Ung, 1903. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1903-12-06 / 49. szám
/ 4. oldal. a) a csikók számát, lehetőleg származásukat; b) a levelezés és utazásra szükséges adatokat; mint: utolsó posta, megye, távirda és legközelebbi vasúti állomás ; puszta vagy tanyánál a legközelebbi község. * Árvíz. A közeli napokban vármegyénk felvidékén tartott esőzések a hegyekben lerakodva lévő nagy havat is elolvasztva, az Ung folyó vizét annyira megdagasztották, hogy a rohanó ár elsodorta a csor- noholovai gerebet s több helyütt is nagy kárt tett. Ungvár határában a folyó szokatlan nagy magasságot ért el s medréoől is kicsapott, elárasztva a füzes területét s a bolotinai házak is vízben voltak. E helyekről e hó 1-én az árvíz által meglepett lakókat csónakokon kellett megmenteni, melynél Lajcsák Ferencz tűzoltó végzett emberfeletti munkát. Alsódomonyáról ugyanazon időtájban Munka Mihály gazda, Palincsák János és Greczki József 12—12 éves fiukkal kiment az Ung folyó partjára fát halászni a vízből. Alig hogy itt tartózkodtak, a mindjobban áradó viz körülvette őket úgy, hogy hazamenniök már nem lehetett, hanem ott a közelben kiemelkedő területre menekültek. A községben csak késő este vették észre kimaradásukat. A szerencsétlenek éhen és átfázva az árral körülvett területen töltöttek az éjjelt. Munka Mihály felesége Ung- várra futott s a három embernek megmentését kérte. Markovszky Sándor rendőrtanácsos azonnal egy csol- nakot fuvaroztatott a helyszínére, a hova maga is On- dusko és Vajánszki nevű ungvári napszámosokkal fogaton kiment. Dacára a nagy víznek, Markovszky tanácsos a csolnakba ült s a vizár miatt beszorult három emberhez evezett, akik a hideg és a nagy aggodalom miatt alig bírták már magukat, sőt egyikök a földön feküdt. Igyekezett a szerencsétleneket azonnal a csolnakba szállítani, miközben Munka Mihály egyensúlyt vesztett s a vízbe bukott, honnan csak nagy erőfeszítéssel lehetett őt a csolnakba vonszolni. Végre azután Markovszky tanácsos a megmentettekkel partra evezett, ahol a már nagy számmal egybesereglett alsó- domonyai nép nem győzött eléggé hálálkodni a tanácsosnak, aki önfeláldozással adott vissza három embert az életnek. * A városi tisztviselők, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzetének nyugdijára vonatkozó szabályrendeletet a város pénzügyi és gazdasági bizottsága a képviselőtestületnek elfogadásra ajánlja. Hogy a képviselőtestület s a naagyközönség is meggyőződhessék arról, mikép a nyugdíjintézmény első sorban az érdekeltek által történő befizetésből létesül, s hogy mindenki teljes tájékozottságot nyerjen a szabályrendelet tartalmáról: a bizottság annak kinyomatását, s a képviselőtestületi tagok közti kiosztását rendelte el. * Az ungvári hitelszövetkezet megalakulása. Az ungvári iparos szövetkezet m. hó 22-én, a fogyasztási szövetkezet pedig nov. 29-én feloszlottak. Vagyonukat a passivákkal együtt átveszi az ugyancsak november 29-kón megalakult „ungvári hitel- szövetkezet, mint az országos szövetkezet fiókja“. Az alakulást Rochlitz Nándor erdőmester vezette; jelen volt az ülésen az orsz. központi szövetkezet képviselője is, aki ismertette czélját az ungvári szövetkezetnek, mely mint a fogyasztási és ipari szövetkezet a központi szövetkezettől kölcsönben részesül, s raktáron fog tartani az iparosok részére nyers anyagokat s fentartja a fogyasztási szövetkezet üzletét is, a mely most mar felszámol. Az alapszabályok elfogadása mellett a hitelszövetkezet megalakult. Elnök lett: Török József gróf főispán, igazgatósági elnök Rónay Antal főerdőtanácsos. Igazgatósági tagok: Novák Endre dr., Czibur Vilmos, Spiczer Sándor dr., Hidasi Sándor, Kaminszky Géza, Horoscsák Gyula, Burdács János, Seidler Lipót, Takács Miklós, Jánosy Dénes, Pap János, Fényes Vilmos dr., Langer Bódog, Bernát Ferencz, Rezi Vilmos, Tomajkó István, Demko Janos, Edelstein Jenő, Fábián János, Kis János, Demján Mihály, Tapasztó Pál. Felügyelő bizottsági tagok lettek: Lő- rinczy Jenő alispán elnöklete alatt Dőry József, Vo- iosin Ágoston, Bánóczy Béla, Zachar Jakab, Mocsáry Béla, Hiersch Károly, Gaál Sándor és Benkő József. A bíráló bizottságba megválasztattak: Kerekes István dr., Kende István, Butkóczy József, Flach Jakab, Groszmann Péter, Berta István, Jäger Bertalan. A szövetkezet jövő január 1-ével működését megkezdi. * Csődök. Markovics Márk és fia Maikovics Herman ungvári kereskedők ellen a beregszászi törvényszék a csődöt elrendelte. Előbbinek Reismann Henrik dr., utóbbinak Guttmann Sándor dr. ügyvéd neveztetett ki tömeggondnokául. * Tanítók figyelmébe. Az iskolai fali térképek, ha nincsenek alsó és felső szélükön lóczczel ellátva, igen könnyTen gyürődnek, romlanak. A kir. tan- felügyelő a térképek tartóssága érdekében a tanítóknak figyelmébe ajánlotta azoknak léczczel való ellátását s mivel ilyen lóczeket nem mindenki maga tud készíteni, felhívta figyelmüket a felsőremetei vasgyári faipartelepre, hol kemény fából készült, hornyozott, a czélnak igen jól megfelelő iéczek rendkívül jutányos áron kaphatók. Az egyszerűbb hornyolássai ellátott lécz méterje 16 fillér, ugyanez fényezve (politúrozva) 24 fillér; az erősebb és díszesebb lécz méterje 18 fillér. * Az állatsereglet gyásza. A mar néhány hét tóa a Kossuth-téren tartózkodó állatsereglet tulajdonosát érzékeny veszteség érte e hó 3-án, amikor az állatsereglet dísze, egy teljesen kifejlődött him-oroszlán elhullott. Különös véletlen, hogy ugyanezen állatsereglet tulajdonosát néhány évvel ezelőtt Ungváron tartózkodása alkalmával hasonló csapás ért, mikor elefántja hullott el. * Uj magyar szentek. Kőrősy Márk, esztergomi kanonok, Pongrácz István és Grodeczky Menyhért jézustársasági atyák 1619-ben Kassán, a katholi- kus valláshoz való rendithetlen hűségükért kegyetlen XJ- 3>T <3kinzások közt megölettek. A vértanuk hősies hitvallása nagy feltűnést keltett az egész országban s Pázmáuy Péter esztergomi érsek megtette a lépéseket arra, hogy a vértanuk szentekké avattassanak. A vizsgálatot megindították s a szt. szertartások bizottsága az ügyet még IX. Pius alatt a szokott szigorú eljárás minden követelménye szerint letárgyalván, a vértanuság bizonyítékainak hitelességét megállapította, úgy, hogy a tényleges boldoggá avatásra még csak a pápának végszava volt szükséges. Ezt a döntő ítéletet kérelmezte Vaszary Kolos herezegprimás 1896-ban az országos ezredéves ünnep alkalmából a magyar püspöki karral egyetemben. Ennek következtében, — mint az „Esztergom“ írja — f. évi junius 16-án megtartották Rómában az utolsó ítélkező tárgyalást, melyen a három vértanú életszentsóge véglegesen bebizonyittatott. Ezt az ítéletet pedig X. Pius pápa most helyeselve megerősítette. * Az iskolaév uj beosztása. A kultuszminisztérium Hivatalos Közlönyé-nek e hó 3-iki száma rendeletet közöl az iskolaévnek a felsőbb leányiskolákban és a polgári iskolákban való uj beosztásáról. A középiskolákban tudvalevőleg már előbb történt ilyen intézkedés s most hasonló okokból rendeli el a miniszter, hogy évközben csak egyszer, január 31-én legyen bi- zonyitványosztás úgy az állami, mint a községi, egyesületi és magánpolgári és felsőbb leányiskolákban. Fölkérte egyúttal a miniszter az egyházi főhatóságokat, hogy a maguk iskoláiban is vezessék be az uj rendet. Hogy az iskola és a család között sűrűbb legyen az érintkezés, elrendelte a miniszter, hogy a felsőbb leányiskolákban minden bizonyitványosztás előtt két Ízben történjék az intés, úgymint október végén és deczeinber elején a félévi bizonyitványosztás előtt és márczius végén és május elején az évvógi bizonyitványosztás előtt. * Engedély kivándorlók szállítására. A hivatalos lap közli, hogy a m. kir. belügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök az „Adria“ m. kir. tengerhajózási részvénytársaság által képviselt Cunard Steamship Oompanynak ideiglenes engedélyt adott arra, hogy Fiume és New-York közt járó hajókon kivándorlókat szállíthasson. * Szőlőbirtokosok figyelmébe. A beregszászi kir. szőlőszeti és borászati felügyelőség értesíti Bereg és Ung vármegyék szőlőbirtokosait, hogy megjelent a földmivelésügyi ministerium által kiadott azon „Hirdetés", amely magában foglalja a szőlőbirtokosok által eladásra bejelentett szőlővesszőket és szőlőoltványokat. Mindazoknak a szőlőbirtokosoknak, kik szőlővesszőket vagy szőlőoltványokat óhajtanak venni magántermelőktől, ezen hirdetés igen jó szolgálatot tehet, miért is nevezett felügyelőség ez iránti megkeresésre a hirdetési füzetet díjtalanul megküldi. ^ * Szőlősgazdák értekezlete. A magy. szőlősgazdák országos egyesülete m. hó 11-én Beregszászban a várm. gazd. egyesülettel karöltve nagyszabású szőlészeti értekezletet tartott, a melyen az ottani szőlősgazdák nagyszámmal vetek részt. A magy. szol. gazdák részéről a helybeli tagokon kivüi jelen voltak Bernáth Béla orsz. gyűl. kóviselő alelnök, dr. Drucker Jenő igazgató, és Egey Szilárd a tárczai vinczellér iskola igazgatója. A megjelent hallgató közönség osztatlan tetszéssel és lekötött figyelemmel hallgatta az előadónak szakszerű és tanulságos előadását. Bernáth Béla alelnök lendületes szavakkal nyitotta meg az értekezletet, a melyekben reá mutatott a szőlősgazdák országos érdekeire és figyelmeztette arra, hogy ezek megvalósítására csak társulás mellett vau kilátás, majd átadta a szót dr. Drucker Jenőnek, a ki meggyőző erővel fejtette ki az egyesület cséljait és serkentette a szőlősgazdákat, hogy azok megvalósítása érdekében lépjenek actioba. A lelkes szavaknak meg is volt e kellő eredménye, mert a jelenlévők tömegesen léptek be az egyesületbe. — Előadása során rá mutatott a szőlőműveléssel összefüggő gazdasági és socialis érdekekre, s fejtegette az egészséges borfogyasztás előnyeit és azokat az utakat és módokat, melyek által az elérhető volna. Ezek közül különösen a borfogyasztási adó kérdésével foglalkozott és kimutatta annak terhét, sőt igazságtalan voltát, ezen előadást azon javaslattal rekesztette be, miszerint az értekezlet következőkre nézve intézzen feliratot a földmivelési miniszterhez : 1. A boritaladó fizetésének kötelezettsége alól a termelők úgy saját, mint családjuk és háznépök által elfogyasztott bor után oldassanak fel. 2. A boritaladó lényegesen szállittassék le, úgy hogy annak hectoliterje után csak 4, legfeljebb . 5 kor. adó fizettessék. 3. Az adó legyen egységes, vagyis azok a ma felállított igazságtalan adózási kategóriák, melyek épen a városok élelmezéseit drágították meg, töröltessenek el. 4. Helyeztessék hatályon kivüi az a törvény, mely a városnak és egyes községeknek jogot ad a bor után külön községi pótlékot is kivetni. 5. A törkölynek vízzel való feltöltése által készített lőre, mely csakis házi fogyasztásul szolgálhasson és adásvétel tárgyát ne képezhesse, mentessék fel az adófizetés alól. 6. Szállittassék le azon mértékegység, melyen alul a termelőknek bort elárusítani nem szabad, a jelenlegi 50 literről 20 literre (esetleg 2 koronás liter áron felül 10 literre.) 7. Mindazon törvények és rendeletek, melyek a boritaladó beszedése és igy a borkészlet ellenőrzése czirnón, a bor okszerű kezelését megnehezítik és megdrágítják, töröltesenek el. 8. És végül a boritaladó beszedése, valamint a többi fogyasztási adóké, ne legyen bérbeadható. Az értekezlet az indítványt egyhangúlag magáévá tette. 49. szám. * Nősülhetnek-e a hadkötelesek? Az 1903. évi III. korosztályú hadkötelesek nősülése tárgyában a belügyminiszter valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez a következő körrendeletét intézte: Több oldalról felmerült kételyek folytán úgy a házasságkötésnél közreműködni jogosult polgári tisztviselők, mint az érdekeltek tájékoztatása végett, a honvédelmi miniszter úrral egyetértőleg kijelentem, hogy az 1880. évbeli születésű azon hadkötelesek, kik állítási kötelezettségüknek ez évben a III. korosztályban a sorozóbizottság előtt a fennálló helyzet miatt eleget nem tehettek, tekintet nélkül arra, hogy a katonai hatóságnál beso- roztatás végett esetleg önként jelentkeztek, a véderőről szóló 1889. VI. t.-cz. 50. §-a értelmében mindaddig, mig a III. korosztályból ki nem lépnek, vagyis ez évi deczember 31-ig kivételes nősülési endedély nélkül házasságot nem köthetnek. Budapest, 1903. évi november hónap 16-án. A miniszter helyett: Széli Ignácz s. k., államtitkár. * A nemes fűz termelése. A földmivelésügyi miniszter újabb kiadványai közt nagy gyakorlati szükségletet tölt be rudinai Molnár István „A nemes fűz termeléséről“ irt füzete. Mióta a házi ipar nagyobb felkarolásnak örvend, azóta a kosárfonás is oly elterjedést nyert országszerte, hogy fűzfavessző szükségletünk beszerzése mind jobban megnehezedett, daczára annak, hogy számtalan földterületünk a nemes fűz betelepítése utján jövedelmezőleg lenne kihasználható. A nemes fűz telepítésében azonban általában annyira járatlanok vagyunk, hogy ott is, hol a telepítésre a hajlandóság megvolt, sok esetben a telepítés körül szükséges ismeretek hiánya akadályozta azt. A most megjelent munka tehát ezen a járatlanságon van hivatva segíteni, amely annyival is inkább czólt fog érni, amennyiben — mint a íöldm. minisztérium többi gyakorlati kiadványai is — lelkészeknek, községi jegyzőknek, tanítóknak, kik ez iránt egyszerű levélben, vagy akár levelező-lapon a földmiv. minisztérium könytárához fordulnak, ez a füzet is ingyen küldetik meg. * K.-né Margitay Maris módszere alapján, intelligens hölgyek franczia és angol szabást, mintarajzolást és varrást tanulhatnak Vargha Sándorné sza- bászati és varró-iskolájában, szobránczi-utcza 20 sz. a. * Polgár Sándor orvosi műszer-, kötszer- és sérvkötő-gyára, mely tiz óv óta fenáll, a legjobb hírnévnek örvendő ezég, ahol minden e szakmába vágó czikket nemcsak a legjutányosabb áron, hanem legtökéletesebben elkészítve kaphatni. Prospektussal vagy felvilágosítással szívesen szolgál Polgár Sándor orvosi műszei’gyáros, Budapest, VII., Erzsbet-körut 50. sz. Anyakönyvi statisztika. Nov. 21.—decz. 5. Születések: Crünberger Dániel szabó és Mosko- vics Malvin fiú, B. Valyócsik János kisbirtokos és Papp Miklós Mária, fiú. Deutsch Jenő kereskedő és Lel'kovics Máli, leány. Grünberger Menyhért kereskedő és Reichfeld Eugénia, fiú. Dávid József mészáros és Friedländer Mina, fiú. Eisenhändler Herman bolti szolga és Wolf Régi, leány. Vrabely János fuvaros és Gazsó Anna, leány. Grünberger Jónás órás és Friedman Száli, leány. Aronovics Vilmos szappankereskedő és Weiszberger Fáni, fiú Fatula Pál napszámos és Bírják Anna, leány. Mittelman Mór kereskedő és Alexender Helén, fiú. Szkalla József állam- vasúti kocsirendező és Bors Mária, leány. Weinberger Bernát czipész és Rothman Máli, fiú. Béres János bútorgyári éjjeli őr és Biró Erzsébet, fiú. Kihirdetések: Marhevka János kályhás és Katona Anna. Házasságkötések: Kesztler István mézeskalácsos és Dobrovszky Margit, Bartók István fodrász és Kovács Gizella, Ormós Ferencz és özv. Demján Józsefné Pritula Mária, Droszt Károly lakatos és Richter Zsuzsanna, Puhir János és Pásztir Matej Anna, Risko Mihály szobafestő segéd és Hutics Mária. Halálozások: Stern Fáni gyermek, 4 éves, vür- heny; Pollaschek Vincze but. gy. munkás, 51 éves, szivszélhűdós ; Korn Margit gyermek, 8 hónapos, garathólyag; Flizák József but.-gy. munkás 45 éves sziv- szélhüdés; Haszics József napszámos, 40 éves, tüdővész; Juhász János csizmadia, 56 éves, tüdővész ; Bucskó Pál 3 éves gyermek, tüdőlob ; Schreiber Már- kuszné Abrahámovics Fáni, háztartás, 59 éves, hát- gerinezsorvadás; Schvarcz Gizella, 6 éves gyermek, vörheny. Zsirkó József magánzó 73 éves, béltubur- kulózus. Sikula József gyermek 2 éves, tüdőlob. Ga- csályi Veronika 2 hónapos gyermek gyengeség Neuman Markusz fodrász 75 éves, végelgyengülés. Irodalmi szemle. — Vadászaink figyelmet)..! A vadászat iránt való érdeklődés napról-napra emelkedőben van, a vadászterületek bérlete rohamosan emelkedik, igy minél tovább, annál kisebb területen kell majd vadásznunk. Igen szakszerűen foglalkozik a vadászati ismeretek terjesztésével Parthay Géza lapja a „Vadászat és Állatvilág“, mely ma egyik legkitűnőbb és legdíszesebben illustrált szaklapunk. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadó- hivatal Budapesten, Rottenbiller-utcza 30. szám. — Érdekes Könyvtár czimen jelenik meg karácsonyra Szabó Endre szerkesztésében a legújabb, díszes kiállítású könyvalaku szépirodalmi havi folyóirat, melynek előfizetési ára l/i évre egy korona, tehát példátlanul olcsó. Az első füzet Mikszáth Kálmán, a világhírű iró egyik legszebb, páratlan humorral megirt elbeszélését, „A bátyus zsidó leányá“-t fogja tartalmazni. Az Érdekes Könyvtár kiadóhivatala (Budapest, VIII., Józsefkörut 65.) gyüjtőivvel bárkinek készséggel szolgál, s gyűjtőit állandó tiszteletpéldányon kivüi nagy könyvjutalmakban is részesíti. *