Ung, 1903. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1903-08-09 / 32. szám
XLL ÉVFOLYAM. Ungvár, 1903, augusztus 9. 32. SZÁM. Szerk esztőség: Vármegy eház-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvnyomdája. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak viasza. Nyilttér soronkint 40 fillér. Előfizetési feltételek : Csak az „Ung,í4 lapra : Egész évre . 8 kor. \ Negyedévre 2 kor. félévre ... 4 kor. j Egyes szám 20 fill. vármegye Hivatalos I.nii,já“-val együtt: Egész évre 12 kor. —- Félévre. . G kor. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Ilié-* könyvnyomdájába küldendők. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Vasutópitési munkások védelme. (le) — Azon sociális intézkedések, amelyek arra irányulnak, hogy a munkára alapított társadalomban a munkások érdekei lehetőleg megóvassanak mindennemű kizsákmányolás ellen, a munkásvédelem előmozdítására szolgáló törvényekben nyernek méltó kifejezést. Az utolsó évtized törvényhozási mozzanatai amellett tanúskodnak, hogy hazánkban is belátták az illetékes körök a munkásvédelem nemzeti és gazdasági nagy jelentőségét. A törvények egész sora intézkedik a gazdasági munkások, az erdőmunkások, a vizi munkálatoknál, az ut- és vasútépítésnél alkalmazott napszámosok és segédmunkások, a a dohánytermelésnél elfoglalt munkások és munkaadóik közötti jogviszonyok szabályozásáról. Szükség, és pedig égető szükség vitte rá a kormányferfiakat e törvények megalkotására. Az előbb felsorolt sociális törvényeknek létesítéséig alig volt valami határozott norma- tivum, mely a munkások és gazdasági napszámosok érdekeit, igényeit, jogait kellőleg megvédelmezte volna A cselédtörvény és ipartörvény hézagos rendelkezései kellő alapot egyáltalán vagy csak csekély mérvben nyújtottak erre. — Ez természetes is, mert hiszen minden egyes nagyobb munkakör és munkaág már természeténél fogva is más és más szabályozást követelt. így az, a mi az iparosok és a cselédek jogviszonyainak szabályozása tekintetében ezeknek jogait és érdekeit annyira, amennyire biztosította, ugyanezen alapelveknek a többi különféle szakbeli munkásokra való alkalmazasa, ezeknek nemcsak hogy nem vált hasznára, hanem ellenkezőleg: jogaik, érdekeik érvényesítésétől való megfosztást, általános elégedetlenséget eredményezett, amely egyszersmind magában hordta a társadalomra nézve veszélyessé válható nagyobb emóciók kitörésének csiráját. — Szerencsére a magyar államférfiak még a nagyobb zivatar kitörése ( előtt észrevették az ország társadalmi hely-; zetének alakítására elmaradhatatlanul szüksé-1 gessé vált sociális reformok behozatalának j sürgős voltát; azt, hogy a magyar társadalom fejlődését jelképező szekér kerekeit nem kell félni egy csepp sociális olajjal megkenni. Egymásután életbe léptek a fentemlitett törvények, amelyek főjelentősége abban rejlett, hogy a munkaadók és a munkások közötti jogviszony szabályozása által igyekezett lehetetlenné tenni vagy legalább is meggyöngi- teni azon törekvést, mely a munkásoknak minden irányban való kizsákmányolását tűzte ki érdekei legfőbb czélpontjául. Bennünket jelenleg a vasútépítési munkások védelmére alkotott 1899. XLI. t.-cz. érdekel. Ámbár a most már valóban oktalan ob- strukczióból származó áldatlan állapotok miatt az oly fontos és nagyjelentőségű beruházási törvényjavaslat, amelyben a berezna-határszéli vasútépítési munkálatainak ‘engedélyezése és az erre vonatkozó költségek megállapítása foglaltatik, — még mai napig is csak a javaslat jellegével bír és ki tudja, mikor emelkedik törvényerőre, mégis az említett vasútépítésének munkálatai már javában folynak vármegyénk határszélén. — Ezért érdekel bennünket a vasútépítési munkálatokról alkotott törvény, mert hiszen vármegyénk területén folyik az a nagymérvű vállalkozás, amelynek következtében több mint 14 millió korona fog megfordulni minálunk. Azon kérdéssel, hogy az összegből hogyan és mennyiben lehetne vármegyénk javara, gazdasági helyzetének előmozdítására valamit lekötni, jelenlegi czikkünk keretén belül nem foglalkozunk, fenn tartván azt egy más alkalomra; — a mai megvitatás tárgyát a vasútépítési törvény munkásokra vonatkozó egy-két rendelkezésének ismertetése és kritikája fogja képezni. Fent a határszélen, a tölgy, bükk, és fenyőfa-koszoruzta beszkidi hegyeken és annak tövében az eddig megszokott mélységes csöndet száz meg száz különböző munkás emberek lármája, kalapácsaik, ásóik, kapáik súlyos ütése és döngése, a dynamit levegőt reszket- tető robaja változtatja föl. — Nap-nap mellett három-négyféle nemzetiségű, ruházatú és kinézésű munkáscsoportok vonulnak, hogy munkát, megélhetést keressenek maguknak és otthonn maradt vagy magukkal hozott családjaiknak. Mind el van telve a reménynyel, hogy tisztességes munkájuk árán tisztességes keresetre tehetnek szert. S ha e tisztességes munkások reményükben csalódnak, épen úgy elégületlenek s a fennálló rend ellen támadást intézők lesznek, mint azok, a szintén nagy számban levő kalandor-munkások, a kik a zavargások és a békés rend megbontásának okozói szoktak lenni. Általánosan véve, tehát már a megelégedettség fokának helyes intézményekkel való irányítása fontos szerepet játszik a munkások fölötti adminisztráció vezetésében; de szükségessé teszi a helyes intézmények létesítését a rendőri adminisztráczió szempontjából azon körülmény is, hogy a vasútépítéshez tóduló munkások úgy nemzetiségre, szokásra, jellemre, vérmérsékletre egymástól nagyon eltérő jelenségeket mutatnak. — Már pedig ily tömegeket féken tartani; velük szemben a közrendet biztosítani egyrészről, másoldalról pedig törvényeinkkel és rendeleteinkkel való tájékozatlanságuk folytán megtörténő kizsákmányolási szándékkal és törekvéssel szemben részükre védelmet és oltalmat biztosítani másként nem lehet, mint az által, hogy minden egyes fölött szigorú felügyelet gyakorlását kell a rendőri hatóság szigorú feladatává tenni. — A felügyelet gyakorlásának lehetővé tétele végett rendelte el nagyon helyesen a törvény, hogy hazai munkásaink munkás-igazolványnyal, a külföldiek pedig útlevéllel vagy illetékes hatóságuk által kiállított igazolványnyal legyenek ellátva. — Ez igazolvány nélkül munkába lépni, Vadásznyelv. — Az »Ung« eredeti tárczája. — Nem nagy vakmerőség manapság azt állítani, hogy csaknem minden ember szeret egy kicsit füllenteni. Persze nem a közönséges hazudozást értem. Mert hiszen a hazugság nagyon különböző természetű s az előbbi állitás csak az ártatlan hazugságra vonatkozik. Hazudik az egyik hivatásból, a másik udvariasságból, a harmadik önzésből, tréfából stb. Hazudik a vigécz, mert ezzel keresi kenyerét, hazudik a czigány, mert ez a természete, és hazudnak sokan szükségből, szorultságból. Sőt akadnak olyanok is, kik szenvedélyből, gyönyörűségből hazudnak. Annyi bizonyos, hogy második Epaminondast lámpással is bajos volna találni. A „szellemes" jelzővel felruházott ügyes társalgónak egyik leghathatósabb eszköze a tréfás, ügyesen szövött hazugság, mely többnyire egy harmadik személy rovására megy és a leggyávább emberek is előszeretettel mesélik meg nem történt hajmeresztő kalandjaikat. Nincs könnyebb mint hazudni, de nagyot hazudni úgy,-hogy valóságnak lássák, az már „vicc." Legmulatságosabb és legártatlanabb hazugság az úgynevezett: „Jägerlatein.“ Bocsánat a német kifejezésért, de nincs rá elfogadott magyar szavunk. Leghelyesebben adhatnék vissza talán a fogalmat e szóval: „vadásznyelv“, mert ezt a nyelvet csak vadászok beszélik és a zamatját csak vadászok érzik. A német sógor nagyra van vele, hogy ő találta ki e nyelvet. Nos hát legyen. Ne irigyeljük e dicsőséget tőle. Ue már azt az állítását, hogy oiyan íűrfanggal és kedélyesen senki sem tud e nyelven beszélni, mint ő, kétségbe vonom. Nincs ugyan mit dicsekedni veles elismerjük, hogy ahol hazudni kell, ott a magyar nem áll első helyen, de azért egy kis jóizü ötletért, egy vadászmeséórt: még nem megyünk a szomszédba. Az én kedves Pista bátyámnál vadászgattunk tavaly. Nagy társaság volt együtt s mint ilyenkor az már szokás, megindult vacsora előtt az adomázás, később pedig, midőn az üres üvegek felszaporodtak, szaporább lett a beszéd is Elmondta ki-ki vadászkalandjait és kitűnt, hogy valamennyien, akik ott voltunk, egyenkint és összesen a legrettenthetlenebb és legjobban lövő vadászai vagyunk Európának. Köztünk volt Árky Ferkó, a vidék elismert legjobb vadásza is. Nagy kujon az a Ferkó ! Áhítattal szokta hallgatni a kalandokat s olyan jámbor képet vág hozzá, mintha ő azt mind elhinnó. Hanem azután, ha valamelyikünk a sulykot kissé messzebbre hajítja el, kacsint egyet és olyan keresztkérdósekbo sodor, hogy azt is elfelejtjük hamarjában, vájjon disznóról, vagy medvéről beszéltünk-e. De ha ilyenkor az illető ügyesen kivágja magát, „éljent“ kiált s ez nála a legnagyobb elismerés kifejezése. O tromfolta le egyszer a szenvedélyesen hazudó Halápyt, ki nem átallott egy lövésre kilencz őzet leteriteni. — Barátom, az semmi ! Én tavaly elmentem egyszer Uacsázni az „ Egres“-be jó szimpla puskámmal. Egyszer csak fölrepül egy . . . nyúl. Alig tértem magamhoz, az őzek már lőtávolon kivül voltak. Utánok dupláztam, s csakhamar 17 darab vaddisznó fityegett vadásztáskámon, Halápy ezután jobban mérsékelte magát s egy lövésre sohasem merészelt három őznél többet lőni. De most hallgassuk meg Szalóky földbirtokost, ki éppen egy hihetetlen kalandját beszéli. — Három vagy négy évvel ezelőtt K . . . fürdőben lévén, megismerkedtem Cs . . . gróffal. Igen derék fiatal ember. Mint afféle valódi vadászemberek, csakhamar annyira összebarátkoztunk, hogy elválásunkkor szívélyesen meghívott birtokára egy pár napi kedélyes vadászatra. Ott történt velem az a csodálatos dolog. Csendesen ülök a részemre kijelölt helyen. A hajtők' lármája még nem hallatszott s már egy csörtető vad lépéseit mindig jobban kivettem. Meg-megállt, majd ismét megindult s egyenesen felém tartott. Harmincz lépésnyire végre kibukkant egy hatalmas agvaras. Apró szemei villogtak. Szája nyitva volt. Hirtelen megállóit s neszeit, mert valószínűleg szimatot kapott. Bár fejjel állott felém, nem volt más választásom mint rögtön rálőni. Fejét czélbavéve, kapásra elsütöm golyós csövemet. A vadkan eltűnik a bozótban s a következő pillanatban egy oldalt álló nagy bükkfáról zúzott tagokkal aláhull egy . . . hiuz. Elhülve nézek körül. Egy lélek sincs a közelben. Nem lőtt senki más, csak én. — Különös, igen különös eset! — jegyzi niog fejcsóválva Árky Ferkó. — Hisz’ ez még semmi! — folytatja Szalóky — de a következő perczben, midőn a hiuz gyönyörű bulláját vizsgálom, mely vállapon volt lőve, elkiáltja magát jobboldali szomszédom : — Brávo ! a vadkan fekszik ! Égj ik ámulatból a másikba esve, odafutok s a vadkan hörögve fetreng; szájából patakként ömlik a vér. Szinte elkábultam Megvizsgálom fegyveremet: csak az egyik cső van kilőve. Nem vagyok babonás, de reszketni kezdtem. Elbeszélem a különös esetet vadásztársaimnak, kik bámulva nézik a két vad hulláját Semmi kétség, hogy ez egy lövésnek az eredménye. De hogyan? Kíváncsian rántjuk le a hiuz bőrét s a lapoczkák között megtaláljuk a golyót. Most gyorsan nekiesünk a vadkannak. Lázasan feszitjük róla az überziehcrt, de sebnek sehol sincs I nyoma. Elképedve állunk a meztelen bulla előtt. A Lapunk mai száma 4 oldalra terjed. TTIEOrSTIES HETILAP. Megjelenik minden vasárnap.
