Ung, 1907. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1907-03-10 / 10. szám
2. oldal. TT IST (310. szám. védéseinek betellett mértéke! A tervszerű elnyomás, zsarnokság, önkény ellen a szabadság szellemének kitörő lángja, a mely elemi erővel törte át a nemzetben szunnyadó keserűségek óceánját, a mely ellenállhatlanul sodorta a zsarnoki önkényt meghódolásra! Nemzeti létünk újjászületése, melynek keresztvize a népek, a jogtalanok millióit avatta a nemzet testévé! Az urat a pórral egyesitő tűz hevében acélozódott a nemzet a szabadság védelmére! Testvére lett a magyar a magyarnak, hogy együtt küzdje végig a mindent kockára tevő harcot! Igen! Március 15-ike a szabadság első szellője volt a magyarnak! De egyszersmind a mindent kockáztató harcnak is előszele. — A „Talpra magyar* szózatára a hatalom a puska tüzének villanásával válaszolt. Szegény nemzetem! Élni akartál, életet követeltél, mert jogod volt hozzá S az éltető nap sugaras melege helyett a hóhér kötelét nyújtották ki íeléd. — Hőseid, félisteneid, a kik egy ellenséggel bátran megküzdöttek, a kettős hatalom rémitő súlya alatt összeroppantak. Hiába! beteljesedett a végzet rendelése. Szabadságért áhítoztál s mint tünékeny álomban már-már elérni vélted vágyaidat, — de jött a valóság, jött a felébredés és megőrjítő kép tárult fel előtted! Legjobbjaink vérétől gőzölgőit a bitó halált osztó fája, a hajnali, déli s esteli harangszó elnyelt egy-egy tompa puskadurranast, mely kioltogatá a nemzet életét reménylő hazafiak életét. De mit időzünk e szomorú, lelket rázó képeknél! Elragad minden magyart e képek-; nél a szenvedély s ökölbe szorult kezekkel akarna rásujtani a végzetes sors kegyetlen alakjaira. Akarna!? Hiszen a magyarban mindenkor megvolt az akarat, hogy a nemzet javát célzó akaratát érvényesítse! Az akarat bizonyos halárig mehet csak nálunk. A határon túl — négyszáz esztendő tanúsága szerint — a nemzetnek nem volt szabad akarnia! Bizonyos határig van a magyarnak szabadsága, a határon túl nincs a magyarnak szabadsága. És sajnos, e határt sem a nemzet maga állapíthatja meg. És e^ért nem teljes a magyarok óhajtott szabadsága. Március 15-ike vívmányai, melyek a nemzet javára voltak hivatva válni, a határon túl estek. Meg kellett érte bűnhődni! És meg- bünhődött érte a magyar, mert akarata tiszta, nemes és jogos volt bár, de még gyenge a megvalósulásra. Várjunk, tűrjünk, szenvedjünk s legyen akaratunk akkor erős, a mikor erősek lehetünk a kivitelben is. Akkor lesz még egyszer ünnepe a magyarnak ! Akkor lesz majd igazi március 15.! A „Szeretet“ izr. nőegyesület hangversenye. — Március 3. — Mint minden esztendőben, úgy most is azon gondolatnak állott szolgálatában a „Szeretet“ nőegye- síilet, hogy az" ungvári közönség műrészi érzékét fejlesztendő, jelentősebb művészt ismertessen meg az ungváriakkal. És ha valamikor, úgy a jelen alkalommal sikerült az, a kiváló művészi érzékéről közismert, lelkes, egyesületi elnöknőnek, dr. Ország Jakabnénak. Valóban a legnagyobb elismeréssel és köszönettel tartozik az ungvári közönség dr. Országnénak azon kiváló választásáért, a melylyel körünkbe hozta azt az általunk ez eddig bizony alig-alig ismert istenáldotta tehetséggel rendelkező magyar művésznőt: Sebeők Sárit, a bécsi udvari opera drámai koloratur-énekesnőjét. Sohasem éreztük toliunkat oly gyengének, mint most, hogy erről a nagy tehetségű művésznőről kell kritikát Írnunk. Hiszen róla nem is lehet kritikát írni, mert ez a kritika dicséretbe s a dicséretből ömlengésbe folyhatna. Hallottuk hangversenyeinken Lind Marcellát, Krammer Terézt, Szamossy Elzát, de egy sem tudott oly közvetlenül a hallgatóság szivéhez férkőzni, mint Sebeők Sári. Sebeők Sári tiszta, azüstcsengésü hangja, előadásának egyszerű, közvetlen, de imponáló nemessége teljesen elbűvölte a hallgatóságot. Láttuk a közönség arcán, szemén, a mint a művésznő művészi lelke ragadta magával ellenállhatatlanul S a ; mint az első énekszámnak végére ért a művésznő, a ! közönség lelke teljesen felolvadt, meghódolt az igazi j műélvezetben és a művésznő tapsvihart, elismerést I aratott. Bámultuk briliáns technikai készültségét, melylyel a „Sevillai borbély“ nehéz futamokban bővelkedő áriáját elénekelte. A Mozart „Varázsfuvola“ szép áriájában, „Az éj királynőjé“-ben, is bizonyságát adta a művésznő nagy tehetségének és készültségének, mert az abban előforduló triolákat játszi könnyedséggel énekelte s a nehéz hangköz-ugrások kivitelében sehol sem találtunk a legcsekélyebb bizonytalanságra, erőt- í lenségre vagy nehézkességre. Hangja tisztán és szépen ^ csengő, főleg a magasabb régiókban s a legmagasabb hangok is bámulatosan szépek, sokszor tévedésbe ejtve a hallgatóságot, hogy vájjon nem fuvolahangot hall-e? A magas es is megcsendül a legcsekélyebb erőlködés nélkül tisztán és természetesen. Énekelt még Verdi „Hernani“ c. operájából is. A midőn pedig az „Elmegyek a templom mellett“ kezdetű érzelmes magyar nóta csendült meg: a közönség zúgó tapsviharral jutalmazta a nyújtott élvezetet; de a taps a hála megnyilatkozása is volt, hogy a művésznő, bár idegenben él, lelkében és érzésében magyar maradt s dalainkat lelkesen és érzéssel énekli. Követte ezt még két magyar nóta. Az ungvári közönség igaz szeretettel, elismeréssel és őszinte melegséggel ünnepelte Sebeők Sárit, azt a magyar művésznőt, a kit mi magyarok alig ismerünk talán éppen azért, mert igazi, istenáldotta nagy tehetség, a ki a magyar művészetnek valóban dicsősége és elsőrendű csillaga lehetne. Bizony a szomorúság is elfogta lelkünket, látva, hogy az ilyen nagy művésznő tehetsége külföldön, az osztrákoknál érvényesül. Mi drága pénzen behozatunk operánkba idegen énekesnőket és a saját fajunk zsenijét a külföldön hagyjuk. Persze, mert a magyarnak mindig csak az imponál, a mit a külföld produkál. Saját magunk tehetségeit mi nem becsüljük, vagy kevésre becsüljük. És — sajnos — Sebeők Sárinál is úgy leszünk, hogy őt nekünk a külföld fogja felfedezni. Mi uugváriak örülhetünk, hogy hallhattuk, megismerhettük és megszerethettük őt. Erre még egykor büszkék is lehetünk. Nagy elismerés illeti dr. Tüchler Sándor ügyközött ott látjuk az összes törvényhatóságokat, az ország nevesebb fórfiait, és a bécsi hatalommal szemben kialakuló ellenzéki párt a lap révén kezdett szervezkedni. Ha a kormány az „Országgyűlési Tudósitások“-at rossz szemmel nézte, annál kevésbbé látta szívesen az uj lapot, mely a megyék között mintegy összekötő kapocsul szolgálván, azokat egyöntetű eljárásra és szervezkedésre buzdította. Mit tesz tehát a bölcs kormány? Talán abba hagyja nemzeírontó politikájának erőszakolását ? Dehogy! Egyszerűen elfogatja Kossuth Lajost abban a b&tor föltevésben, hogy megszűnik az országos elégedetlenség, ha annak nyilvánosságra hozóját elnómitja. Ennek ellenkezőjét érte el! Az ország fölháboro- dással értesül a vakmerő merényletről, védelmébe veszi népszerű fiát, fölir érdekében a királyhoz és az országgyűléshez, — s sikerrel. Az 1839-iki országgyűlés mindaddig nem szavazta meg az újoncokat, mig Kossuth Lajost börtönéből ki nem bocsátották. A kormánynak szüksége lévén az újoncokra — szabadon bocsátotta Kossuth Lajost, ki a fogság tartama alatt a francia és angol nyelvet any- nyira elsajátította, hogy ezeken a nyelveken később ép oly folyékonyan és zengzetesen tudott Írni és szónokolni, mint saját anyanyelvén. Fogságából kiszabadulván, egészsége helyreállítása végett Párádra utazott, onnan hazajővén, megnősült. 1841-ben azzal lepte meg Kossuth a közönséget, hogy mint a „Pesti Hírlap“ szerkesztője mutatta be magát, beköszöntőjében kijelentvén : „mikópen szennyes érdekek soha sem fognak vezetni, meggyőződésünk soha nem lesz eladó; észnek és oknak ugyan mindig hódolunk, de kitűzött nemes célunktól sem a hatalmasok komor tekintete, sem polgártársaink hire soha el nem tántorít.“ A lapnak az országra gyakorolt hatását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy munkatársai sorában találjuk Wesselényi Miklóst, Podmanicky Frigyest. Eötvös Józsefet, Batthyány Lajost, Teleky Lászlót, Ráday Gedeont, Zay Károlyt, Bezerédy Istvánt, Fáy Andrást, Pulszky Ferencet, Trefort Ágostont, Szent- királyi Móricot, — levelezői között pedig ott találjuk a kor színe javát. A „Pesti Hirlap“-nak izzó lelkesedéssel, alapos tudással és tántoríthatatlan következetességgel megirt cikkei ellen mozgalmat szültek, melynek egyik pártján gróf Széchenyi István a Kossuth által „legnagyobb magyarénak nevezett főur állott, ki sajtó utján (Kelet népe, Világ) iparkodott a félelmessé váló reformhangulatot mérsékelni, — a másik párton meg a bécsi kéz működött, mely a lap kiadója utján Kossuth kezéből kiütötte, egyetlen, de hatásos fegyverét: a tollat. 1844 junius végén vált meg eredményes munkálkodás után attól a laptól, melyet ő tett naggyá és hatalmassá. Búcsúszavaiban írja: „Hirlapszerkesztői életem negyedfél éves időszaka úgy áll a nemzet előtt, mint egy nyitott könyv. E nemzetet hivom föl birámul, hívom bármelyik ellenségemet, vessen rám követ, aki egyetlen egy esetben be tudja bizonyítani, hogy lelkem sugallatát akár félelemért, akár barátaim érdekeiért valaha megtagadtam, a ki be tudja bizonyítani, hogy elleneim iránt, tengerbántalmak között is, igazságtalan ; magam gyarlósága s barátaim gyarlósága iránt engedékeny valók, vagy ellenemben a jót, az érdemet el nem ismerném, barátaimnál bűnt, visszaélést, hibát elnéztem vagy épen fedezgettem valaha.“ A „Pesti Hirlap“-tól megválva és mivel lap kiadására engedélyt nem kapott, a „Heti Lap“-ba irt olykor-olykor cikkeket és fontosabb aktuális kérdésekről vagy megvalósitandó reformokról. Ezután csakhamar megadatott Kossuth-nak. az alkalom, hogy az általa sajtó utján hirdetett eszméket és elveket gyakorlatilag is megvalósíthassa. Az ország vezórvármegyéje, Pestvármegye, beválasztotta Kosvédet, a ki a művésznő énekét zongorán kísérte. A művésznő az amúgy is nehéz áriákat nem a szokásos futamokkal, hanem más szebb és nehezebb kadenciák- kal ellátott letétel szerint énekelte s igy az akkordok idejének eltalálása Tüchler finom érzékére volt bízva, a ki e feladatnak nagyon jól megfelelt. Az utolsó magyar nótát dr. Ruszinkó albiró kisérte teljes szabatossággal. A művésznő szereplése a műsor 1., 3. és 5-ik számait töltötte ki. Az elragadó énekeken kivül egy kis színdarab és egy quintett volt még a műsoron. Heltay Jenőnek „Karácsonyi vers“ c. vigjátóka tagadhatatlanul ügyes dolog, de hogy rendkívüli nagy sikert ért el, az a mi buzgó és lelkes műkedvelőink érdeme. Először dr. Tahy Éndrét (a költő) kell felemlítenünk, kinek a kezében volt a főszerep. Hangja és minden mozdulata teljesen bű kifejezője volt a lelkében dúló érzelmeknek. Játéka határozott, kifejező és föltétlenül magasabb színvonalú a műkedvelőknél tapasztalt előadásnál. Jó partnerének bizonyult Vidor Marciné, a ki a gyöngéd feleség és anya szerepében tetszéssel találkozott. Székely Sárika (szakácsné) először lépett a világot jelentő deszkákra, de azért bátran, otthonosan mozgott. Tetszett. A szerkesztőségi szolga szerepében Schulmann Orbók Adolf, a számlásfiuéban Farkas Ernő jeleskedtek. Játszott még a három Kulik-testvér, a közönség szerető érdeklődésétől kísérve. A kis tiu ugyancsak ügyesen társalgott. — A zenei számra vonatkozólag különb dicséret nem kell, mint a névsor leközlése: dr. Ország Jakabné, dr. Horvát Sándor, Jeschek Gusztáv, Orlovszky Frigyes és dr. Ország Jakab. Ezen szám elé is feszült várakozással tekintett a közönség, mivel már tavaly is hallottunk egy magas értékű quintettet, melynek előadói, Orlovszky kivételével, a most szereplők voltak. A hangversenyt kedélyes táncmulatság követte. Jó kedvvel táncoltak nemcsak a fiatalok, hanem a mamák és a többszörös X-et meghaladó férfiak is. Sebeők Sári, a kinek ungvári dicsőségének szemlélői voltak édes atyja, Sebeők Antal kassai honvéd főtörzsorvos és édes anyja, másnap utazott el Ungvár- ról, hogy Kassán, majd Eperjesen lépjen fel. Az ungváriak szeretető és közbecsülése kiséri a nagy művésznőt, a ki elragadtatással nyilatkozott a tapasztalt figyelemről. Különösen dr. Levyék szerotetremóltóaá- gát emlegette, a kiknél, mint ismerőseinél, szállva volt, s a kiknek megígérte, hogy nyári vakációjából két hetet náluk tölt. A Kereskedelmi Társaskör. Korunk az egyesülés jegyében él. A lótérti küzdelem, az erők érvényesülésének nehézsége az azonos érdeküek erejének egyesítését teszi szükségessé. Ez uralkodó világelv különösen a kereskedő világ szempontjából fontos, mert a kereskedő az élet forgatagában és forgalmában él és igy legjobban van kitéve a kiilömböző — legtöbbször egyesitett erők — támadásának. Ezt nyilván érzik Ungvár város és vidékének azon kereskedői is, a kik Ungvárt egy társadalmi kör alakítását tervezik. Még élénken emlékezünk a mintegy 8—10 évvel ezelőtt fennállott és virágzó kereskedelmi körre, mely minden irányban hivatásának magaslatán állott és kereskedelmünknek valóságos gócpontja volt; olvasóterme, felolvasásai, vitaestéi nagyon látogatottak voltak ; kurzusokat rendezett könyvvitel-, idegen nyelvek és más tudni valók terjesztésére. Összejöveteli, üdülő és pihenő helye volt a kemény munkában elcsigázott kereskedőinknek, vezető volt hazafias mozgalmainkban, jótékonycélu és hazafias alapítványokat tett és a társaskörök egyéb kötelességeit is a legnagyobb mértékben teljesítette. Nem kutatjuk, hogy miért oszlott fel e kör virág, zásának delén; nem kutatjuk, hogy miért oszlott fel suth-ot, a zempléni kis fiskálist az országgyűlésbe. Hogy a legutolsó rendi országgyűlésen mily vezér- szerepet vitt, s hogy mennyire váltotta valóra hirdetett elveit: azt bizonyítják az 1848 — 49-iki évek eseményei és Magyarország másedik aranybullája az 1848-iki törvénycikkek. Kossuth, mint miniszter is buzgó munkása maradt a sajtónak, s ebbeli tevékenysége az önvédelmi harc idején sem szünetelt. A Bajza József szerkesztésében megjelenő „Kossuth Hírlapja" vezére ő volt és e lap legböb vezércikkét ő irta. Egyik-másik vezércikke nem más, mint cikk alakba öntött és népies nyelven megirt tanulmány, melynek minden sora izzott és lángolt, oktatott, buzdított. Kiáltványai oly hatással voltak a nemzetre, hogy seregestül tódultak a szabadság zászlaja alá. A szerencsétlen kimenetelű önvédelmi harc után Kossuth Lajos a külföldi lapokban folyton irt, hogy a külföld érdeklődését elnyomott hazája érdekében fölkeltse és a külföld jóindulatát a magyarok részére megnyerje. Hogy Magyarországot a külföld megismerte, az jórészt Kossuth cikkeinek és külföldön tartott beszédeinek köszönhető. A kiegyezés bekövetkezése után is gyakran hallatta nagy súlyú szavát egyes hazai ügyek tárgyalásánál. A függetlenségi lapokra nézve valóságos ünnepnap volt, ha Kossuth Lajos cikkeivel felkereste hasábjaikat, az ország pedig áhítattal olvasta a nagy „hontalan" írását, melyből mindenkor lehetett tanulni. Kossuth Lajos hirlapirói tevékenységének méltatása egy tárca keretébe be nem volna szorítható, s nagy hasznára volna a közügynek, ha valaki e témáról egy kimerítő, alapos tanulmányt írna, egy oly tanulmányt írna, mely méltó legyen Kossuth nevéhez és az ő működéséhez. Haszonnal forgatná ezt a könyvet mindenki : a nagyközönség is, a hírlapírók is.
