Ung, 1908. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1908-06-21 / 25. szám
46. évfolyam. — 25. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1908. junius 21. Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K j Egyes szám . 20 f. Amerikába : Egész évre ... 10 K 60 „Ung vármegye Hivatalos Lapjáéval együtt egész évre 12 K — Félévre .... 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. hetilap Eiadóhivatali telefon szám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér 1-ső szám. Felelős szerkesztő : 3egédszerkesztő BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Közegészségügy a községekben. Magyarországon 1867 óta gyors fejlődésnek indult minden, csak a közegészségügy nem. Pedig erről 1876. évben egy kitűnő törvény készült. E törvénynek még is volt egy nagy hibája; a hiba abban rejlett, hogy nem vette figyelembe hazánk összes községeinek szervező és teherbíró képességét és a közegészségügyi szolgálat lényegesebb részének szervezését és költségeinek viselését majdnem kizárólag a községekre hárította. Ennek aztán az lett a következménye, hogy az egészség- ügyi szolgálat a községekben semmit sem fejlődött, hanem mint mindenkitől kitagadott mostoha gyermek tengődött védtelenül. Kimondta ugyan a törvény, hogy a közegészségügy állami érdek, de kimondta azt is, hogy a község gondoskodik róla. Mily szép feladat hárult ezzel a községekre és hogy oldották meg ezt a községek, azok a községek, melyekben az egészséges községi élet még ma sem ébredt fel, melyekre még igen sok hasznos feladat megoldása vár és máris 80—90%-os pótadó terhe alatt sorvadnak ? Hát a községek hozzáfogtak a köz- egészségügy szervezéséhez: adtak az ügynek széles nagy keretet, csináltak 30—36 községekből álló közegészségügyi köröket, hogy ha már maga az „ügy“ nem, de a szolgája, a körorvos megélhessen ; a körorvosnak viszont adtak nagy kerületet, de csekély fizetést, hogy a községi háztartás se szenvedjen ; igy most már minden magán érdeket biztosítottak, csak a közegészségügy maradt mostohán ! És még igy sem sikerült minden a közegészségügyi körbe körovost kapni, mert az országban 190 orvosi kör évek hoszszu során betöltetlen maradt, sőt e szám legutóbb még növekvőben volt. Sinylett a közegészségügy, látta ezt mindenki. A hivatalos statisztika megdöbbentő könyörtelenséggel mutatta, hogy a halandóság évről-évre nő és messze felülmúlja a többi nyugati államok halálozási arányait, hogy minden 4-ik haláleset a fertőző megbetegedés és minden 6-ik haláleset a tuberkolózis zsákmánya, hogy a gyermekhalandóság óriási nagy. A magyar birodalom 1906. évben 230776 gyermek halt el, tehát az összes elhaltaknak a fele. A trahoma pedig az amerikai vissza- vándorlás óta állandó veszéllyel fenyeget. És e fenyegető veszélyekkel szemben mi történt? 25 éven át úgyszólván semmi. Elsősorban szükséges lett volna az egészségügyi személyzetet szaporítani, mert az orvosi gyakorlatra letelepedő orvosok száma nem kielégítő módon szaporodott, az ország lakosságának természetes szaporodásával nem tartott lépést és egészségügyi szempontból leghelytelenebbül helyeződött el. Legtöbb orvos ugyanis a városokban telepedett meg, a vidéken senki. 1906. évben a törv. hat. városokban az orvosok száma 2066-ról 2125-re szaporodott, de a vármegyékben 2900-ról 2883-rá apadt. Az egészségügyi személyzet, a hatósági orvosok számának fokozásával is szaporítható lett volna, de a statisztikából azt látjuk, hogy a hatósági — különösen a községi és körorvosok — amúgy is elégtelen száma jelentékenyen megfogyatkozott, mert Magyarországon 1905- ben még 2221, de 1906-ban már csak 2212 hatósági orvos működött. Ungmegyében ma 23 orvos űz gyakorlatot, 14 a városban, 9 a vidéken 14 városi orvos közül 6 hatósági orvos, 9 vidéki orvos közül 8 hatósági orvos; a városban 13471 lakosra jut 14 orvos, a vidéken 138353 lakosra 9 orvos. A mily mértékben szembeötlők az ellentétek és az egészségügyi szervezkedés aránytalanságai, oly világosan hirdetik az eddigi állapotok tarthatatlanságát; az okleveles tanult orvos, még a legszerényebb igényekkel és a legideálisabb altruizmussal felfegyverkezve is, a szegény községekben nem találja meg lét- fentartásának még a minimumát sem; ezért kevesen mennek az orvosi pályára, a letelepülő orvosok legnagyobb részt a városokba törekszenek ; a városokban már most is van orvosi proletárizmus, a vidéken még mindig van közegészségügyi mizéria. De hogy is legyen ez másképen, ha a körorvos még Ungmegyében is körönként 400 korona évi fizetést és 200 korona fuvaráltalányt kap és ezen 600 koronányi együttes összeg a hivatását lelkiismeretesen teljesítő orvosnak csak hogy éppen a fuvarköltségek fedezésére volt elégséges ? Pedig van az országban vármegye, hol még rosszabbul fizetik a kövorvost és ott évi fizetése 180 korona. E helyzeten segíteni kellett, nem volt magyar belügyminiszter, ki e sivár valón segíteni ne igyekezett volna, de az idők igen hosszú során minden igyekezet az ország „financiális helyzetén“ akadt meg, mig nem egy uj Heraklesz jött, ki ezzel a kegyetlen szörnynyel, a „financiális helyzettel“ megbirkózót! és törhetetlen akaraterővel és államférfiu bölcsességgel megalkotta azt a törvényjavaslatot, melyre, midőn a Ház asztalára került, Magyar- ország minden polgára megkönnyebbülten mondhatta: „végre-valahára.“ . A ki e törvényjavaslatot kidolgozta, kiváló közegészségügyi érzékkel birt, igen sok üdvös intézkedést vett fel az egészségügy előmozdítására. A többi között legfontosabb újítás az, hogy az orvosi javadalmazások nagy részét, a községi bába fizetések egy részét a nehéz terhekkel küzdő községekről az államkincstárra hárítja át; ezen intézkedéssel a községek 1 millió 900 ezer korona tehermentesítést nyernek évente. A községek most már kisebb közegészségügyi köröket létesíthetnek és pedig olyanokat, a melyekben a körorvos feladatát tényleg el is végezheti. A községi (kör) orvosok törzsfizetése egységesen az egész országban évi 1600 korona írnék egy dalt ... Irta Sziklay Béla, írnék egy dalt, minőt senkisem irt, Mit költő kobza még el nem dalolt, Mit őszi szellő lágy fuvalma sirt, Avagy lelkemnek csalfa álma volt. Dalolnék dalt, mely lelkemből fakadt, Mint a zokogva felsíró panasz, A mely a sajgó szívből tör elő, Honnan dalszárnyon szállva kiszakadt. írnék egy dalt, de remeg a kezem, S tehetetlen megbénul az ecset. Nem, ezt a dalt én el nem zenghetem, Ilyet talán dalolni sem lehet! írnék egy dalt, de gyenge ez a toll, S panaszomat nevetné a közöny. Elsirom hát bánatom valahol : A legbúsabb dal úgyis csak a köny. Jólétben — szegénységben. Irta Silbergerné Lőw Róza. I. Pénzt nem sajnál ruhák készítésére. Arra való költekezése szenvedélylyé fajult. Jó anyagi viszonyai dacára is sűrűn megvakarja füle tövét férje ura, még sűrűbb számláinak rendezésénél. Az asszony mindamellett hallani sem akar arról, hogy felére redukálja kiadásait. Rég ijesztgeti ura azzal, hogy jövedelme mind elúszik, nő a leányuk és sehol semmi . . . Egyszerűsíteni kellene életmódját, háztartását és mihamar összegyűlne a gyereknek való pénzecske. Hisz ő serényen dolgozik éjjelt nappallá téve. Imádja hivatását. Az élete, álma, szerelme, reménye és vigasza. Irigyelik állásáért, feleségéért. Mindkettő szép és virágzó. De irigyelni való nincs rajta. Állásáért, hivatásáért, odaadja élete erejét, feleségéért szive vérét. És mit kap cserébe? Sokak szerint sokat. Az ő életét, szivét nem tölti be az, a mit kap. Robotból jut elég, idegölő virrasztásból is, de felesége boldogító mosolyából, gyöngéd nézéséből nem igen jut. Ha találkoznak (nem a vágyuk, sem a gondolatuk) fáradtak mindketten. Az orvos a betegek látogatásától, az or- vosné a sok, állásával járó kötelességek teljesítésétől. Istenem, annyi kin: korzó, zsur, ebédek, tenniszjáték, látogatás, ruhapróba, cselédváltoztatás, vásárlás, hetivásár fáradalma! Teher, teher az élet! Azután jön a férj komor arccal, örök jelszóval; spórolj! De hol, mikor? Hisz csupán a legszükségesebbre szorítkozik az ember. Barátnői — szerinte — ékesebbek, költekezőbbek nálánál. És — léhábbak. Mert ő tartózkodó, hozzáférhetetlen, pedig mennyi alkalma nyilnék tarka viszonyokra. Férjének legbensőbb barátai ostromolják szerelemmel. Könnyen ellentálhatott a kisértésnek, lévén állandó egyetlen szerelme, deli hódolója. Enyhitő körülményül szolgáljon a tény, hogy urát is szerette hosszú esztendőkig. De, hogy mind gyakrabban, mind hosszabban elmaradt otthonról, beleilleszkedett férje helyére egyike azon ügyes legényeknek, kik házasságuk napjáig hűséges, önfeláldozó türelemmel tudják szeretni más hitvesét, megértve lelkét, minden bújával, bajával. Az elkáprázott asszony felruházta szive bálványát a legszebb lelki tulajdonságokkal és urának a nagy, végig- izzott mámorokból, végigélt gyönyörökből a megmaradt unott ásitás, vagy sóhaj jutott. De mintha a sors könyvébe az lett volna számára beírva, hogy ne ugyanazt szeresse örökké, beleunt idők múltán ebbe a daliás regényhősébe is. Persze, mert az megházasodott a jövőre nézve a legintimebb, legszebb Ígéretekkel. De ő csalódásába alaposan belesirta bizalmát, szerelmét, régi hűségét. Mint hosszas esőzés után a szivárvány színessé szokta varázsolni a legsötétebb felhőket, úgy hafott az otthagyott asszonyra az uj ismeretsége. Férje a közeli, pici fürdőbe küldötte heves mig- rainjével. Ott osztotta meg rettenetes erdei magányát, ott gyógyitgatta idegességét a fürdőorvos, kinek figyelmessége, gáláns bánásmódja gyöngéden honoráltatott és a régi barátnak, uj házasnak az jutott, a mi a férjnek : sóhajtás, ásitás. Ez az uj szép viszony csakugyan szépnek ígérkezett. Örök üdének, mert csak nyári üdülésből, a magány romantikájából élősködött. Az esztendő többi része vágyakozásra, bánkódásra kellett, így maradt meg frissen szivük szerelme. Nem is bírta volna ki változatosság nélkül a bomlasztó unalmat a sorstól és hódolóitól elkényeztetett asszony. Néha biz, mikor aranyhajából kigyomlálta az ezüst szálakat, valami lelkifurdalásféle tévedt leikébe, de nyomban belopódzott abbeli meggyőződése, hogy urát igazán meg sem lopta. Ő sohasem érezte hiányát annak mit, barátaira pazarlott. Nem is rossz hajlamból teve. Egyszerűen kedvesnek kellett lennie azokhoz, kik lelki magányát megosztották, üres idejét betöltötték. Barátnőivel be nem érhette. Azok irigyelték, boszantották. A mi legkedvesebben lekötheti az anya szivét, idejét, lelkének teljes figyelmét, egész gondolkodását, abból az édes foglalkozásból kevés jutott. Egyetlen lányát atyja úgy nevelte, kényeztette, hogy anyjára nem szorult. Komoly és komor urától fel sem teve, hogy az elbírná asszony lényének egész kellemét, gazdagságát. Hogy biz jól esnék elgyötört idegeinek kedvderitő kacagás, redőkbe borult homlokának benső simogatás. És feje se szürkülne, kopaszodnék annyira, ha őt megértenék, szeretnék — ne mást. Lapunk mai száma 8 oldal.
