Ung, 1906. január-június (44. évfolyam, 1-27. szám)

1906-03-18 / 12. szám

4. oldal.

12. szám.

A dalárda ünnepe.

Este 9 órakor a polgárság az a része, mely el mer menni március 15-én ünnepélyre, a Korona nagytermében gyűlt össze, hogy meghallgassa a dalárda magas színvonalon álló, kitünően összetanult énekeit és azt a lángoló beszédet, mit az ünnep szónoka mondott el.

A nagy teremben asztalok mellett foglalt helyet a hallgatóság. Igazán élvezetet nyújtottak a dalárda énekszámai, a Rákóczi nagy egyveleg, „Népdal egyveleg“, majd a dalárdának az ungvári úri zenekar játékával együttes éneke: Őseink emléke. Ha a dalárda igy halad, akkor egy újabb versenyen újra elnyerheti a dicsőség első diját. Az úri zenekar első fellépése is tökéletes volt, hiszen városunk legkiválóbb zenészeit gyűjtötte össze. Az ünnepi beszéd, melyet Pataky Pál ungtarnóci ev. ref. lelkész mondott, fénypontja volt az ünnepélynek. Magas szárnyalásu, lelkes, szép beszéd volt ez, amilyonben ritkán gyönyörködhetik e város társadalma. Volt is a szónoknak ünneplésben része. Vidor Marci közkívánatra nagyhatású versét ujra elszavalta.

Az est folyamán beszédet mondottak még: Egry Ferenc gejőci nagybirtokos nagy tetszéssel, Komjáthy Gábor ev. ref. lelkész, utána beszélt még köztetszéssel Minay István főszolgabíró.

Az ifjúság a nemzeti gyászra hivatkozva táncban nem vett részt, így tánc nem is volt, a késő éjféli órákban páran táncoltak.

így múlt el 1906. évben március 15-ike. Ki tudja, mikor és hogyan fogunk ünnepelni. Minden érzésünk azonban azt mondja: lesz még ünnep ebben a hazában!

A vidék ünnepe.

Fenyvesvölgy.

Lelkesen ünnepelte meg Fenyvesvölgy március tizenötödikét, a Kossuth-asztaltársaság ugyanis a népiskolákkal egyetemben rendkívül sikerült hazafias ünnepélyt rendezett. A ruthén ajkú gyermekek az ünnepélyen szép magyarsággal és lelkesedéssel énekelték a „Himnusz“-t, a „Szózat“-ot és több Kossuth-dalt. A vidéki intelligenciából sokan vettek részt az ünnepségben, melyen lelkes beszédben ismertették e nagy nap jelentőségét.

Nagyberezna.

A nemzeti érzelem a mai szomorú állapotok között fokozott mértékben nyilvánult meg. A nagy nap előestéjén fáklyás menet vonult végig a főutcán. A. házakat kivilágították. Március 15-én az ünnepélyek sorozatát az áll. el. iskola kezdte meg. A tanítók a ruthén gyermekekkel előbb a r. k., majd a g. kath. templomba vonultak s mindkét helyen elénekelték a Himnuszt. A r. kath. temlomban Adamko\ich Jenő plébános imádkozott a haza sorsának jobbrafordulásáért. A gör. kath. templomban pedig Melles Endre plébános hazafias beszédet intézett a gyermekekhez. Az iskolában Mandula Sándor igazgató mondta a megnyitó beszédet, Pintér József tanító pedig szépen szerkesztett ünnepi beszédet intézett a növendékekhez. Az iskolai ünnepély után a Kaszinóban villásreggeli volt, a melyen Szomráky István ügyvéd felköszöntőt mondott. Este folytatták a Kaszinóban a mulatságot, a hol több lelkes beszéd hangzott el.

Szobránc.

Szobránc és vidékének közönsége szent kegyelettel s nagy lelkesedéssel ünnepelte meg a nagy vívmányok napját. A község ünnepi díszt öltött. Reggel hálaadó isteni tisztelet volt a róm. kath. templomban, hol a szent misét Csehticzky József apát-esperes mondotta. Este az ablakokat kivilágították s 6 órakor sűrű kocsirobogások tették a járókelőket figyelmessé, hogy az ünnepségnek még folytatása van a szobránci fürdőben, hol mintegy 50 tagú közönség gyűlt egybe társasvacsorára. Itt az ünnep szónoka Király Gyula g kath. lelkész volt, ki ünnepi beszédjét lelkesen, szónoki hévvel mondotta. Sok beszéd hangzott inég el a hazaszeretetről és az 1848-iki nagy napok emlékéről, melyek közül megemlítjük Csuha István és Bányay István szívhez szóló, szép szónoklatát.

Az ungvári Irodalmi Körről.

Irta: Kovássy Elemér.

A „vármegyénk szülötte, „Gyöngyösy Kör", amint az Ung jelenti, jobblétre szenderült*, írja az „Ungvári Közlöny.“ És sajnálattal kell látnom a sorok között tovább, hogy ennek az „Ungvári Közlöny“ örül.

Minthogy e kör eszméjét felvetni vakmerő én valék — Vidor Marcival folytatott társalgás után jó idő múlva — s minthogy az „Ungvári Közlöny“ még azzal is megvádol, hogy a kör eszméjének ápolói s én hazafiatlanok vagyunk, kénytelenitve érzem magam megírni azt, a mit itt olvashatnak az érdeklődők.

Tehát az ungvári Irodalmi Kör eszméje nem uj. Vidor Marci jónevü s széles körben ismert költőnk az „Ung“-ban talán két évvel ezelőtt vezércikkezett róla. Tudomásom szerint Bérezik Árpád neves írónkkal levelet is váltott e tárgyban s akkor oly forma tervet hangoztatott, hogy az Irodalmi Kört „Berczik“-röl neveznék el. Bérezik azonban — tiszteletreméltó szerénységből — azt irta Vidornak, hogy a kör érdekeit szivén fogja viselni, annak megalakulását örömmel venné tudomásul, hanem jobbnak, helyesebbnek tartaná, ha a kört valamely elhunyt ungi születésű Íróról neveznék el.

Úgy emlékszem, Vidor ezeket beszélte el nekem az ungvári Társaskörben egyszer.

Akkor meghallgattam az elmondottakat, de őszintén szólva elfeledkeztem róla.

Történt, hogy dr. Nagy József a közművelődési

TT 2sT <3egyesületben ugyanaz alkalommal olvasott fel, a mikor én. A magyar nemzeti társadalomról irt s életre való dolgokat pendített meg, egyben csípősen odavágott a sárga csizmás gentrynek is felolvasásában.

Miután nekem is van sárga csizmám, találva éreztem magamat is részben. És elkezdtem gondolkozni a felett, hogy a sárga csizma viselőinek tényleg nem csupán a nemzeti csendest, kalabert stb. kell művelni, hanem van nemesebb hivatása és sok-sok kötelessége nemzete, hazája iránt. — Járkálva Ungvár utcáin, e gondolatok foglalkoztattak s a gondolat szállt jobbra-balra, elkalandozott a többek között az irodalmi térre is, és itt megállt. Eleimbe tűnt Románecz Mihály főgimnáziumi igazgató, Blanár Ödön, Mazuch Ede, Fülöp Árpád, Zivuska Jenő, Dortsák Gyula reáliskolai igazgató és több fiatal ember : dr. Nagy József, dr. Tahy Endre, dr. Zombory Dezső alakja s velük együtt az, hogy én ezektől sok és szép dolgokat hallottam, mint szónokoktól, mint Íróktól s ekkor oda irányult gondolatom, hátha az ő közrevonásuk mellett lehetne Irodalmi Kört megalakítani.

Időm rövid lévén, a tettnek'halála pedig az okoskodás, röviden határoztam : összehívom őket értekezletre, hátha most már meg lehetne alakítani azt a Vidor Marci által említett Irodalmi Kört, a mely hivatva lenne a magyar nemzeti eszmét szóval, írással támogatni, itt e szükebb hazában fellendíteni, aluvásából ébrenlétre kelteni.

Ungvárt maradtam s másnap dr. Nagy József, Deák Gyula igazgatóval beszélve, a hirtelenében összeirt tollforgató embereket én, a falusi szeréuy lakos bátor voltam Deák igazgatóval együtt értekezletre meghívni. (Január 28.)

És a felhozott gondolat visszhangra talált többek kebelében. Értekeztünk, de már az első értekezlet alkalmával oly irányban, hogy minthogy az ungvári köz- művelődési egyesületnek hasonló célja van, esetleg annak védő szárnyai alatt, annak kebelében állítsuk fel a kört.

Erre az első értekezletre meghívtuk Vidor Marcit is, azonban hirtelen menvén a dolog, otthon nem találta a köröző ivet hordó szolga s helyette az ivet a felesége irta alá. Vidor tehát az értekezletre nem jött el.

Es mert Vidor ott nem volt, az Ungvári Közlöny február hő 8-án megjelent 6-ik számában ezeket irta: — Irodalmi kört alakit néhány lelkes ember Ungváron. Az eszme nem uj, tavaly vetette fel Vidor Marci, a ki csodálatosképón az alapítókból kihagyatott. Az alakulás tárgyában január 28-án értekeztek, a mikor sokan jelentek meg, de komoly iró ember és régi neves iró csak egy-kettő volt jelen. Kívánjuk, hogy az egylet mielőbb végleg megalakuljon és necsak egyes klikkeket, de a város összes, hazánkban is már számot tevő Íróit bevonja a maga körébe. E célból legalkalmasabbnak mutatkozik a numerus clausus, a tagok számát pl. 40 ben szabni meg és választás utján ki kerekíteni e létszámot.

Tehát megcsipkedett minket az „Ungvári Közlöny“, klikknek jelentette ki azoknak a tömörülését, a kik szívesek voltak az értekezletre eljönni. De egyidejűleg jó akaratú tanácsokkal is látott el. Egyik kezével barackot adott, a másikkal megsimogatott.

Az értekezlet kimondotta az alapszabályok kidolgozását oly módon, hogy a közművelődési egyesület alapszabályaihoz is alkalmazható legyen, ha ily irányba leend tovább az intézkedés.

Február hó 15-én a 7-ik számban aztán egy cikket közölt az „Ungvári Közlöny.“ A cikket igy fejezi be : Nemes az a cél, mit egy irodalmi kör nálunk megvalósítani igyekszik. A nemzeti erő felébresztése, a nemzeti érzés ápolása, a nemzeti kultúra megteremtése és az önálló szabad gondolkodás felkeltése még várja ennek a körnek megteremtését. Épp ezért jelen sorainkkal nemis gáncsoskodni, de az elszánt harcosoknak a küzdelemre erőt, kitartást szolgáltatni akartunk, mert hogy szükség van egy nemes célokért küzdő irodalmi körre, az kétségtelen.

Itt tehát méltányosan, tárgyilagosan tárgyalta ez ügyet. Az újabb értekezlet (márc. 4.) pedig kimondotta, hogy tekintve, miként a közművelődési egyesületnek irodalmi szakosztálya van, tekintve, hogy az irodalmi szakosztály egyrészb n ugyanazon eszméket szolgálja, a mit az irodalmi kör óhajt, tekintve, hogy egy kör külön felállítása a közművelődési egyesület ellenének tűnne fel, tekintve, hogy a közművelődési egyesület több uj tagot nyer néhány újabb iróember belépésével, tekintve, hogy ez erők széttagolása erőtlenségre vezet: az irodalmi kört a közművelődési egyesület keretén belül alakítja meg. Éhez a közművelődési egyesület kiküldött tagjai hozzájárultak.

Ezen az értekezleten lett végleg elhatározva a fentieken kívül az is, hogy az irodalmi szakosztály körét „Gyöngyösy“-körnek fogjuk elnevezni.

Meg keil jegyeznem, hogy volt indítvány „Erdélyi János kör“, „Bercsényi kör“ mellett is, de végre több irodalommal foglalkozó komoly szakember is Gyöngyösy mellett nyilatkozott és mint az irodalomtörténetben kimagasló alak mellett ón is bátor voltam azt javasolni, hogy a kör „Gyöngyösy“-ről neveztessék el.

És ekkor igazán csak a kiváló iró lebegett min- denikünk szeme előtt és senki, de senki egy pillanatra sem gondolt Gyöngyösy Palra, hanem értettük Gyöngyösy alatt Gyöngyösy Istvánt, a ki „közel másfél századig uralkodott a magyar költészeten, a ki költészetünk újabb fellendülésének eszköze volt, mert egy egész iskola, a népies őt vallotta mesterének, egyedül őt tartotta követésre méltó mintaképének. De hatása azon túl is terjedt, Csokonai tőle fogott tüzet“ stb.

És akkor, a mikor már ezeket tudva róla kimondtuk, hogy legyen a közművelődési egyesület irodalmi szakosztálya erről az Íróról elnevezve, az Ungvári Közlöny 10, és 11-ik számaiban ezeket írja:

Gyöngyösi Pál premontrei pap volt, a ki előszeretettel gyűjtötte a könyveket és a mint életirásá- ban olvassuk, sok könyvet hagyott hátra, de maga egyet sem irt. Ezen jeles egyházférfi aegise alatt alakult meg az első ungvári irodalmi társulat múlt vasárnap. Reméljük, hogy megszűntekor szintén sok könyvet fog a hálás utókorra hagyni, melyet hihetőleg tagjai fognak írni az egyébként antiszemita velléitásokat mutató körnek.

A „vármegyénk szülötte* Gyöngyösy-Kör, a mint az Ung jelenti, jobblétre szenderült, a menynyiben a „Közművelődési Egylet keretében“ fogja a „fontos" és „legfontosabb“ célokat szolgálni. Béke hamvaira! Nem hagyhatjuk azonban szó nélkül, hogy egyik ifjú úr, a ki még Gyöngyösy István nevével sincs tisztában, mert hol „i“, hol „y“-al írja, nekünk ront és minket vádol tudatlansággal, mikor ő leledzik abban. Nagy József vezércikkében azt hangsúlyozta, hogy alakítsuk meg az irodalmi kört vármegyénk jeles emberi közül, legyen annak neve Gyöngyösy, vagy más. Csak egy kissé olvasott ember is, ösmerve egyeseknek néppárti és klerikális ^ hajlamait, mit e kör keretében óhajtottak legméltóbban szolgálni, másra, mint az ungmegyei őrdarmai születésű Gyöngyösy Pálra, (1779-ben, f 1857-ben), a cikk olvasás sakor nem gondolhatott, mert, hogy hol szedték azt, hogy Gyöngyösy Pista Ungmegyében született, azt ők maguk sem tudnák megmondani. Kár tehát felháborodással kijelenteni, hogy ők az „ismeretlen“ Gyöngyösy Pál nevének felvételére nem is gondoltak. Mellesleg megjegyezve, Gyöngyösy Pál csak ő előttük ösmeretlen, ellenben minden lexikonban benne van. Azután klerikális céljaik elérésében csakugyan ezen prépostra gondoltak, de kis játékaikat lelepleztük, jobbnak látták letagadni. A tudatlanság vádját tehát visszahárítjuk és csatoljuk ehhez a hazafiatlan- ságét is. Tudatlanok azért is, mert Toldy Ferenc (Magyar költők élete II. 117.) Gyöngyösy István születési adatait még nem ösmeri, sőt Beöthy is (Képes Irodalomtörténet) csak mint teljesen bizonytalan adatot említi, hogy Gyöngyösy radvánci születésű lenne. Ellenben az újabb irodalomtörténeti kutatásnak köszönhetjük Gyöngyösy születésére vonatkozó pontosabb adatokat, mely szerint Léván, Bars- megyében 1620. november 30-án született. Ez lenne tehát vármegyénk szülötte? vagy pedig inkább Gyöngyösy Pál. Hazafiatlannak kell bélyegeznünk a mostani nehéz viszonyok között, hogy a helyett, hogy a nemzeti szellem ébresztésén dolgoznának, a kikiáltott labbanc költő nevét veszik fel, a ki a „Márssal társalkodó Murányi Vénusz“ müvét hálából irta azért, hogy Szóchy Mária, az erényes nő, Babaluska faluval ajándékozta meg. — Pauler írja Széchy Máriáról, hogy „ifjú éveit szerelmi kalandok és harci zaj, oly változatossá és botrányossá tették (Wesselényi Ferenc és társai összeesküvése I. 77.) és fel is sorol néhányat. Tudjuk, hogy a Murány-vár átadása a királypárti Wesselényi Ferencnek is a legnyíltabb hazaárulás volt. És ezen tettét dicsőíti Gyöngyösy István! Ha már mindenáron irodalmi kört akartak alapítani, választhatták volna például pálóci Horváth Ádámot, a ki bizonyosan ungmegyei születésű. Sajnos protestáns és úgy látszik, egyesek szemében szálka.

Tehát mi következik ebből, hogy Vidor Marci, az izraelita vallásu és függetlenségi érzelmű, lelkes magyar költő, a kinek március 15-ikén elmoudott költeménye oly szép, erőteljes: antiszemita.

Hogy én magam, a kinek kiterjedt rokonságában 1690-től kezdve református vallásun kívül más vallásu férfi tagja nem volt s nincs: klerikális vagyok, mert hisz én kezdeményeztem a különféle behatások alatt az irodalmi kört.

Végül pedig mert az irodalmi körnek magam is szerény munkása óhajtván lenni, meg akarom Írni a Rákóczy-kort elbeszélések alakjában, mert az irodalmi kör pártfogásával akarjuk a vármegye monográfiáját megirni és óhajtjuk a magyar ipar létjogosultságát, fejlesztését írással, szóval, tettel előmozdítani, mert ki akarjuk a kör tevékenységét a vidékre is terjeszteni a magyar eszmék élesztőse, ápolása végett, mert ledobtam magamról a német condrát, magyar ruhát vettem fel, ezzel külsőleg is demorstrálván belső érzelmemet, ezért mi és én hazafiatlanok vagyunk.

Baj az is, hogy „ Gyöngyösy“-t egyszer „y“-nal, egyszer „i“-vel szedték ki.

Hát megírom ón, hogy miként irta nevét, igy: Gyöngyössi Horváth István. Aztán irta igy is: „Rad- vánczi Gyöngyösy István“. Irta pedig ezt azért, mert Ungmegyében Radváncon született. Továbbá, hogy reformét <s hitsorsosaimat is megnyugtassam, kijelentem, hogy Gyöngyössi István református vallásu volt.

És a midőn e felvilágositásokat megadom Gyó’n- gyössi „Pistáról“, a mint a Közlöny Írója kedves szellemességgel az István nevet írja, nem mondom, hogy az „Ungvári Közlöny“ adatainak Írója tudatlan, csak annyit jegyzek meg, hogy bizonyára nem olvasta el ezen Íróról Gyöngyösy László tanár és iró kimerítő munkáját, a mely 1905. évben jelent meg Budapesten az Athenaeum nyomdájában.

Mindezeket pedig azért Írtam meg, hogy kimutassam a Közlöny-nek tévedéseit, hogy kifejezést adjak ama nézetemnek, miként nem az antiszemitizmus, nem a klerikalismus s hazatiatlanságunk(?), hanem az fáj a tudósítások írójának, hogy nem kapott meghívót az ügy el nem alvása érdekében gyorsan összehitt értekezletre.

Végre pedig kérem, ne parentálja el a kis csecsemőt, élni fog az a Közművelődési Egyesület áldott kebelén s ha nem is fog valami kiváló Írókat produkálni, olyanoknak lesz a gyámolitója, a kik a tollat nemes ideálizmussal az igazság s hazafiság érdekében fogják forgatni.