Ung, 1908. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1908-03-15 / 11. szám
46. évfolyam. — 11. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1908. március 15. Előfizetési feltételek: Ónk »I „Itt*“ i»vr* : Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K ; Egyes szám . 20 f. Amerikába : Egész évre ... 10 K H0 „Un* Térmegjre HiyaUlo« együtt: •gész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. Kiadóhivatali telefon szám 11. AZ UNfi NÉGYEl GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 1908. március 1Ö. Irta Vidor Marci. Tespedt tagokkal, némán, mozdulatlan Húzódunk össze csüggedő sorokban, A hitünk meghalt, álmunk roskatag, Egykor röpültünk az ég tengerében, De szárnyainkat megnyirbálták régen: Vagyunk hazátlan, fáradt madarak. Valaha éltünk álmok ligetében, Nagy Március virágzó szigetében Lelkűnkbe hülltak fofró illatok. E tavasztól a szivünk most is reszket, Jöttek sietve mámorttermő percek, S uj fényözönben fürdő csillagok. Óh mért lett ilyen kora kihünyásuk ? Óh mért ragyognak tündökölve másutt, Hol élnek békén boldog nemzetek? És vigasztalan, komor éjszakákon, Meddig sírunk az eltűnő sugáron, Kihúnyt, letiport álmaink felett ? Tespedt tagokkal, némán, mozdulatlan Remegve várunk csüggedő sorokban, Meddig sajtol még a balvégezet? S ezer viszály közt, hova eljutottunk, Hova vezet még szívtelen, rossz sorsunk, S enged megérni űj évezredet ? Dicsőséges március. Ma, a mikor hatvanadik évfordulóját ünnepeljük a bilincstörő nagy Márciusnak, itt-ott akad még egy fehér hajú megrokkant aggastyán, a ki sajat szemeivel látta, saját füleivel hallotta ama nap mámoros örömujjongását, az ifjúság egetvivó lelkesedését, a mint Petőfi Sándorral az élén ellentmondást nem tűrő nemes hévvel kiharsogta a sajtószabadságot Maholnap kihal ez a nemzedék és a dicsőséges nap eseményei csak az apák hagyományaként száll át az ifjabb nemzedékre, s abban a pillanatban, a mikor az utolsó szemtanú szemei megüvegesednek, a 48-as Március Idusának gyönyörű jelenetei a nagyapó mesemondó ajkairól átvonulnak a történelem lapjaira. Vájjon abban a történelmi pillanatban, a mikor az utolsó szabadsághős sírjába tér és az élőszó a maga közvetlenségének varázsával Írott betűvé csendesül, vájjon abban a pillanatban meggyengülne-e bennünk a dicső nap iránt érzett hevület, a mikor evről-évre visszatér a kalendáriumba ? Vájjon kevésbé fogjuk-e érezni a tavasz első fuvallatában a szabadság után való sóvárgást, s el fognak-e mosódni lelkűnkben azok az alakok, azok a daliás fiatalok, a kik akkor ama nagy napon néhány óra alatt századokra kiható diadalt arattak a zsarnoki önkényen ? Nem! A sirgödör magába zárhat mindent, a mi porlandó, tetemek porrá válhatnak, de az eszme él! Azon nem fog idők múlása, nemzedékek pusztulása, viharok száguldása, napsütés mosolya. Sirhantok bedülhetnek, süppedő temetőkön uj porrétegek támadhatnak, ölnyi magasak, az eszmét nem öli meg semmi! Mert az eszme a szivekben él. Szivekben él az eszme: a szabadság eszméje. A csecsemő az anyatejjel szívja magába és szívni fogja mindaddig, a mig csak magyar anya lesz, a ki kisdedét emlőin táplálja és valami bús, borongós altató dalt dudol hozzá. Ez a dal ott fog zsongani a férfivá fejlett gyermek-fiúban is és tettre fogja serkenteni őt, valahányszor veszedelem fenyegeti a hazát. Ez a dal ott fog zsongani az anyává fejlett leányka fülében is és tovább fogja dúdolni a maga, gyermekeinek. És ezért mi Március dicsőséges napját sohasem fogjuk elfelejteni. Szemtanuk kihalása, nemzedékek váltakozása után sem, soha, soha, az idők végtelenségéig ! Vasúti összeköttetésünk fogyatékossága. (Két közlemény.) Irta Obláth Richárd. I. Egy szellemes közgazdasági iró mondja, hogy bármely ország kultúrájáról tiszta képet kaphatunk a vasúti menetrendjének áttanulmányozásával. Ha ez tényleg igy van, akkor a művelt világ Sátoraljaújhelynél már véget ér. Addig ugyanis még valahogy csak tűrhető a közlekedés, de már azontúl erre mifelénk már Ázsiára, vagy legalább is a Balkánra emlékeztet a vonatok járása. Menetrendünk tanúsága szerint Felső- magyarországon az idő nem pénz. Sokat szónokolunk arról, hogy földünkön ma már nincsenek távolságok, s nem győzzük dicsérni a modern technika vivmányait. Én e tekintetben kissé skeptikus vagyok, s a közlekedósügy mai állása fölött érzett nagy megelégedést túlzottnak tartom. Az utazás és a szállitás nemcsak gazdaságilag igen elmaradt hazánkban kellemetlen és drága, hanem még azokban az államokban is elég költséges és fárasztó, a melyeknek vasútügye talán a legfejlettebb, legtökéletesebb. A tengeri betegség is csupán a hajóstársulatok prospektusaiban múlt ki, magukon a hajókon azonban továbbra is vigan szedi áldozatait. Kétségtelen tény azonban, hogy az az ország, az a vidék, a melynek közlekedésügye nem tart lépést a korral, igen elmarad a népek versenyében. Már pedig hol gúnyos kacaj, hol meg boszantó felindulás fogja el az embert, ha utrakelte előtt Felsőmagyaror- szág menetrendjét tanulmányozza. Na de ne beszéljünk általánosságban, hanem vizsAz első vihar. Irta Prém József. I. Vihar volt készülőben ; a szivek, a lelkek vihara. A rabszolgaság végórája már ütött, és az idegen, ki köztünk élt, de nem érzett velünk, kétségbeesve erőlködött, hogy a hatalomnak segitsen, hátha még jókor elfojthat mindent . . . A titkos ellenségek egyike Winkler Nép. János császári rendőrtanácsos, ott lakott a Király-utcában, a régi vakok intézete közelében. Néhány házzal odább a helyőrség parancsnoka, Rohrbach Szaniszló ezredes székelt, kinek erkélye alatt hetenkint kétszer a katonabanda fújta a német nótákat. Kedélyes világ volt még akkor azok számára, kik sejtették, de nem merték hinni, hogy nemsokára halomra dől minden, s fene- kestől felfordul a világ. Rohrbach ezredes 1848 március 15-ón magához hivatta Wiuklert. — Jöjjön csak tanácsos ur. Uj, fontos értesülő seim vannak az izgága elemekről. — Ki hozta a híreket? — Szólt mohón a vendég. — Ki tudna többet, mint ón? S a fiam, a Ferdinand — ő mindenütt ott van. Vereses vastag bajuszát rezegtette Winkler, a mint elégedetlenkedett. Bele is pirult, s arcának korán jelentkezett szeplőit piros foltok lepték el. — Csöndesebben 1 — Intett az ezredes. — De mondom, hogy Ferdinand . . . Az ezredes most már erélyes mozdulattal mutatott az ebédlő ajtajára. Ezen az ajtón csak az imént tűnt el Helen, az ő bájos és egyetlen leánya. — Csitt I Minden szó áthallatszik. Helen leányomnak semmit sem szabad tudnia. Éppea ma említette, hogy az ön fia tegnap megint ott járt a fiatalságnál . . . Helyes, ha jogász, hát menjen a jogászok közé. Hehehe 1 — Igenis és megfigyelt mindent. Az ezredes most már összevonta a szemöldökeit. Aztán halkabban kérdezte: — És el is mondott önnek mindent? — Hogyne ! Oh az én Ferdinándom megbízható. Ismerem a fiamat. Szilárd mint a szikla. Rohrbach ezredes ismét az ebédlő ajtajára tekintett. — Huszonkét évvel már oly jeles rendőrhajlamai volnának ? — ... De lássa, éppen ez nem tetszik a leányomnak ! Ilelén nagyon kényes az ilyenekbeu. — Kényes? No lám 1 Mondja inkább ezredes ur, hogy a kisasszonyban is forradalmi magyar vér pezseg. Unverfaelschtes Rebellenblut ... Az édesanyja, úgy tudom, magyar asszony volt . . . — F eleségem ? Hogyne ! S hozzá kuruc-családból való! Hja! A vérét csakugyan nem tagadhatja meg senki . . . A tanácsos nagy szemeket meresztett. Oly furcsa volt a meglepett ábrázatja, hogy az ezredes ismét mosolyogni volt kénytelen. Most már nekibuzdult Winkler Nép. János és kneszitette mellét. — Napok óta figyelemmel kisórem a fiatalság mozgolódásait. A titkos gyűlések, konspirációk egymást érik! De bármilyen éber szemmel ügyelnek a titkos embereim: sokszor semmit sem tudhatok meg. Pedig nagy dolgok vannak készülőben. Szabad sajtót akarnak. — Persze! Hogy minden zendülő beszédet mindjárt kinyomassanak ! így akarják lángba borítani a fővárost, az egész országot . . . — Sötéten lát, tanácsos ur. — Meglehet, de nekem eléje kell vágnom minden bajnak. A fiam eddig hívem volt, s hive a császárnak. De jó barátságban van az ifjúság minden tagjával is. Hadd figyelje meg őket, hadd tudjon meg mindent . . . Ott jár-kel a lázongók között . . . Az ezredes most már gúnyosan mosolygott, azután elkomolyodott az arca; ezen az arcon férfias önérzet, nemes lélek tükröződött és higgadtság, a milyen a céltudatos hadvezért szokta jellemezni. A rendőrtanácsos kicsinyes, alattomos túlbuzgósága méltán bántotta, és mintha valami utált tolakodó legyet akarna elhessegetni, tenyerével a levegőben legyintett. S mondja csak Winkler ur, a fiát, Ferdinán- dot kémnek használja? A tanácsos feliitötto a fejet. Rámeredt Rohrbach ezredesre. — Nem értem. Megütközik rajta? — Nem rólam van szó. — Hanem ? — Hiszen tudja: a leányom . . . Helén . . . II. Valami nesz hallatszott az ebédlő ajtajában. Az ezredes tudta, hogy Helén ott áll, és hallgatózik. Most hirtelen kinyilt az ajtó. — Mindent hallottam, mert mindent akarok tudni. Szólt a leány emelt hangon. — Megmondtam édesapámnak, hogy nem távozom a küszöbről és tanúja leszek a beszélgetésüknek. Nem érdekel más, mint az, a mi Ferdinándra tartozik. Szeretem őt . . . szeretem a fiát, Winkler ur. Neje akarok lenni Ferdinandnak, de nem becsülhetem és nem tisztelhetem azt az embert, a kiről bárki jellemtelenséget mond. Komoly tekintetét büszkén jártatta végig a két apán, s arca sugárzott a haragtól . . . — Jellemtelenséget a fiamról ? Ki meri azt tenni? Helén utána lépett egyet. — Kicsoda? Ön! Igen, Ferdinand saját atyja. Mért kényszeríti ily nemtelen dolgokra a fiát? A ki kém s szolgálja bár a világ legnemesebb és legigazabb ügyét, mégis szégyenteljes és megvetett a világ előtt. Hát még az, a ki hazája ellen árulkodik! A tanácsos elképedt. — Ezredes ur! Hallja ezt? . . . De jól! . . . Kedves Helén, én önt fiam menyasszonyának tekintem. Őszinte vagyok. Tudja meg, hogy Ferdinánd semmit sem tud arról: mi célból engedem meg neki, Lapunk mai sst&ma 8 oldal. HETILAP Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : Szerkesztőség: Vármegyeház-tór l-ső szám. BÁNÓCZY BÉLA, DEÁK GYULA Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése.
