Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)

1907-09-22 / 38. szám

38. szám. TU" IST G­3. oldal. nem fő úgy is a fejünk túlontúl az irtózatos drágaság miatt, most még ráadásul ez a csapás is nyakunkba szakad ? Különben . . . Eh nincs is okunk a busu- lásra. Hiszen az élelmiszereket úgyse fogjuk a télen megfizetni tudni s ha volna is sónk, akkor sem tudnók mire hinteni. Színház. A második hét végén bátrabban nyilatkozha­tunk színészeink tehetségéről, mint a múlt héten tettük. Most már tisztán lehet látni a tehetségekei, a kialakulás teljes. Palágyi igazgató egész erejével tö­rekedik a közönség tetszésének megnyerésére; a da­rabok változatosan követik egymást. Az igazgatónak e héten alkalma nyílt művészi tehetségének bemutatására „A tolvaj“ c. színműben. Egy dolgot azonban fel kell említenünk, a mely nem csak az igazgatóhoz tartozik, hanem a szinügyi bizottsághoz is. Már a múlt évben szóba hoztuk, hogy a szülők tájékoztatása végett ad­janak ki külön szinű szinlapot akkor, a midőn olyan darab kerül színre, a melybe az ifjúság nem vihető. Pl. „Az ördög“ c. darabba fiatal lányokat vittek a mamák, pedig a lányokat jobb lett volna otthon hagyni. Az egyes előadásokról a következőkben számo­lunk be: Vasárnap, szeptember 15-ón két előadás volt. D. u. a „Madarász“ operett került színre, este pedig Csergő Hugónak ügyes vigjátéka, a „Lovag ur.“ Hátion, szeptember 16-án, Verő György három kis népszínmű jelenetét, a „Menyecskék“-et adták. Kurta kis mesék, inkább ötletek, jelenetek élénk színe­zéssel és elevenséggel. Az első, „A birónó“ kezébe veszi férjé urától a falu kormánya vezetését és mig biró és esküdt uramék a pince mélyébe menekülnek komoly tanácskozásra, megfékezi a falu duhaj legényét, a kiszolgált huszárt, ki végül a biróné lányát veszi el- A kackiás, ügyes biróné asszony Fábián Linka volt, mozgatója a darabnak. Kifogástalanul játszott. Oláh Gyula kevésbé tudott megfelelni szerepének. Székely Ilonka kedves volt. —„Márika elmén“, a második jelenet komolyabb meséjü és jobban kidolgozott darab. A szerepeket erősen megjátszani tudni kell. Nehéz sze­rep a Márika, a beteges, sorvadó lányka, ki várja haza már 16 év óta elűzött és elbujdosott bátyját. Megálmodja, hogy a fiú hazajön, apja megbocsátja neki a tettlegességet és a fiú elfoglalja helyét a csa­ládban, ő azonban elpusztul, megöli a sorvadás. Szohner Olga nagy művészetlel alakított. A beteg lányka sok könnyet csalt ki a nézők szemeiből. Mel­lette nagyobb szereppel részt kívántak az elért mély hatásból Follinuszné Etel, Pártos Dezső, Somiár Zsigmond és Fábián Linka. —„A mennyország“ volt a harmadik e kis népszínművek közül. Tartalma humoros és jó kedv támadt a játék nyomán. Tibor gazdag pa­raszt (Borbély Sándor) együtt él két menyével (Fábián Linka, Kálnay Anna) és fiaival. Önzőén mindig maga körül kívánja a két menyecskét, mert neki ez mennyország, ügy, hogy a fiatal férjek csak lopva tudhatnak asszonyaikkal enyelegni. Nagy a fiatalok közt e miatt az elógületlenség. Összeesküdnek az öreg ellen és oly civódás, sirás üt ki a családban, hogy^az öreg megsokalja és nem kívánja többé menyeit, bol­doguljanak velők a fiuk, ha tudnak. A szerep mind apró. Mindenik szereplő ügyesen felelt meg feladatának. Kiemelni ezért egyiket sem lehet a játékosok közül. Jól játszottak valamennyien : Székely Ilonka, Fábián Linka, Kálnay Anna, Borbélyáé, Borbély, Follinuszné, Pártos stb. A színház nézőtere félig telt meg. A kö­zönség jól mulatott és tapsolt eleget. Kedden, szeptember 17-én Molnár Ferencnek „Az ördög“ c. darabját mutatták be meglehetősen telt hez mellett. Tagadhatatlan, hogy Molnár ötletes iró, minden munkája magán hordja a zseniálitás és újság bélyegét, a mi ebben a darabban is megnyilatkozott. Hogy általános tetszést nem arat uj müvével, az a darabon végighúzódó merész elvnek a következménye. Az ördög, a ki a becsületes, tiszta lelkeket megmérgezi, a magasabb, finomabb érzésű emberpárt arra oktatja, hogy a felkorbácsolt vérnek a szavára hallgassanak, tiporjanak keresztül mindent, becsületet, tisztaságot. Az órzókiessóg uralkodjék I Ez a tanítás a következő mese keretében folyt le. János fiatal festő (Pártos Dezső) hat óv óta ismeri Jolánt (Szohner Olga), a ki tiszta­lelkű felesége Lászlónak (Majthényi), János műtermébe csöppen az ördög (Ungvári Mór), a ki megkezdi taní­tását ügyes módszerével. Hálójába keríti a festőt, majd az asszonyt, a hajszát addig folytatja ellenük, a mig végül engednek csábításának. Erős kifejezések bőven fordulnak elő a darabban, Szohner Olga játszotta Jolán szerepét ügyes alakítással, az érzéseknek hű ki­fejezésével. Az ördög szerepét a hirtelen megbetegedett Palágyi helyett Ungvári adta s ha itt-ott mutatkozott is kívánni való, egészében véve mégis teljes megelé­gedésre játszotta nagyon is nehéz szerepét. Majthényi László ügyeskedett szerepében. Pártos iparkodott, bár a legelső kellékkel, a [szerep kifogástalan tudásával itt-ott nem volt tisztában. Kedves szerepe volt a csinos Székely Ilonkának, a ki sok tapsot szerzett. [Fábián Linkának epizód-szerepében zajos sikere volt. Szerdán, szeptember 18-án harmadszor került színre a „Milliárdos kisasszony.“ Most nem Feledi Boriska, hanem Bihari Erzsi játszott Harmat Évi szerepében. Énekével, játékával egyaránt hatott. Csütörtökön, szeptember 19-én újdonsággal szol­gáltak színészeink, a mikor előadták Bernstein Henri­nek „A tolvaj“ c. megrázó három felvonásos színmű­vét. A darab meséje ez: Voyson Richárd (Pártos) és neje (Márkus Julia), Lagardes Rajmund (Palágyi) és feleségének (Szohner 0.) szives vendégszeretetét élve­zik ezek kastélyában. A vendégszeretetet azzal hálálja meg Voysinné, hogy Lagardesnó szekrényéből 20 ezer frankot lop ki. Lagardesék titkos rendőrt hozatnak, a ki megállapítja, hogy a pénzt Fernande, Lagardesnek 19 éves fia (Czobor Ernő) lopta el. A fiatal ember, a ki szerelmes Voysin Richárd feleségébe, magára vál­lalja a lopást. Voysinné azonban férjének bevallja tet­tét és azzal mentegeti magát, hogy férje iránti nagy szerelme vitte rá a bűnre, a lopott pénzen ruhákat készíttetett, hogy férjének tetszését minél jobban kiér­demelje. Megható, megrázó jelenetek közt történik a beismerés. Lagardes fiát brazíliai birtokára akarja kül­deni, de Voysinné nekik is bevallja bűnös cselekedetét és az ártatlan fiatal ember helyett ő készül férjével Braziliába, hogy ott levezekelje bűnét. Az előadás összevágó, gördülékeny volt, talán legkitűnőbb az eddigiek közt. Márkus Julia jó színésznőnek bizonyult. Beszéde, mozgása, egész ábrázolása a gondolkodó, ambi­ciózus színésznőre vallott; szerepét, melynek sok nű- ánsza van, alaposan kidolgozta. Szép megjelenésével is hatott. Palágyi Lajos nyugodt, meggondolt játékával művészi tehetséget mutatott be. Voltak nagyon sikerült jelenetei. Szohner Olgának nem volt nagy szerepe, de azért a tőle megszokott készséggel játszott. Ügyes alakításával tűnt ki Czobor Ernő. Méltán tetszett. Pártos Dezső alakítása és játéka teljesen megfelelt szerepének. Somiár Zsigmond volt a titkos rendőr, ő is hozzájá­rult az est sikeréhez. Telt ház nézte végig az elő­adást. Pénteken, szeptember 20-án a „Vig özvegy.“ Ez alkalommal harmadszor került színre. Szombaton, szeptember 21-én negyedszer adták a „Vig özvegy“-et. Heti műsor. Vasárnap délután a „Lovag ur“ másodszor (le­szállított hely árakkal), este „Berger Zsiga.“ Hétfőn „Durand és Durand“. Kedden A „kis alamuszi“ kerül színre. Szerdán „Az ördög“ másodszor. Csütörtökön „Áldozati bárány.“ Pénteken „Az asszony.“ Szombaton „Szép Ilonka“ kerül bemutatásra. Vasárnap „Szép Ilonka“ másodszor. VÁRMEGYEI ÜGYEK. Közgyűlés. — Szeptember 16. — Törvényhatóságunk rendes közgyűlése, a melyen gróf Sztáray Gábor főispán elnökölt, az alispánnak óvnegyedes jelentésével kezdődött. A terjedelmes és minden körülményre kiterjedő jelentés felolvasása után Gaar Iván azt a kérdést intézte az alispánhoz, hogy a határrendőrség működé­séről nem lehetne-e az adatokat bevenni a jelentésbe? A zért volna erre szükség, mivel megtörténik, hogy a közönség a határrendőrség részéről fölösleges zakla­tásnak van kitéve. Lőrinczy alispán jelentette, hogy felír a belügyminiszterhez, hogy kötelezze a határ­rendőrséget a közigazgatási bizottság elé havi jelen­tések tételére. A közgyűlés helyeslőleg vette tudomá­sul az alispán kijelentését. A közgyűlés Gaar Iván felszólalására kimondta, hogy Ungvár városnak azon kérelmét, hogy a keres­kedelmi miniszternek az utcák kövezésére engedélye­zett 50 ezer K segélye helyett 100 ezer koronát kór, a legmesszebbmenő támogatásba? részesíti. A közgyűlés felír a miniszterhez a volt vár­megyei tiszti főorvos betegsége folytán szükségessé vált helyettesítésekből felmerült pótdijazásuk fedezése tárgyában. A vármegye és Ungvár város költségelőirányzatát elfogadták. Jóváhagyta a közgyűlés: Ungvár város gyám­pénztárának 1906. évi zárszámadását és mérlegét; az őrdarmai, felsőhalasi, felsőrőcsei, turjaremetei, alsó- hunkóci, porosztói, szobránci és perecsenyi körjegy­zőségekhez tartozó községek 1907. évi költségelőirány­zatát, valamint a havasközi, bercsényifalvai, nagy- bereznai és sóháti körjegyzőségekhez tartozó községek 1905. évi zárószámadásait; a kir. kincstár és Határ­hegy, a kincstár és Drugetháza községek között ingatlan vételre vonatkozólag létrejött szerződéseket; Ungvár város képviselőtestületének a szinház építés céljaira ujaRb 15000 korona kölcsön felvételére vonat­kozó határozatát; Ungvár város és Mittelmann Sándor között a városi hidasmórleg felállítása ügyében létre­jött szerződést. Pártolja a közgyűlés a következő átiratokat: Arad sz. kir. város közönségóót március 15-ének és okt. 6 ának országos iskolai nemzeti ünneppé emelése —; Zemplén vármegye közönségéét a büntetőtörvény hatá­lyának a tényleg szolgálatban álló katonákra leendő kiterjesztése — ; Nagyvárad város közönségéét a ló- verseny-fogadozások eltiltása, az osztály-sorsjáték el­törlése és a tőzsdei-játékok korlátozása —; Torontál vármegye közönségéét a földek kataszteri osztályozása, illetőleg egy újabb kataszteri földbecslés elrendelése —; Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegye közönségéét a gaz­dasági érdek-képviselet országos szervezése tárgyában. A legtöbb állami adófizetők 1908. évi névjegyzéke. A *-gal jelöltek adója kétszeresen számíttatott. 1. Gróf Sztáray Sándor Nagymihály 715P82 K 2. Gróf Hadik-Barkóczy Endre Pálóc 6850'69 „ 3. Klein Nándor Záhony _ _ _ 4522-77 „ 4. *Bradács Gyula Ungvár ........... 363000 „ 5. *Kaminszky Géza Ungvár ........... 3626-86 „ 6. *Haraszthy Gyula Ungvár .......... 3238‘46 K 7. Schvarcz Bernát Nagymihály ... 3037-11 „ 8. *Hegyi György Ungvár ........... 2865-58 „ 9. *Mezei Gyula Ungvár -................ 2846-95 „ 10. *Dr. Nehrebeczky György Bpest 2684-56 „ 11. Báró Yécsey László Ungszenna 256914 „ 12. Borsai Miklós Ungpinkóc ........... 2506-62 „ 13. Leuchtag Gyula Ungvár ........... 2417*02 „ 14. *Kardos Emil Ungvár .................. 2378"22 „ 15. *Bene Lajos Ungvár — — _ 2085-90 „ 16. Gróf Lónyay Gábor Deregnyő ... 2076 02 „ 17. Gróf Szirmay György Bós ........... 2020-52 „ 18. Grünvald Adolf Bozos .................. 1753"28 „ 19. *Dr. Sajó Elek Ungvár ........... 1717*10 „ 20. Báró Redvitz Sándor Szűrte ... 1717-06 „ 21. Csuha István Szobránc ........... 1690'67 „ 22. *Dr. Virányi Sándor Ungvár — 1639-96 „ 23. Bródi Zsigmond Ungvár ........... 1628"64 „ 24. Grósz Ábrahám Ungvár ........... 1582"93 „ 25. *Dr. Levy József Ungvár ........... 1582-48 „ 26. *Reismann Bertalan Ungvár ... 1576"32 „ 27. Weinberger Izidor Ungvár ... 155781 „ 28. *Dr. Ország Jakab Ungvár — 1465 98 „ 29. Róth Pinkász Ungvár ... ........... 1419-13 „ 30. *Flach Jakab Ungvár .................. 1417-00 „ 31. *Lám Sándor Ungvár ........ 1395-52 „ 32. *Dr. Preusz Adolf Ungvár ........... 1392-38 „ 33. *Lám Gyula Ungvár .................. 1391 52 „ 34. *Hampel János Ungvár ........... 1345‘96 „ 35. Gelsei Guttmann Izidor Karcsava 1333 56 „ 36. Weinberger Lipót Ungvár ........... 1313-65 „ 37. *Firczák Gyula Ungvár ........... 1300-74 „ 38. *Kende Zsidmond Nagygejőc ... 1277-32 „ 39. Gróf Károlyi Imre Remetevasgyár 1256-07 „ 40. Halpert Bernát Ungvár ... ... 1225 01 „ 41. Herceg Odescalchy Jenő Zoard Tuzsér ................ 1166"78 „ 42. Heimann Bernáth Ungvár — ... 116P46 „ 43. *Dr. Weinberger Salamon Ungvár 1149"34 „ 44. *Dr. Kemény Zsigmond Ungvár 1135*88 „ 45. Herskovics Dávid Felsőrőcse ... 1135-88 „ 46. Stépán Aladár Málca .................. 1121-64 „ 47. Schvarcz Albert Ungvár ........... 1100’19 „ 48. Schulmann Jakab Ungvár — — 1069-60 „ 49. Gottlieb Henrik Ungvár ........... 1059-09 „ 50. *Dr. Brujmann Béla Ungvár ... 102P72 „ 51. *Dr. Horvát Sándor Ungvár ... 1016-44 „ 52. *Dr. Nov£k Endre Ungvár ........... 974-80 „ 53. Gottlieb Ábrahám Ungvár ........... 983"16 „ 54. *Tóth Lajos Szűrte .................. 971*86 „ 55. Egry Ferenc Nagygejőc ........... 945*99 „ 56. *id. Rónaj Antal Ungvár ........... 934*28 „ 57. id. Tomcsányi Ödön Ungvár ... 900-17 „ 58. *Komjáthy Gábor Ungvár — ... 891-20 „ 59. Zichermann Miksa Koncháza — 89P01 „ 60. Plotényi Nándor Nagyláz ........... 878-54 „ 61. Fiala Ferenc Ungvár .................. 875-08 „ 62. Bernáth Zoltán Vaján .................. 870-82 „ 63. Gróf Majláth József Perbenyik... 824-93 „ 64. Rothmann Leopold Ungvár ... 816-54 „ 65. Mittelmann Herman Ungvár ... 81P18 „ 66. Csuha Mihály Szobránc ........... 780-40 „ 67. *Dr. Tomcsányi Albert Budapest 780*21 „ 68. Weinberger Arthur Kráska ... 777-72 „ 69. Simonies Pál Ungvár .................. 774-75 „ 70. *Popovics Miklós Ungvár ........... 767-64 „ 71. *Dr. Spiczer Sándor Ungvár — 765-20 „ 72. Schvarcz Lajos Ungvár ........... 759-22 „ 73. Garai Ignác Ungvár .................. 758-46 „ 74. Rozgonyi József Ungvár ........... 747-30 „ 75. Wagner Emánuel Ungvár ........... 745-48 „ 76. Fischmann Sámuel Ungvár — 74100 „ 77. *Szabó Endre Minaj .................. 740 00 „ 78. *ifj. Tomcsányi Ödön Ungvár ... 737*51 „ 79. Adler M. Sámuel Ungvár ........... 732'85 „ 80. Báró Vécsey István Szada ........... 718"19 „ 81. *id. Szieber Ede Ungvár ........... 716"44 „ 82. Jäger Bertalan Ungvár ........... 712'70 „ 83. *Dr. Rózsa Leó Ungvár ........... 690"00 „ 84. *Szepesi Sándor Ungvár ........... 67P40 „ 85. Grósz Ignác Nagymihály — — 665*49 „ 86. Mittelmann Sándor Ungvár — 663*75 „ 87. *Dr. Reismann Henrik Ungvár— 662*80 „ 88. *Benkő József Ungvár. ................. 662"22 „ 89. Kende Péter Budaháza ........... 653*34 „ 90. Zinner Salamon Ungvár ........... 649*86 „ 91. Salczberger Márkusz Turjaremete 646'68 „ 92. Berger Ábrahám Ungvár ........... 644*21 „ 93. *Dr. Kerekes István Ungvár — 635*93 „ 94. Horváth Dezső Ungvár ........... 63P73 „ 95. *Mocsáry Béla Ungvár — ........... 630.50 „ 96. *Dr. Reismann Arnold Ungvár — 623"86 „ 97. *Farkas Ferenc Ungvár ........... 612‘96 „ 98. *Darvas Adolf Ungvár .................. 611*20 „ 99. László Béla Mokcsa .................. 587*59 „ 100. Szilágyi Ferencz Nagyszeretva... 589*99 „ 101. Pallay Endre Szűrte .................. 585*10 „ 102. Berman Sámson Nagyberezna — 583’86 „ 103. *Lebovics József Szerednye — 675’25 „ 104. *Fejér Emánuel Ungvár ........... 566-66 „ 105. *Volosin Ágoston Ungvár ... ... 566'98 „ 106. *Hámos Lipót Ungvár .......... — 564-00 „ 107. Reich Mór Őrdarma .................. 559'10 „ 108. Kavasch Ernő Ungvár... ........... 548'00 „ 109. Ackerszmann Adolf Turjaremete 539'60 „ 110. *Fekésházy Miklós Ungvár ... 538-10 „ 111. Soltész Imre Ungcsepely ........... 537-92 „ 112. *Tahy Ábrahám Dobóruszka _ 536"00 „ 113. Tomcsányi Gyula Alsónémeti _ 535 42 „ 114. Jakubovics Herman Kereknye 533'91 „ 115. Róth Hermann Kisgejőc ........... 527-80 „ 116. Speck József Ungvár .................. 525-57 „ 117. Klein Izidor Győröcske ........... 524-00 „ 118. Tomajkó István Ungvár ........... 517-97 „

Next

/
Oldalképek
Tartalom