Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)

1907-10-20 / 42. szám

2. oldal

TT 2sT <342. szám.

törekvés, a mely az akadályoktól meg nem riadva, törtet kitűzött célja felé. Ez tévedés! Mindenki tudja, mindenki érzi, hogy meg volna a lelkesedés, a munkaszeretet és törekvés, csakhogy ezt még lenyűgözve tartja nálunk a közöny, a nemtörődés és a mások jó törekvéseinek becsmérlése, lekicsinylése, a mely elválaszthatatlan előítéletként^ tapad minden józan, hazafias törekvéshez. És ez a második akadály, a melylyel a Tulipánkert-Szövétségnek meg kell küzdenie. Vagy nem a megszo kott előítélet az, a mely a tulipánmozgalom ellen megnyilvánul? Nem a jótörekvésnek, a munkaszeretetnek, a hazafias lelkesedésnek becsmérlése-e az, a melyet tapasztalnunk kell a tulipánmozgalom irányában ? Meg is mondjuk, hogy miért van ez előítélet, ez ellenszenv ? A mikor a tulipánmozgalom megindult, akkor csak tüzelni, lelkesedni kellett; ott volt mindenki! Mikor azonban már nem lelkesedni, hanem a nemzet, a társadalom érdekében dolgozni kellett, — a csak lelkesedni tudó, de dolt

ozni nem szerető tömeg otthagyta a zászlót.

is miután nálunk Magyarországon csak kevesen tudnak és akarnak dolgozni, — kevesen maradtak a tulipánmozgalom mellett is. És legjobban kik kiabálnak most ellene? Azok, a kik dolgozni nem tudnak, nem akarnak, tehát; másokat is elriasztanak a munkától, nehogy! nélkülök valami eredményt lehessen elérni.

Pedig ha volt valami rendeltetése és célja a tulipánmozgalomnak, illetőleg a tulipánban kifejezett ipari, gazdasági haladás fejlesztésének, úgy az most következik be, a mikor az uj gazdasági kiegyezés ismét azon helyzetbe hozta az országot, hogy gazdaságilag, iparilag és kereskedelmileg le lesz kötve továbbra is Ausztriának. A lekötöttségnek újból ránk következő 10 esztendejét kell kihasználnunk, hogy gazdaságilag erősödjünk, fejlődjünk, mert csak fejlett ipar és kereskedelem és gazdasági jólét esetén leszünk képesek gazdasági önállóságunkat, politikai függetlenségünket kivívni.

Az állam, a közhatóságok működése a társadalmi erőteljes tevékenység nélkül nem lesz képes gazdasági életünkben alapos fejlődést előidézni. Azt csak a társadalom szervezkedése, öntudatos működése eredményezheti legfőképen.

A társadalmi tevékenység irányítására pedig a leghivatottabb szervezet a Tulipánkert- Szövetség Magyar Védőegyesület.

Ne kicsinyeskedjenek és ne mosolyogjanak hát a dolgozni nem tudók vagy nem akarók akkor, a mikor az ungmegyei Tulipán- kert-Szövetség össze akarja most hozni mindazon ipari termékeket, a melyeket a vármegye területén előállítani lehet. Komoly, céltudatos munkaszeretet vezeti a Tulipánkert-Szövetséget. Szüksége van azonban a társadalom jóindulatú támogatására!

Támogatás nyilvánuljon abban, hogy a a kik valaminő ipari tevékenységet képesek kifejteni, termékeiket, iparcikkeiket küldjék be a karácsonyi vásárra. Élőmozditják evvel saját érdekeiket és az iparfejlesztésre irányuló törekvést izmositják, és lehetővé teszik, hogy a Tulipánkert-Szövetség Ungvárt a felvidéki vármegyék közrevonása mellett országos ipari kiállítást rendezzen.

Az Ungmegyei Tulipánkert-Szövetség nem anyagi áldozatot kér, hanem hazafias érdeklődést !

Árpád-ünnep.

— Október 13. —

A Honalapító halálának ezeredik évfordulója alkalmából igen sikerült és lelkes ünnepélyt rendezett a Közművelődési Egyesület. Ezt a hazafias megemlékezést annál is inkább illik feljegyeznünk, mert bizony Árpádról úgyszólván mindenki megfeledkezett. A szept. 15-én Pusztaszeren tartott országos ünnepségen kívül alig történt valahol megemlékezés hazánk alapítójáról. Sem a kulturális egyesületek, sem az iskolák nem rendeztek emlék-ünnepet Árpád halálának ezeredik évfordulóján.

A mi ünnepünk a vármegyeháza nagytermében folyt le a múlt vasárnap. A közönség éneke (s nem

a dalárdáé, mint egyik laptársunk Írja) nyitotta meg a kegyeletes ünnepet, melynek műsora úgy egészében, mint részletében igen kellemes hatást tett a hallgatóságra. A megnyitó ének: a Szózat elhangzása után Margócsy Aladárné elszavalta Csengey Gusztáv kiváló poétának erre az ünnepségre irt alkalmi költeményét, a melyet lapunk tárca-rovatában közlünk. A fenséges költeménynek részletei nagyon szépen, harmonikusan kidomborodtak a szavaló pontos kidolgozásában. A közönség a lehető legnagyobb elismeréssel fogadta a szavalatot s örömmel vette tudomásul, hogy Margócsy Aladárné első rangú szavaló. Zajosan megtapsolták. Reméljük, hogy Margócsy Aladárné szavalatában még többször gyönyörködik közönségünk, mely a valódi tehetség iránt szívesen kifejezi elismerését.

Az ünnepi beszédet Margócsy Aladár mondotta. Őt már jól ismeri közönségünk eddigi szereplései révén. A terjedelmére és értékére nézve is nagy beszédet, a mely. igazi lelki gyönyört szerzett, itt közöljük :

„Fejedelmi ember, Taksony volt a tájba,

Taksony: Zoltán fia, Árpád unokája . . .

De tudjátok-e ti, jámbor atyafiak,

Ki volt a vitéz, kit Árpádnak hfttanak ?

Barátaim, mikor e nevet halljátok,

Mintha oltár mellett, templomba állnátok,

Emeljétek meg a kalapjaitokat,

Mert köszönhetitek néki hazátokat.

Magyarország szép föld, meg kell vállán otok,

Rá a jó Isten tizannyi áldást rakott,

Mint igazság szerint a mennyi illetné Annyi az áldása, hogy alig fér belé.

Ezt a tejjel-mézzei folyó dús Kánaánt,

Hol megdönti saját terhe a gabonát,

S hol tűzzel van tele a szőlő gerezdje :

E szép országot a nagy Árpád szerezte!“

Mélyen tisztelt ünneplő közönség !

A 48-as szabadságharc idejében egy hatalmas üstökös tűnt föl magyar nemzeti életünk égboltozatán. Csodával határos volt feltetszése, nem kevésbé megfutott pályaköre s talán legcsodálatosabb volt a láthatárról való hirtelen, dicsőséges letűnése. Sugárkóvéje felbős, borulatos tájon szórta szét sziporkázó s szemet gyönyörködtető fényszikráit. Ez a csodás jelenségü üstökös a magyar nemzeti irodalom terén ismeretlen nyomokon haladt, egy új iskolának volt a megteremtője, mely a szépirodalom népies iránya címén ragyogóbbnál ragyogóbb gyöngysorokkal gazdagította nemzeti életünket. — Ezen ragyogó gyöngysorozatból vettem ünnepi szónoklatom homlokciméül ama versszakát, a melyben Árpád neve hallattára, mintha templomban állanánk, fedetlen fővel, a kegyelet legszebb nemével s csaknem a vallásossággá szelleműit áhitat magasztos érzelmeivel ittasultan, kell, hogy a fő fedetlen és a saru megoldva álljon.

Méltó joggal, a hazafiui felbuzdult érzés teljes kötelességtudásaval, csaknem egy ezredéves mulasztást kell jóvá tennünk. Hiszen a honszerző Árpád emlékezetének kegyelet és érdemszerü megünneplésében, leszámítva az általános vonatkozású millenáris ünnepségeket, csaknem semmi sem történt; s ezen már lelkiismeretbe vágó mulasztást legelső irodalmi kitűnőségeink, minők Vörösmarty, Petőfi, Garay és Tompa serénykedtek helyre pótolni. Hazai történelmünkön végig tekintve, a tatár irtás, a török hódoltság, a latinos iskolák s az erőszakolt germanizációi s a létfen- tartás jegyében kifejtett erős harcok nem engedtek időt és alkalmat a nemzeti élet ápolása, a faji öntudat erősítése, a nemzeti szellem fellendülése érdekében érdemeket szerzett nagyjaink iránt leróni a kegyelet adóját. Napjainknak jutott osztályrészül az a kiválóan szent és kegyeletes kötelesség, hogy a régmúlt idők mulasztásait kiegyenlítendő, lerója e nemű tartozásainkat s a nemzet oltárán felgyújtsa a hálás kegyelet egetverő lángoszlopát.

Mélyen tisztelt ünneplő közönség!

Az emberi megváltás 839-ik évét Írták, a midőn Munkács magaslatain, az erdőkoszoruzott bércek egy kiugró fokán, festőiesen szép és szemet gyönyörködtető s lelket elbájoló képcsoportozat tárult és bontakozott szerte a szemlélő elé. A mint a nap ragyogó sugarai káprázóan széjjel szóródtak a tájon, annak tündökletes fényében délceg méneiken ülve, teljes zászlódiszszel, a kürtszó harsonája mellett, földinduláshoz hasonló robajjal, élükön Árpád fejedelemmel előugrattak azok a hős eleink, a kiknek jövetele hírére a rettegés és rémület egy csodálatos neme fogta el a sziveket, mert szemükből tűz és hév lángja lobogott, szablyájuk élén ezer halál veszélye villant meg, paizsuk felfogta az ellen támadó rohamát, dárdájuk mélyen átjárt csonton és velőn, buzogányukkal érckapukat döngettek s a sisakról szerte lobogó turulmadár tollazata emberi szónál érthetőbben példázta azt a tapasztalati tényt és igazságot: ha csatára trombitálnak, mint a sasok víni szállnak. Igazi felhőbeli égi tájékról megjelent viharmadarak 1 Minden ellenállást megtörtek, a csatasorokat megbontották, a legtömörebb hadoszlopo- pokat megingatták, halállal szemben a rettegést nem ismerték: lerakni a fegyvert, meghódolni önként,

harci erényeik előtt meghajolni, ez volt a legildomosabb fellépés. A történelem azt mondja: Pusztításaik a hunok emlékezetét újították meg a nyugati népek között, a kik mindennapi imájobka foglalták : „a magyarok nyilaitól ments meg Urunk minket!“ A külföldi krónikásoknak is feltűnt előkelő, fényes öltözetük, fegyverzetük, a sok arany és ezüst ékszer, melyekkel magukat és lovaikat feldiszitették. Büszkék voltak és önérzetesek, a kik magukat külömbeknek tartották másoknál s mindennél többet adtak függetlenségükre, szabadságukra, harci erényeikre.

Mi végre jöttek, miért tÜDtek fel a világ színpadán, a történelem láncolatos esemónygyürüzetében ? Jöttek ide gondviselésszerüleg, magasztos hivatást tölteni be. Az apai örököt visszaszerezni, keresztyéni és közművelődési értelemben missziót betölteni s e haza tereit a szabadság, a jog, a törvény őrszellemei- kónt megállani.

A világtörténelem, a mikor őseinket először hozza említésbe, együttvéve hunok, avarok és magyarokról szól. Ha a mi sajátos, hazai krónikásaink állítani merészelték volna azt a csodaszámba menő tényt, hogy Ázsiában, a kínaiak megvédendők magukat, a hunok gyakori betöréseitől 420 mértföldnyi kőfallal zárták el magukat, nem tartaná ezt egyébnek legendánál, faji büszke önérzetből eredő túlhajtottságnak, a fenncsa- kongó képzelet merész szárnycsattogásának. De ha ezt külföldi s alapjában ellenséges indulatú nyomozók, mint hiteles adatot tárják elénk, az esetben barát és ellenség kénytelen azt való igaznak venni s igy az anyagi és erkölcsi törvény erejénél fogva következetesen állott elő az a hódítási eredmény, melyet Atilla Pannóniának, Dáciának, a Garam és Tisza közötti országrész elfoglalásával eszközölt. A történelmi események vasláncolatából önként ered mintegy : Theodosius görög és Valeníinianus római császár sarc- és adófizetővé, vazalussá tétele s Leó pápa, a ki üdvözletkép eléjük sietett, békejobbjának elfogadása.

Közismert dolog, hogy a hunok ezen harci vívmánya Atilla fiainak egyenetlenkedése folytán idegen kezekre került.

Az ősi javakat visszaszerzendő Árpád vezérlete alatt a magyarok 889-ben a vereckei szoroson a Latorca folyam mentében a mai Bereg vármegyébe jöttek, az első helyet, melyet annyi munka és fáradság után elfoglaltak, Munkácsnak nevezvén. Árpád e helyet azonnal megerősítette s mig aztán a nép itt negyven napig részint pihent, részint a várópitéssel foglalkozott; a megijedt szláv lakosság főbbjei hízelegve közeledtek Árpádhoz s neki önként meghódolván, táborát bőségesen ellátták élelmi szerekkel.

Árpád s a vajdák munkácstáji táborukban a ben- talált népség főbbjei és kémeik által tudósításokat vevón az ország körülményeiről, mindenekelőtt Ungvár alá szálltak s azt körültáborozták. A várkapitány, kit a magyarok Laborénak neveztek s ki ezen a tájakon Zalán fejedelemnek volt helytartója, erejében nem bízva, a várból titkon megszökött s az erősebb Zemplén vára felé sietett; de az utána eredt gyorslovú vitézektől elfogatván, egy folyam partján felakasztatott, mely róla máig Labore vizének neveztetik. Ungvár ennek következtében rövid megszállás után megadta magát.

Ez első vár megvétele, honnan ezentúl biztosabban volt intézhető a honfoglalás, nagy öröm és vigasság tárgya lett a magyar népnek. Ősi szokás szerint nagy áldomást tartottak az istennek s négy napig lakmározásban vigadtak. Ungvártól Árpád külön irányokban küldé ki hóditó csapatait. Kelet felé az egész földet Ugocsáig, dél felé a Bodrog közt foglalta el.

Innen tovább haladva, a hét törzs fejei Pusztaszeren tartottak megállapodót s maguk közt szerződést kötve s vérüket egy edénybe ontva, megesküdtek, hogy e szerződéshez hívek maradnak s Árpádot pajzsaikra emelve, bemutatták az örömtől ujongó népnek

E szei’ződés neve a vérszerződós, melynek pontjai a következők:

1. Mig Árpád nemzetsége él, mindig abból legyon a nemzet vezére, fejedelme.

2. A mit közös erővel szereznek, abban mindnyájan igazságosan részesedjenek.

3. Miután a főnökök szabad akaratból választották Árpádot s utódait a nemzet fejedelmévé, se magok, se utódaik soha ki ne zárassanak a fejedelem tanácsából, az ország kormányzásából.

4. Ha maradékaik közül valaki hűtlenné válnék a fejedelem iránt vagy viszályt támasztana közte s vérrokonai között, a bűnösnek vére folyjék, mint az ő vérük folyt az eskünél, melyet Árpáddal egyetemben végrehajtottak.

5. Ha e szerződést akár a vezér, akár a főnökök s utódai közül valaki megszegné, örök átok essék reá.

E szerződés pontjai, melyeken mint első alapköveken fejlett ki utóbb a nemzeti alkotmány, egységet s erőt hoztak az eddig laza kapcsolatu nemzeti testbe s egyszersmind fényes bizonyítékai eleink szabadság és rendszeretetónek, józan értelmességének.

Ott kötötték e szerződést a szeri pusztán. .

Van valami megkapó annak a messzeségbe vesző rónatájnak egyszerű végigtekintésén ; a meddig a szem belát, egész az égaljig s a hol a szellő lágy fuvalommá olvadva s felhő permetével, sírva zokogja ki a maga sajgó fájdalmát, bánatát, keservét; de a hol a feltámadó orkán is vadul és feltartózhatlanul nyargal át és

a, —* iüttníF teásénak, iratok, szamár- ?

1 G * kötsegés, skrofulozis, influenza , 1

^ J WJPrify ff Wjrip «he* számtalan tanár és orroa által naponta ajánlva. Ml~

WM WWM 9 Minthogy értéktelen utániatokat is kínálnak, kérjen nüntteafcmr ^

nii 0 Zmcfl ■* iMo* ét ■ teWBjrt, utaiJa- „Roche“ eredeti csomagolási. Kaph*fö arrod mdolctre a (jró*jrBze<rtárak» gff

jpPI lett « kBhflgízt, Táladékor, éjjeli trzaiiást ------------------- ban. — Ára a vagen kint 4.— karon*.

v. HaSTmanv-La Raehs ék C«. Basel (Sri]«).

wiml—Iwil .............................irmán— aii—amw m i ................................... i iiirmn—xS&RvBtwwtm