Ung, 1905. július-december (43. évfolyam, 27-52. szám)

1905-07-30 / 31. szám

4. oldal. "CT 3ST C3­31. szám. Levél Karlsbadból. 1905. julius hó 28. Igen tisztelt Szerkesztő úr! Valamint a jó hazafinak nem szabad megfeled­keznie hazájáról, ép oly kellemes köteleségemnek ér­zem meg nem feledkezni szükebb hazámról, Ungvár városáról, és ha jelen soraimnak becses lapjában tért enged, örömmel megkísérlem az itteni fürdő-életet né­hány vonásban ecsetelni. Reggel 6 órakor a még álomban szendergő fürdő­vendégek egy „Choralnak“ ünnepélyes és komoly accord- jai által figyelmessé tétetnek, hogy legfőbb ideje a kúra- kötelességeknek eleget tenni, mivel még egy félóráig Morpheusz karjaiban nyugodni, csak egy fáradságos zarándoklat utján juthat az egészséget adományozó gyógyforrásokhoz. Minden utczából és házból tömege­sen tódulnak a különféle gyógyforrásokhoz, hogy ott sorban állva, forró vágyaik czélját elérhessék, egy a vállról csüngő szíjon különféle szinü és formájú po­hárral felfegyverkezve négyes és nem ritkán ötös so­rokban. Fél hét órakor ezrekre rúg az emberek száma, akik itt a gyógyforrások előtt mind egyenlők, nem létezik különbség rang és születés közt, a „Sprudel“ és „Mühlbrunn“ vize egyforma buzgóan működik úgy a fejedelmek gyomrában mint a kolduséban ; vegyes sorokban egyik a másik után lépésben haladva, ott lát­juk a születési és szellemi nagyságokat, a portugáli királynét, egyházi fejedelmeket, ministerek és krösuso- kat, egyszerű polgárokat, lengyel zsidókat, törököket és négereket, hordárokat, mindmegannyian csak egy közös vágytól áthatva, a gyógyulás reménye vágyától. A „Sprudel“ csarnok díszes vaseonstructioja, a Mühlbrunn csarnok óriási és mdliókat érő márvány osz­lopai fenséges benyomást gyakorolnak. Előbbiben mind­járt a bejáratnál egy több méternyi magas gőzoszlop emelkedik fel egy hatalmas nagy márvány medenczóből, melyből az 50 fok Reamur forró vizet és fehérbe öltö­zött bájos kuti nymphák szolgálják a példás rendben elhaladó fürdővendégeknek. A Marktbrunn-téren, ahol a forgalom már szaba­dabb, igen élénk sürgés-forgás uralkodik; egy kedvencz találkozási hely az ismerősöknek, megható visszontlátási jelenetek, üdvözlések és csókokkal felváltva. Érdekes párbeszédek megleshetők, mint pld. az egyik a másik­tól kérdezi, hogy van? 3 kiló és 00-nal fogytam volt a felelet. Bravó! Milyen idő alatt? 14 nap alatt. Schwind­ler, mormog a másik irigységtől eltelve, mivel ő csak egy kiló 40-el fogyott. — Magam is itt találkoztam régi jó barátaimmal, kiket még az egyetem ideje óta nem láttam, persze a legtöbbet sokkal terimbelesebb conditióban. A karlsbadi fürdő-élet legboldogabb ideje a reggelizés ideje, ebben az időben megtanulják azt, hogy az egészséget meg kell érdemelni, mivel a különben rest és túlságosan jól táplált emberek csak itt érzik azon paradicsomi élvezetet, mit teszen egy több órai séta után egy valóságos éhséget csillapítani, amennyi­ben a gyomor követeli a maga jogait. Tömérdek kirándulási hely, lombos fasorok közt, jól cultivált és jelzőkkel ellátott tiszta utak az erdőben, melyek rendesen a hegy ormán levő vendéglő vagy leje­débe vezetnek, mindenütt a legélénkebb forgalomról tesznek tanúságot. Egy igen érdekes képet nyújt este a fürdőnek a centruma az úgynevezett „Alte Wiese“ ; fényes bolti ki­rakatok pazar villanyfény mellett, ezren is ülnek a szabadban a legfényesebb toilettekben vacsoráikat fo­gyasztva, a járók-kelők pedig egy valóságos ruha és ékszer kiállítást viselnek magukon, egymással verse­nyezve tündéri látványt nyújtanak. 11 óra felé mindenki haza felé igyekszik, hogy a reggeli „zapenstreichra“ ismét a kutnál teremjen. Mindezt egy kitűnő társaságban végig élvezve, kedves alispánunk zamatos mondásai, Benkő József apát-plébános szellemes anecdotáival fűszerezve, a curám hatása biztosra vehető. Hazafias tisztelettel, viszontlátásra dr. Ország Jakab. KÜLÖNFÉLÉK. * Az ungvölgyi vasút átvétele e hó 29-én kezdetét vette. Az átvételhez a következő kiküldöttek érkeztek Ungvárra: A m. kir. keresk. minisztérium részéről: Spányi műszaki tanácsos. A m. kir. főfel­ügyelőség részéről: Garády főfelügyelő mint vonal­biztos. A máv. igazgatósága részéről: Fehérváry fel­ügyelő, Bajza felügyelő, Nagel főmérnök, Küchler fő­mérnök. A máv. debreczeni üzletvezetősége részé­ről: Tolnay üzletvezető, Berényi felügyelő, Ekstein felügyelő, Lasgallner felügyelő, Bacsó forgalmi főnök, Motcsicky az I. oszt. főnöke, Mády főellenőr, Feli-* ner számosztály főuüke, Lőrincz ellenőr, Gamma elle­nőr, Löwe Ernő ellenőr, Burger Izsó főmérnök, Mer­lin Sándor főmérnök. Az építési felügyelőség részé­ről: Bachmayer főfelügyelő, Kaiu felügyelő, Andori főmérnök. * A bíróság köréből. Rónay György volt ungvári kir. járásbirósági albiró, kassai kir. Ítélőtáblái tanácsjegyző ilosvai kir. járásbiróvá neveztetett ki. * Pártalakulás Az ungvári és ungvármegyei 48-as és függetlenségi párt e hó 23-án tartotta Ung­vári alakuló ülését, melyen mint az országos független­ségi és 48-as-párt kiküldöttjei részt vettek: Bernáth Béla, Kun Árpád, Hrabovszky Guidó, Búza Barna, Uray Imre, Kuszka István és Uray Miklós orsz. kép­viselők is. Az alakuló közgyűlés a Széchenyi-kertben tartatott meg. Megválasztattak : a vármegyei-párt vezetőivé : Elnökké : Bernáth Zoltán, alelnökökké : Minay István, Berzeviczy István, Pálffy István. Jegy­zőkké : Skultéti Viktor dr., Tüchler Sándor dr., Mocsáry Miklós dr., Reisman Henrik dr., Szentgyörgyi Adolf dr. Választmányi tagokká: Egr.y Ferencz, Tóth Lajos, Szentimrey Mihály, Morvay Ödön, Zoltán Lajos, Ta- mássy József, Jánosy Dénes, Blanár Ödön, Preusz Elemér dr., Kment Oszkár, Guttman Sándor dr., Fisch Samu. — A városi párt vezetői lettek : Diszelnükök: Kossuth Ferencz és Apponyi Albert gróf, mint e város díszpolgárai. Elnök : Fincicky Mihály. Ügyvezető el­nökök : Brujmann Béla dr., Sirokai Albert. Alelnökök : Tüchler Sándor dr., Guttmann Sándor dr., Weinberger Zsigmond, Flach Jakab. Jegyzők : Fülöp Árpád, Reis- mann Henrik dr., Zombory Dezső dr., Preusz Elemér dr., Vidor Mór. Választmányi tagokká választattak: Brody Lajos dr., Berzeviczy István, Cserő Soma, Dob- rovszky József, Dubró József, Dudás János, Gaar Iván, Gyulai Endre, Güntzler Henrik, Grünberger Dániel, Jánosi Dénes, Klein Ignácz, Lám Elemér, Lendvai Vilmos dr., Minay István, Mocsáry Miklós dr., Mocsáry Géza, Mihalics János, Nagy Béla dr., Pazar Zoltán, Pataki József, Pálffy Béla dr., Peltsárszky Béla, Preusz Elemér dr., Révész Árpád, Reismann Arnold dr., Roth Bernát, Roth Rándor, Szepesi Sándor, Scheiber Adolf, Spoganics János, Szuhanek József, Spohn Ferencz, Thirman Samu, Vajnay Márton. A pártalakulás alkalmából Komjáthy Béla, a nagykaposi kerület országgyűlési képviselője a követ­kező táviratot intézte a szervező bizottsághoz: „Gyógyulást keresek itt Szováthon, azért/nem vehetek részt a függetlenségi párt újjáalakításában, de lélekben veletek vagyok; hiszen agyamnak minden gondolata, szivemnek minden dobbanása azon magasz­tos elveké, melyekhez ragaszkodom hűen, megalkuvást nem ismerve. Komjáthy Béla.“ * A húsz éves kövezetvám engedélyezése ügyében a kereskedelemügyi m. kir. minisztériumhoz felküldött tervek a napokban érkeztek le a közigazga­tási bizottsághoz azzal, hogy a tervekre és a kivitelre vonatkozólag a bizottság adjon véleményt. * Betiltott búcsú. A jövő hó 19-iki ungvár- czeholnyai búcsú megtartását, tekintettel a galicziai határszéli vonal mentén uralkodó s ma már Nagyberezna községben is kiterjedt hasi és kütegós járványos hagy- mázbetegsógekre, az alispáni hivatal betiltotta. * Adózók figyelmébe. A városi adóhivatal ez utón is figyelmezteti a városi pótadó és egyéb városi közterhekkel hátralékban levő közönséget, hogy hátra­lékaikat augusztus hó l-éig annál inkább befizessék, mert augusztus hó 1-től kezdve a zálogtárgyak össze- hordatni és elárvereztetni fognak. * Az állami iskolák térfoglalása. A vall. és közokt. m. kir. miniszter most adta ki az 1904—5. tanévben fennálló állami elemi népiskolák teljes jegy­zékét. E jegyzék nemcsak az állami iskolával biró községeket, azok népességi adatait tünteti fel, hanem azt is, hogy egyes állami iskolák mikor szerveztettek, hány tanító, tanítónő működik mindeniknél, mennyi az iskolába járó tanulók száma s van-e a községnek kis­dedóvodája, vagy gazdasági ismétlő iskolája. Ezen ér­dekes kimutatásból kiemeljük azt, hogy vármegyénk a 8-ik helyen áll állami iskolák tekintetében, mert To- rontálnak 106, Pestmegyének 101, Beregnek 89, Cson- grádnak 88, Nyitrának 79, Kolozsnak 74, Háromszék­nek 74, Ungmegyének 68 állami iskolája van. Az ösz- szes többi megyékben kevesebb az állami iskolák száma, igy Máramarosnak 67, Zemplénnek 58, Szat- márnak 31, Szilágynak 43, Sárosnak 41, Szepesnek, 9, Szabolcsnak 9 állami iskolája van. E kimutatásból megtudjuk azt is, hogy Ungmegyébén jelenleg 73 ál­lami tanító, 38 tanítónő működik, 16 állami óvoda és 41 gazdasági ismétlő iskola van. — A füzetet az egye­temi nyomda adta ki és egy koronáért ugyanott vagy bármely könyvkereskedés utj^n kapható. * A kassai kereskedelmi és iparkamara julius hó 14-én közgyűlést tartott, amelyen a titkár­előadó kimerítően ismertette azon szomoritó jelenséget, hogy a kereskedői segédszemélyzetnek munkaereje a kereskedéseknek a késő esti órákig való nyitvatar- tása által mértéken túl kihasználtatik és az önkép' zésre törekvő ifjak megfosztatnak annak lehetőségétől, hogy esti továbbképző tanfolyamokat a siker kilátásá­val látogassanak. Tudatja a közgyűléssel, hogy a ke­reskedelmi minisztérium az ipartörvény revíziója al­kalmával komolyan akar az üzletek kötelező zárórájá­nak kimondásával foglalkozni. A közös osztály által is helyeselt javaslatra kimondotta a közgyűlés, hogy az üzleti zárórának kötelező meghatározása dolgában in­dokolt felterjesztést intéz a kereskedelmügyi m. kir. minisztériumhoz, melyben az uj ipartörvényben ki­mondani kéri, hogy az üzleti záróra országnszerte nyári hónapokban esti 8 és a téli hóapokbana esti 7 órakor á"jon be. Ugyané közgyűlésen jelen­tetett be, hogy Kardos Emil és Mezei Gyula az ung­vári alkerületben rendes kültagokká, Peltsárszky Béla és Weltmann József pót-kültagokká választattak a ke­reskedők részéről, mig Seidler Lipót rendes, Flach Jakab pedig pótkültaggá választatott az iparosok ré­széről. Egyben az elnökség mély megilletődéssel hozta a kamara tudomására, hogy az ungvári alkerületben kültaggá választott Seidler Lipót időközben elhalá­lozott. A kamara a bejelentéseket tudomásul vette, és Seidler Lipótnak, az iparügy ezen kiváló előharczosá- nak, elhunyta feletti meleg részvétének kifejezést ad, s erről az elhunytnak gyászoló özvegyét levélben kiérte­síteni rendelte. Az elhunyt kamarai tagnak helyére Flach Jakab póttag hivatott be. * Kezdődik a vadászat. Lassanként lekerül a szegről a Lancaster, az akasztékos tarisznya, meg a többi vadász-portéka. A nalftalinos szekrényből elősze­dik a zöldszedélyü s aggancsgombos loden ruhákat, hogy kiszelőztessék, mert immár elkövetkezett a vadászat ideje. A fiatal vizslákat most vezetik be a fürjezéssel a nemes sport körüli szolgálat teljesítésének ismereteibe. A zsombókos berkek fiatal ruczáit is most szedik fegy­vercsőre. Az öreg gácsér most tanítja a fiatalokat repülni: most legkönyebb ledurrantani s most legizletesebb a húsúk is. A kezdő settereknek igen jó iskola a tokos récze vadászata. A jövő holnap első napján már szabad a vadászat fogolyra, fáczánkakasra s augusztus 15-én. túl már a tapsifüleseket is fenyegeti veszedelem. Az igazi vadász azonban augusztusban még nem lő nyulat, mert még mindig nagy számmal vannak fias anyák; legfölebb egy-egy bolondos süldőt göbécselne fültövön, hogy mutatóba vihessék haza. * A közös hadsereg vezényszavai. A most folyó nemzeti küzdelem közepette több oldalról azt ál­lították. hogy a közös hadsereg 60 vezényszóval bir, s ennek a 60 vezényszónak is fele franczia. Ez állí­tásokat megczáfolandó, a Nemzeti Iskola a katonai szolgálati szabályzatból kiválogatta a vezényszavakat s kitűnt, hogy nem 60 az, hanem 73. A vezényszók ezek : 1. Ruht! 2. Habt acht! 3. Antreten und Ábtreten ! 4. Oeffnen und Schliessen! 5. Rechts und links schaut! 6. Rechts und links um ! 7. Halb rechts (links)! 8. Links (rechts) — Front! 9. Grad — aus! 10. Kehrt — euch! 11. Kniet! 12. Nieder! 13. Auf! 14. Marschie­ren! Glied — marsch! 15. Glied — halt! 16. Kurzer (voller, gleicher, ohne) Schritt! 17. Glied —halt! 18. Laufschritt! 19. Link (rechts) — hersteilen! 20. Auf­marschieren! 21. Ziehung — halb links (rechts)! 22. Rechts (links) schwenkt! 23. Rechts (links) rieht — euch! 24. Beim Fuss! 25. JSchultert! 26. In die — Balanze ! 27. Bajonett — auf (ab)! 28. Fällt das — Bajonett! 29. Zum (vom) Gebet! 30. Zum — Schwö­ren ! 31. Laden! Schiessen!’ 32. Fertig! 33. An! 34. Feuer! 35. Setzt ab! 36. Feuer einstellen! 37. Patro­nen versorgen! 38. Visitierung des Gewehres ! 40. Rotte und Rottenpaar! 41. Schwarm. (Schwarmlinie)! 42. In den — Zug! 43. Vergatterung! 44. Reihen und Doppelreihen rechts (links) — um ! 45. Reihen fallt — ab ! 46. Doppelreihen marschiert — auf! 47. Pyra­miden setzt — an! 48. Ergreift das Gewehr! 50. Vor­wärts! 51 Sturm! 53. General-decharge! 54. Hoch an ! 55. Ergreift den Säbel (Karabiner, Revolver)! 56. Versorgt — den Säbel! 57. Karabiner — umhängen! 58. Zum — Angriff! 59. Rechts (links) — Hieb ! 60. Stoss! 61. Stellung! 62. Rechts (links) pariert! 63. Appel! 64. Marsch, Marsch! 65. Auf (ab) sitzen ! 66. Schriebt (Trab, Galopp) — Marsch! 67. Grosse (kleine) Tour! 68. Umhert wechseln! 69. Halber Tra- ves aus der Mitte. 70. Attackiert Trab (Galopp) — Marsch ! 71. Mit Zweien (Vieren) rechts (links)! 72 Zum Feuergefecht — absitzen! 73. Zügel auslassen (ergreifen) ! * Gyászhir. Nyitray Emil bankár, egyike a leg­előkelőbb newyorki magyaroknak, e hó 25-én New- Yorkban hirtelen meghalt. Közbecsülésben állott honfi­társunkat özvegyén kívül, a ki Roth Sándor ungvári kávéháztulajdonos nővére, négy árvája siratja. Nyitray legalább százezer dollárt hagyott hátra. Nyitray Emil már huszonhét éve lakott Amerikában. Azonban nem múlt el egy esztendő sem a nélkül, hogy haza ne tért volna Magyarországba s ilyenkor soha se mulasztotta volna el, hogy a hazai irodalom jelesebb termékeit nagyobb mennyiségben magával ne vitte volna New- Yorkba, a hol virágzó magyar könyvkereskedést is tartott fenn. Ebben első volt s nem is múlta felül e tekintetben egy honfitársa sem, a kik között osztatlan nagy becsülésben részesült a középtermetű, bágyadt tekintetű, szürkülő bajszu Nyitray. Tagja volt a new­yorki, utóbb a nagy befolyásra szert tett Hungarian Republican Club-nak, mely Roosevelt elnököt két ízben látta vendégéül s ő mindkét Ízben tagja volt a fogadó bizottságnak. Bár azok közé tartozott, akik tökéletes yankeekké váltak idők múltán, honfitársaiért mindig kész volt tüzbe-vizbe menni. Legutóbb ez óv áprilisában időzött Ungváron Az amerikai magyarság egy kiválóan hasznos tagját s egyik díszét vesztette el benne. * „Mezőgazdasági munkabérek Magyar- országon 1904 évben.“ A m. kir. földmivelésügyi minisztérium évente részletes statisztikai adatokat gyüjtet hazánk mezőgazdasági munkabéreiről. A minisztérium kebelében fennálló mezőgazdasági statisztikai ügyosztály által feldolgozott ezen adatok évről-évre terjedelmes kiadvány alakjában tétetnek közzé. Az elmúlt óv mező- gazdasági munkabéreit tárgyaló kiadvány a napokban hagyta el sajtót. Hogy ezen, — a statisztika mai szín­vonalának teljesen megfelelő dolgozathoz az iránta érdek­lődők könnyen hozzájuthassanak, a m. kir. földmivelés­ügyi minisztérium több ingyen példányt bocsátott szét­osztás végett a főispánok rendelkezésére. A kik tehát a minisztériumnak a „Mezőgazdasági munkabérek Ma­gyarországon 1904. évben“ czim alatt megjelent, vala­mint az elmúlt évben kiadott hason tartalmú s még néhány példányban készletben levő kiadványát meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom