Ung, 1906. január-június (44. évfolyam, 1-27. szám)
1906-02-04 / 6. szám
44. évfolyam. — 6. szám Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1906. február 4 Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra : Egész évre . 8 kor. | Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. j Egyes szám 20 fill. Amerikába : Egész évre 10 kor. 60 fill, „Ung vármegye Hivatalos Lapjá“-val együtt : Egész évre 12 kor. — Félévre. . 6 kor. Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegy* Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronklnt 40 fillér. A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. ESTILiLP. Kiadóhivatal telefonszáma 11. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Vármegyeház-tér 1-sö szám. Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Irodalmi kör. Irta: dr. Nagy József. Néhány lelkes tollforgató ember összeült és elhatározta, hogy Ungváron irodalmi kört alakit. Sok vidéki városban hasonló irodalmi kör már régen működik és teljesíti azt a kul- turmissiót, a melyet főleg a társadalom szellemi elittjének kell betöltenie. Kassa, Eperjes, Pozsony, Debrecen, Temesvár, Nyíregyháza, Mára- marossziget és több városban rég megalakult a Kazinczy, Széchenyi, Toldi, Csokonai, Arany János, Bessenyei, Szilágyi István kör, mindenik a maga szülöttjét állítva oda névül és példányképül. Mi az irodalmi kör, mi a hivatása, mi a célja ? , Kell-e itt Ungváron irodalmi kör, nem nagyzolás-e irodalmi kört alakítani ott, hol országos hirü iró talán csak egy van. A vidéki irodalmi körök nem kizárólag tudományos irodalmi társaságok. Egy Petőfi-, Kisfaludy-társaságnak, akadémiának, országos jelentősége és súlya van. Célja az ország országos hirü Íróit összehozni, kiválasztani. Az irói tehetséget beválasztással jutalmazni és legtekintélyesebben elismerni. Irodalmi színvonalon és magaslaton kell állania, zart testületet alkotnia, mert ő maga az irodalmi színvonal, az ország irodalmi nivójának kiíejező tükre. A vidéki irodalmi köröknek szintén lehet célja, egy vidék Íróit kiválasztani, kiemelni, nagy súlyt és jelentőséget azonban kulturális missziójukkal nyernek. Az irodalmi kör összehozza és gyűjti azokat az egyedeket, a kik lelkűk idealizmusával ez ország kultúráját a legkiválóbban : tollúkkal szolgálják. A szellemi erőket, melyek szétforgácsoltán talán hálátlanul hevertetnek, egyesíti. Az emberek lelkeikben, lelki kincsekben találkoznak. S ez a találkozás, összehozás már alkalmas arra, hogy egy vidéken irodalmi közÁrv ák. Irta : Szamolányi Gyula, A dalok másokért születnek, A költő nem magának ir. Nem is a tömjénző tömegnek, Bár jól esik a taps, a hír. Van mindig oly szív, mely árva S titokban vérzik valahol, A mely e dalt mélyébe zárja — A költő őnekik dalol. Rejtelmek az éjszakában. Irta : Lakatos Károly. i. Valamikor sokat jártam fegyverrel vállamon az erdők vadonát, rétek, mocsárok, puszták tájait — nappal, éjjel. A fekete sötéttel szunnyadásra hajtva fejemet — talán egy vakandtúrás halmára, avagy a zörgő haraszton, körülvéve a hallgatag, álmos rengetegtől, ahol tán mért- földnyi területen nem volt egy kunyhó, egy emberi lény, csupán magam, követve árnyékként kisérő hű ebemtől, mint Cooper vadászhőseit az indiánus kutya követé Amerika őserdeiben . . . Sok mindenféle emberrel volt dolgom, sok mindent láttam, hallottam, tapasztaltam a természetben, amik a szobatudós szemei, — füleinek örökre rejtve maradnak, titkaikba soha be nem hatolhat és sokat én is belőlük megmagyarázni máig is képtelen vagyok magamnak. És kalandozásaim közben nem egyszer tapasztaltam én is, hogy az állatok, különösen az ebek viselkedésében éjszakának évadán, van néha valami különös, valami absolute érthetetlen, meg nem magyarázható mozzanat. Ott ülök például a vén tölgy alatt — hátam nekivetve kérges törzsökének. Előttem nagyobb erdei tisztás, körülvéve a sötét vadontól, melynek síri nesztelenségét, szellemet kifejleszszen. És ma, a midőn a kenyér és a kenyérért küzdelem annyira lekötve tartja az egész embert, a midőn szellemi élete lassankint: olvasott napi újságjának csak re- tlexe lesz, a midőn az önálló gondolat, az érzés szabad megnyilatkozása, a nyílt agygyal való gondolkodás és beszéd lassankint elerjedve száműzve lesz az egyéniségből, — a friss, folyton megujhodva kelő közszellem ébresztése és felszínen tartása nagy jelentőséggel bir. Ez a közszellem tért íog követelni lassan mindenütt, a hová csak a szellem, az akarat behatol. A gondolat uralja az embert s az egészséges közszellem fakasztja a helyes gondolatot. S az irodalmi kör, azok társasaga, a kik a közügyért élnek és dolgoznak,— mert az irói szellemi munkából minden a közügyért való, — fog termeszteni helyes gondolatot. Az irói lélek ideálizmusa garancia arra, hogy az ideális lelkek terméke: a közszellem, csak a közügy javára irányuló lehet. Az irói lélek alkotási vágya, igazi közszeretete további indító ok, hogy ez a közszellem minél szélesebb tereken kifejlesztessék. Az anyag fölött uralkodó agy hódítás vágya. Az irodalmi körből kell kiindulni a nép- müveltség terjesztésének is. Nevelni az intelligenciát és emelni a népét. A mai ember a maga élethivatásával szakember a legteljesebb értelemben. Parányi rész ember. A modern kultúrával haladni kell az intelligenciának es modern kultúrát kell adni a tudatlan, tanulatlan népnek. A népakadémia eszméje csak irodalmi körből fakadhat és nyerhet állandó tápot. A szellemileg munkálkodó hóemberek nagy intelligenciája, felemelkedése a közérdek magaslatára, az az ideális ösztöne, mely a magánérdeket mindenkor alárendeli a közügynek, mind alkalmas arra, hogy népakadémia megvalósításával maga az irodalmi kör kimenjen a vidékekre, apostoloskodni, terjeszsze erkölcsös alapon a kultúrát, a tudást, hogy az a szellemi táplálék, a mit nyújt csak javara és ne felrevezetésére és ártalmára legyen a népnek. Helyes tanokat és elveket csak az ily irók társasága közvetíthet. A kultúrával együtt, melylyel az agyat művelni, felfakasztaná a szivek érzelmeit is. A magyar kultúrával a magyar haza iránti olthatlan szerelmet. Nem oktalan frázis ez. Ez édes haza már sok szenvedést élt át. E nemzet a súlyos megpróbáltatásokban elvérzetten már a haldoklás agóniájában is volt. Voltak korszakai, midőn a megtört, önbizalmát vesztett honfiúi fájdalom már e nemzet kimúlása fölött sirt rejtett könnyeket. A kétségbeesés ur lett a honfi szivekben. Nem lesz szabadság, nincs magyar alkotmány, a zsarnoki önkény letiporta legjobbjainkat s a válság: a jelen a vég kezdete. Nem is oly régen volt ez igy. És az elkeseredés, a retteges és elerőtlenedés idejében e nemzet irói voltak a csalogányok, a kik ébresztő, bájos-bűvös énekükkel e nemzetben még az önbizalmat e nemzet jövője, a magyarság diadala iránt felkelteni és fentartani tudták. Hazánk nehéz időknek néz elé. Eljöhet az idő, lehet, hogy már kong az éjfél órája, a midőn a nemzet ébrentartása, önbizalmának, jövője fényességébe vetett hite fakasztása újra áthárul a társadalomra, önmagára, a társadalom hivatott szellemi élete irányítóira — azokra, a kik a toll, az érzés és gondolat erejével hatni tudnak. És ezt a feladatot be kell tölteni. Ezt követelni fogja a nemzeti géniusz, a becsület és a haza. Akkorra legyenek már itt egyesítve az erők. Az irodalmi körből induljon ki e vidéken az a közérzület és közszellem, mely a támadt lelkesedést, elszántságot ébren tartja, fokozza, a balsorssal szemben kitartásra ösztökéli, a csüggedőket erősiti, mert él még magyarok Istene e hazában, lesz még virradás, lesz még boldog és szabad ez a megkínzott magyar. szellő zúgástól se érintett mély hallgatagságát, csak nagy ritkán szólítja meg az álmában felsíró madár panaszos csippanása, avagy legfeljebb a fenyves kuvik kacagja vihog bele olykor a fülelő nagy csendességbe; mely hangok majd közelebbről, majd meg távolabbról szállnak az érzékeny vadászfülhöz el — amint a légjárás idébb- odább kapkodja az elszaggatott, kirívóbb hangrészleteket. A sápadt hold sárga világával, ott ül a fekete erdei táj felett, bizonytalan, sejtelmes világosságot terjesztve a tisztás szabadjában, amely felett finom ködök, fehér párák szállnak által. Itt-ott mintha megakadna egy-egy foszlányuk a cserjék gályáin, a törpe fák lombozatán, odatűzve a holdsugártól, melynek a sápadt a fényében aztán lassan feloszlanak, avagy szertezüllnek a légingás hatalmán, szemmel meg nem fogható sejtelmes foszlányokra szakadozva szét. Elgondolkozva merengek; majd lassan álomra hajlik fejem a pázsit bársonyára, nyugodt szívvel szenderegni át a holdsugaras, csillagfényes éjszakát a szabad természet ölén, hallgatag füvek között, suhogva mesélő lombok zöld sátora alatt. Hanem egyszerre csak megremegve, hideg borzadály futja át minden tagom s hirtelen tova röppen az álom varázsigéje kinyilt szemeimről . . . Ebem, a rendkívül intelligens, komoly vadászeb, melynek soha egy makka- nását se hallani, — most felborzolt, szinte tűsként mere- dező szőrözettel ülve, elnyújtott hosszú-hosszú rémes hangon üvölt bele a sárga fényben rezgő csendes éjszakába, hogy szinte jéggé mered minden csepp vér ereimben a borzadálytól. Mély megdöbbenéssel szemlélem hű állatom s vizsgálom a tért, de semmit, éppen semmit az ég alatt, felfedezni nem tudok ! Itt-ott szentjánosbogár ragyog, mintha apró parazs'akat szőrt volna szanaszét valaki a fák alatt. Más semmi fel nem tűnik. Nesz, avagy hang se veri át magát az erdőt megfekvő nagy hallgatagságon. Lomb se rezzen, szellő se sóhajt — — micsoda látás verheti hát hűséges állatomat! Micsoda misztikus hang avagy nesz j érheti finom állati hallását abból, miket a rejtelmes vadon nyög ki magából, melyek meg sem is hallhatók, de megérthetetlenek is az emberi fül számára! És a borzadályos üvöltés egyre _ hangzik, egyre belezúg rémítő erélylyel az éjszakába. És én — nem tudom miért — nem merem megszólítani ebemet ... A hold egyre hanyatlik. Vesz a fény. Árnyak támadnak : fekete silhutok a fáktól körülállt erdei téren, melyek csak nyúl- nak-nyúlnak, egyre nyúlnak — anélkül, hogy megmozdulna, inogna csak egy is közülök. Éjjeli lepke bársony szárnya csapja meg az arcomat; aztán valami elsuhan mellettem . . . talán denevér ? talán kuvik ? Isten tudja mi lehet. Látom, hallom a suhintását ... A szentjánosbogarak még élénkebben szikráznak a fák alatt: mintha megannyi égő szem merevedne rám bűvöletesen, mint a kígyó tekintet. Megborzong minden tagom, ám nyugodt szivem minden dobbanása — — „Vau vauuu ..." hangzik rém- letesen, vonatottan, csaknem szakadatlanul tovább, a gyötrelmes ebüvöltés. De ime, egy pillanat s az erős, bátor eb nyöszörögve hull a porba le. Majd mint acélrugó dobja fel magát ismét s ádáz rohammal tör előre, miközben mormog, kurrog, nyikorog ebállattól eddig soha nem hallott különös és borzadályos hangokon ! Aztán hirtelen megfordulva lábaimhoz rohan ismét, mintha üldözné valami láthatatlan rém, valami félt ellenség. Félelmében minden szőreszála fölegyenesedik a bőrén s szinte ölembe hull nagy testével! Fegyverhez kapok — de im, az eb ismét előrohan. Beleharap ádáz gyülölséggel, vak dühvei valamibe, a mit én nem láthatok: marja a semmit! Aztán két lábra áll, mint a hogy az éhes farkasok küzdeni, marakodni szoktak egymással. Összekapaszkodik valamivel — úgy tetszik: mintha neki is volna támaszkodva. Aztán — nem tudom én, a füleim hallucinálnak-e, de fogak csattogását, marakodás zaját hallom és borzasztó küzdelmet látok a — semmivel! . . . Végre egy pillanat s villámként sujtódik a földre le — mintha legyűrte
