Ung, 1904. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1904-05-08 / 19. szám

XLII. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1904. május 8.

Szerkesztőség-:

Vármegyeház-tér 1. szám.

Kiadóhivatal:

Székely és Illés könyvnyomdája.

A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön.

Kéziratok nem adatnak vissza. Nyilttér eorönkint 40 fillér.

VEGYES HETILAP.

Megjelenik minden vasárnap.

19. SZÁM.

Előfizetési feltételek:

Csak az „Dug“ lapra :

Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill.

„Iliig Tiirmegye Hivatalos Lapjá^-val együtt:

Egész évre 12 kor. — Félévre. . fi kor.

Hirdetések

úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők.

AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

„Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön.

A színházépítés ügye.

E hó 16-án a város képviselőtestülete ismét foglalkozni fog a kérdéssel, hova építtessék az uj szinház, illetve most már csak spinkor, azaz pardon nyári szinház. A mindenáron színházat építeni akarók e czélra legutóbb a Drugeth-teret szemelték ki, mely tér mintegy öt év óta valóságos oázis ott a házak között, szemet-lelket gyönyörködtető platán-, hárs-, fenyő- és egyéb fáival és bokraival.

Nehogy esetleg e terv valósággá válhas- sék, Írjuk e sorokat, kérve a képviselőtestületi tagokat, hogy egy jóformán ideiglenes jellegű építkezés miatt ne áldozzák lel Ungvár városának azt a közterét, melyre nemcsak a levegőjárás megkönnyebbítése czéljából van szükség, de amelyre szükség van azon czélból is, hogy a Savanyuvizi városrész lakosainak is legyen egy séta-, egy üdülőhelyük.

Nem tudjuk megérteni, mi lehet oka annak, hogy vannak, kik a színházépületet mindenáron fel akarják építtetni, s hogy ezt elérhessék, még a vandalismustól sem riadnak vissza; tény azonban, hogy a terv felmerült, sőt e hó 16-ára tárgyalásra is ki van tűzve, s igy foglalkozni kell ez ügygyei.

Elsőbben is lássuk, van-e szükség arra, hogy egy beépített park, egy valóságos kis paradicsom, egy szükséget képező köztér áldoz- tassék fel csak azért, hogy ott valami szinház- féle még lehetőleg ez év folyamán felépittessék ?

Mi azt mondjuk, hogy nincs! mert Ungvár városának van e czélra teljesen s egyedül megtelelő, amugyis rendezésre váró más köztere: az Ujtér. Ez a tér van teljes központiságá- nál fogva szinte praedestinálva arra, hogy a szinház oda építtessék.

Hogy a színháznak ide építése tán több, s erősebb ellentállást kifejteni tudó egyén magánérdekét sérti, mint a Drugeth-tér-re való építkezés, ez nem lehet és nem szabad hogy ok legyen arra, mikép a színháznak mindenáron való felépithetése miatt egy befásitott köztér pusztittassék ki, mely köztér amellett még nem is alkalmas a szinház okszerű elhelyezésére.

Ha ma bizonyos magánérdekek miatt a képviselőtestületben nem volna keresztül vihető, hogy a szinház a neki egyedül és kizárólag megfelelő, s a város tulajdonát, tehát újabb kiadást nem követelő helyre építtessék, úgy nem azt diktálja a józan ész, hogy e helytől elálljanak, s a közönség által csak nehezen megközelithető helyre, Vandalismus árán építsünk színkört, — de követeli s előírja a józan gondolkozás, hogy a szinházépités tervét hagyják néhány évig pihenni, míg az ügy egészen megérett, a magánérdek pedig legyőzhető lesz.

De különben sincs miért a színházépítést siettetni. Hisz még nincs meg a színházépítéshez szükséges tőke, nem all a város rendelkezésére oly összeg, melylyel a közönség külön megterhelése nélkül hacsak egy nyári szinház is felépíthető volna.

Vagy tán ez ügynél is úgy okoskodnak a vezérférfiak, mint a város egyéb ügyeinél, (20 éves kövezetvám, fizetés-rendezés, Széchenyi- kerti vendéglő-, árucsarnoképités), hogy se baj, ha nincs is pénz, csak egyszer meglegyen szavazva, kerül akkor, ha másként nem, a városi pótadóemelésből ? No ha igy gondolkoznak, nagyon csalódnak ! Mert a közönség is tudja azt, hogy az a 30,000 K, amivel a belügyminiszter 10 év alatt hajlandó az épitési költségekhez hozzájárulni, még a felét sem fedezi a tényleges költségeknek, s igy bizonyára első sorban oda fog irányulni a kérdése, hogy tisztelt szinházépitők, tessék először kimutatni, hogy miből és kinek a terhére akartok építeni !

És erre a felelet, ha őszinte feleletet fognak adni, amihez kétség nem férhet, csak az lehet: hogy hát bizony valami városi alapnak a felhasználásával, s amennyiben ez sem elég, a közköltségek terhére !

Ezt elviselni pedig a közönség már nem képes ! s a szinházépités költségeivel sújtani az egész adózó közönséget nem is szabad, minthogy tudóit dolog, hogy a színházlátogató közönséget Ungváron nem a város összlakossága képezi, tehát annak épitési költségfedezéséhez az összlakosság be sem vonható.

így állván a szinházépités ügye, ismételve kérjük a képviselőtestület tagjait, hogy szavazataikkal ne járuljanak ahoz, hogy egy üde, szép s közszükséget képező park áldoztassék fel egy nyári színkör telkéül, különösen akkor, mikor az ungvári szinház egyedül alkalmas helye az Uj-tér, s különösen akkor, amidőn az építés összköltségének még csak fele sincs biztosítva. * M.

A kenyérért.

Magyarország belső békéje nemzetiségi izgatások, felekezeti súrlódások és a pártok egymással szemben ben való fenekedésétől hosszú időre soha sem volt megkímélve, de olyan válságos napokat a régi idők homályába visszamenve találhatunk csak, mint a milyenek a mostaniak. Egy ország, amely rövid ideje csak, hogy idegen kényszer alól felszabadult, amely ezen felszabadulását nehéz századok véres küzdelmeinek árán szerezte meg, egy ország, amely szabadságát arra használta, hogy újból küzdve, önerejéből utat törjön magának arra a polczra, amelyet az európai népek fokozatos kultúrája sok emberöltő után tudott csak megteremteni, az az ország, amely nemzetiségének bélyegét folyton-folyvást küzdelemmel óvta meg, amely más népekhez hasonlítva, szinte pillanat alatt lett azzá, hogy ma már a nyugati nemzetek műveltségéhez il- leszkedhetik, amely titáni erővel és az elgondolható legnagyobb szívóssággal tudott keresztül gázolni mindenféle le nem győzhetőnek képzelt akadályon, az a nemzet olyan időket él, amilyeneket még talán soha.

Mi magyarok gazdaságilag és társadalmilag teljesen beilleszkedtünk az európai fortnákba. ügy élünk, úgy közlekedünk. Mindnyájunk keresete, élete a kul- turvivmányokkal egybe van forrva és ha azokat most elszakítanék, magát a nemzet eksisztenciáját tennénk koczkára. Mi haszna, ha a kutban kristálytiszta viz bugyog, mi haszna, ha ott a magasban a legszebb és legérettebb gyümölcs kínálkozik a vándornak, de ha edény Injával van, amivel menthetne a szomjat oltó folyadékból és ha nincsen eszköze, amivel megközelíthetné az éhségét csillapító gyümölcsöt. Mi haszna, hogy gazdasági életünk minden vonalon elérte a kor magaslatát, ha úgy tudna is élni a polgár, mint ahogyan királyok nem élhettek valaha, de ha hiányzik az eszköz, amivel élni kell és ami biztosítja számunkra a jólétet A mi egész berendezkedésünk manapság bonyolult. A munkafelosztás minden ember számára megteremtett olyan munkakört, amely egyetlen hivatáshoz köti le őt és csak mások közvetítése folytán jut ahhoz, hogy minden szükséglete harmonikusan legyen kiegyenlítve.

Ilyen államban minden kereseti ág nemcsak az azt űző számára fontos, hanem életkérdés az mindenkire nézve. A világkereskedelem és a nagyipar, a gőznek ez a két világraszóló hatalma mindnyájunk számára meghozta azt a kényelmet és jólétet, amelyről apáink álmodni sem mertek. Mi a késő és elpuhult epigonok úgy neveltettünk, úgy élünk, hogy az életünk sinylené meg, ha a gőzmasina daczoskodnék velünk. Az állam, az országnak imponáló közössége vette nálunk kezelése alá a közlekedés óriását, a vasutat, ő istápolja és támogatja az ipart, hogy az államtagok életét minél lendületesebbé tegye, esküvel kötötte le alkalmazottait, hogy az által is biztosíthassa polgárai jólétét és ime, hosszú napok óta, hétszámra kihűlve állottak a vasszörnyetegek az állomásokon, nem állt rájuk a kormányzó, ki életet vitt^ és hozott, nem állt a lokomobilra a vezető, mert ő is — élni akar. Ez a két szó a maga igaz jelentésében legjobban fejezi ki azokat a törekvéseket, melyeknek jegyében áll a mi korszakunk.

Élni akar, igenis élni mindenki; az, akinek megszerzi a sok millió ember a jómódot, de élni akar az is, aki dolgozik, kiizköd, hogy életet szórjon másoknak. A kor hazugságai, a fennen hirdetett szabadság és a megczáfolt egyenlőség ime megboszulták magukat. Ez a kivánság, élni akarok ! elemi erővel követe- lődzik és amit szentnek véltek és amiért halálba mentek, az esküért, ime megtört azon a két egyszerű szón — élni akarok. Szinte a nagy természet hangját érezzük ki e két szóból, amely sokkal hatalmasabb és igazabb, mert migaz eskü-intézmény, addig a kenyér — élet. A vasutasok szrájkja megmutatta azt, amit a beteg embernek a kór. Csak akkor tudja értékelni az egészséget, amikor beteg. Most látszik, most, amikor már átestünk azon a nagy megpróbáltatáson, amelyet még jó sokáig fog érezni a nemzet, mostan tudjuk csak, mit ér nekünk a vasút, mennyi minden érdek van a legerősebb szálakkal fűzve és milyen lenne az életünk nélküle. Ez a sztrájk nem maradt tanulság nélkül.

Az országban mindenfelé felmondják a szolgálatot az iparosok egyik-másik szakmájának munkásai, mert ők is élni akarnak, élni úgy mint emberek. A történteket megszívlelhetné mindenki, akiben még nem aludt ki a felebaráti szeretetnek parázsa, aki együttérez emberbarátaival. Vállvetve munkálkodjunk egymás javáért és ne engedjünk tért az önzésnek szivünkben, mert ki tudja, mikor jön el a leszámolás napja, amikor a gyomor követeli jogait és ki tudja, megelégszik-e majd a munkásság a sima diplomáczia által kieszközölt eredményekkel és nem követeli-e teljes egyenlőségét a mai rend felforgatásának fenyegetésével. A jelek nem éppen kedvezők.

Országunk egy évig olyan meghasonlott belső állapotnak volt a szintere, melyhez foghatót a történelem lapjain is keresnünk kell. Közgazdasági állapotaink nemhogy nem közelednek, sőt inkább távolodnak attól a ponttól, amely felé gravitálnunk kellene. Gondoljuk meg, hogy az általános munkabeszüntetés esetére milyen válság elé nézhetünk. A munkásokat még eskü sem köti mesterségükhöz és ha ráemlókszünk a megelőző szrájkokra, melyek javarészt a munkások győzelmével végződnek, akkor elég okunk van aggódni a jövőért.

A nagybereznai képviselő-választás.

E hó 4-én folyt le Nagybereznán a kitűzött országgyűlési képviselő választás. Mint előre látható volt, Dr. Habár Endre utódául egyhangúlag ifj. Lónyay Sándor volt beregmegyei főispán választatott meg, kinek rövid itt tartózkodása alatt már is sikerült a választókerület osztatlan bizalmát és sympathiáját megnyernie.

A legnagyobb rendben történt választás lefolyásáról a következőkben számolhatunk be :

Pontban 8 órakor megjelent Bánóczy Béla választási elnök a választási helyiségül szolgáló állami iskola épület udvarán s az ott összegyűlt mintegy 600—700 főnyi választó közönség előtt a választási eljárást megnyitódnak nyilvánitotta.

A választás megnyitása után nyomban Adamkovich Jenő nagybereznai róm. kath. plébános a maga és kilencz társa nevében beadta az ajánlatot, melyben ifj. Lónyay Sándort jelölik képviselőül. Az ajánlók részéről Munkácsi Antal nagybereznai tanító és Spiegel Jakab szerepeltek mint bizalmi férfiak.

Miután az ajánlatok beadására kitűzött törvényes félórai idő letelt anélkül, hogy más ajánlat adatott volna be, 8V2 órakor Bánóczy Béla választási elnök a választók lelkes éljenzése között ifj. Lónyay Sándort a kerület megválasztott országgyűlési képviselőjének nyilvánitotta ki és felkérte a választókat, hogy erről a megválasztottat küldöttségileg értesítsék. A Melles Endre gör. kath. lelkész vezetése mellett elindult küldöttség rövid idő múlva visszatért az uj képviselővel, kinek a közönség szűnni nem akaró éljenzése mellett a választási elnök a megbízatást tartalmazó választási jegyzőkönyvet ünnepélyesen átnyújtotta, tartalmas beszédé