Ung, 1907. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

1907-02-17 / 7. szám

2. oldal.

TJNO7. szám.

eredménnyel fog járni, hogy a csábító levelekkel szemben fog állni egy csomó keserű tapasztalatokkal kiábrándult ember. Ezek beszéde hatásos ellenmérge lesz a kivándorlásra való csábításnak. Mindenesetre szükséges ez az akció ahhoz is, hogy a földmivelésügyi minisztériumnak az a sok irányú és szélesen ható cselekvése eredményesebbé tétessék, a mely munkásházak építése, a cselédek lakásviszonyai javítása, a parcellázások és telepítések képében már megindult s a közeli jövőben való bizodalommal maradjon s az itthoni boldogulás bizonyossága üres álomképekké oszlassa az amerikai állapotok csábító álfényét. Ha a magyar gazdaközönség teljes erélylyel és odaadással támogatja a kormányt ebben a munkában, a gazdasági helyzet mostani nyomasztó állapota állandóan meg fog javulni.

A dalárda közgyűlése.

— Február 10. —

A dalárdának ez évi közgyűlésen a meglehetős nagy számban egybegyült tagokat Románecz Mihály elnök üdvözölte, a ki a következő tartalmas, lelkesítő beszédet mondotta :

Tisztelt Közgyűlés !

Az egyesületek szervezetében az évi közgyűlések feladata szokott lenni, hogy mindenekelőtt az illető egyesület céljait vázolják és ezeket tagjainak újból meg újból szemei elé állítsák; azután, hogy futó visszapillantást vessenek a múltra, s végre, hogy ebből okulást merítsenek a jövőre és megtalálják meg kijelöljék azon i eszközöket, a melyek által feltüzött céljaikat minél j biztosabban megvalósíthatják.

Nagy és szent az a cél, melynek az ungvári dalárda szegődött a szolgálatába. Ezt a célt megalakulásakor, nem egészen félszázad előtt, mivel akkor még az elnyomatás szomorú korszakában éltünk, nem is merte nyíltan bevallani. Mindnyájan meggyőződhetünk erről, ha kezünkbe vesszük még a helytartóság által megerősített régi alapszabályainkat. Ezekben nagy általánosságban csak annyi van megemlitvo, hogy dalárdánk célja: a szépnek művelése. Feladatul tehát az énekművészeinek csupán legáltalánosabb vonását említi. Hiszen tagadhatatlan, hogy minden művészetnek tárgya a szép és feladata ennek bizonyos művészeti törvények szerint való feltüntetése- módja, melynek művészeti külső véghatása a gyönyörködtetés s az illúzió. Igen ám, de tudvalevő, és Apponyi is nem régen utalt rá, hogy nemzeti kialakulásunk és megerősödésünk nagy munkájában minden intézményünknek többet kell tennie, mint a mi az ő szoros kötelessége; tudvalevő, hogy újabb alapszabályaink és a mi érzületünk is már nem elégesznek meg azzal az általános frázissal, hogy a mi dalárdánk célja: a szép művelése. Hanem a szépnek és a nemzetinek fogalmait egybekapcsolták. A mi egyesületünk célja most már nemcsak a művészet, hanem a magyar művészet, nemcsak a dal, hanem a magyar dal, a magyar zengő szó és a magyar érzés- meg gondolkodásmód ápolása és terjesztése. És ha egyéb nem, már ez az egyetlen egy körülmény is elegendő lenne, hogy egyenkint és egye- temleg hazafias legszorosabb kötelességünknek tartsuk ezen egyesület fentartását és felvirágoztatását.

Ha már most visszapillantást vetünk legutolsó közgyűlésünk óta lefolyt évi munkásságunkra: nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy dalárdánk az eléje tűzött feladatoknak nagyjában odaadással iparkodott megfelelni. Az elmúlt évnek úgy nyári, mint téli évszakában minden alkalmat megragadott, hogy egyrészt

az énekművészeiben való rátermettségéről s elhaladásáról, másrészt nemzeti hivatásának lelkiismeretes betöltéséről élő tanúságot tegyen. Nem kell erre nézve másra hivatkoznunk, csak óvről-évre megtartott márc. 15-iki ünnepélyünkre, e város egyéb egyesületeiben tartott előadásainkra és arra a fényes művészi sikerre, melyet a Bercsényi-szobor javára rendezett hangversenyünkön, magának a közvéleménynek osztatlan Ítélete szerint, elértünk. Egymaga ezen utóbbi előadásunk alapján nyilvánult meg az a közfelfogás, mely szerint dalárdánk újabb időben nagy előhaladást tanúsít és közeledik régi dicsőségéhez ; és hogy ezen előadásunk még a többi nagy sikereinknek is mintegy a koronája volt.

ügy látszott tehát, mintha sok és küzdelmes fáradozás után pályánknak már majdnem a csúcsára hágtunk volna.

Ámde az a régi dal, t. i. nagyközönségünk fásult közönyössége dalárdánk legnemesebb törekvései iránt, mely talán soha sem volt szembeszökőbb és szem- szúróbb, mint éppen azon hazafias alkalommal, fásultságot és közönyösséget lopott be a legutóbbi időben némely működő tagjaink szivébe is, a mi megint csüg- gedésbe ejtette nagyérdemű és nagyrabivatott karnagyunk lelkét is.

Uraim, igen tisztelt Tagtárs Urak ! Hogy a nagy- közönség olykor balitéletek rabja és a mi társadalmi, művészeti és hazafias munkásságunkat nem tudja kellőképpen méltányolni : ezzel, bár működésünket anyagi oldalról bénítja, voltaképpen nem reánk, hanem önmagára vet árnyékot. Ez a nagyközönség csak akkor venné észre, mily nagy kincsesei rendelkezik dalárdánkban, ha ez véletlenül — ne adja Isten — már nem léteznék. És vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy a tömeg mindig — ingadozó és állhatatlan, s fordulhat az idő, midőn a társadalmunk élén álló vezórelemek megmozdítják még ezt az egész társadalmat.

Uraim, igen tisztelt Tagtárs Urak ! Közbenjárásommal s kéréseimmel sikerült nagyérdemű karnagyunk aggodalmait is eloszlatnom és őt művészi meg hazafias céljainknak továbbra is megnyernem és magunkhoz fűznöm.

De, Uraim, igen tisztelt Tagtárs Urak, Önöket is kérem, vessenek ki szivükből minden közönyösséget 1 Ne engedjük e szép s nagyfontosságu egyesületet elzülleni! Az élet: tettek láncolata. És különösen oly magasztos és szent feladatok előtt, minők a mieink, nem fásultságot, hanem tetterőt, tettre való készséget és lankadatlan tevékenységet kell tanúsítanunk. Ezt pedig nem másban, hanem csak önmagunkban kell keresnünk és föltalálnunk. Ne kritizáljuk, ne leckéztessük tehát szüntelenül hol egyikünket, hol másikunkat, hol harmadikunkat; ne keressük örökké másban a hibát, hanem első sorban önmagunkban, és ahelyett, hogy tétlenségnek visszavonásnak vagy hírlapi panaszoknak engednénk helyet, — cselekedjünk, dolgozzunk, szorgalmasan tanuljunk és folyton előbbre és magasabbra törjünk, hogy testvéri összetartással s lángoló buzgalommal ápoljuk azt a két ideált, melynek szolgálatába szegődtünk, a magyar dalt és hazaszeretetei, hogy pályánk véghatárán szeplőtlen öntudattal elmondhassuk : „Szent hazánk ! Megfizettük mind,

mivel csak tartozánk I“

E fölemelő érzelemmel a közgyűlést megnyitom s kérem a titkári jelentés előterjesztését.

Az elnöki megnyitót a közgyűlés lelkesen megéljenezte, majd Popovics Endre titkár számolt be a dalárda múlt évi működéséről. Beszámolójának kiemelkedő pontját e helyen is megemlítjük. A dalárda az elmúlt évben 21 működő taggal szerepelt s a 21 tag közül is alig jár 14—16 tag rendesen. Ha ez igy tart tovább is, ha a működő tagok nem hagynak fel közönyösségükkel, akkor a dalárda nem valami kecsegtető jövőnek néz elébe. Az évi jelentést a közgyűlés tudomásul vette.

Kotyó Márton pénztáros beszámolt a pénztár állapotáról* s Nagy József, mint a pénztár vizsgáló- bizottság elnöke, megtette jelentését, hogy a pénztárt a legnagyobb rendben találta s hogy a dalárda már ama kellemes helyzetben is volt a lefolyt évben, hogy 200 koronát adhatott jótékony célra. A közgyűlés a jelentést örvendetes tudomásul vette. Sulyok János szertáros számolt be ezután a szertár állapotáról.

A tisztikar az elnökkel együtt leköszönt s a megválasztott korelnök Lám Sándor foglalta el az elnöki széket s megejtette az uj választást, melynek eredménye szerint elnök lett Románecz Mihály, alelnök Wentzel József, karnagy Boksay János, titkár Popovics Endre, jegyző Gritzman Gyula, pénztáros Kotyó Márton, ellenőr Gaál Sándor, szertáros Sulyok János, segédkarnagy Fáklya Károly, ügyész “ Reisman Bertalan.

Husfogyasztó részvénytársaság.

A marhahús árának rohamos emelkedése és azon körülmény, hogy a fogyasztó közönség a marhahús súlyában gyakran érzékenyen károsodik, arra késztette a fogyasztóközönséget, hogy részvénytársasági alapon szervezkedjék. A szervezési munkálatok folyamatban vannak. A siker biztosítékául tekinthetjük, hogy a részvénytársaság élére Rónay Antal min. tanácsos, s helyi társadalmunk többi kimagasló alakjai állottak. Az ungvári izr. orth. hitközség a részvénytársaság alapitói sorába lépett.

Egyébként tüzetesebb felvilágosítást nyújt a következő alapítási tervezet

Alapítási tervezet.

Alulírottak Ungvárott husíogyasztó részvénytársaságot óhajtunk alapítani, felhívjuk a közönséget, hogy ezen vállalat alapításához részvények jegyzésével hozzájárulni szíveskedjék.

A vállalat célja : Ungvár fogyasztó közönségét és húsvágóit állandóan mérsékelt áron (rituális és nem rituális) hússal ellátni, úgy azonban, hogy ez által első sorban a husfogyasztó közönség érdekei megvédessenek, a közönség a hús minősége, súlya, ára tekintetében a legelőzékenyebben szolgáltassák ki.

El akarjuk érni, hogy a közönség a húst a legkisebb mennyiségben is teljes súlyban kapja.

A vállalat nem nyerészkedési célból alakul, hanem a husfogyasztó közönség érdekeinek védelmére, mindazonáltal, ha a részvénytársaság nyereséggel zárja le üzletévét, a nyereséget az alapszabályok értelmében fel fogja osztani.

A vevőközönség érdekeinek védelmére felügyeletünk alatt rituális és nem rituális huskimérőt állítanánk fel, esetleg a helybeli húsvágókat, a kik a hús kimérésével Üzletszerűen foglalkoznak, ellátnék megfelelő mennyiségű hússal, azt nekik készpénzben, vagy hitelben rendelkezésükre boesátanók, de ezzel szemben biztosítaná a részvénytársaság önmagának azt a felügyeleti jogot, a mely a fogyasztó közönség érdekeinek védelmére szükséges.

Az alapítandó részvénytársaság határozatlan időre alakul és pedig 20,000 (húszezer) korona alaptőkével, a mely tőke 5Ö0 darab egyenként 40 korona névértékű névre szóló részvényre oszlik.

Az alakuló közgyűlés a társaság alaptőkéjét nagyobb összegben is megállapíthatja.

Részvények jegyezhetők ; a helybeli pénzintézeteknél, az ungvári orth. izr. hitközség irodájában, az ungvári ipari hitelszövetkezetnél, és az alapitóknál.

A részvényjegyzések határideje még nines megállapítva.

Minden részvény után az aláíráskor 30% és alapítási költség cimén részvényenként 1 K fizetendő, mig a további befizetések a következőkép történnek: 1. a

részvény 40%-a a megalakulást követő 30 napon belül s 2. 30%-a további 30 nap alatt fizetendő.

— Siessen és fogja meg !

Az inas, de még én is, jobbra-balra nézünk, ő gyanakvó pillantásokat vetett reám, gyanú törhette a fejét, hogy vájjon nem engemet kell-e megfogni; én pedig csak néztem a még mindig szép grófnő után, a ki már a tornácon rohant előre és igy szólt vissza ez engemet szemlélgető inashoz:

— József, siessen és fogja megl

Erre már József, az inas úr is belátta, hogy valaki mást kell megfognia és nem engemet, és elsietett úrnője után.

Ott maradtam most egyedül az előszobában és még jóformán szót sem nézhettem, ismét felpattant a szárnyasajtó és most a grófkisasszony szaladt ki. ügy látszik, nagyon hasonlíthattam a József inashoz, vagy talán rám se nézett a kisasszony, elég az hozzá, hogy parancsolólag igy szólt hozzám:

— József, ne tátsa maga itt a száját, siessen a grófné után, segítsen neki megfogni.

Erre a grófkisasszony meg sem várva, hogy én, a József inasnak képzelt alak, szolgálatkészséggel a grófné után sietek, eltűnt a tágas folyosón abban az irányban, a merre a grófné, utána a József inas is, pár perccel előbb eltűntek.

El kezdtem gondolkozni, hogy tulajdonképpen miért is vagyok én itt az előszobában és mi történt itten ? „József fogja meg“, ezt már kétszer hallottam, feltettem magamnak a kérdést: de hát kit is kell tulajdonképen elfogni ? Annyi bizonyos — gondolám — hogy itt az én kérői szerepemre nem kedvező az idő; hogy nyerjek meg én barátom számára egy női szivet éppen akkor, a mikor tolvaj van a házban ?

Elkedvetlenedtem. Zavarossá kezdett előttem lenni a helyzet. Az ördögbe is, ha engemet néznének tolvajnak, akkor nem szaladnának el mellettem, tehát más a tolvaj, de hát hol is van az ? Éppen mozgósítani

akartam magamat a tolvaj üldözésére, reménykedve abban, hogy a szép grófnénak azzal lovagias szolgálatot is teszek és e mellett a bájos grófkisasszony tetszését is megnyerem, mert végre is József akármilyen ügyes férfi, de ha a veszélyben még egy férfi mutatkozik a látóhatáron, azt két védtelen nő csak örömmel fogadja és én miért is ne foghatnám meg a tolvajt ? és igy okoskodva, a mint emlitém, már készültem az előszobából kirohanni, a midőn a nagy szárnyasajtó ismét széttárult és kirohant a belső termekből Emma kisasszony, a grófué nevelt leánya és csodák-csodája, ez is Józsefnek nézett engemet és parancsolólag igy szólt hozzám:

— Takarodjék már József és fogja meg, nem szógyelli, hogy a grófné és a grófkisassony magát megelőzze.

Erre az én Tivadar barátom jövendő felesége nem lát, sem hall és elrohan mellettem a folyosón abba az irányba, a melybe eltűntek a grófné, a grófkisasszony, József inas úr és most már ő a negyedik, a ki eltűnt előlem és én egyedül maradva az előszobában, csodálkozólag kérdem önmagámtól: én vagyok-e bolond, vagy a többi bolond ? És ha igy van, vájjon tiszta-e a levegő a leánykéréshez ? Kezdtem magamat nem jól érezni; az előszobából beláttam a pazar fényességű belső termekbe, a hol gazdagság s pompa volt. Megijedtem ; ime én itt egyedül vagyok, találjon valami elveszni, még gyanúba foghatnak; jobb lesz tehát innét távozni. Miért tegyem ki magamat a veszélynek, inkább eljövök máskor. De mert nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság, az ablakon a folyosó felé nézegettem, hátha megtudok valamit a dologból, mielőtt eltávoznék és ezt annál is inkább hihettem, mert e percben hallottam a grófné csengő hangját:

— József, ne legyen olyan ügyetlen és fogja meg!

Tehát mégis tolvaj van a házban, gondolám és

megerősített a József inas úr felelete, a mit a gr óínénak adott:

— Móltóságos grófné, nem tudom elfogni !

— József, ón magát elcsapom, ha ilyen gyáva ! — hallatszott ismét a grófné szava.

Mi az ördög, a József inas úr fél 1 Úgy látszik, erős a tolvaj. Ej, nem csinálod én sem magamnak bajt, miért küzdjem én a tolvajjal, ha már a József inas úr is megretirál ?

E percben kiléptem az előszobából, hogy eltávozzam, a mikor a grófkisasszony hangja ütötte meg a fülemet a folyosó végéről:

— Ha maga József olyan gyáva, akkor megfogom én !

Na nézze meg az ember, ez a grófkisasszony még elég bátor, hogy megfogja a tolvajt! ?

Ha ilyen bátor amazon ő, akkor ón nem is ajánlom fel a szolgálatomat és a palota lépcsője felé indultam és a mint oldalt kinézek egy ablakon az udvarra, ott látom a grófkisasszonyt egy létrán a — tolvajjal.

Nem kell megijedni, mert a tolvaj szép volt. És a grófkisasszony keze közt szelíden védte magát.

Mikor ón ezt a jelenetet megláttam, hangosan elnevettem magamat; igazán komikus fordulatot vett a dolog, mert a grófkisasszony kezében levő tolvaj nem volt más, mint egy szép kanári madár.

Most már tisztán állt előttem az egész dolog; ez a kedves kis madár kirepült a kalitkájából és az első perc zavarában mindenki József inas urra gondolt, remélve, hogy elég ügyes lesz azt megfogni, de nem úgy történt, mert a szép szökevény bátor úrnőjének, a ki egy magas létrán állott, édes szavára hallgatott csak és engedte magát megfogatni. József inas ur az örvendező három szép Grácia után szomorúan ballagott, átkozta az ügyetlenségét, hogy nem volt elég szerencsés elfogni, nem a tolvajt, de a fürge madarat.