Ung, 1906. január-június (44. évfolyam, 1-27. szám)

1906-01-01 / 1. szám

44. évfolyam. — 1. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1906. január 1 Előfizetési feltételek: Csak ai „Uug“ lapra : Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. j Egyes szám 20 fill. Amerikába: Egész évre 10 kor. 110 fill. „Ung rármegye Hiratalos Lapjá“-val együtt: Egész évre 12 kor. — Félévre. . 6 kor. Ung vármegye Hivatalos Lapja az „U n g“ mellékleteként meg­jelenik minden csütörtökön. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyilttér soronkint 40 fillér A nyílttéri és hirdetési dija fizetendők. T.A.:RS^:DAA:IL:m:I HETILAP. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETHIVATALOS KÖZLÖNVH, Szerkesztőség: Vármegyeház-tér 1-ső szám. Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. Újév napján. Irta : dr. Lukács Géza. Vájjon hányadszor várják már azt az újév napját, mely több boldogságot, az em­berek sziveibe több megelégedettséget fog végre valahára csöppögtetni, mint tette ezt a régi, elmúlt esztendő! Vájjon hányadszor nézünk e napon reményeink színes üvegein keresztül a misztikus jövőbe és hányadszor rezgi át lelkünket az a borongós, ködös sejtés érzése, melyet az ismeretlen megismerése iránti vágy ébreszt! Hányszor zárjuk le emlékezésünk számlakönyvét és mérlegét az év utolsó nap­ján ugyanazzal az eredménynyel, mint azelőtt egy évvel: ugyanazon vágyakkal, mint köve­telésekkel s ugyanazon eredményekkel, mint tartozásokkal! Minden év elmúlása s minden új év jötte bizonyos Schoppenhauer-szerü érzéseketjfakaszt s amidőn a múlt év eltűnő sugarait látom az elmúlás tengerébe alámerülni s visszatekintek arra, a mit az elmúlt éven alkotánk, bizonyos önmegvető, kicsinylő érzés szállja meg lelke- met s felsóhajtok: „Hát csak ennyi az, a mit egy év alatt alkotni tudtunk, csak ennyire tudott az emberiség hb’pdni?“ S izzó lelkem gyötrődik, miközben Dantéval sóhajt fel: „lasciate ogni speranza“ ! Hagyjatok fel min­den reménynyel, mely elhiteti veletek, hogy az új évben minden másképpen lészen! S e pessimizmus, sajnos! nem elszigetelt, hanem általános jelenség a mai kor emberé­nél, kinek idegeit a hova-tovább nehezedő létfentartás idő előtt enerválja, lelkét rideggé, szívét kihűltté s agyát vérszegénynyé teszi ! Mi lehet az oka ennek ? Miért a mai ember­ben, a társadalom csaknem minden rétegében az a bizonyos jéghideg megfontoltság, mely- lyel csaknem aritmetikai pontossággal szá­mítja ki minden lépését ? Miért az a nietzschei megvetés a földi dolgok iránt, miért az örö­kös elégedetlenség a szívekben s folytonos panasz az ajkakon ? Olyan téma ez, a melyről sokat lehetne írni és sokat lehetne beszélni a nehéz meg­élhetésről, a nagy sociális és gazdasági átala­kulásról, a filozófiai eszmék harcáról, az egoizmusról és altruizmusról stb. stb., mint olyan okokról, melyek a pessimizmust szülik s szájunkba adják azt a keserves siránkozást, melyet az epikureus nevetve gúnyol ki. Ám én azt hiszem, a baj főforrásai nem ezek! Nem a nagy gazdasági és sociális átalakulá­sok, nem a filozófiai eszmék harcai, nem a létfenntartás nehézségei súgják nekünk, hogy mi az előre nem látott jövőt bizalmatlansag- gal fogadjuk s az új év reggelén azzal a tudattal ébredjünk fel, hogy ez év is csak olyan rossz esztendő lesz a világ javulasa, tökéletesbülése tekintetében, mint volt a régi, hanem azért sóhajtunk Dantéval együtt s azért nem hiszünk a jövőben, mert kivesző­ben van belőlünk az emberszeretet nagy esz­méje ; mi hova-tovább az óra pontosságával dolgozó gépemberekké válunk, kik magát a munkát öncélnak tekintik s élethivatásuk gyakorlatából kizárják a szeretetet: a szerete- tet önmagunk és embertársaink iránt. Ez a haladó kor bűne s éppen azért van erény a szocialisztikus eszmékben addig, mig h '' if rí; rí *■>«-»1 o *>'-'/> I - o 1 -> r> KW'viDí cl tuviw uwiü iv^íiLa, iild i ­eszméjük a mások, az emberek szeretetén épül fel. S azt hiszem akkor, a mikor az új év első napján a jövő sötétségébe igyekszik szemünk hatolni, semmi se lehet előbbre való feladat, mit a haladás zászlójára követendő cél gyanánt Írhatunk, mint az a régi, a ke­resztény vallás magvát képező, de sokszor és hova-tovább mind gyakrabban elfelejteni szo­kott nemes alap-eszme : az embertársak igaz szeretete. Ez eszme jegyében egyszerre szemünk elé tűnnek a megvalósítandó feladatok, melye­ket tovább halasztani nem szabad, mert az élet nem vár, hanem kérlelhetetlenül a Fabius Cunctarokkal szemben, őket elhagyja s össze­ütközések árán is megvalósítja mindazt, a mi az új viszonyoknak megfelelő. Itt van leg­először is a megoldandó feladatok között a szociális kérdés. Ma már odáig jutottunk, hogy e kérdés megoldása elől többé elzárkóz­nunk nem szabad. A kor parancsolja, hogy a tőke és a munka közötti aránytalansagok ki­egyenlítést nyerjenek, a kor parancsolja, hogy a politikai képesség mindaddig, mig a magyar elem szupremáciája biztosítva van, lehetően tágittassék, a kor kívánja, hogy a kis- és középbirtokok keletkezése előmozdittassék s a nagy bircökok eltűnjenek, a tudomány áldása mennél szélesétől xörre kiterjesztessék, az elforgácsolt erők gazüasági, társadalmi. és nemzeti célokra egyesittessenek, a nemzeti termelés és fogyasztás fokoztassék, a termé­szettudományok ösmerete a vak előítéleteket és hazugságokat megszüntesse, az emberiség testi jólléte megfelelő intézményekkel fokoz­tassék, lelki élete széjjel ne repesztessék, hanem a hit világa mennél bensőségteljeseb- ben lobogjon. A megoldandó nagy feladatok között fog­lalnak helyet az első helyen : magyar nemzeti kereteink tágítása, a magyar faji jellegnek állami, társadalmi, gazdasági s szociális be­rendezkedéseinkben kérlelhetetlen következetes- ségü keresztülvitele, a magyar nép expansiv Képességeinek feihasznáiása, a magyar munka­erő helyi lekötése alkalmas intézmények, gaz­dasági alkalmatosságok, ipari és kereskedelmi piacok teremtésével, a nemzetet képviselő leg­jobbjainak kivándorlásának megfelelő módon való megakadályozása. Különösen par excel­lence fontos feladat megértetni tudni az inter­nacionalizmus szörnyetegével, hogy nemzeti tartalom nélkül bármely mozgalom hiába való és saját magunk ellen való vétek. E feladatok mind összefolynak egy nagy eszmében, az emberszeretet eszméjében, mely megtermékenyítve az emberek tetterejét, képessé teszi őket mindannak megvalósítására, amit előbb, mint feladatokat soroltam fel. Ez eszme diadalát várom én az uj évtől, mert hiszem, hogy ez eszme diadala megszün­tartás után a megboldogult lakására, hogy irományait átnézzem és rendezzem. A hagyaték ügyeivel engem bízott meg végrendeletében, mint egykori poétatársát. A rideg legényszobában egész délután olvasgat­tam, lapozgattam, mig a leszálló sötétség látni enge­dett. Minden munkája félbeszakadt, mindmegannyi egy-egy töredék volt, csak a naplóját fejezte be egé­szen. Szomorú érdeklődéssel olvastam végig a füzetet és mondhatom, egész valómba megrendülve tettem le azt. Rettenetesebb irás még soha sem volt kezeim között. I. Lpen ilyen sötét idő volt, mikor szegény Bélát temettük. Öngyilkos hangulatban mentem fői a szer­íren : Uram ! Hát nem volt ön soha fiatal ? Béla : Csak voltam. Sajnos, hogy csak voltam. Irén: Akkor legalább emlékezni fog arra a foga­lomra : érdeklődni ? Béla : Mint valami ködben úszó tulvilági emlékre. Irén: Nos hát ? Béla: Hát asszonyom, tudni tudom, de tenni' — arra nem vagyok képes. Irén : Ön cinikus. Béla: Van arcom azt nem szégyenleni. Irén: Pélek öntől. Soha nem éreztem ennyire közelemben a megsemmisülést. Béla: Nincs mitől asszonyom. Való, hogy tulajdon- kópen az én lelkem az abszolút semmi. Ép annyira jó, mint rossz. Setn jó, sem rossz, mert e fogalmak külömbségei benne összefolytak, előttem ismeretlenek. Nincs indulat, a mi rezgésbe hozná kedélyemet, nincs szép, a mi elragadna, se bűn, a mi megtudna botrán- koztatni, vagy legalább visszatetsző volna előttem. Üres lap vagyok, a mire a világ nem irhát semmit. .Legfel­jebb mosolygok minden felett, — de az a mosoly is reflex mozgás. Irén : Hogy sülyedhetett ennyire ? Béla : Úgy találja, hogy sülyedés ? Irén: Minden bizonynyal. Béla : Legyen. Nem akarom a kedvét elrontani. Irén: Aha! hát ön mégis védekezik. Ez az érzé­kenység bizonyos neme. Béla: Dehogy asszonyom! Irén : Hát micsoda ? Béla : Nembánomság. Bármit hisz, vagy gondol — az nekem mindegy. II. Irén: Mégis kiváncsi vagyok az ön élettörté­netére. Béla: Hogy hol születtem, merre jártam, keltem? Ezt érti ön? Irén: Nem. Ezekhez nékem semmi közöm. Lel­kének históriáját szeretném tudni. Béla: Valóban asszonyom, a felett magam sem gondolkodtam. Lassanként lettem azzá, a mi. Lassan­ként, de nem küzdelem nélkül. Szörnyű néma harcok folytak lelkemben, ha ugyan jól emlékszem. Irén: No igen. Ez természetes is. A mélybe csak az szállhat alá, a ki valamely magaslaton .áHrnt. Béla : A kezdet minden jó volt, a mit ejjjj^jpes gondolni. Lássa asszonyom, én is voltam üde,*, fiatal. Többet mondok, poéta voltam. Egyetlen kép látása gyönyörrel töltötte el szivemet, a mire ma a raffinált élvek ezrei sem képesek. Irén : Hátba a néma kedvtelésekhez visszatérne. Béla: Ah! — Unott ostobaságok. Irén: És a munka, elismerés, hirnév, dicsőség ? Béla: Unott ostobaságok. _ Irén: Uram! Önt senki sem%fcgja szivelni a világon. Nem képzelek embert, a ki'olt szeretni bírná! Kiadóhivatal telefonsz Újévi dal. Irta: Krüzaelyi Erzsiké. Futnak az órák, >Én jó Uram, Te Tűnnek az órák, Fent az egekbe, Tűnik az év ; Szólunk neked : Múlik a szívben Ujesztendó're Vágy, remény, minden Keltsd uj erőre S hervad, mi szép, A sziveket ! Ma még mosolygó, Add, hogy örömmel, Holnap borongó Remény-örömmel Bús képet ölt Beteljenek, Az emberi-élet: S örök jó és szép A szív, a lélek Legyen föld és ég Az ég s a föld . . . S az emberek . .. Újév napjára S az Isten ott fenn Kel hő imára A kéklő mennyben Sok, sok kebel, Csak bölcsen int: S forró fohászszal, >Nem tudod ember Epedő vágygyal Gyarló eszeddel így esdekel: Mitkjpsj^aaant L »Oh, hogyha mindei^^L r . v Remény a szivbend/J^^ * ff Valóra váT : / % _*«*)*»<* tT Milyen borzasztó I *» Kínra fakasztó *T**^r''* • // Lesz a halál! 'bL* j ­Doktor Cinikus. Irta : Zivuska Jenő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom