Ung, 1904. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1904-11-20 / 47. szám
4. oldal. XJNG 47. szám. * A korcsolyázó egyesület mesterséges jégpályája, mihelyt a lágyra fordult idő kedvezően változik, meg fog nyilni. E körülményt a város központján a fogyasztási szövetkezet mellett kiteendő vörös zászlócska fogja jelezni. — A pálya ezidón is bővült némileg. A vizvezető csatorna a pavilion túlsó oldalára helyeztetett át és zsilipekkel is elláttatott, a melegedő csarnok pedig csinosan be van festve. — A villany- világitás iránt már folynak a tárgyalások, úgy hogy a a munkálatok ez irányban is legközelebb foganatba vétetnek. — Az egyesületbe beiratkozni lehet szóval vagy egy levelező-lap utján dr. Hackel Sándor egyesületi pénztárosnál. Idényjegy 6 kor., tanulóknak és gyermekeknek 4 kor. A pártoló tagsági jegy legalább 2 kor., mely a melegedő csarnokba való belépésre jogosít. Minden tag megkapja az egyesületi alapszabályok egy példányát. * Értekezlet. Dr. Nusser József munkácsi kórházi igazgató-főorvos, a munkácsi állami gyermekmen- hely igazgatója, e hó 19-én Ungvárott időzött, az itteni telepbizottság megalakítása czóljából. Az értekezleten részt vettek: Hidasi Sándorné, Virányi Sándornó, Benkő József, Berzeviczy István, Fincicky Mihály, Novák Endre dr. és Ország Jakab dr. A telepbizottság elnökévé Benkő József, előadójává Ország Jakab dr., jegyzőjévé pedig Berzeviczy István választatott meg. * Fegyelmi ügyek a közigazgatási bizottság előtt. A közigazgatási bizottságnak folyó hó 8-ikán tartott ülésén a vármegye alispánja részletes jelentéssel számolt be, a Dr. Ivántsy László volt polgár- mester, Fekésházy Miklós városi főjegyző és Mocsáry Géza városi ügyész ellen elrendelt fegyelmi eljárás folyamán megejtett vizsgálat eredményéről. A közigazgatási bizottság, az alispáni jelentésben felhozottak figyelembe vétele mellett Fekésházy főjegyzőt és Mocsáry ügyészt állásuktól felfüggesztette, a néhai Dr. Ivántsy László volt polgármester elleni eljárást pedig abbahagyni rendelte. — Egyidejűleg és ugyancsak az alispáni jelentésből kifolyólag Farkas Ferencz tanácsos ellen is elrendeltetett a fegyelmi eljárás s állásától ő is felfüggesztve lett. — A polgármester pedig utasit- tatott, hogy az ekként megüresedett állásoknak helyettesítés utján leendő ideiglenes betöltéséről gondoskodjék. A közigazgatási bizottság határozata — mint értesülünk — tegnap lett az érdekelteknek kézbesítve. * Esküdtbirósági ülések. November második hétfője újból összegyűjtötte a kir. törvényszék tárgyaló termébe esküdtjeinket, akiknek ezúttal a szokottnál is változatosabb, de egyúttal hosszabb és hosszadalmasabb perekben kell az igazságszolgáltatás nagy és nehéz munkájában részt venniök s az életnek kaleidosz- kopszerüen váltakozó s bíróság elé kerülő drámáiban a törvény és lelkiismeretük szerint az igazságot ki is nyilvánitaniok. Első nap egy szerető, de eltaszitott asszony bosszújából fakadó bűnesetet és pedig egy gyujtogatási ügyet tárgyaltak. Kaiamán Mária eszterági közönséges paraszt asszony ugyanis a múlt óv nyarán a falu kovácsához, Kosulyák Jánoshoz költözött, neki átadta megtakarított pénzét, abban a hiszemben, hogy az esküvel meg nem erősített házasság holtig tartó boldogságot rejt magában. Kosulyák János azonban hűtlen lett szerelméhez, azt egyszerűen kitette a kormos kovácsházból, s más nővel, György Terézzel állott ossza. Az elhagyott szerető e miatt bosszút forralt s f. é. julius 1-én este, midőn az uj pár elaludt, a szalmafedelet rájok gyújtotta, úgy, hogy a bennlévők csak nagy ügygyel-baj- jal tudtak menekülni. E cselekménye miatt az esküdtek Czeiner Nándor főnöksége alatt bűnösnek nyilvánították s a törvénynek megfelelőleg, figyelembe véve a fenforgó enyhítő körülményeket, 2 évi fegyházra ítélte a gyújtogató asszonyt. Másnap, kedden, a rablóromantika egy esete került az esküdtek elé. Goldberg Hers dolhai lakos feb. 17-én útnak indult, hogy Munkácsra egy szekér lekvárt fuvarozzon. Este 10 óra tájban értek Kisfaludra, ahol pihenőt tartottak, mig éjfél után 1 óra tájt tovább indultak. Alig hagyták el a községet, észrevették, hogy 2 gyanús alak lappangva közeledik feléjük, s midőn feléjük kiáltottak, majd gyertyát gyújtottak, azok a sötétben visszahúzódtak, de ismét előkerültek, s egyszerre csak a szekér mellett teremve, egy ütéssel a kocsist, a másikkal pedig Goldberg Herset tették védelmükre képtelen helyzetbe, s mig a kocsis elmenekült, Gold- berget a szekérről lerántották s őt a földre leverve, tárczáját elvették, de abban nagy szomorúságukra csak „írásokat“ találtak. E cselekményen felül, még egy kisebb lopás és jogtalan elsajátítás is terhelte a vádlottak lelkiismeretét, s az esküdtek a feltett 12 kérdés között helyesen eligazodva, Kaííka Béla főnöksége alatt megállapították vádlottak bűnösségét, kiket aztán a bíróság lejenként 4 évi fegyházbüntetésre ítélt s az ítélet nyomban jogerőre is emelkedett. Szerdán és csütörtökön egy megtévedt hu esete felett Ítélkeztek. Szűcs Lajos ugyanis az 1904. január 3-án ittas állapotában agyonütötte apját Szűcs Mihály mezőkaszonyi lakost, bár apja halálát előidézni szándékában nem állott. A nagyszámú tanuk, úgy az orvcfe- szakértők is, a terhelt erős ittasságát bizonyították s a beszámítás nehéz kérdését az esküdtek megoldván, bűnösnek mondták ki Weltman József főnökük utján Szűcs Lajost, akit a bíróság is az enyhítő körülmények körültekintő méltatásával másfél évi börtönbüntetésre ítélt, s az ítélet szintén jogerőssé vált. A következő nap szintén egy rablási eset foglalkoztatta az esküdteket. Pleskó Géza, aki néha Homon- nai Mihály néven is szerepel, az 1903. decz. 3-án este ittas állapotban elvette a Paránics Péter óráját, lánczát és 7 kor. pénzét, s midőn ezt Paránics visszakövetelte, vele szemben tettlegeskedóshez nyúlt. Az esküdtbiróság szintén azt a körülményt látta bizonyítottnak, hogy terhelt a lopott ingók megtartása végett használt erőszakot, s ily értolemben hirdette ki Czeiner Nándor a verdiktet. A bíróság a terhelt ittasságára sa lopott tárgyak csekélységére való tekintettel, 6 havi börtönt szabott a vádlottra s ez az ítélet is jogerőssé vált. * Nyugtázás. K. Nagy Zoltánná Budapestről 20 koronát küldött az „Ung“ szerkesztősége utján a helybeli Gyermekbarát Egyesületnek, melyet hálás köszönettel nyugtatványoz : Szabó József, egyes, pénztáros. * Adófizetés iránti megintés. Az 18:3. évi XLIV-ik t.-cz. 55. §-a és az 1883. évi 73.662. sz. utasítás 16-ik §-a értelmében Ungvár város adóhivatala által felszólittatnak mindazon adózók, kik folyó évi IV. évnegyedi adójukat, haddij-, útadó- és iparkamarai illetékek, szőlődézsma-váltságok esedéssé vált tartozásaikat, melyek 1904. november hó 15-én befizetendők lettek volna, most már nyolcz nap alatt járulékaikkal együtt különbeni végrehajtás terhe mellett fizessék be. * Török A. és Társa Budapesten. Ha a magyar királyi szabadalmazott osztálysorsjáték főelárusitói közöt széttekintünk, önkéntelenül a Török-bank ötlik szemünkbe. Ez a czég állandóan azt hirdeli, hogy hazánk legnagyobb sorsjátsküzlete. Ennélfogva tudakozódtunk és teljesen igazolták illetékes helyen, hogy e bankház valóban a legnagyobb sorsjátéküzlet és a legtöbb sorsjegyet hozza forgalomba, ami nem is csudálni való, mert e czég a játszó közönség bizalmát a legnagyobb mértékben bírja’ Azonkívül e bankház vevői felülmúlhatatlan szerencsével játszanak Csak előző sorsjáték hatodik osztályában is a sok ezer nyereményen kívül a 600.000. 400.00b legnagyobb nyereményt egy millió korona összegben és a többi sok nyereményt is hozzávéve, 2 millió koronánál többet fizetett ki vevőinek. Iiyen eredmények egy oszlályban és egyetlen egy sorsjáték-üzletben sem léteztek. Ennélfogva megragadjuk az alkalmat, hogy Török A. és Tsa. bankházát, kinek Budapesten, Teréz-körut 46. sz. a. van a főüzlet, fiókjai pedig Váczi-körut 4., Muzeum-körut 11., Erzsébet-körut 54. sz. alatt, mindenkinek ajánljuk. A hivatalos terv szerint az I osztály húzása legközelebbi csütörtökön és pénteken, f. é. november hó 24. és 25-én lesz és a sorsjegyek árai a következők: */, ==12; */,= 6; ,/4=3; 1la— i’50. Aki tehát sorsjegyet akar • ásárolni, forduljon bizalommal Török A. és Társához Budapesten. * Gyalogjáró Nagybereznán. Nagyberezna mezőváros képviselőtestülete a napokban tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a város utczáit burkócz- gyalogjáróval fogja ellátni. * Az ungvári ipartestület azon kérelemmel fordult a kereskedelemügyi m. kir. miniszterhez, hogy a múlt év folyamán feloszlatott ipartestületi betegsegélyző- pénztárt újból engedélyezze. A miniszter válasza a napokban érkezett meg, melylyel a pénztár újbóli felállítását nem engedélyezi, amennyiben az itteni viszonyok szerint két betegsególyző-pénztár engedélyezése felesleges, s mert általában az ipartestületi pénztár eddigi működése nem felelt meg a követelményeknek. * Fizetésképtelenség. Gottlieb Vilmos helybeli divatárukereskedő, a bécsi hitelezői védegylet közlése szerint, fizetésképtelenné vált. * Népkönyvtár Perecsenyben. A felvidéki kirendeltség előterjesztésére a vallás- és közoktatás- ügyi m. kir. miniszter hozzájárult, hogy tárczája terhére Perecsenyben népkönyvtár állíttassák fel. * Vásáráthelyezés. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter a f. ó. november hó 28-ára hirdetett nagy- kaposi országos vásárt f. é. deczember hó 5 éré helyezte át. * Bezárt iskolák. A vármegye alispánja La- borczszög (Sztrajnyán) és Nagyzalacska községek iskoláit vörhonyjárvány miatt f. évi deczember 27-ig bezáratta. * Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keseriiviz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogya, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet. 26—2 * K.-né Margitay Maris módszere alapján intelligens hölgyek franczia és angol szabást, mintarajzolást és varrást tanulhatnak Vargha Sándorné sza- bászati és varró-iskolájában, szobránczi-utcza 20. szám alatt. NYÍLT-TÉR.* A „Közélet“ 4-ik számában megjelent „Van már Ungmegyének főispánja“ czimü közleményre, kijelentjük, hogy az abban állítottak nem felelnek meg a valóságnak, mert a hitközség elöljárói a bizottsági választás ügyében senkivel sem érintkezett és e tekintetben utasítást senkitől sem fogad el. Reinitz Herman, Rothman Lipót, hk. jegyző. hk. elnök. * Ezen rovatban közlötlekért nem vállal felelősséget a szerk. Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. 1Jii}»víír és vidékén osztálysorsj egyek Török A. és Tsa legnagyobb és kiválóan szerencsés bankházából Bpest, VI., Teréz-körut 46/a. kizárólag nálunk kaphatók. Az I. osztály húzása f. é. november 24. és 25-én. fiz I. osztályú sorsjegyek árai: i/í sorsj. V2 sorsj. V4 sorsj. V8 sorsj. 1L\— k (>.— K 3.— k 1.50 K Kiváló tisztelettel 886,1—2 Singer faura Jerkovits Sára „Korona“ tőzsde Ungvár. Kossuth Lajos-tér „pieniuratelep“ jfagyősz. M <i K <! n W ■o ói o t\ 0 ö W hl Legolcsóbb árak! 2264 904 tkv. sz y}rvßrgSj hirdetményi kivonat. A nagybereznai kir. jbiróság mint telekkönyvi hatóság közhirré teszi, hogy Kisturicza község s több társa végrehajtatónak Polyánszky Antal volt nagyturi- czai lakos végrehajtást szenvedő elleni 745 kor. lH fillér fegyelmi eljárási költség és jár. iránti végrehajtási ügyében a nagybereznai kir. járásbíróság területén levő, Nagyturicza község 97. sz. telekjegyzőkönyvében B. 13. alatt Polyánszky Antal nevén álló ingatlan jutalékra az árverést 874 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1904. évi deczember hó 15 ik napján délelőtt II Órakor Nagyturicza községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatik, de a Weitzen Salamon által megajánlott 616 koronán alul eladatni nem fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át, vagyis 87 kor. 40 fillért készpénzben vagy az 1881. LX. t-ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. alatt kelt igazságügy miniszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadókképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Nagybereznán, 1904. évi október hó 21. A nagybereznai kir. jbiróság mint tkvi hatóság. 895 ÖrDÓDy, kir. járásbiró. 1 Hol lehet ió árut legolcsóbban vásárol.íi? I © se ^ Feltétlenül I Roth Bernáth divat-árú üzletében I VCÖ £S Nagyhid-utcza. 27K* © Nagy választék selyem, bel- és külföldi ruha-kelmékben, elismert Z* ^ jó chiffon, vászon, gradli, copper, valódi rumburgi vásznak, állandó nagy raktár csipke és szövet-függönyök, szőnyeg, plüseh, ágy, asztal- Se* © és utazó-takarók, kachmir- és selyem-paplanok, teljes menyasszonyi ke- ^ ^ lengyék, alkalmi vétel mindenféle maradékok fél árban. ^ ^ Kívánatra mintákat bérmentve küldök. 887,1-8 w sr o N <2 ín 05^3 SSS Oip ?r m'CTQ £ se'c £ O ° 3 “ cr p 512 cr se p. cß “ €/• £ n $ «sí 5* p 2í N .2* — 3 e. —• p tp ro. w se c. 13 n> ro o 2. cpÖ ST " pr/jj- n ^ ■ n CD C: $'c2. E & g 03 S n p rs 3 ■ m rr>>^ cd V EB ® 2. cd -r p o fS31 ! £5 ? era