Ung, 1908. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1908-07-05 / 27. szám
46. évfolyam. — 27. szám Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1908. julius 5, Előfizetési feltételek: Csak az „Cng“ lapra Egész évre . . 8 K j Negyedévre. 2K Félévre .... 4 K | Egyes szám . 20 f. Amerikába : Egész évre ... 10 K 60 „Ung vármegye Hivatalos I.apjá“-val együtt egész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések ágy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Eiadóhivatall teleionszám II. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-ső szám. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Zeneiskola Ungváron. Az iskolák kapui két hónapra bezáródtak. Az elevenség, me’y ezek küszöbén keresztül tiz hónapon át hömpölyög, melyet ifjúságunk visz be nap-nap után, lecsendesiilt. A kultúrpaloták csendjével egyidőben, másféle kulturmunka zaja lesz hallható széles ez országban. Péter-Pál napján hallszik az első kaszapengés, mely rendre borítja népünk egész évi munkájának érett kalászba hajtott eredményét, jutalmát. A mezőkön a kalásztengert izmos kezek tarolják le; rendre hullik a kalászos termés a kaszás verejtékező munkája alatt és messze hallszik a marokverő lányok nótája, a kik kévékbe szedik a rendet. A kaszás, a férfimunkás ilyenkor nem nótázik ; méltóságteljesen végzi a nehéz munkát. Munkaközben csak a fehérnép szokott énekelni, férfi soha. Ez is jellemző vonása a magyar földmives munkásnak. Ilyenkor lehet legjobban ellesni a nép- költészet virágait. Gyenge termőképességü zenei talajunknak ilyenkor és innen kell erősítő anyagokat összehalmozni, fölfogni, mikor önmagától megnyilatkozik. Mert bizony nagyon kevés az, alig jön számba, a mi eredeti magyaros zeneköltészetünk évi termelésében. Még az egyszerű népdalok zeneművészi átdolgozásában, reprodukálásában is nagy visz- szaesés állapítható meg a közelmúlthoz képest. — Dalkőltőink meg mintha teljesen kipusztultak volna, már nincsenek is. S\entirmayval, Káldy Gyulával, Bankó Pistával megszűnt a magyar népdal kultusza. — Fráter Lóránt szinte egyedül áll ma eredetiségben, magyarosságában mint dalköltő s teljesen érthető előttem az elkényeztetés, melyben részesül. És a milyen mérvben csökkent dalköltészetünk termelése, éppen olyan arányban szállott alá kulturális és nemzeti fejlődésünkben számottevő tényezőként szereplő daltársulatainknak nívója, ezen tisztán társadalmi utón, minden befolyástól menten álló kulturális intézményünk. - Nem a helyi viszonyok után indulunk e részben, de mindenütt ilyen meddőség terheli kulturéletünk ez ágát és a mi Dalárdánk csak egy példa a sok közül. Ennek okát ha keressük, abban véljük megtalálhatni, hogy kultúránk fejlődési proce- szusában a zeneoktatásra nem helyeztünk elég súlyt. — Pedig a zene tanítása nemcsak az általános műveltség miatt szükséges, de a nemzeti és erkölcsi irányú nevelésnek nélkülözhetetlen tényezője. — Minden művelt nemzet tanítási tervében — s így a miénkben is — már az alsó fokon, tehát a népiskolában is helyet foglal a zene oktatása. — E részben nincs is gáncsolni valónk, de igen is van a tekintetben, hogy nem felelünk meg kellőképen az előírásnak, vagy tán csak az előírásnak teszünk eleget minden lélek és szeretet nélkül, a mi egyenes elfojtása, lehetetlenné tétele az ez irányú eredményeknek. Példa rá a mi városunk. Két túlnépes középiskolánk, két igen népes tanítóképzőnk, két polgári leányiskolánk, papnevelő intézetünk van — az elemi iskolákat számításon kívül hagyom — a hol a műének és egyházi ének tanulása kötelező. Iskoláink a zene művelését ezen kivül is lehetővé teszik, vagyis a tantervekben előirt kötelességnek híven megfelelnek. De ez nem elég. Nem elég, mert azt látom, tapasztalom, hogy évről-évre mind nehezebb zeneileg képzett, művelt anyagot to- borzani dalegyesületünknek és nem kerül ki évek során olyan jeles zenetudással biró műkedvelő ez intézetek keretéből, aki föltűnne akár játékával, gyakorlati művészetével, akár elméleti zenetudásával. Pedig bármelyik ágon nagy hatással volna társadalmi életünkre, a mire sok példát tudnánk ide iktatni a múltból. Hogy e részben mulasztásunkat pótoljuk, hogy kulturális fejlődésünkben egyformán lépést tartsunk, mindinkább megerősödik azon hitünk, hogy elodázhatlan ma már egy önálló zeneiskola szervezése városunkban, a hova zenei érzékkel biró ifjúságunkat bevihetjük, azzal a biztos tudattal, hogy ott kiművelik hajlamait és lelket, magyar lelket csöpögtet- nek sziveikbe a muzsika nemesitő hatásával. A legnagyobb elismeréssel vagyunk eltelve azon iskolák és tanítói iránt, a melyekben az éneken kivül hangszerekben való oktatásban is részesülnek a növendékek, de képtelenségnek tartjuk, hogy a mai túlterhelés mellett a tanítás olyan beható legyen, mint azt a tárgy fontos volta megkívánja. Az instrumentális oktatásnál meg egyenesen aggályosnak tartom azt, hogy idegen szellemű, gyakran velünk ellenséges érzületü cseh muzsikusokra, vagy minden zenei tudás nélkül szűkölködő cigányprímásra bízzuk a tanítást. Kérdjük, lehetséges-e, hogy gyermekeink magyar zene iránti szeretetét az a cseh muzsikus ápolja, a ki talán éppen mielőtt előadásra ment, olvasta azt a gyűlöletet lehelő cikket, mit ellenséges indulattal szórnak ellenünk hazájából ? Ez képtelen állapot. Nekünk meg kell teremteni, létre hozni azt a hajlékot, a hova teljesebb, magasabb zenei kiképzésük miatt minden aggodalom nélkül bevihetjük gyermekeinket, a mely által számos nevelő-, oktatóintézetünk természetes kiegészítést nyerne : a {eneiskolát. Csak néhányat említettünk azon fontos okok közül, a melyek szükségessé teszik egy zeneiskola létesítését városunkban. A mikéntre nézve javaslatukkal álljanak elő, a kiknek ez irányban vannak tapasztalataik. Azt hisz- szük, hogy városunk különösebb anyagi meg- terheltetése nélkül, némi szubvencióval megalkotható volna egy ilyen iskola, mert tud- tunkkal a városi zeneiskolák legtöbbje főképpen a tanítási dijakból tartja fönn magát. A legnehezebb munka az ilyen iskola szervezése, a megfelelő erők megválasztása. A siker tisztán ezen fordul meg. Ha van, Szénpor. Irta: Szamoláuyi Gyula. Sors. A szálfa sóhajt: „Lennék bárha árboc, Mely büszkén leng a távol tengeren !... S eljön a fejszés, s egykedvűen Farag tengelyt belőle taligához. Versek. A kis vers sem kicsiny dolog, Ha éle van és benne szív dobog. Ez észszel csak annál nem érthető fel, A ki a verset méri rőffel. Égi tény. Ha letűnik a nap, A csillagok kigyulnak : Küld mindig sugarat Az ég a szomorúnak. Magasság. Nincs semmi fhélyebb, mint a sírgödör, S hiába tör Égig fel gőgös hatalom : Nem ér magasbra, mint a sirhalom. Anyagiság. Sokszor tekintünk le a porba, Csak ritkán fel a csillagokba. írók. Igaz tehetség, mint a gyöngybuvár, Gyöngyöt keresve mélységekbe jár. A műkedvelő a parton halad. Azt szedi fel, mit ép kivet a hab. Árva Farkas Zsófia. Irta: Lampért Géza. Egy 200 évvel ezelőtt ifjú menyecske szomorú Írásáról esik szó imitten. A méltóságos fejedelem Rákóczi Ferenc nemes nagy lelkének beszédes tanúbizonysága ez a sárgult levél is, a melynek durva papirosára árva Farkas Zsófia vetette finom betűkkel búbánattal teljes panaszos sorait, közébük hullatván szemének égető keserű könyeit . . . Anno 1700, a mikoron még csöndes, — hajh, olyan szörnyűségesen csöndes! — idők jártának a magyar fölött, akkor jegyzó el nemzetes és vitézlő Gombos Imre ifjú legény hitestársául Farkas Zsófiát hajadon leányságában. El is röpítette hamarost az az atyai háztól négy szép csengés, cifra csótáros paripán tulajdon fészkébe. Tizenkét villásszarvu fehér ökör húzta utánuk derék vasas szekeren a „tejbe aprítani valót.“ A tejet hat szép fejős tehén vitte s csak úgy ráadásképen a többire, ott maradt Gombos uram portáján a tizenkét villásszarvu fehér ökör is, vasas szekerestől, fejős tehenestől. Boldog szép életet is élt az ifjú pár egynéhány esztendőkig, a mig a csöndes idő tartott. Hanem egyszerre azután csak valami nagy zaj kerekedett valahol a Verhovinán. Először még azt hitték, a kik mesz- sziről hallották, hogy csak afféle bujdosó szegénylegények zene-bonájá az, a mit majd szépen elcsönde- sit a német zsandár. De csakhamar kisült, hogy az tárogatók sírása, karabinok pattogása és csatakigyók zengése — együttvéve pedig a feltámadott magyar szabadság harci riadója. A mit ha ki meghall s magyar vér pezseg az ereiben, hát megy utána vakon, minden poklokon keresztül. Meghallotta vitózlő Gombos Imre is és ment utána ifjú tűzzel, öreg fringiával, magános árvaságra hagyván szép ifjú asszony-feleségét. S árva Zsófia epedve, busongva csak várta, csak várta a hirt a harcok mezejéről, dali hitveséről. Évek múlásával meg jött a hir, jaj de nem volt benne köszönet. Pedig vitéz nagy ur küldte. Gombos Imre óbester. Olyan hideg volt a levél, mint a téli éjszaka, melyen beállított véle a staféta. Szegény Farkas Zsófi majd megdermedt tőle, mikor elolvasta. Az volt benne, hogy ne várja tovább Gombos Imre óbestert, mert ha hazajön is, nem néki jön immár . . . Meg is jött az óbester ur nemsokára szép kuruc had élén ... de hajh I nem Farkas] Zsófiának. Hiába hullt könnyje záporeső módra, esdő, kórőszóval, mint a nyögő gerle, hiába kérdezte, hiába kérlelte urát. Az csak felültette két ökrös szekérre s két kuruc huszárral haza kisértette az atyai házba. Ott is csak várt, remélt a szegény menyecske. Nem lehet az egyéb, hanem kegyetlen tréfa, vagy szörnyűséges álom — vigasztalgatta magát. És várta, várta az urát, hogy majd egyszer csak betoppan és mindent megmagyaráz. De csak nem jött az óbester ur. Később aztán már nem is azt várta, csak a tulajdon szép jószágát, a mit az atyai háztól vitt s a mi isteni és emberi jusson most is őt illeti. Hát mást nem is: szép selyem szoknyáit, gyöngyös kalárisát, arany bogiárait, gyémántos függőit — majd csak visszaküldi. Hiszen ezeket az asszonyi portékákat úgy sem használhatja. De csak egy kis hirt kapott mindezek helyett Zsófi asszony. Azt, hogy akadt már ezeknek a portékáknak is gazdája, a ki használhatja, s használja is őket. Asz- szony jött a házba... Most már mindent megértett Farkas Zsófia. Csalódott; szive nagy fájdalmában pennát fogott és minden árvák és gyámoltalanok pártfogójához, a móltósá- gos fejedelemhez megírta panaszos levelét eképen : Méltóságos fejedelem, nekem jó kegyelmes Uram I Hogy az Úristen Nagyságodat sok szegény gyámoltalan özvegyek, árvák és az nemes Haza szerencséjére sokáig éltesse s birodalmassá tegye, alázatosan kívánom. Lapunk mai száma 8 oldal. hetilap
