy szép asszonynak mondtam, a ki sóhajtva jegyezte meg, bizony kár, hogy igaz.) Annyi nevezetességet végig járni. Páris telve van velük. A ki hónapokat tölthet itt, könnyű annak. De ón egy hétre irányoztam elő itt létemet. Össze is állítottam az egyT heti pro- grammot. Lehetőleg meg is néztem minden nevezetességet és bejártam Parist, a csoda-várost. Hányszor mondtam elragadtatással: ez a legszebb része a városnak és eljutottam mindig szebb és gyönyörűbb városrészekhez. Más nagy városoknak van egy-két köztere, utcája, a mi nagyszabású és pompás. Páris mindenütt nagyszerű és gyönyörű. Ez a nagy metropolis egészében világváros. Bárhova jut el az ember, mindenütt a világvárost kénytelen látni. Ezt jelzik az óriási forgalom, a gyönyörű széles utcák, közterek. Vagyis Páris minden részében Páris, és ezt egyedül róla mondhatni el. Berlinben elragadott engem a forgalom szédületessége. Ott ez csak egy pár helyen jelentkezik, mig itt ez általános. Még a Montmartre, e régi városrész is olyan pezsgő életet mutat, mint a Boulevardok. Micsoda képeket mutat Páris az Eiffel toronyról, Arc-de-Triompheról, avagy a Sacre-Coeur templomról. A szem végtelennek látszó határáig csupa város, a széles völgy utcákkal, házakkal tele. Az utcák oly színesek. Széles fasorok szegélyezik, a kertek mint valami oázisok tarkítják az épületek szürke tömegét. Egy-egy köztérről 5—6 irányban futnak szerte fasoros sugárutak. A házakból mint óriások emelkednek ki a középületek : az opera, Notre-Dame, Trocadóro, Invalidusok temploma, Grand Palais és a sok más középület. Az opera a legimpozánsabb középületek egyike. 50 milliós épület, a világ legnagyobb színházainak egyike. Berendezése pompás. Csak az előadások nagyon demokratikusak benne. Az előadás alatt folytonos mozgás, járás-kelés, színen a tapsolás roppant idegenszerü operában. Jegyhez alig lehet jutni, az olcsóbb helyeket összevásárolják a jegyirodák s csak azoktól lehet két-háromszoros áron megkapni. Én a negyedik erkélyen 7 frankot fizettem. Az Aidát nézhettem végig. Gyönyörű ballet volt beillesztve. Impozáns kép volt a diadalmenet 500 személy felvonulásával. A múzeumok dúsgazdagok. Óriási gyűjteményeket lát az idegen. És a királyságot hogy eltüntették. A mi megmaradt belőle, az csak múzeumi tárgy, de az is csak muzeum-tárgy és nem ereklye. Ruhák, bútorok, ékszerek a XVII—XVIII. századból. Ilyen felírások. S csak apró betűs cédulákról tudja meg az idegen, hogy e tárgyak XIV. Lajos, Mária Antoinette, avagy más francia király tulajdona volt. A múzeumokban látni, mennyit rombolt el a francia forradalom. Mindent elpusztított. Alig maradt meg valami a királyság idejéből. Páris látható történelme csak a forradalom idejével kezdődik. Az az előtti kort elsöpörték. Semmi sem maradt belőle. És műkincsekben, értékekben milliárdokat romboltak össze. Olyan szorongó fájdalommal kell ezt Párisban látni. Ha a mi megmaradt és a mi azóta van, ennyi, mi volt azelőtt a királyság évszázados tündöklő korszaka alatt és mindettől miért kellett megfosztani az emberiséget? Követeltek-e a nagy demokratikus eszmék ezt az áldozatot? És nem volt-e vandalizmus a romboló forradalom ? Napoleon korával kezdődik a látható Franciaország. Napoleon a felkelő nap. Az ember-isten, kinek áldozati tüzet gyújt minden francia. Elhelyezték hamvait templomban és a templomban csak ez oltár van. Oltára is Napoleon az isteni ész nagyságának, a zseni hóditó erejének. 0 az, ki agya erejével lábai elé kóny^^^^^^^^^^^™Tüdöbetegségslt, hurutok, szamár- ..............■■■—TI ^ 9 köhögés, skrofulozis, influenza 77 n n h n** H » w J W 1Mg gg ellen számtalan tanár és orvos által I naponta ajánlva. M L áTJ gW Fg <, I I Eme., az étvágyát ís a testsúly., megszán- Minthogy értélde^ utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor orvosi rendelefrc , te« a köhögést,3 váladékot. éjjeM izzadést. „Koöhe“ eredeti csomagolást. ba3. _ Ara QvegenKlDt korona. g F. IIofTmann-La Siöche ék Co. Basel (Svájci J—
