Ung, 1903. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1903-08-02 / 31. szám
XII. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1903. augusztus 2. 31. SZÁM. Szerk esztőség1: Vármegyeház-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvnyomdája. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmil sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak viasza. Nyilttér goronkint 40 fillér. Előfizetési feltételek: Csak az „Uiig“ lapra : Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill. „Uni? vármegye Hivatalos I.apjA“-val együtt : Egész évre 12 kor. - Félévre. . 6 kor. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. A boldogulás. Ej. Csupa bajjal van tele a városi ember élete! A házbér minden évben emelkedik, folyton uj ruhába kell az embernek járni, klub- bokba, bankettekre, estélyekre okvetlenül el kell menni, hogy a világtól el ne maradjon, — az asszonyt fürdőre kell küldeni, hogy az istentelen cselédekkel egész éven át ádáz küzdelemben kimerült idegeit a jövő évre megerősíthesse. A gyerekek is sokba kerülnek. Minél nagyobb a hu, annál több zsebpénz kell neki. A leányoknak — hálistennek — ez nem kell; azért méltányos, hogy ezeket — illő ruhában — egy-egy tánczmulatságba, néha-néha színházba, egyik-másik család zsúrjára eleresz- szük. Mert ha falusi libák módjára neveli őket apja, anyja, ki az ördög veszi el akkor őket. Aztán a látogatásokat, estélyeket, banketteket viszonozni is szokás . . . Be drága is ez a ezudar városi élet! . . . Csak legalább fizetnék az embert jobban, de erre is mióta várunk hiába! . . . Nincs jobb dolga senkinek, mint a falusi embernek! . . . A falusi azonban másként véli ezt: Nem embernek való mai nap ez a nyomorult gazdálkodás! Egész éven át, de leginkább nyáron, ta- vassszal és ősszel robotban kell huzni az igát és mégis alig van valami látszatja a munkának. Nem is lehet már a föld után megélni! Nagy az adó, ami nemis csoda, mert sok az állami tisztviselő nagyon s ehez még nagyobb hadsereget is tartunk. Sok sok adót is kell hát fizetnünk, hogy ezeket a pániperdákat legyen mivel fizetni. Meg aztán nincs is ára sem a búzának, sem a kukoriczának, a szőlő is mindig elfagy, egy szóval: legokosabb eladni a földet, a fiút katonaintézetbe adni s maga számára is hivatalt vállalni. Semmivé teszi hát az erdejét, kizsarolja a szántóföldjét, legelőjéről is letipratja a termőföldet, túlad elcsigázott marháján s -- mint aki jól végezte dolgát — városba költözik, a hol minden kényelmet megtalál majd a sok keserves parasztmunka helyett. Odahagyja hát a falut, jobb lesz a városban . . . A fiát katonaintézetbe adja, maga meg hivatalt vállal! Az erdész, amint vállravetett puskával bandukol kifelé a hervadó erdőnek : elgondolja, hogy mégis csak igazságtalan dolog az, hogy a vele egyenlő kvalifikáczióju bányászt épen kétszer akkora fizetéssel dotálja a kenyeres ura, mint őt. Hej! kutya élet az, ahol nem az erdész az ur! ... A fiamat Isten ucscse ! — bányásznak adom . . . A bányász meg, aki minden két hétben tönkre tesz egy pár erős bagariát, sárosán, mocskosán, kétréthajolva bujkál a föld alatt levő szűk vájatokbán s miután egy-egy bányalégrobbanást kikerül, vagy egy-két földomlás alól kiszabadul, megátkozza a perczet, a mikor e pályára lépett s fiát minden áron er- dészszé neveli. Az egészséges emberek közt élő orvos nyugdíj nélkül hal el, az ügyvéd annyi, mint csillag az égen, a bírót nem fizetik úgy, ahogy állásának független volta kívánja, a munkabérek alacsonyak, az iparvállalatok nem hoznak hasznot,- ellenben a személyzet drága és az adó, az adó mindenkit fojtogat ... A nagy adó, ami főképpen a nagy tisztviselősereg és a fényes hadsereg miatt olyan nagy . . . De ezért mégis mindenki hivatalnoknak neveli fiát, maga is hivatalt vállal és kivétel nélkül mindnyájan nagyobb urat játszunk mint aminők vagyunk ............ Ebből a ferde életmódból, ebből az általános elégedetlenségből három igazság tűnik szembe. Először is az, hogy okosan élni nem tudunk. Másodszor az, hogy a mai módon élő társadalmi osztályok folytonos, féktelen követelését kielégíteni lehetetlen és végül az, hogy az államalkotó közegek gyámságába fogott polgárnak mindeme folytonos és féktelen követelése egészen jogos. A rosszul nevelt voltunkból eredő ezen három tény az oka összes (ársadalmi baja- ianknak. A tisztviselő egészen jogosan követeli, hogy — ha őt tisztviselővé neveltem — az életviszonyokkal fejlődő igényeit, a megélhetésnek mindig nehezebbé váló körülményei között is teljesen kielégítsem, mert ő feladatának szintén mindenben és teljesen eleget tesz. Az én feladatom tehát, ha gyermekeim jóvoltaról gondoskodni akarok, nem csupán az, hogy őket valamely életpályára valónak neveljem, hanem az is, hogy azon a pályán való megélhetésüket biztosítsam is. Hogy teret nyissak tehetségeik előtt, hogy azon kifejthessék minden erejüket, ha jövő vágyaikat valókká akarnák váltani s szemrehányással ne illethessenek, amiért tettvágyaikat bilincsbe szorítottam. Én ennyit megtehetek, ők ennyit követelhetnek, az államhatalom szintúgy. Ámde az allam, Magyarország, csupán neveli gyermekeit; nagyobbára úri életre neveli őket, majdnem minden fiát tisztviselővé, aki vágyainak teljesüléséhez vezető kellő és lehetséges szabad vállalkozás hián ellustulva ráér vágyait égig érőkké nevelni. Mérhetetlen igényű, könnyű életre nevelt fiát kellőképen foglalkoztatni azonban nem tudja, a korlátlan számban szaporodó tisztviselőnek — a dolog természete miatt — nem nyithat teret, amelyen mindenkinek többféle tehetsége is a legjobban érvényesülhessen. De ha nyithatna is, valamennyi hivatott tisztviselőt, legjobban végzett munkájáért, érdeméhez mérten már csak azért sem javadalmazhat, mert vágyaiknak sehol sincs határa. A mai általános nagy elégedetlenségnek legfőbb oka maga az államhatalom, amely polgárait oly életpályára neveli, amelyen azok szabad akaratuk szerint nem érvényesülhetnek. ' Másik oka az elégedetlenségnek ugyancsak a nevelésből eredő ama képtelenségünk, hogy kívánságainknak határt szabni nem tudunk, boldogságunkat nem jó utón, — mindig abban keressük, amink nincs. A szegény tisztviselő munka helyett sóvárgással tölti idejét s lehetetlen utakra tévedve keresi boldogulásának módját. Mert — ha járt valamelyes iskolát, ebben legfellebb csak tanulni és nem munkából élni tanították. A gazdag pedig — szive, lelke üres lévén — vagyonát hiúságának áldozza, fektelen vágyai közben ő is ép oly szegénynek érzi magát, mint a mindennapi kenyérért küzködő felebarátja s a helyett hogy a lélekemelő teremtő foglalkozásra adná magát, ép oly téves utakon keresi az életörömöket, mint amaz. Mert ha ez is járt valamelyes iskolát, ebben és valamennyiben legfellebb csak tanulni és nem munkából élni tanították. Ezenfelül minden szülő arra buzdítja gyermekét: tanulj fiam, légy különb apádnál. Magyarul : iparkodjon mindenki miniszterré vagy generálissá lenni. Valamennyi iskolának, valamennyi szülőnek tanítása abban kulminál, hogy senki se elégedjék meg azzal amit tud, se azzal amije van, mert a világ halad, mindenkinek mindig többet kell tudnia s gazdagabbnak kell lennie. Magyarán : építsünk bábeli tornyot, az egekig érőt és legyünk mindentudók miként az Ur!... Dolgozni nem szükséges, csak tanulni, mindig csak tanulni. A magyar életiskola pedig gyakorlati példákkal bizonyítja, hogy: csakugyan nem a munkából, hanem a teli tálból él meg az ember. Nem is igaz már többé az a közmondás, hogy: „Munkából él meg az ember!“ A mai szülők és iskola hűséges tanítványai a paradicsombeli kígyónak, társadalmi életünk pedig csalhatatlanul bizonyítja, hogy Utópia nem meseország, mert ime itt van, benne élünk. Csak kívánnunk kell, hogy vágyaink teljesedjenek. Szülőnek és iskolának nem a végnélkül való tanulására kellene buzdítani a gyermeket, hanem arra tanítania, hogy már mint gyermek belássa és megértse és soha el ne felejtse, hogy az emberi élet boldogsága az anyaföld szereléséből fakad, hogy a kenyéradó anyaföld ápolása, az anyaföld minden terményének, a mi világéletünkben — egy-két nappal előbb született — testvéreinknek gondozása, de f ő k é p a kevéssel való megelégedés, ez hozza meg azon tiszta örömeket, amik életünket megelégedetté teszik. Ne hagyja el hát senki a falut a városért, a földet az orfeumért! Az államhatalom pedig legyen példája annak, hogy csak igazi, becsületes, és kemény munka árán juthatni azéletnek azon egyedüli igazöröméhez, a mely a megér- demlett becsülésben és a megelégedésben nyilvánul. És állja meg erősen e törvényt, miként az örökké igaz Isten is a magáét. Ne legyen irgalmas, és ne tegyen kivételt, miként a természet sem tesz, miként a szikla sem lesz termékenynyé a véletlenül vagy szándékosan reá került buzaszem kedvéért. A nélkülözés, az ínség és elégedetlenség úgyis mindig az élhetetlenségnek a jele, az éhező élhetetlenséget pedig kiirtani, nem pedig hivatallal és inség-munkával kövérré hizlalni kell. Csak volna már férfiunk, aki meg tudná velünk értetni, hogy könnyen leszünk boldogokká, ha boldogságunkat abban keressük, amink van, amink könnyen lehet, és nem abban, amink nincs; — csak volna már valakink, aki vissza tudna vezetni minket az elhagyott ősi egyszerűséghez, anélkül, hogy visszasülyesztene a tudatlanságba; hogy hálatelten és megkönnyebbülten mondhatnánk köszönetét az örök Istennek a férfiúért, akinek emlékét nem semmitérő, hivalkodó szobrokkal fogna kelleni támogatni, de akinek emlékét a föld minden népének boldogsága fogná örökkön örökké hirdetni . . . Ez lenne a mi második Megváltónk, mindenkinek várva-várt Megváltója, aki örökre megszabadítaná az épkézlábuakat a vén Bürok- raczia dsingás gyermekeinek örökös nya- fogásától. Lapunk mai száma 4 oldalra terjed. VEGYES HETILAP. Megjelenik minden vasárnap.
