Ung, 1904. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)

1904-08-20 / 34. szám

XLIL ÉVFOLYAM.

Ungvár, 1904, augusztus 20.

•34. SZÁM.

Szerkesztőség::

Vármegyeház-tér 1. szám.

Kiadóhivatal:

Székely és Illés könyvnyomdája.

A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön.

Kéziratok nem adatnak vissza. Nyilttér aoronkint 40 fillér.

VEQYE3 HETILAP.

Megjelenik minden vasárnap.

Előfizetési feltételek:

Csak az ,,Ungc< lapra :

Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill.

„ling vármegye Hivatalos Lapjáéval együtt: Egész évre 12 kor. — Félévre. . 6 kor’

Hirdetések

úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők.

AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HI VATAL0S KÖZLÖNYE.

„Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön.

Szent-István-nap.

Tikkasztó hőségben, mindent elpusztító, elsenyvesztő szárazságba i üljük nemzetünk nagy ünnepét: Szent-István-napját.

Boldog vidámság, önelégedett ünneplés ideje máskor, most a szenvedés, a lemondás szomorú, gondteli tépelődései közepette a szivünkből ki nem irtható kegyeleten kívül semmi más érzés nem vegyül e magasztos ünnepbe.

A tűrés iskoláját jarva, nemzeti öntudatunknak jutott a feladat, hogy ébren tartsa a munkálkodási kedvet s ne engedje elsatnyulni az életbe vetett hitet, a remények tettekre buzdító erejét. A mindinkább terjedő csüggedtség elfojtására alkalmasabb eszköz nincs, mint visszatekinteni ezeréves múltúnkra, melyben a csapások sorozatát mindenkor leküzdi szívós életképességünk, — ragaszkodásunk a hazához, amely fiait erősen és szorosan egymáshoz fűződő kötelékben tartja össze a nemzet nagyra- emelésének, jóléthez, önállósághoz vezetése érdekében.

A bibliai hét sovány esztendő képét látjuk ma hazánkban. Előbb az egyenetlenség hintette el rothadt mérges magvait s mégis kihajtottunk. Most az egyenetlenséget elűzte a sok baj és szerencsétlenség, közelebb hozta egymáshoz a külömböző nézeteken levőket a közös nyomor, mely reánk vicsorgatja fogait. A drágaság rohamosan nő, a küzdelmet az életért nyomorogva, csak félig jóllakva folytatja a szegény nép s mindezeket betetőzi az a keserves tudat, hogy most — az aratas után — még korántsem erte el az Ínség legmagasabb fokát. Hogyan lesz télen, amikor beáll a munkahiány, az élelmiszer-keszletek elfogynak s a kegyetlen hideg is kínozza majd a szegény népét ?

Meg elgondolni is szörnyű.

A gaDonat. gyümölcsöt hozó ősz küszöbön all. Mar itt van Szent-Istvan-napja. Máskor ilyen idötajt a csalad összeszedte az utazáshoz szükséges holmikat, a táskába bőséges elemózsia került s felrandult a fővarosba, nezni az ünnepélyes aktust, mely Buda regi várfalai közt fenyes czerimóniak: közt megy végbe.

Hát biz az máskép van az idén. Szükség törvényt is bont; hogyne bontana tehat olyan terveket, melyeknek keresztülvitelei csak a szórakozás kivanja meg. Szórakozásra ma nem tellik a magyarnak. A kiadásokat meg kell szorítani, minden fillért többször meg kell forgatni, mielőtt kiadna az ember.

íme, ily viszonyok közt értük meg az idei Szent-István-napot. Mégis, ha e napon Budavárába nem is zarándokolhatunk, gondoljuk meg, hogy a budai czerimóniak elvégre is csak külsőségek. Az ünnepnek ezek csak a keretet képezik. Maga az ünnep lejátszódik amaz oltár előtt, melyet minden igaz hazafi szivében emelt a nagy király dicső emlékének.

Prófétai ihletséggel látott Szent-István a jövőbe. Modern alkotmányunk alapköveit rakta le; s hogy mennyire ellentalltak azok az idők viszontagságainak, legjobban bizonyltja, hogy szilárdan, megingathatlanul áll ma is a nagy épület: a magyar haza.

S ha sorscsapásokkal is sújtja a Mindenható népünket, ha sötét képeket is tar élénk a jelen; vigaszunk a tetterő, mely ereinkben duzzad, buzditónk, támaszunk a hazaszeretet, mely egyaránt hősi bátorsággal védő es lankadatlan szorgalommal alkoto hatalmával elviselhetővé, sőt leküzdhetővé is teszi a legnagyobb nélkülözést.

Mert nélkülözések közt is világitó fáklyákként állnak előttünk hazánk megdicsőült nagyjai s a nagyok közt a legnagyobbak egyike : Szent-István király.

Üljük meg illő kegyelettel ünnepje napját s emeljük fel tekintetünket az Éghez, mely most

— e szörnyű megviseltetes idejében is — mosolygó arczot mutat. Nézzük a sugárzó napot, mely éltető erejét nem vonta meg tőlünk s ha nem is nyílnak a felhők zsilipjei, ne feledjük, hogy fölöttük trónol a magyarok Istene, ki

— miként eddig segitett, ezután sem fog megfeledkezni népéről s a szomorú napok után szebb, boldogabb időt fog küldeni a magyaroknak !

Folyóvízi kutak.

A ki még folyóvízi kutat nem látott, avagy ilyesmiről nem is hallott, az előtt e czim valami furcsa újdonságnak tűnik fel. Pedig folyóvízi kutak már igen sok városban vannak, Ungváron pedig felette szükségesek volnának.

A legutóbbi tüzeset alkalmával a vizhiány nagyon érezhető volt. A kutak nagyobb része kiapadt. Van olyan, hogy semmi vizet sem ad. Ilyenkor a tűzoltóság a folyóvízre van utalva,

Azonkívül a közönség is nap-nap mellett használja az Ung vizét és pedig nemcsak mosásra és öntözésre, hanem ivóvíz gyanánt is.

A lejáratok pedig úgy az Unghoz, mint az úgynevezett csatornához nagyon rosszak, sok helyütt élet- veszedelmesek. Amit különben egypar szomorú adat fájdalmasan bizonyít.

Hogy városunkban könnyű módon, óletveszedelem nélkül s a mellett tiszta folyóvizet kaphassunk, azon csak folyóvízi kutak felállításával lehetne segiteni. Ami röviden abban áll, hogy egyes könnyen hozzáférhető helyeken, például hidak vegem szivattyúkat állitauak fel, a melyeknek csövei a vízbe nyúlnak és pedig olyan helyen, a hol a viz rendesen melyebb és iszapmentes szokott lenni.

E czélra leginkább kettős működésű, rövid löketű szivattyúkat szoktak alkalmazni, melyek kevés mozgatással is bőven adjak a vizet.

Kin nézni a vizhordasnak azt a módját, mely eddigelé more patno Uugvaron divatban van. Itt, a hol a közönség kutak hiauyában a folyóvízre annyira rá van utalva! A hol különösen télén, valóságos szerencse, ha a vizhordó, — az még hagyján hogy jó hosszú idő múlva 1 — de szerencse, hogy épen hazajön, — vagy hogy egyáltalán haza jön (mert már mint érintők, egypar a folyóba is veszett).

De meg ha a vizhordó szerencsésen leér is a folyóvízhez, ritka hely, a hol tiszta vizet meríthet. Többnyire csak a széléről kell mentenie, a hol csak zavaros, iszapos vizet kaphat, melyet alapos szűrés nélkül még mosásra sem jó használni, ánnál kevésbé ivóviz gyanánt.

Tűzvész esetén ? A szekeresek jó messze kénytelenek menni a folyóhoz és sok drága, sürgős perczet, negyedórákat, félórákat eltölteni, míg hordóikat meg- telitlietik és a vészes helyre érkezhetnek.

Mennyire kényelmes dolog volna a vizhordók számára, ha a hidvégeken, anélkül, hogy a folyó medrébe kellene lemenniók, egyszerű szivattyúzással megtölthetnék edényeiket, s a mellett tiszta iszapmentes folyóvizet vihetnének haza. (Csak egy volna a baj: hosszas elmaradásukért az eddigiekuei egygyel kevesebb kifogást mondhatnának. De ez viszont a buzgó háziasszonyok előnyére válnék. A mi pedig nagyobb sor!)

A vizhordó szekeresek mennyivel róvidebb idő alatt tölthetnék meg hordóikat a íoiyóvizi kutnál, a hol őket esetleg a közönség is már telt kupakkal várhatná. (Legalább ez igy volna rendjén.)

Nagyon ajánlatosnak tartom tehát, legalább a hid- végeken, folyóvízi kutaknak felállítását, ilyfajta kútnak feialiitása bármely más kutnál kevesebbe kerül, mert csak a végén kosárral ellátott szivattyucsövet kell a folyóvízbe iebocsátani, mely télen természetesen szalmával volna bevonandó. Különben egyes helyeken, a hol a kutcsövet a jégzajlás veszélyezteti, a csövet föld alatt is vezetik, avagy a hol szabadon áll, jégzajlás

idején a csövet egyszerűen felhúzzák, s e rövid időre (mert a jégzajlás nem szokott soká tartani) a folyóvízi kút használata egyszerűen szünetel. Németországban, Francziaországban ez a módszer a leggyakoribb. A csövet egyenes irányban vagy a szükség szerint könyöktöréssel a vizbe bocsátják, midőn pedig a csövet veszélyeztetve látják, pl. áradáskor vagy jégzajláskor, a csövet kihúzzák, a veszély elmúltával pedig visszahelyezik. Ez a módszer a kutcső gondozására nézve legbiztosabb és a kút felállítására nézve is a legolcsóbb, mert földásásra, kőre stb. nem kell költeni. Az egyedüli hátránya az, hogy a kút használata éven át néhány napra szünetel.

Az, hogy városunkban a vízvezeték megcsinálása utón van, a folyóvízi kutak felállítása körül gátió akadályul ne szolgáljon, mert ennek létesülóse még messze van, másrészt meg, ha meglesz is a vízvezeték és a folyóvízi kutak feleslegesekké vállanak, a szivattyúk akkor is értókesithetők. Az esetleges veszteség pedig dúsan felér amaz előnyükkel, melyeket e kutak addig is szolgálnának.

Ezzel a folyóvízi kutakat, hogy úgy fejezzem ki magamat: kimentettem.

Átlépek most a mosó-tutajra. A svéd mosónő nem úgy sulykol, mint a mienk az Ung partján, hogy egy lepedője a vizbe merülvén, ő pedig utánna kapván, a vizbe fulladjon. Oh, nem. A svéd mosónő ilyfajta veszedelemnek, pláne város helyen, ki nem teszi magát. Hanem, a víz szólón áll a brygga, ez egy erős deszkából összeállított, tutajszerü faaikotmány, melyen a mosónők számára öt-hat, korlátokkal ellátott különítmény van. Úgy hogy egyszerre hat mosónő is moshat rajta és mindegyiknek megvan a maga szakasza, vizbefulás veszélyének kitéve nincs, a ruháját a másik el nem cserélheti. Csakhogy a mosó-tutaj tulajdonosának bizonyos ideig való használatért bizonyos — nem sok lesz — pénzösszeget kell fizetni.

Mindenesetre ez is célszerűbb és okosabb mosóeljárás, mint a minő nálunk a vízpartokon szokásban, van s a melynek veszélyességét már annyi ember az életével fizette meg.

Az elmondottak aprólékos dolgoknak látszanak ugyan, de senki sem tagadhatja, hogy a közbiztonságot, az egészségügyet érintik. KÖQy& Nundor_

A takarmáuyhiány pótlása.

Gazdánink panaszkodnak, hogy a szokatlan nagy és taitós szárazság következtében kevés a takarmány. Az állatok etetésére nem jut. ti igy aztán beáll az az auomaiia, hogy míg minden más eleimi czikknek hihetetlenül felszáll az ara, addig a hús ara regi szintjen tartja magat, sőt olcsóbb is lesz, mert az alattenyesztók nem rendelkezvén eleg takarmanynyal, tömegesen vágatják le jószágaikat.

Nem kell itt bővebben fejtegetni, minő bajt rejt magában ez a körülmény. Hiszen nyilvánvaló, hogy ennek következtében aiJatallomanyuk rohamosan fogy és csakhamar oly hiány lesz vágó marhákban és sertésekben, hogy beáll a reakczió, a hús módfeletti drágulása alakjaban.

Sokféle tanácsot adtak e baj orvoslására. Lovak, szamarak vágatását, házi nyuiak tenyésztését ajánlják, hogy a nemsokára mutatkozó hushiányt pótolni ienessen.

Mi azonban természetesebbnek is, praktikusabbnak is tartjuk, üa inkább arról gondoskodunk, hogy értékes állatállományunk ne fogyjon túlságosan, — ne többet, mint a rendes fogyasztás megkövetel. Ennek pedig csak egy a módja, az tudniillik, hogy ne a veszendőbe menő hús pótlására terjedjen ki tigyeimünk, hanem a rendes állatállomány épségben tartasa mellett az eddig használatban levő takarmányt más élelmezési anyaggal helyettesíteni igyekezzünk.

hírre nézve is többlete módszert ajánlanak. Köztük a legtigyeiemre méltóbb egyike az, hogy bizonyos alkalmas lak lombjaival — szecskára apritva, hogy könnyebben emósztüető legyen — etessék az állatokat.

Tudtukkai azonban van ennél is jobb takarmány - pótlók s e sorok czóija, hogy íelhivja rá a gazdak ügyeimét.

Takarmányt kitünően pótló terméket képeznek a vadgesztenyék, mert felette nagymenyisógü tápláló anyagot tartalmaznak, s e tekintetben igen közel állanak a gabonalajokhoz, melyektől csak kesernyés anyag- tartalmuk által különböznek. Taphatásukra és emészthetőségükre nézve szintén igen kevéssé különböznek a gabonauemüektől, a mennyiben belterjes tápot nyújtanak és erős tömött hús képződésére szolgáinak. Keser-