Ung, 1907. július-december (45. évfolyam, 27-50. szám)

1907-10-13 / 41. szám

XT 1ST 3­41. szám. 4. oldal. F. hó 8-án Kőrösön, Drohobeczky Gyula püspök palotájában fényes esküvő volt. Dr. Petrik Igor tornai közjegyző tartotta egybekelési ünnepélyét Neviczky Olgával, Neviczky Konstantin radvánci g. kath. espe­res-lelkész leányával. Az esketési szertartást Droho­beczky Gyula püspök, a menyasszony nagybátyja végezte fényes segédlettel s a székesegyházi énnekkar közreműködésével. Az ünnepélyen nagyszámú előkelő közönség vett részt. A vendégek sorában megjelentek: Georgievics főispán családjával, Resch őrnagy, Soós György, Sajatovics Dániel és Reba Dániel kanonokok, Bénák főszolgabíró, Ilics pénzügyigazgató, Jordanics báni táblai tanácsos, Macsik Szilárd a zentai járásbíró­ság vezetője, Miletics szolgabiró, Helfman vasúti állo­más-főnök, Festetics törvényszéki elnök, Bek a zágrábi vakok intézetének igazgatója, Petrovics postafőnök, dr. Bosnyák főispáni titkár, Volosin Ágoston ungvári kép. tanár. Harcsár Miklós zdobai lelkész, Drohobeczky Cyrill sidi lelkész és családja stb. Nászasszonyok voltak : Volosin Ágostonná, Harcsár Miklósné. Nász­leányok : Petrik Emma, Drohobeczky Margit, Geor­gievics Natália. Násznagyok : Neviczky Bogdán lelkész, Macsik Szilárd járásbiró. Vőfélyek : Pucarin százados, Neviczky Szilárd gazdatiszt, Vukics járásbiró. Az esketési szertartás után a püspöki palotában gazdagon terített buffet várta a vendégeket. A felköszöntők sorát a házigazda nyitotta meg, a ki nyájas modorával állandóan élesztette a vendégek jó kedvét. Hatásos feköszöntőket mondottak még: Neviczky Bogdán, Macsik Szilárd, Reba kanonok, Pucarin százados, Neviczky^ Konstantin lelkész, Georgievics főispán, Volosin Ágoston kép. tanár stb. Ebéd után a házigazda bevezette az énekdarabok és zongorajátékok sorát, melyek valóban műélvezetet nyújtottak. Különösen feltűntek Macsik Szilárdné művészi énekei, zongora- játékai s férjével együtt előadott duettjei. Vacsora után a fiatalság táncra perdült s a reggeli órákig foly­tatta a mulatságöt. Másnap régi görög szokás szerint a templomban megtörtént a mennyasszony beavatása, melynek szertartását Reba Dániel kanonok végezte s mely után ismét terített asztal várta a násznépet. Csics Sándor ungvári pénzügyigazgatósági szám- vizsgáló folyó hó 8-án házasságot kötött özv. Blasskó Sándorné szül. Szilágyi Malvinnal. Oesterreicher Adolf cs. és kir. hadnagy, kezelő- tiszt e hó 8-án tartotta esküvőjét Lőwy Teréz állami tanítónővel. * Az első évforduló. E hó 7-én volt egy éve, hogy dr. Boromisza Tibor szatmári megyés püspök az egyházmegye kormányzását átvette. Ebből az alka­lomból a nemes szivű főpap 10,000 koronát tett át a káptalanhoz, hogy azt a papi nyugdíjalap növelésére fordítsa. * Tanügyi hir. Ember János udvarhely vár­megyei kir. tanfelügyelő, a ki vármegyénkben mint segédtanfelügyelő hosszabb időn át működött — Győr- vármegyébe helyeztetett át. * Templom-szentelés volt f. hó 6-án Kapu­szögön. Takács József perecsenyi g. kath. esperes szentelte fel az ujjonnan festett régi templomot, a mely­nek kifestésére Kratcsik Viktor kapuszögi lelkész buzgólkodása következtében az ottani hívek szép ösz- szeget adományoztak. A festést Szilvay Nylus vár­megyénk szülötte és Welber Samu budapesti festő­művészek végezték igazán szép és lélekemelő, erős művészi egyéniségre valló tudással és Ízléssel így aztán a kapuszögi kívül kopott templom belseje való­sággal meglepi a belépőt. A szentelés befejeztével Krafcsik Viktor lelkész megvendégelte a több helyről egybegyült vendégeket. * A Kereskedelmi Csarnok továbbképző esti szaktanfolyamát folyó hó 7-én nyitották meg. Mezei Gyula elnök intézte az első buzdító beszédet a megje­lent hallgatósághoz és meggyőző szavakkal ecsetelte az uj intézmény szükségességét. Utána Deák Gyula igazgató beszélt a hallgatókhoz és megismertette velük a szervezeti szabályzatot. A megnyitó-ünnepélyen jelen volt az egész felügyelő-bizottság és tanári kar. Az előadások 8-án kezdődtek meg. A tanfolyamnak éppen 50 hallgatója van s ez a nagyszám is a mellett bizo­nyít, hogy a tanfolyam szükséget pótol. * Gyakorlati tanárképzés. A kultuszminisz­térium kijelölte azokat a középiskolai szaktanárokat, a kik a most megindult iskolai évben a középiskolai gyakorlati tanárképzést lesznek hivatva végezni s ugyancsak beosztást nyertek a gyakorlati tanárképzést igénylő jelöltek is. A szakvizsgálatot tett jelölteket mind beosztották, hatvanhármat Budapesten, ötvenkettőt vidéken. Az ungvári kir. kath. főgimnáziumhoz egy tanárjelölt került, a ki Blanár Ödön tanár vezetése mellett tölti a gyakorlati évet. * Kitüntetett iparos. Az e hó 15-én bezáródó pécsi országos kiállításon városunkból egyedül Berger Sándor műbádogos vett részt, kiállítva az általa felta­lált s m. kir. szabadalmat nyert, kombinált hófogó rácscsal ellátott ereszfüggő csatorna-horgot, mely már is több épületen alkalmaztatott, nagy előnyére a tető­zetnek. A kiállítás jury-tanácsa Bergert e találmányá­ért kiállítási bronzéremmel tüntette ki. * Egyszerűsítés. A magyarországi ev. ref. vallásfelekezet kebelében legutóbb hozott s most szen­tesített zsinati törvény szerint az „ev. ref.“ jelző ezen­túl rövidebben, csak „ref.“ jegyzéssel írandó. Az „ev.“ elmarad. Az egyszerűsített jelzés használatára az egy­V házkerületek püspökei már utasították úgy az egyházi, j mintt a ref. felekezeti iskolai hatóságokat. * A sportkedvelők figyelmébe ajánljuk, hogy f. hó 13-án azaz vasárnap délután 1 órától kezdve a Széchenyi-kerti tennisz-páiyákon rendkívül érdekes mérkőzés lesz Segner Pál Magyarország tennisz-baj- noka és a legjobb magyar tennisz-játókos, továbbá az ungvári Tennisz-Egyesület legjobb négy férfi játékosa között. * Siketnémák szüretje. Ez idén, hála a jó emberek gondoskodásának, siketnémáinknak is jutott egy kis szüreti mulatság. Szegény kis szüret, a hegy alján, erdő végiben, a szőlőt is úgy vitték ki négy kosárkában, melyeket Kont Manó beregszászi gyáros juttatott nekik, de azért annak is végtelenül megörül­tek, mert a sors nem kényeztette el őket valami na­gyon. Szüretjüket egy kis játék fűszerezte ; dal, nóta persze elmaradt. De boldogok voltak igy is, mert boldogokká teszi őket a legcsekélyebb figyelem, vagy élvezet. Nevezett adakozónak ezúton is köszönetét mond Wentzel József, siketnéma-intézeti igazgató. * Az Ungvári Kerületi Munkásbiztositó Pénztár közgyűlése. Az Ungvári Kerületi Munkás­biztositó Pénztár e hó 20-án, vasárnap, délelőtt fél 11 órakor a városháza nagytermében tartja első közgyű­lését, mely a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes lesz. E közgyűlésen csak közgyűlési kiküldöttek vehetnek részt. A tárgysorozat a következő: 1. a) Az igazgatóságba a munkaadók részéről 4 ren­des és 3 póttagnak, az alkalmazottak részéről 1 pót­tagnak választása, b) A felügyelő bizottságba a munka­adók és az alkalmazottak részéről 2—2 rendes tagnak választása. 2. Az országot: munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár első közgyűlésébe a munkaadók és alkalmazottak részéről 1—1 rendes és a közgyűlés által megállapítandó számú póttagnak megválasztása. 3. A választott bíróságba rendes és helyettes ülnökök­nek választása oly módon, hogy a közgyűlés által megállapítandó számú rendes és helyettes ülnökök felét a maunkaadók, a másik felét pedig az alkalma­zottak saját körükből választják. 4. A feloszlatott ungvári kerületi betegsegélyző pénztár vagyonának mily célra való felhasználása feletti határozat. Az igazgatóság és felügyelő bizottság tagjaivá, továbbá választott bírósági ülnökökké csakis közgyűlési kikül­döttek s azok is csak akkor választhatók, ha magyarul tudó nlagyar állampolgárok s teljes korúak. * Az iszákosság terjedése ellen. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az alkoholizmus terjedésé­nek megakadályozása céljából rendeletet intézett az ország összes tankerületének vezetői, illetve tanfel­ügyelőihez. Ezen rendelet felhívja az összes tanítókat, tanárokat, hogy legkésőbb november hó végéig saját megfigyeléseik és tapasztalataik alapján az iskolába járó tankötelesekről az alábbi kérdések szerint mondja­nak véleményt: 1. A tanuló abstinens-e? 2. A tanuló naponta mennyi és milyen (bor, sör, pálinka) szeszes italt kap? 3. Ha kivételesen iszik csak szeszes italt, mikor és mennyit? 4. Milyen befolyása van a tanuló alkohol fogyasztásának a tanulásra és magaviseletre? 5. Szülője, orvosa, vagy ki nyújtotta először és mikor az alkoholt? * Öngyilkos-jelölt Nagyon elkeseredett sze­gény Kecsán László, a püspöki palota egyik szolgája. Úri betegség, gyomorbaj gyötörte és ezért akart meg­válni az élettől. F. hó 6-án a délelőtti órákban magá­hoz vette gazdájának, Lázár Béla szontszóki jegyzőnek revolverét és abból ötször magára lőtt. Négy golyó talált. Azonban egyik seb sem halálos. A kórházi gondos ápolás csakhamar lábra állítja az öngyilkos­jelöltet. * Baj van Amerikában! Nem lesz érdektelen a tengeren túlra készülőknek figyelmébe ajánlani, hogy az Észak-Amerikai Egyesült Államokban igen sok nagy gyár részint beszüntette, részint tetemesen redukálta üzemét. A drágaság odaát is oly nagy s a munkások oly lehetetlen követeléseket támasztottak, hogy a különben nagyon gyenge termés mellett a nagy válla- j latok inkább szilenciumot tartanak egy időre, hogysom J kockázatokba bocsátkozzanak. Igen sok nagy gyár és ipari vállalat tömegestől bocsátja cl munkásait, úgy hogy odaát még rosszabb a helyzet, mint itt. A jelen viszonyok közt tehát Amerikában is csak füzfagalyak- ból fonják a sövényt. * Ládák az utcán. A mi szűk utcáinkban csakugyan visszatetsző a kereskedőknek az a szokása, hogy óriási ládákat tesznek ki kereskedésük elé. Hogy miért, azt ők tudják. Különösen a Nagyhid-utcában divatos a ládák kirakása. A rendőrhatóság figyelmét felhívjuk erre a rossz szokásra. * Véres verekedés. Folyó hó 6-án véres ve­rekedésnek volt a színhelye az alsódomonyai hid. Több alsódomonyai legény ugyanis ittas állapotban valami csekélységen összeveszett és parázs verekedést röktönözött, mely alkalommal az egyik legényt, nőv- szerint Peti Györgyöt éles késekkel veszedelmesen összeszurkálták. A késelő legények egyikét nyomban elfogták. * A tüdővész. Minden hónapban pontosan be­kerül szerkesztőségünk iratai közé egy szomorú híreket hozó újság, a „Tuberkulózis“. Legutóbbi száma közli, hogy a belügyminiszter jelentése szerint 1904-ben Magyarországban 77923 egyén halt meg tüdővészben. A magyar birodalomban f. évi junius hó folyamán 6950 ember lett e rettenetes kór áldozata. Ebből a számból Ung vármegyére 42 esik. * Gazdák figyelmébe. Az uj cselédtörvény folyó évi november hó 1-én lép életbe. Figyelmeztetjük a cselédtartó gazdaközönséget, hogy alkalmazásban álló cselédeik számára e napig az uj s a törvény teljes szövegét tartalmazó cselédkönyvet az illetékes közigaz­gatási hatóságoknál váltsák ki, illetve cselédeiket erre utasítsák, mert e határnapon túl az uj cselédkönyv, vagy annak hiányát igazoló hatósági irat nélkül cselédet felfogadó gazdák súlyos büntetés alá kerülnek. * Baleset. Osadrik János kilenc éves népiskolai tanuló e hó 5-én délután egy magas diófáról oly szerencsétlenül esett le, hogy egyik lábát eltörte. * Kődobáló kisértet. Turjaremetónek érdekes szenzációja volt az elmúlt héten. Ausländer Miksa kovácsmester házát valóságos kőzápor borította el esténként. A lakosság kevésbbó intelligens része ré­mültében egy nem rég elhaltnak tulajdonította a dobá- lást. A csendőrség azonban a legpontosabb nyomozatot ejtette meg a rejtélyes dobáló után, azonban hasztalan, nem sikerült kideríteni a tettest, vagy tetteseket. Való­színű, hogy vetőgéppel, nagyobb távolságból dobálták a köveket. * Végre nem szorultunk már rá, hogy mester­ségesen előállított szénsavat használjunk. A Buziás- fürdőn létesített nagyszabású szénsavművek természetes, vegyileg legtisztább szénsavat, bármely mennyiségben kartellen kívül szállítanak a világhírű buziásfürdői ter­mészetes szénsavas forrásokból. 2 * Az olvasás tízparancsolata. A német „Prak­tischer Wegweiser“ a következő tízparancsolatot ajánlja a könyvszerető közönség figyelmébe : 1. Csak jó köny­vet olvass. 2. Csak azt olvasd, a mi érdekel. 3. Naponta legalább félórát olvass, utána pedig elmélkedj egy da­rabig az olvasottak felett. 4. Ha lehetséges, olvass egy darabig hangosan és ügyelj a jóhangzásra és értel- mességre. 5. Ha lehet, ne olvass egyedül, hanem vala­melyik barátoddal és beszéld meg vele az olvasottakat. Ez azonban Ízlés dolga. Mindig úgy olvass, hogy másoknak is felmondhasd olyasmányaid tárgyát. Ez saját magad iránt való kötelességed. 7. Olvasd végig könyveidet, nem pedig itt-ott lapozgatva. 8. Csak addig olvass, a mig élvezetet nyújt az olvasás, ne pedig mig belefáradsz. 9. Csak akkor olvass, ha isme­reteidet gyarapítód vele, vagy ha lelkedet akarod nemesíteni. Sohase olvas időtöltésből, se pedig azért, hogy idegeidet izgasd vele. 10. Minden figyelemreméltó dolgot, a mit olvastál, vezess be jegyzőkönyvedbe. * Fürdőárak emelése. Az ungvári gőz- és kádfürdőben az árakat í. évi október 1-től felemelték és pedig d. e. 20 fillérrel, hétfőn és szerdán nők ré­szére a gőzfürdőárakat 20 fillérrel, ezenkívül a dél­utáni és kádfárdők, továbbá a nők részére hétfő és szerda kivételével minden egyéb fürdő 10 fillérrel. A katonatiszti kar miudenféle fürdőjegyórt 1 koronát fi­zet. A hadsereg, honvédség, csendőrség és pénzügy­őrség legénységi állománya által élvezett féláru jegyek 10 fillérrel drágábbak. Bérletjegyek megszűntek. Az áremelést a tüzelőanyag drágasága tette szükségessé. 2415 2—3 Az uj munkásbiztositó törvény értelmében minden munkaadó, a ki állandóan öt munkásnál többet alkalmaz, munkás- és bérjegíjzékBi! tartozik vezetni s azt három évig köteles meg­őrizni. ily munkás- és bérjegyzék űrlapok Székely és Illés könyvkereskedésében kaphatók. A szomszédból.------- (Zemplénmegye.) A közös konyha f. hó 6-án megalakult Sátor­aljaújhelyben. — Lelkész beiktatás. Dómján Eleket, az újhelyi ág. ev. egyház ujonnanj-megválasztott lelkészét ma iktatják be a szokásos ünnepségek között lelkészi hivatalába. — Egyházi ünnep. A bodrogszentesi ref. templomot, mely részben a XII. században épült, a Műemlékek orsz. Bizottságának javaslatára, az állam hozzájárulásával most restaurálják. Az építkezés, mely e történelmi becsű műemléket eródeti állapotába igyek­szik visszaállítani, már annyira előrehaladt, hogy szept. 29-én megható ünnepély keretében feltették a torony gombját. — A nagymihályi gimnázium ügyében Nagymihály város képviselőtestülete a napokban tar­tott -közgyűlésén egyhangúlag elfogadta az elnöklő fő­bíró előterjesztését, a mely szerint a község a kor­mánytól egy algimnázium felállítását kéri és felajánlotta e célra a Sztáray utcában levő úgynevezett Kaszárnya- épületet, úgy szintén a polgári iskola berendezését. — Halálozás. Soltész Pál, a Bodrogköz általánosan becsült Páli bácsija, a gróf Klobusiczky uradalom tisztje, a na­pokban elhunyt 68 éves korában. — A ladamóci tűz­vész keletkezése. A Ladamócou szept. hó 24-én történt tüzeset keletkezésének oka nyomozásának folya­mán — kiderült, hogy a tüzet Világi Lajos 8 éves gyermek okozta cigarettával. Ugyanis anyja csűrében eldobta az égő cigarettát s ettől kapott lángra az épü­let. így keletkezett szopt. hó 24-én azon nagy tűzvész, a mely a község jelentékeny részét teljesen elham­vasztotta. — Betiltott népgyülés. A sátoraljaújhelyi szocialista munkások f. hó 10-én „nagy“ nópgyülést akartak rendezni a város főutcáján. Schmidt Lajos rendőrkapitány azonban nem engedte meg a gyűlés megtartását, mivel a bejelentők nem nyújtottak elég ga­ranciát arra, hogy zavargások nem fognak történni. — Gyermekrablás. Izgalmat keltő dolog történt f. hó 9-én Sátoraljaújhelyben. Egy ismeretlen nő magához csalta Tratner Márkus tejkereskedő kilenc éves leányát s eltűnt vele a városból. A kisleányt egy ismeretlen asszony és egy cigányasszony a Bárcán túl vitték s

Next

/
Oldalképek
Tartalom