Ung, 1906. január-június (44. évfolyam, 1-27. szám)
1906-05-13 / 20. szám
2. oldal. ‘CT 2sT Gr 1 20. szám. Ezzel nekem is örömet szereznek, mert Visontai Somának a parlamentbe való visszajutását szivemből melegen óhajtom ! Hazafias üdvözlettel Kossuth Ferenc pártelnök. * Azon köteléknél fogva, mely engem mint díszpolgárt Ungvárhoz köt, bátor vagyok én is, pártvezérein ajánló soraihoz csatlakozva, Visontai Soma barátomat az ungvári választóközönség jó indulatába a legmelegebben ajánlani. Apponyi Albert Tulipánmozgaiom. Irta: Kovássy Elemér. Védekezés a hazaílatlan kereskedők ellen. A múlt napokban nehány lelkes gimnáziumi tanuló megszólított az utcán s méltatlankodva panaszolták, hogy van kereskedő, a ki hitvány, nem magyar gyártmányú tulipán jelvényt árul, mint magyar gyártmányt. Sajnos, hogy akad ilyen kereskedő országunk bármely városában. Hiszen kereskedőink azok, a kiknek elsőül kell állauiok a magyar ipar megteremtése, fol- lenditése s megőrzése érdekében a csatasorba. A kereskedők azok, a kiknek jó példával kell előljárniok abban, hogy 470 millió koronánk ne rátiduljon évenként a textil-ipar termékekért idegen kézbe, hanem maradjon annak lehető nagy része Magyarországban. Hisz minden fillér, a mit idegeneknek adunk, úgyszólván ellenségünknek fegyverre ajándékozott pénz, s a magyar legyen csak olyan szerencsétlen, hogy elnyomóinak anyagi segítséget nyújtson saját maga agyontiprására ? Intelligens ungvári kereskedőink túlnyomó részében — a mint meggyőződtem, — meg is van a jó akarat, hogy amennyiben lehetséges magyar gyártmányú iparcikkeket szereznek be s árusítanak, épen azért a hazafisággal s a honfiúi kötelességgel ellenkező dolgot művel az. a ki, ha itthon kapható s még is idegenből szállított silány ringy-rongy iparcikkeket s aztán főleg tulipán-jelvényeket hoz forgalomba, s azokat, mint belföldit tukmálja reá a nagy közönségre. Az ilyen kereskedő, a ki idegen árucikket honi gyanánt árul s magyarnak mond, dacára annak, hogy tudja, miként nem az, valóban megérdemli, hogy üzlete küszöbét át ne lépje igaz magyar ember, s a vevő közönségnek kötelessége, hogy az olyat, a ki cégén, nyomtatványain, hirdetéseiben oly jelzőket, jelvényeket vagy adatokat használ, a melyek a ■'tényleges üzleti viszonynak, vagy valóságnak meg nem felelnek — az iparhatóságnak egyenesen kórlelhetlenül leljelentse. Hanem mindenesetre csak akkor tegyen jelentést bárki is, ha feltétlenül s bobizonyithatólag győződött meg róla, bőgj' szándékosan s rosszakaratulag lett félrevezetve, s ne azért jelentsen, hogy meghurcolja a kenyérkereső tisztességes kereskedőt. Tájékozás végett ideírom az Ipartörvény (1884. XVII. t.-c.) ide vonatkozó rendelkezését: „58. §. Egy iparos vagy kereskedő sem használhat cégén, nyomtatványain vagy hirdetéseiben oly jelzőket, jelvényeket vagy adatokat, melyek a tényleges üzleti viszonynak vagy a valóságnak meg nem telelnek „157. §. 20 írttól 200 írtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő: d) a ki cégén, nyomtatványain vagy hirdetéseiben oly jelzőket, jelvényeket vagy adatokat használ, melyek a tényleges üzleti viszonynak vagy a valóságnak meg nem telelnek.“ Levél a szerkesztőhöz! Tekintetes Szerkesztő Ur! Tisztelettel kérem a tek. Szerkesztő urat, hogy alábbi közleményemnek becses lapjában helyt adni kegyeskedjék. Az „Ung“ c. lap ez évi május 6-án megjelent 19. számában közölt s Kovássy Elemér főszolgabíróhoz a perecsenyi járási faiskola felügyelő által intézett jelentés egy kis helyreigazításra szorul. Nem érthetem, hogy jelentheti a faiskola felügyelő, hogy a faiskolákat községenként bejárta, mert a poroskői faiskolát nem látta, benne nem volt, mert ha lett volna, lehetetlen, hogy a mi faiskolánkról külön meg ne emlékeznék. Mivel ezt tenni elmulasztotta, kénytelen vagyok (mint a poroskői faiskola egyik kezelője) faiskolánk jelenlegi állapotát feltüntetni. A bekerítést illetőleg igen helyesen állította faiskolánkat egy sorba a többivel, mert faiskolánk közvetlen a község végén fekszik. Bekerítése eddig úgy történt, hogy a község lakosai egyenként 4—5 méter hosszú darab kerítést csinállak s ki jobban, ki rosszabbul készítette el a reá eső részt. Az elmúlt őszön a szomszédos Turja- vágáson száj- és körömfájás ütvén ki a szarvasmarha- állomány közt, községünk is zár alá vétetvén, a község két végére őrök állíttattak. Az egyik őrállomás a faiskolában telepedett meg s a rőzse-keritóst felégette. Tehát egész télen bekeritetleuül állott a faiskola. A tavaszszal ismét hozzá fogtak a bekerítéshez, de még a mai napig som kerítették be, mert még 15 olyan 4—5 ra. hosszú keritésrészlet nincs elkészítve s a mit be is kerítettek, az olyan sövénynyel van kerítve, hogy azon nemcsak a nyúl, de nagyobb állat is keresztül mehet. A járási faiskola felügyelő jelentésében foglalt eme kijelentés: „Egyebütt a faiskola-terület megvan, azt a faiskola kezelő saját céljaira használta fel" — a mi iskolánkat illetőleg nem felel meg a valóságnak, mert a mi faiskolánkba az elmúlt őszszel kiültettünk 450 drb vadoncot, a melyből a tavaszon a kecskét őrző gyermekek és a kecskék 57 darabot kihúztak. Szintén az őszszel elvetettem a faiskolában a gyermekek által gyűjtött 1 liter alma- és 1 liter körtemagot. Tehát a mi faiskolánkban is van valami. A faiskola többi részét, igaz, saját céljainkra használjuk, de azt hiszom, a faiskola felügyelő is igy tenné, mert ezzel műveljük a földet, de meg mi, a mig a községnek a faiskolából hasznot nem nyújtunk, a kezelésért tiszteletdijat nem kérünk. Ha tehát a járási faiskola felügyelő látta volna a faiskolát, akkor o faiskoláról is külön megemlékezik, mint néhány másról. Ezen helyreigazításom után hiszem, hogy járásunk faiskola felügyelője a jövőben csak azt fogja jelentésébe foglalni, a miről saját szemeivel győződött meg s nem fog holmi rosszakaratú bemondások után indulni, mint a hogy ezt mostan tette. S hogy a fenti állításom megfelel a valóságnak s hogy alkalma legyen a felügyelő urnák a főszolgabíró úrhoz intézett jelentés helyreigazítására, fölkérem, ejtse meg a vizsgálatot még egyszer s ha ez nem lenne a valóságnak megfelelő, a mit fentebb előadtam, kötelezem magam költségeinek megtérítésére. Ha azonban az általam előadottak felölnek meg a valóságnak, számítsa fel a költségeit az ellen, a ki őt oly rosszakaratulag beugrasztotta, hogy ily téves jelentést tegyen. Ezek után a fentiek közlését újólag kérve, vagyok a tekintetes Szerkesztő Urnák Poroskő, 1906. május 8-án. alázatos szolgája: Zsurek Ferenc áll. tanitó. gyakorló ügyvéd az ügyvédi kar nevében az igazságügyminiszterre. A fogadtatás külső rendezésére Gaar Iván, dr. Lukács Géza, Mérő Vilmos, dr. Tahy Endre és dr. Zombory Dezső, — mig az érkező vendégek elszállásolására s a társasvacsora rendezésére Fincicky Mihály polgármester elnöklete alatt dr. Fényes Vilmos, dr.2Lukács Géza, Bóth Sándor, dr. Sajó Elek és Vidor Marci küldettek ki. Polónyi utódja. <* Általánosan tudott tény, hogy Polónyi Géza igazságügyminiszter Budapest-székesfőváros IV. kerületében is egyhangúlag választatott meg orsz. képviselővé. Valószínű, sőt több mint valószínű, hogy az igazságügyminiszter ezt a mandátumot tartja meg s az ungváriról lemond. Megindullak tehát a találgatások, hogy ki lesz Polónyi utódja nálunk. Erre vonatkozólag Kossuth Ferenc kereskedelemügyi m. kir. miniszter, a függetlenségi és 48-as párt elnöke a következő táviratot intézte Sirokai Albert főgimn. tanár, az ungvári függetlenségi párt ügyvezető elnökéhez: Melegen óhajtanám, ha Polónyi igazságügy- miniszter ur ő excellenciájának visszavonulása esetén ungvári kerület Visontai Soma barátomat, pártunk régi nagyérdemű tagját jelölné. Ez Polónyi barátom óhajával is találkozik. Levelem megy. Kossuth. * E táviratban érintett levél, mely Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter ajánló sorait is tartalmazza, e hó 12-én érkezett meg, s a következő : Budapest, 1906. május 11-én. Az ungvári kerület választópolgáraihoz! Tisztelt Választópolgártársaim ! Tudomásomra jutván, hogy az ungvári kerület megválasztott képviselője Polónyi Géza igazságügyminiszter ur, e mandátumáról legközelebb lemondani szándékozik és igy e kerületben uj választásra kerül a sor : már most a legmelegebben ajánlom az ungvári kerület választóközönsógének jelöltül dr.Visontai Soma barátomat. Dr. Visontai Soma régi, kipróbált harcosa a függetlenségi pártnak és azon két évtized óta, mióta Visontai Soma a törvényhozásban helyet foglal — fényes tehetségével, kiváló szónoki képességgel párosult jogi és politikai tudását ernyedetle- nül és odaadással a parlamenti tevékenységnek szentelte, a mi által az ő közreműködése a törvény- hozásnak nagy hasznára volt és mint hü párttag mindig rendületlenül megállt oldalamnál. Midőn mint országos pártelnök melegen ajánlom e kiváló munkaerejű tövünket, ezen tényem Polónyi Géza igazságügyminiszter ur, igen tisztelt barátom, teljes mérvű helyeslésével és óhajtásával is találkozik, mert ő is, mint mi mindnyájan, a kik az uj Háztól, szeretett Hazánk javára szolgáló eredményes munkásságot várunk, attól az óhajtól vagyunk eltelve, hogy az alkotások e nagy korszakában ne hiányozzanak a törvényhozás terméből éppen azok, a kik képességeik, kipróbált parlamenti múltjukkal arra nézve nyújtottak bizonyítékot, hogy dolgozni, és alkotni is tudnak. Ilyen férfiúnak ismerem én is dr. Visontai Somát, s ezért fordulok bizalommal az ungvári kerület tisztelt választóihoz és különösen vezérfórfiai- hoz, kérve őket, hogy Visontai Soma jelölését támogassák és győzelmét hazafias buzgó tevékenységükkel biztosítsák. érzetre és kielégítetlen szerelemre, meg női jó hírnévre való hivatkozás, szóval minden, a mivel csak el lehet csavarni egy férfinek a fejét. Még aláírás is volt rajta. Természetes, nagyon köznapi nevet választottam. — Például Szabó Máriát, — nem ? — Nem; Nagy Boriskát. A Boriska névhez úgy számítoltam, valami bogárszemü, fekete szépséget fog elképzelni. Ömlengéseim alá tehát szépen odakanyari- tottam, hogy: az, a ki mindig Önre gondol, Nagy Boriska . . . — De legalább esedeztél egy kis diszkrécióért — vagy nem ? — Hogyne, nagyon is! Megírtam, hogy én, már mint Nagy Boriska kisasszony, nem vagyok olyan, mint a többi nő és hogy az ón szivemben igazi, tiszta szerelem lobog és . . . — Mikor adtad fel? — szakította félbe Giziké asszony., — Kedden; aztán . . . — Mikor jött meg? . . — Aztán mindjárt másnap megjött. Én vettem át. Vgv rémlett akkor, mintha a ievélhordó valami szánakozó tekintettel nézett volna ream. Jézus, — villant meg az agyamban — hátha csakugyan megcsalt! Nem most, a mikor próbára akarom tenni, megcsal-e, hanem máskor, már régtől fogva. Talán — ki tudja — talán elejétől kezdve! Mert ugyau miért nézne rám most igy ez a postás, ha nem azért, mert bizony ez már nem is az első levél, a melyiket idegen női Írással megcímezve hozott neki, akármikor, évek óta, ; olyankor, a mikor nekem még eszemágában sem volt a szerelemféltés ! ? Szinte megborzadtam az iszonyú következményektől, a melyeket ez a meggondolatlan próbatét maga után vonhat. Teremtő atyám, ha csakugyan, ha komolyan válaszolni talál erre a levélre s énnekem a tulajdon két szememmel kell majd látnom a válaszát posta restante a főpostán s végig kell olvasnom, mely napra és melyik órára Ígér találkát annak, annak a .. . Kacagott: — Annak a hölgyikének, a kit én kreáltam neki, hogy ő essék be a verembe, holott máris éreztem, hogy magam estem bele . . . Minden egy pillanat alatt rontott az agyvelőmbe. A szegény levélhordót meg majd kilöktem. A szegényt — haha — igazán majd kilöktem. S olyan jóízűen nevetett melléje. — Úgy bizony — folytatta, a mikor abba hagyta a nevetést, — szépen beleakadtam a magam állította csapdába. — Aznap délben ugyanis az én drágalátos uram a rendes időben hazajött s csodálatoskóp a legszore- tetreméltóbb képpel nézett a szeműmbe. Nyilvánvaló, hogy ez csupán ón előttem volt csodálatos, mert hiszen alkalmasint azelőtt is mindig úgy nézett rám. Csakhogy ón aznap már egészen meg voltam haba- ; rodva. Azt képzeltem, egy bűnös férj sunyiságával I kell majd fólreforditania a fejét, vagy kell lesütnie a fejét, a mikor azt a levelet átadtam neki. Dehogy ! Eszébe sem jutott! Kissé meglepetve nézte a cimzést, kérdezte, mikor hozták és megnézte a bélyeg keltét. Azután némi érdeklődéssel vizsgálgatva a borítékot, beosont a szobájába. — És? — kérdezte mosolyogva Gizi. — Én is kipirultan állottam az ebédlőben, háttal fordulva az ő szobájának. Egyszerre, alig hogy felbontotta a levelet, hallom, hogy csöndesen behúzza az ajtót. — Ah, gondoltam — tréfára igyekezvén fordítani azt a fölötte kellemetlen érzést, a mely megszállt, — ah, igy vagyunk ! Hát az én kitűnő fórjuramat még egy ilyen üsmeretlen valami is érdekli ? Na jó ! — és elfutott a méreg, hogj’ majd megpukkadtam — ez egyszer megjárod velem, szontem! Alaposan nevetségessé foglak tenni, ha felelni mersz neki! A föld alá fogsz bújni szégyenedben, úgy kifigurázlak ! — És mint a mikor nagyon savanyu almába harapunk, a melyikről a háziasszony iránt való udvariasságból azt kell mondanunk, hogy édes, fanyarul mosolyogtam melléje. — Akárcsak mostan, elmélkedett a kis barátnő. — Meglehet. Hanem elég az hozzá, hogy a cseléd betálalt és bivta az ebédhez. Kijött. Arca nyugodt Tüdobetegsegek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomaffoláat. F. Heffmann-Fiit Elochc & C*. Utaséi (Svájc), Kaphifó orvosi rendeletre a gyógyszertárakban. — Ara üvegenkint Á.~ korona. Emeli az étvágyat éa a testsúlyt, megszünteti a kObOgést, váladékot, éjjeli izzódéit.
