Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)

1907-08-25 / 34. szám

34. szám. "cr Or 3. oldal. lat saját felelősségére vállalta el az útépítést, egyúttal kijelentette azt is, hogy a város kérelme a kereskedelem­ügyi minisztériumban kedvezően intéztetett el. Ezután bemutatta Szterényi államtitkárnak gróf Sztáray Gá­bor főispánhoz intézett táviratát, melyben jelzi, hogy kövezeti segélyként 50.000 K utalványoztatott. Gaar Iván, mint a kinek panaszára rendelte el az alispán a mai közgyűlés összehívását s tiltotta be a képviselőtestület hozandó határozatáig a további mun­kálatokat, felszólalásában rámutatott arra, hogy a tanács még az esetben sem lett volna jogosult a mun­kálatok megkezdésének engedélyezésére, ha tényleg megérkezett volna a 100.000 K segély. Majd rövid bevezetés után a következő indítványt terjesztette elő: Mondja ki határozatilag a képviselőtestület: 1. hogy a magyar aszfaltrészvénytársaságnak ki­vételesen megengedi, hogy a kövezetvámi engedélyok­mányhoz csatolt munkaprogram szerinti aszfaltburkolási munkálatokat szigorúan az ott megjelölt és határozottan kifejezett terjedelemben a társulat saját felelősségére oly módon kiépithesse, hogy az esetben, ha a m. kir. kereskedelemügyi minisztertől a kért kövezési segély meg nem érkeznék, úgy Ungvár városa a teljesített munkálatokért semminemű fizetésre nem kötelezhető; 2. hogy a kövezési ügyekből eredőleg a város közönsége a jelenleginél erősebben megterhelhető ne legyen, saját kebeléből szűkebb körű bizottságot küld ki azon idő tartamára, mig a kövezési ügyek teljesen lebonyolítva nem lesznek, a következő kötelezettségek­kel és hatáskörrel : a) a bizottság, mely elnökét saját kebeléből vá­lasztja, a városi számvevő közrevonásával megállapí­tani tartozik, hogy a busz éves kövezetvámszedósi jognak 1906. évi október hó 1-én történt életbelépte­tése óta befolyt kövezetvámi jövedelmekből mily ösz- szeg áll jelenleg rendelkezésre s ha egyáltalán nem rendelkezik ez alap pénzösszeggel, megállapítandó az is, hogy mily célra, mely határozat alapján adatott az* ki s hogy abból a kövezetvámi alapnak mily összeg fog visszatérülni; b) amennyiben a kövezetvámi engedélyokirathoz csatolt munkaprogramm egyrészt a beállott pénzszükség és megdrágult munkabérek, másrészt részbeni célsze- rütlensógónél :gva nem vihető keresztül, kötelessége e bizottságnak a kassa-jablonicai útvonal kivételével az összes munkálatokra a képviselőtestületnek ujjabb ja­vaslatot tenni, figyelemmel arra, hogy a munkálatok összes költségei csakis a kövezetvámi alapot és a 100,000 K.-ás államsegélyt terhelhetik oly módon azonban, hogy a kövezetvámi engedély 20 éves tar­talma alatt a kövezetvám személyi, dologi és útfenn­tartási kiadásai, illetve szükségletei is ez alapból kell hogy fedezetet nyerjenek ; c) megállapítani tartozik a bizottság, hogy a múltban a kövezetvámi alap terhére épült aszfalt-gya­logjárók és aszfalt-átjárókból mily összeg terheli még a kövezetvámi alapot ; d) mindezekről a bizottság 60 napi záros határ­idő alatt a képviselőtestületnek jelentést tenni tartozik. 3. Felhatalmazza a képviselőtestület a fent kikül­dött kövezési bizottságot, hogy az 1-ső pontban en­gedélyezett aszfaltmunkálatok ellenőrzésén felül még a kereskedelemügyi m. kir. miniszter kövezési segélyének megérkezte után a bizottság javaslatához képest jog­erősen elrendelt, illetve engedélyezendő összes útépí­tési munkálatok kivitelét is ellenőrizze, az engedélye­zett útépítések ideiglenes átvételét teljesítse, miért is a bizottság írásbeli hozzájárulása nélkül a városi ta­nács a kövezetvámi alap terhére vég-, vagy ideigle­nes utalványozást nem teljesíthet. 4. Fenti 1—3 pontban foglalt határozatai mellett kimondja végül a képviselőtestület, hogy amennyiben a jelen pénzügyi viszonyok a törlesztéses kölcsön fel­vételét lehetetlenné teszik, a kövezési munkálatok az 1. pontban foglalt, s a magyar aszfalt-részvény társulat munkálatain felül csak oly mérvben eszközölhetők, a pénzpiac-javulásig, a mily mérvben azokat a kövezet­vámi alap folyó jövedelmei megeugedik. Ez indítványt dr. Spiczer Sándor tartalmas és hosszabb beszéddel elfogadásra ajánlotta, figyelmébe hozva a képviselőtestületnek, hogy a rendszer nélküli s a munkaprogrammban engedélyezettnél több munká­lat teljesítése a közönség erős megterhelésével járna. Az indítványban jelzett bizottság tagjaiul ajánlja Hidasi Sándor, Kardos Emil és Gaar Iván képviselő­testületi tagokat. Dr. Oiszág Jakab az indítvány elfogadása mel­let egyúttal kimondani óhajtaná azt is, hogy a rad- vánci-utcai kövezés is megkezdessék. Mihalkovich József dr. Ország Jakab indítvá­nyát mellőzni, s csakis Gaar indítványát javasolja el­fogadni. Lipták József és Tüchler Károly felszóla­lásai után a képviselőtestület Gaar indítványát egy­hangúlag elfogadta, dr. Spiczer Sándor indítványára a kövezési bizottságba beválasztván Hidasi Sándor, Kardos Emil és Gaar Iván tagokat. Végül a radvánci-utcai kövezés munkái ügyében a polgármester a kisszebesi gránátkőbánya részvény- társasághoz megkeresés intézésére hivatott fel oly cél­ból, hogy a munkálatot mily feltételek mellett hajlandó megkezdeni. Nincs orvos. A városi közkórháznál betöltendő alorvosi állásra, — dacára az országos pályázatnak — pályázó nem akadt. Választások. A városi állatorvosi és a segédköny­velői állás az e hó 30-án, délután 3 órakor tartandó tisztújító közgyűlésen fog betöltetni. Á választások után a képviselőtestület rendkívüli közgyűlést tart. HIRE k. Tájékoztató. Auff. 30. Városi tisztújító és rendkívüli közgyűlés d. u. 3 órakor. Szept. 1. Az Ungvármegyei Közművelődési Egyesület hangversenye este 8 órakor a Társaskör nagytermében. Szept. 7—8. Megyei tennisz-verseny a Széchenyi-ligetben. Szept. IS. Árpád-ünnepély d. e. 11 órakor a vármegyeháza nagy­termében A Társaskör (Kaszinó) könyvtára zárva van augusztus végéig A népkönyvtár nyitva van minden vasárnap d. e. 10—*/jl2 óráig (Drugeth-téri állami iskola.) Gyógyfürdőn. Irta Balta Miklós. A cigány a hársak alatt bűbájosán huzza, Könyet fakaszt szemeimből hegedűje húrja, S köröskörül olyan komor a sok fürdővendég, Mintha a szép muzsikaszót semmibe se vennék. Lent a parkban, a padokon fiatalok, vének Hörgő mellel, sápadt arceal búsan üldögélnek, Egyik-másik el is szunnyad, — mit neki a nóta! Hörgő mellet nem gyógyít meg semmiféle kóta! . . . A pázsiton búbánatos barna fiú mellett Halvány arcú, szőke leány virágot kötözget. ügy elnézem és szivemben fájó sejtés támad: Mintha szegény sirkoszorut kötözne magának . . . * Személyi hírek. Mörkensteini Mörk János táborszernagy, a 6. hadtest parancsnoka és kassai vezénylőtábornok a titkos tanácsosi méltóságot kapta a királytól. — Dr. Ország Jakab városi tiszti orvos, miután szabadsága lejárt, orvosi működését újból megkezdte. * Augusztus 18. Hagyományos lelkesedés mel­lel telt el királyunk születésnapjának 77-ik évfordulója. Az ünnep előestéjén több magán- és középület abla­kait kivilágították. Az évfordulón nemzeti zászlókat helyeztek el a házakon s ünneplő közönség sietett a templomokba. Minden felekezet templomában történt megemlékezés a királyról. Lőrinczy Jenő alispán vezetésével a vármegye tisztikara és a többi hivatalok tisztviselői is, élükön főnökeikkel, megjelentek a r. kath., majd a g. kath. székesegyházban tartott hálaadó isteni­tiszteleteken. A közös hadsereg tisztjei és legénysége tábori misét hallgattak, melyet Varga József s.-lelkész és tartalékos tábori pap mondott. A honvédség már az előző napon elvonult az őszi gyakorlatra. A közösök 19-én követték őket. * Szent István napja. Hazánk első királya, az ország rendezője emlékének kegyelettel áldoztunk e hó 20-án. Az országos ünnep előestéjén kivilágítás volt, a trikolor megjelent az épületeken. Az ünnep napján ájtatos hívek siettek a r. kath. templomban tartott misére, a melyen a hatóságok fejei is mind resztvettek. Vojtkó János lelkész igen szép beszéd keretében méltatta a nagy király érdemeit. A mise végén felhangzottak a Himnusz fenséges hangjai. A hívek állva hallgatták a nemzeti imádságot. ;S * Eljegyzés Komjáthy István korláthelmeci ev. rBfTTielyettes lelkész, előbb ungvári segédlelkész, : f. hó 18-án jegyet váltott a tordaaranyosmegyei Geren- den Dali Emmával, az ungvári áll. polgári leányiskola jeles tanítónőjével. * Üj plébános. Lahocsinszky Béla, felsőre- mete-vasgyári lelkész az alapítványi pénztárhoz nevez­tetvén ki Szatmárra, helyébe lelkészszó Vojtkó János helybeli r. kath. segédlelkész, kath. legényegyesüléti elnök neveztetett ki. A mennyire fájlaljuk a köztiszte­letben álló és tevékeny férfiú elvesztését, éppen úgy örvendünk a jól megérdemelt előléptetésnek s kívánjuk, hogy új otthonában találja fel azt, mit hivatásszerű pályáján nemes ambícióval maga elé tűzött. * A Közművelődési Egyesület hangverse­nye. Már csak egy hét választ el bennünket a nagy­szabású hangversenytől, a melyet a vármegyei Köz- művelődési Egyesület rendez a Dayka-szobor javára szept. 1-én a Társaskör nagytermében. Már most is oly nagy érdeklődés mutatkozik az esemény számba menő hangverseny iránt, hogy az anyagi siker biztos­nak mondható. Az erkölcsi sikerről pedig biztosítanak bennünket a szereplő művészek. A hangverseny mű­sorát és egyéb tudnivalókat az alábbiakban közöljük. Műsor. 1. Beethoven: Kreutzer-szonáta. Előadják Plo- tényi Nándor és Thomán István. 2. a) Schubert: Impromptu Es-dur, b) Liszt: Polonaise E-dur. Előadja Morvay Zsuzsika. 3. a) Brahms: Schwesterlein, b) Brahms: Feinsliebchen, c) Kálmán : Kuruc ének. Elő­adja Thomán Istvánná. 4. Volkmann : Szerenád. Elő­adja Orlowszky Frigyes. 5. Kiss: Gedővár asszonya. Szavalja Usz Irén. 6. Bartók-Kodály-fóle gyűjtemény­ből : Magyar népdalok. Előadja Thomán Istvánná. 7. Tschaikowszky: C-moll hangverseny. Két zongorán előadják Morvay Zsuzsika és Thomán István. Kez­dete : pontban 8 órakor. Helyárak: 1—8. sor 3 K, a többi sor 2 K, állóhely 1 K 50 f, karzatjegy 60 f. A hangverseny alatt az ajtók zárva maradnak. Jegyek előre válthatók Székely és Illésnél. Felülfizetések a jótékony célra való tekintettel köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. * Esküvők. Reisman Bertalan ungvári ügyvéd­nek fia, dr. Reisman Ödön máramarosszigeti gyógy­szertártulajdonos ma tartja esküvőjét Miskolcon Majzler Ellával, dr. Majzler Job tekintélyes ügyvéd leányával. Nagy Lajos, a Széchenyi-kert vendéglőse tegnap kötött házasságot Liebermann Rózával. * Erdészek kinevezése. A földmivelésügyi miniszter kinevezte a kincstári erdészet tisztviselői köréből Rochlitz Nándor és Rózsay Rezső erdőmes­tereket erdőtanácsosokká, Székely József, Burdáts János, Kőrös László és Briestyánszky Endre fő­erdészeket erdőmesterekkó, Nemes Béla és Huszár József erdészeket főerdészekké, Mocsáry Béla erdész­jelöltet erdészszé, a községi erdők kezelésénél alkal­mazott Homicskó Aladár erdészt főerdészszé. * Uj hadnagyok és tiszthelyettesek. A Ludovika-Akadómián a tisztté avatás ünnepe a király születése napján folyt le. Az Akadémia 91 hallgatója lett hadnagy, ezek közül a honvéd gyalogsághoz 62, a honvéd lovassághoz 11, a közös hadsereg gyalogsá­gához 4, a közös hadsereg lovasságához 14 osztatott be. A munkácsi 11. honvéd gyalogezredhez hadna­gyokká kineveztettek: Rezsek István és Sztankóczy Péter. — Ugyancsak augusztus 18-án a m. kir hon­védelmi miniszter rendeletével kineveztettek hadapród- tiszthelyettesekkó a 11. munkácsi honvéd gyalogezred­hez : Fokor György, mokcsai Mokcsay Barna és lllésházy Gábor a honvéd hadapród-iskolák IV. év­folyamát végzett növendékek. * A 48-as párt mulatsága. A helybeli füg­getlenségi és 48-as párt Szent István napján megtar­totta a nagy falragaszokon hirdetett mulatságát, melyre csak úgy özönlött a közönség a Széchenyi-ligetbe. A mulatságot megelőző szám: dr. Visontai Soma és más képviselők hirdetett beszéde elmaradt, mivel Ber- náth Zoltán nagykaposi képviselőn kívül a többi nem jelent meg. (Visontai elmaradásáról, illetőleg az ügy elintézéséről más tudósításunk számol be.) — A mu­latság léggömb eresztésekkel kezdődött, majd feldíszí­tett biciklin járta be néhány fiatalember a kert útjait. A legszebben és legérdekesebben díszített biciklisták voltak Toperczer Andor, Bobulszky Antal és Ane Ödön, a kik jutalmat kaptak. A nagyteremben a „ Box és Cox“ vígjátékot Morvay Antal és felesége, valamint Monori Miksa adták elő, nagyon természeteseu kiváló alakí­tással. A kabarét következett utána, melyet dr. Mocsái i Miklós vezetett be humoros felolvasással. Most a hir­detett nagy művészeknek kellett volna megjelenni — bár csak a gramofonban; mivel azonban a nagy hő­ségben igen sokan türelmetlenkedtek és nagy zajjal siettek ki a friss levegőre, azért a rendezőség — bosz- szuságára a gramofon szerkezetében is állott elő baj — a műsort kénytelen volt hamarosan befejezni. Végül tombola és tánc volt. —• A mulatság hozott ugyan jöve­delmet, de hasonlitatlanul több lett volna a bevétel, hogy ha erélyes intézkedéssel belépődíjának megfize­tésére szorította volna a rendezőség a közönséget. Mert bizony csak az fizetett, a ki éppen akart. Sok okulást meríthet a rendezőség ebből a mulatságból. A tiszta jövedelemből jut adomány a Bercsényi és Dayka-szob- rokra. — A párt a következő kimutatást teszi közzé. Fe­lülfizettek és jegyeiket megváltották : Dr. Fried Lajos orsz. képviselő 10 K, Bernáth Zoltán orsz. képviselő 9 K, Ortutainé, Mihalics János, Szalka Mihályné, dr. László Ferenc, Radány Leo, Gotlieb Henrik, Boross Zsigmond, Kohlman, dr. Mocsári Miklós, dr. Brúdi Lajos, Darvas Adolf 1 — 1 K, Reisman Bertalan, Mi- halcsik Gyula, Rozgonyi 3—3 K, Weisz Mór, Szom- ráky István, Gulácsy Ignác 2—2 K, N. N. 80 f, N. N. 20 f, Friedman N. 20 f Összesen 46 K 20 f. * Áthelyezés. A kultuszminiszter Repay Béla bunkósi állami tanítót a felsőnémeti állami iskolához áthelyezte. * Megyei tennisz-verseny. A helybeli Tennisz- Egyesület áltál a múlt évben rendezett s nagy érdek­lődés mellett lefolyt sikeres megyei tennisz-verseny arra indította az egyesület buzgó elnökét, dr. Tahy Endrét, hogy az idén is rendez hasonló versenyt, mely két napon, szept. 7. és 8-án fog lefolyni a Széchenyi-ligetben. A verseny egyes részleteit, vala­mint a tudnivalókat jövő számunkban közöljük, most csak az érdeklődők figyelmét akartuk felhívni reá. * Elismerés. Ismeretes az a támadás, a melyet „A Nap“ c. fővárosi lap indított dr. Novák Endre közkórházi igazgató főorvos és m. kir. bábaképző- intézeti igazgató-tanár ellen. A támadás következtében dr. Novák vizsgálatot kért maga ellen a belügy- és a közoktatásügyi minisztereknél. A belügyminiszter Novák ellen mint kórházi igazgató ellen indította meg a vizsgálatot, hogy milyen eredménynyel, azt már kö­zöltük főispánunkhoz intézett leirat kapcsán. Most pedig megérkezett a közoktatásügyi miniszternek a leirata egyenesen a megtámadott igazgató-tanárhoz, a mely leiratban a miniszter elismerését nyilvánítja a betegek elhelyezése és ellátása, nemkülönben az intézet épü­letének és vagyonának gondozása körüli tapasztalt lelki- ismeretes vezetéséért, illetőleg közreműködéséért úgy dr. iVováknak, mint a bábaképző-intózet ápoló sze­mélyzetének. * A csapi állomás világítása. A MÁV igaz­gatósága a rendelkezésére adott nagyobb összegű hitel­ből első sorban a fontosabb és a sűrűbb forgalmi állomásainak világítását javítja, hogy a nemsokára beálló erősebb őszi forgalom alkalmával, különösen a nagyobb pályaudvarokon végzendő tolatási és vonat- összeállitási szolgálat gyorsabban legyen végezhető. Többféle világítási lámpásokat szereznek be. Csapon Washington-rendszerü nagy íóuyerejü petróleum-izzó­lámpások lesznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom