Ung, 1908. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1908-04-12 / 15. szám
46, évfolyam — 15. szám Ungvár, 1908. április 12. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési feltételek: Ónak aii „IJng“ lapra : Egész évre . . 8 K I Negyedévre . 2 K Félévre.... 4 K ! Egyes szám . 20 f. Amerikába: Egész évre ... 10 K «0 „ling »ármegje Hivatalo» Lapjá“-»al együtt: egész évre J2 K — Félévre . . . . 6 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. E'ETILAP Kiadóhivatal! telefon szám 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér l-ső szám. A tüdővészesekért. Irta dr. Juszkovlts Mór. Néhány héttel ezelőtt egy barátomat kisértem utolsó útjára. Tanulmányai befejeztével, midőn szüleinek minden hozzáfűzött reménye már- már megvalósult, támadta meg ez életerős férfiút a sorvasztó kór. E csapás emlékezésre késztetett. Sorra felvonultak emlékezeteimben elhalt ifjúkori barátaim, kiknek talán mindegyikét a tüdővész pusztította el. A temetőbe érve, kilép a tömegből egy nő kis leányával, férje s két kis gyermeke sírjára borul . . . félve tekint egyetlen élő magzatára, majd szivettépő zokogással köny- nyit a lelkén, elhagyja a temetőt s haza menve resignáltan várja, hogy a véleménye szerint öröklött kór mikor fosztja meg egyetlen gyermekétől is. S a mint ez asszony, úgy sir a nemzet sok családja azon pusztítás felett, melyet e gyilkos betegség visz véghez tagjai sorában, de azért tétlenül nézi pusztításait! A nemzet fásult egykedvűséggel, keleti nemtörődömséggel nézi e szörnyű pusztítást; tétlenül nézi, hogy a művelt nyugoti államokban sikerrel vették fel a harcot e kór ellen s ez intézkedések folytán például Angliában 15 évi küzdelem eredményeként felére apadt e betegségben elhaltak száma; nálunk ellenben folyton terjed e betegség s most már minden negyedik sirhant a tuberkulózis áldozatát borítja. Vegyük fel tehát mi is a harcot, állítsuk meg a kór terjedését, s szorítsuk vissza oly fokig, a meddig a tudomány jelen állása mellett egyáltalában visszaszorítható! E feladat teljesítése nem oly nehéz, a minőnek első tekintetre talán látszik. Használjuk fel a nyugati államok tapasztalatait, döntsük le azt a tévhitet, hogy a tüdővész örökFelelős szerkesztő : Segédszerkesztő : BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. i lőtt és gyógyithatlan betegség s igy védekezni tőle, vagy gyógyítani azt hiábavaló s felesleges. A tüdővész nem velünk született baj, hanem ragályos betegség, melynek mindenki egyformán ki van téve és ha egy családban terjed, ez csak a tudatlanság s a vigyázatlanság következménye. Másrészt a betegség nem mindig halálos, hanem, különösen kezdetben, biztos sikerrel gyógyítható. Fel kell világosítanunk a népet a betegség mibenlétéről, a betegség elleni védekezésről s a betegség továbbterjedésének megakadályozása végett a betegek megfelelő gyógyításáról. Útját kell állnunk a vész további pusztításainak, mely évenkint több mint 70.000 magyart visz a sírba, a kiknek legtöbbjét idejekorán megkezdett gyógyítással meg lehetett volna menteni. Tétlenül nem szabad néznünk e szörnyű kór pusztításait, mert tétlenségünktől még nagyobb erőre kap a vész! Fel kellett vennünk a harcot e betegség pusztításai ellen! Kibontottuk tehát a küzdelem zászlaját! Lépjen alája minden jó ember, mert csak az egész társadalom működésével érhetjük el, hogy ez országos csapás enyhüljön! Megalakítottuk a József Kir. Herceg Sanatorium Egyesület Ungmegyei Fiókját és kérünk minden jó embert: lépjen be tagul az emberszeretetnek ebbe a szövetségébe, ragadjuk ki a halál torkából a tüdőbetegek tízezreit ! Első sorban a nőkhöz, a nők jó szivéhez fordulok. Hivatásuk a szeretet, a fájdalom enyhítése, a jótékonyság gyakorlása. Ok a kenyérharctól távol jobban tudják felfogni egy halálos betegségben szenvedő ember kinjait és családjának fájdalmát! A kiaszott, köhögő és halálától félő betegek százai könyörögnek Önökhöz: lépjenek be az Egyesületbe! Égbe kiáltó a magyar társadalomnak e betegekkel s betegséggel szemben tanúsított Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. mulasztása. 750.000 beteg van hazánkban s csak kétszázra van hely a szanatóriumokban! S a betegség nálunk egyre terjed, mig a nyugati államokban a kormányok s a társadalom céltudatos együttműködése folytán a betegek száma visszafejlődik. Az anyákat kérjük, ők át tudják érezni egy halálosan beteg gyermek anyjának a kinjait ! Fogjunk össze és mentsük meg a szegény tüdőbetegeket! A tanítókhoz fordulunk. Kezükben van a jövő nemzedék sorsa! Oktassák ki tanítványaikat a tüdővész elleni védekezésre s plántálják be tanítványaik utján minden családba a hygienikus életmódot s a társadalomnak a tüdővészesek iránti kötelességeit! A kik meghallgatják hivó szavaimat s zászlónk alá csoportosulva megmentésére sietnek a szerencsétlen betegeknek s ezzel egy-egy betegnek megmentik életét, vegyék azon hálaima áldásait, melyet a beteg, — ki előbb a halálnak volt eljegyezve, — a szanatórium épületét gyógyultan elhagyva, uj életkedvvel s reménynyel telve rebeg az Egek Urához ! Dr. Nehrebeczky György főispán. Örömmel vesszük kezünkbe a tollat azon esemény megírására, hogy vármegyénk egyik törekvő, tehetséges, közkedvelt fia: dr. Nehreböczky György, Őfelsége kegyelme és a nemzeti kormány bizalma folytán Versec és Pancsova törvényhatósági városok főispánjává neveztetett ki. Örülünk ez eseménynek nemcsak azért, mert a kitüntetés egy olyan férfiút ért, a kinek személye iránt egyéni képességei és tulajdonságai révén a rokonszenv általános, hanem azért is, mert az ő személyét ért kitüntetésben vármegyénk érdemes fiainak megbecsülését látjuk. A kitüntetés nem érdemtelen embernek jutott osztályrészül. Köztünk nevelkedett, köztünk fejlődött és köztünk munkálkodott. Ismerjük egyéniségét, ismerjük képességeit. És épen azért, mikor a nagybereznai kerület felküldte a képviselőházba, vártuk is, hogy tehetsége révén érvényesülni fog. Várakozásunkban nem is csalódtunk! A közigazgatás emlőin nőtt föl s Darmay Viktor költeményeiből. Hullámokon. Előre hát — előre most már ! A húr pattant, a nyíl repül; Nincs, a mi többé visszatartson, Magamban állok egyedül. Kiket szerettem, megsirattam, S kitéptem bús emléküket . . . Ragadj hát most, a merre tetszik, Te sötét hullám engemet. A gyöngéd karok lánca megtört, Győzött egy hang, szabad vagyok ; S mint gazdátlan mén a pusztában, Kedvemre hajh ! rohanhatok. Előttem a nyílt, messze pálya, S egy temető hátam megett; Ragadj hát most, a merre tetszik Te sötét hullám engemet. Hol mint gyermek játsztam, örültem, S mint ifjú szőttem álmákat; Száműzöm én magamat onnan S megválók v -gkép hallgatag. Mert száműznek gyűlöletükkel Engem irigy, vak emberek . . . Ragadj hát most, a merre tetszik Te sötét hullám engemet! Csakhogy a terhet levetettem, A melytől lelkem roskadott; Nem félem én már sorsomat, mint Az árnyék oly könnyű vagyok. Csapongva szállók, mint az árnyék, Dagályon át, örvény felett . . . Ragadj, ragadj te sötét hullám, Te fényes hullám engemet ! Ábránd. Audencián. Meghalni, ah! mily méla ábránd Lepett meg titkosan . . . Legyen szép, csöndes május-alkony, Mint a minő ma van. Susogjon a lomb álmodozva, Szelíden a dalok, Szálljon búcsufény ablakomra - A mikor meghalok ! Lássam e tájt — a déli bábot, Rónát, mely végtelen ; Keringő fecskék vig csoportját A tiszta légbe fenn. A kék erdőt, ott messze, a mely Már szürkül és borong, S lágyan homályba tűnni mindent, — A mikor meghalok ! Érezzem a lég üde árját, Mely illattal vegyül; Az emlék tündércsókját, melytől A szív megrészegül. És álmodjam még vissza egyszer, Mi réges-rég halott, Százszor megsiratott szerelmem . . . A mikor meghalok ! Öleljem szivemhez egészen A nagy természetet . . . S óh hagyjátok e percnek üdvét Nekem, ti emberek. Ne jöjjön senki és ne lásson, Csak ti szép csillagok ; Ti nézzetek hunyó szemembe . . . A mikor meghalok 1 Irta Fehér Jenő. A miniszter várótermében mintegy harmincán lesték a percet, hogy ő excollenciája legmagasabb szine elé kerülhessenek. Többnyire tanárok, tanítók, a kik személyes bemutatkozás révén gyorsabb előmenetelt, legrosszabb esetben áthelyezést reméltek, itt-ott egy pap, a ki lilaszinü cingulusán babrált és legbőbb vágya az volt, hogy olvasó- vagy éneklő-kanonokká lehessen. Az egyik közülök most felkelt a puhára párnázott bőrpamlagról és kissé táncoló léptekkel oda- lejtett a titkár asztalához. — Sokáig késik őnagyméltósága — mondotta panaszos hangon — már félegyre jár az idő, holott az audencia tizenkét órára van kitűzve. — A kegyelmes ur valószínűleg a parlamentben van elfoglalva — felelte a titkár, miközben szemeivel átfutott a kihallgatásra jelentkezettek névsorán. E pillanatban megszólalt a villamos csengő, melynek hangjára a titkár felugrott a székéről. — Pardon, — mondá — az államtitkár ur hivat. Azzal kirohant. Pár perc múlva újra megjelent a teremben és fenhangon mondá: — A kegyelmes ur parlamenti elfoglaltsága miatt ma nem tarthatja meg személyesen az audenciát. Helyette az államtitkár ur fogja önöket fogadni. A kijelentésre sokan ajkbigyesztéssel feleltek. — A kik a kegyelmes ur személyéhez bármi okból ragaszkodnának, folytatta a titkár — szíveskedjenek a legközelebbi audenciához jelentkezni, és a mai listáról magukat töröltetni. A listáról több mint a fele a jelentkezetteknek töröltette a nevét és távozott. Alighogy elmentek, megnyílt az egyik ajtó és az államtitkár lépett be rajta. A nélkül, hogy ügyet vetett volna a hajlongásokra, keresztül sietett a váróLapunk mai száma 8 oldal.
