Ung, 1903. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1903-06-21 / 25. szám

2. oldal.

U1T G25. szám.

Iáit nyugalmat, ha elpihent a harczi zaj? Elfeledték ők is a dicsőt, ki innen lelkesített, innen hevített, innen dörögte nemzetének, hogy szolga, hogy szabaddá kell lennie ?

Elfeledték ők is, úgy mint mi ? . . .

Ki volt Bercsényi Miklós? Elmondjam-é? Viselt dolgait, lángleikét, nagy eszét, rettent- hetlen hősiességét és mindenek fölött való nagy honszerelmét? Elmondjam-é, hogyan támasztott uj életre egy nemzetet, hogy aztán maga nyomorult számkivetésben pusztuljon el ?

Nem atyámfiai, én nem akarlak megbántani titeket. Mert ugyebár, sértelek, feltéve rólatok, hogy megváltóitokat, vértanúitokat nem ismeritek ?

A mikor Thaly Kálmán, a kurucz idők ékes pennáju krónikusa és lánglelkü tudósa közöttünk járt, (nem is olyan régen volt), és azoknak a viharos járású időknek legfenségesebb alakját, székesi gróf Bercsényi Miklós ungi főispánt, mint közülünk valót, közöttünk élőt idézte, ugy-e milyen jól esett, ugy-e, hogy büszkélkedtünk?

De jutott-e akkor eszébe valakinek, hogy a kegyelet külső 'nyilvánítása is kötelesség, hogy a késő kor nemzedékének emlékjel hirdeti az ősök nagyságát ? Jutott-e akkor eszébe valakinek, hogy Bercsényi szobrára, emléktáblájára gyűjtést indítványozzon ?

És ha már vétkeztünk, ha már megfeledkeztünk a dicsőről, most, a mikor az az idegen rámutat vétkünkre, arczátlan hetvenke- déssel perbe szálljunk vele, a helyett, hogy magunkba térve vezekeljünk?

Nem. Szégyenkezve bár, de megköszönjük a figyelmeztetést és jóvá tesszük, a mit elmulasztottunk.

Hadd tudja meg az unoka, hogy az ő kényelme, az ő jóléte az ősök viszontagságos küzdelmének gyümölcse Dúsan hajt vetése ? Az ősök vére tette azt termővé. Szabad? A zsarnok tetemét az ősök csontjai takarják.

Kétszázados évfordulóján annak a lélekemelő küzdelemnek, melyet a nemzet szabadságának védelmében vívott, az egész ország ünnepel. Ismét harsog a tárogató és mennydörögve zúgnak a szabadság zsolozsmái.

Ebből az ünnepből vegyük ki részünket mi is azzal, hogy megörökítjük Bercsényi emlékét. Rójja le mindenki a kegyelet adóját. Hozza el filléreit a munkásember, a kereskedő, a hivatalnok. Emelkedjék magasan a márványkő, mely el nem enyésző betűkkel hirdesse, hogy szabad nép lakik a Kárpátok tövében. Oltárunk legyen ez, melyhez elzarándokol a gyermek imádkozni, az ifjú lelkesedést meríteni, az agg pihenni. Lobogjon magasan az áldozati láng, kiengesztelésül nagy szellemednek : ‘Bercsényi Miklós. D r/

J R—m V—s.

Kezdtem félni.

— Te, — szóltam hozzá szelíden, és lelkemnek minden aggódása ajkamra iparkodott — el veszed tőlem az ő szivét? Máshoz fordítod ? Vagy . . . elveszed tőlem . . . egészen. Az életét rabolod el ? Szólj ! No mond ! Az életemet ?

Nem felelt azonnal. Karjai keresztezték sorvadó, kisebbedő, már-már csak sötét árnyéknak tetsző testét. Szemeinek egyszerre halványuló tüze lassanként színtelenné vált. Begörbített körmei saját testét vérezék. Úgy látszott, dühétől nem veszi észre. Végre megtörni látszott ellenállásomon. Szinte, vonaglott fájdalmas csalódásában. A szava is tompán szólott, hangtalanul.

— Eletet elvenni nincs erőm. De hozzá segítem kezoitoket. Nem rajtam múlik, mikor sikert nem érhetek. Elrabolhatom életkedveteket, ha tudom. Enyiből áll a hatalmam. Titeket nem ölhetlek meg. Bármint kívánnám. Már látom. Az élet a tietek, ha mást mindent elveszek is tőletek.

— Az élet a mienk ! Igazán, igazán ? Diadalmaskodó örömömnek hangja, mint hálaadó hozsanna tcsend ült föl. Hiszen ha az élet a mienk, semmit sem vettek el tőlünk. Az élettel az egész világ a mienk 1 Hála neked ón jó Istenem !

De Gond anyó még mindég nem távozott. Mit tehettem volna ? Mégis tartottam erejétől egy kicsit. Hátha megnő újra.

Kinyitottam előtte az ajtót. Tisztelettel. Udvariasan. Nem értette meg. Nem mozdult helyéről és én — ugyan ki venné rossz néven — megfogtam -golyvás nyakánál fogva és kilóditottam az utczára. A folyóson hátba is teremtettem vagy ötször. Teljes erőmből büntetve. Úgy kellett neki : Bár verhettem volna agyon egészen. Hozzánk ne jöjjön többé, mert úgyis szembeszállunk vele. De kíméljen meg látogatásától mindenkit. Mindenkit, akik szeretnek minket, s akiket mi szeretünk. Ugy-e (Hzus ?

Kormányválság. A jog, törvény és igazság jegyében született és működött Széli-kormány f. hó 16-án lemondott, őszinte sajnálatára az egész ország közvéleményének és főleg azoknak, akik a négy és fél esztendeig tartó kormányzás alatt örömmel látták, mint erősödik, izmosodik hazánk politikailag, gazdaságilag, társadalmilag és erkölcsileg. Széli Kálmán kormányelnöksége mig egyrészről a nyugodt, békés és a nemzet jövője iránt bizalmat keltő fejlődés időszaka volt, másrészről a nemzeti öntudat, az alkotmánytisztelet és a politikai erkölcsösség uj korszakát nyitotta meg Hogy azután a jövőben mi lesz ? Előre nem tudhatjuk. Annyi bizonyos, hogy ismét válságos nehéz időket élünk. De reméljük, hogy az isteni gondviselés, mely őrködik nemzetünk felett, ez alkalommal is megadja a módot, a mely továbbra is biztosítja hazánk nyugodt és alkotmányos fejlődését.

A városi színház és a város tereinek rendezése.

Pár hónap óta állandóan a szinház építésének kérdése foglalkoztatja Ungvár város közönségét. Az érdeklődés oly nagy arányokat öltött, hogy már a képviselőtestület is jónak látta vele foglalkozni és a f. évi május 27-én tartott ülésében elvben elhatározta egy állandó szinház építését, a már előzetesen elkészített és a társaskör nagytermében közszemlére kitett terv alapján. A szinház ezen tervezet szerint mintegy 85000 K költséggel volna létesíthető, és az e czólra felveendő kölcsön törlesztésére szolgálna az abban létesíteni szándékolt kávóház- és bolttielyiségek évi bérjövedelme és a színi előadások után várható bevételek. A közszemlére kitett építési tervezet szerint, a szinház köztudomásúlag a jelenlegi fekete sas helyén lenne felállítva.

Már most az a kérdés első sorban, jól lenne-e a fekete sas helye e czélra megválasztva ? avagy nem lenne-e czólszerübb más helyet szemelni ki és az esetben a tervet is módosítás alá venni, mert nézetem szerint az elkészített terv szerinti szinház a város más helyén nem lenne megvalósítható, mert méreteinél fogva már a nagyobb szabású kávóház és számos bolt- helyiségek miatt csakis egy oly terjedelmes térre illenék, mint a fekete sas lerombolása folytán előálló terület.

Nézzük tehát a város más részeit is meg, és keressünk alkalmas helyet, még pedig olyat, a mely a városnak költséget nem okozna, az építés egy más tervezet szerint kevesebbe kerülne és mégis fedezné az évi amortizatiót, a rendes fenntartási költségekkel együtt.

E czélból a Kossuth Lajos téren kívül két alkalmatos hely mutatkozik. Az egyik lenne a nagy hid melletti uj-tér, a másik lenne a Szóchenyi-tér. Mindkettő a város tulajdonát képezi, megszerzéséi e tehát a városnak kiadása sem lenne. Nagyon természetes, hogy ezen helyek egyikére sem lehetne a már elkészített terv szerint építkezni, mert e területek sokkal kisebbek, hogy sem bármelyikén nagyobb szabású épület emelhető volna. De azt hiszem, hogy a tulajdon- képeni czél nem is az, hogy az épület nagy terjedelmű legyen, hanem azt, hogy szinház építtessék, a mely a jelenlegi viszonyok alakulásánál fogva most már csakugyan beható megfontolás tárgyát kell hogy képezze.

Tudjuk igen jól, hogy a jelen idényben is a vármegye alispánja, mint másodfokú hatóság, a színi előadásokat csak a színkör nagymérvű átalakítása, illetve több kijáró hely és más egyóbb czélszerü berendezések megtétele mellett engedte meg. Ebből tehát önként következik, hogy a jelenlegi színkör czóljának nem felel meg, és csak a végső szükség esetén tartható fel addig, mig az uj szinház kérdése a teljes megvalósítás stádiumához juthat. Ez pedig legfeljebb pár évig odázható el, mert a mostan is meglehetősen rozzant faalkotmány évről-évre nagyobb javításokra és czélszerü átalakításokra szorul.

Ezek előre bocsátása után vegyük tehát szemlére a három helyet, nevezetesen a fekete sas helyét, a Széchenyi-tért és az Uj-tért.

A mint a társaskör helyiségeiben közszemlére kitett színház-tervből látszik, a városi elöljáróság, illetve a színházépítés ügyét felkaroló szükebb körű bizottság feltétlenül a fekete sas helyét jelölte ki az építés czói- jára. Igaz, hogy ezen tér nagyságánál fogva leginkább megfelelne, azonban ezen hely mellett, a város központjától nagy távolságánál lógva, csak az esetben lehetne állást foglalni, ha a másik két hely egyikón sem lenne a színház megvalósítható, mert a város színházlátogató közönségének 9/io-ed része az Ungon inneni városrészben lakik és esős időben a nagy távolság miatt sokan inkább otthon maradnának, semhogy a sastéri nagy sarat gázolva, ruhájuk tönkretétele lenne az élvezet eredménye.

Sokan ezt felelhetnék erre, hogy 100—200 lépés távolság azt, a ki mulatni akar, a színháztól vissza nem tartja, a miben van is igazság, de csak a férfiakra nézve.

Másrészről nagyon természetes, hogy nagyságánál, terjedelménél fogva legalkalmasabb a fekete sas helye, mert a négy utcza összeszögellósónél fogva az épület jobban kidomborodnék, a tér nagysága és szépsége jobban érvényesülne.

Mindenesetre legelső sorban az anyagi kérdés veendő ligyelembe, t. i. az építési költség és jövedelmezőség, ne hamarkodjuk el tehát a dolgot. A jelen év folyamán úgy sem lesz belőle semmi, jövő tavaszig van elég idő a megfontolásra, annyival is inkább, mert a képviselőtestületnek a fekete sas lobontását kimondó határozata a törvényhatósághoz meg lett felebbezev, holott köztudomás szerint annak idejében a város a fekete sas vendéglőt határozottan azon czélzattal szerezte meg, hogy mihelyt annak vételára a bér jövedelmekből visszatérül, le fogja bontatni, és helyén egy teret, sétahelyet létesít. Úgy tudom, hogy a város ezen határozata jegyzőkönyvbe is foglaltatott, most tehát a képviselő testületet ezen régi határozatának szerzendő érvényt, mondta ki a lebontást. A régi határozat el nem évült, a mostani határozat tehát nem újabb vagyon- csonkitást jelent, minél fogva az nem is volt meg- felebbezhető, és remélem, hogy a törvényhatóság a fe- lebbezés elutasítása mellett a képviseleti határozatot jóvá hagyja.

Hogy azonban a fekete sas helyén építtessék a szinház, legelső sorban a Kossuth Lajos térnek rendezése válik szükségessé. Ezen díszes tér odáig, a hol a Radvánczi és Sóház-utcza' kiágazik, befásitott séta- helylyé lenne alakítandó, de e czélból a heti vásár itt többé helyt nem foglalhatna, azt ki kellene telepíteni, a mi pedig a városi hatóságnak kissé erélyes, és a szépészeti irányzatot magáévá tevő jóakarata mellett könnyen megvalósítható lenne. — Ha annak idejében a sertésvásárt a Drugeth-térről és a Kossuth-térről a külső barom vásártérre terelte el, — épen úgy terelhetné a széna és szalma vásárt a külső vásártérre, esetleg a terményvásárt is oda helyeztetné. De a termény' vásártér helyéül szolgálhatna a mostani bitang- ságban levő füzes is, a mely három felől is megközelíthető, a radvánczi sorompótól, a sóház-utezai sikátortól, és nagyhídi lejáró melletti füzes sor utcza felől. A füzesben levő gödrük ugyan betöltendők lennének, de azokat ugyancsak az ott levő buczkákból be lehetne huzni, és a városnak nem okozna nagyobb költséget sem. A közmunka egy része itt felhasználható lenne, úgyis a város e czimen oly nagymérvű hátralékos követelésben van, hogy annak bármi czimen értékesítése csak kívánatos lenne.

Hogy a termónypiacz, valamint a széna és szalma piaczuak a külső vásártérre való kihelyezése annak nagy távolsága miatt nem lenne foganatosítható, önként megdől az által, hogy a sertéspiacz már régen, még a Sastér rendezésének és a szinház építés eszméjének felmerülése előtt oda helyeztetett. Az Ungon errőli közönségnek a varga-soron a külső vásártérre jutni bizony nem sokkal nagyobb távolság, mint a Sastórre menni, a radvánczi és minaji utcza lakóinak kedvéért pedig, a kikre nézve állana fenn egyedül a nagyobb távolság, ezen kérdést elodázni nem lenne helyes.

Egy kevés szépészeti érzék, és jóakarat kell tehát, hogy a mélyen tisztelt városi magistrátus letargikus álmából felébredve, komolyan gondolkozzék Ungvár város közhelyeinek rendezéséről. A Széchenyi-kert gondozása és rendben tartása czéljából a város már a jelen évre kertészt fogadott, évi 600 K íizetéssel; ezen kertész egyúttal a város köztereinek rendezését és gondozását is végezhetné ép úgy, mint a Széchenyi- kertót, a rendőrkapitány felügyelete mellett, és bizonyára a Kapitány ur a legnagyobb készséggel ragadná meg az alkalmat, hogy a város szépítése körül magának örök emléket vívjon ki. Mily könnyen lenne a Kossuth-tér rendezése, befásitása, s sétahelylyé alakítása megvalósítható, azt mindenki belátja, és azt hiszem, óhajtja is. Ungvár város közönsége minden lépten nyomon feljajdul a pótadó magassága miatt, de miért? azért, mert a nagy pótadóval szemben ellenszolgáltatásban nem részesül, közterei piszkosak, rendetlenek, sétahelye nincs, ha van is, csak nagy távolságban, és az oda vezető utcza sincs jó karban tartva. Mily hálával gondolna a közönség a magistratusra, ha a város köztereit oly helyzetbe juttatná, hogy mindenki büszkén mondhatná el: igaz, hogy nagy a pótadó, de városunk szép, és azt a jelenlegi tanács bölcs gondoskodásának köszönhetjük.

Ungvár a természet szépségeitől annyira meg van áldva, hogy önön maga és a természet ellen vétkezik, ha nem igyekszik annak előnyeit kizsákmányolni, hiszen kevés fáradtsággal, kevés költséggel, egy kis jó akarattal, szépészeti érzékkel városunk a mostani mostoha körülmények között is paradicsommá lenne varázsolható. És ezzel szemben mit tapasztalunk ? Közönyt, nemtörődést, sok tekintetben önkényt, maradi- ságot. Ne a keleti felvidék városait vegye a tisztelt tanács például, hanem nyugati magyarország felvidéki városait tartsa szem előtt, hol a szépség és csín által vannak áthatva, és minden egyes város egy-egy gyönyörűséges fészek, honnan haza jövet önkéntelenül is szomorúság fog el, ha a látottakkal Ungvár várost összehasonlítjuk.

A jelenlegi jövedelmezőség kérdése jöhetne még tekintetbe a fekete sas lebontása, és a Kossuth-tér rendezésénél. A fekete sas bérjövedelme 4000 koronára van a költségvetésbe felvéve. Tekintélyes összeg, ha ezen jövedelemmel szemben a fekete sas fenntartása kiadásokkal nem járna. Azonban tekintsük csak azt, hogy a fekete sas évenkénti tatarozása, tüzkárbiztositása, adója a bérjövedóknek két harmadrészét emészti fel, mert ezen egyetlen épület évi költsége többet tesz ki, mint a város összes épületeinek fenntartási költsége, mi marad tehát a 4000 koronából a város pénztára javára? 1200—1400 korona. De nem csak az veendő tekintetbe, hogy 1400 koronát mégis jövedelmez. Hisz az egész épület most már oly annyira düledező helyzetben van, hogy a jelen óv — vagy legfeljebb a jövő óv folyamán túl, nagyobb befektetések nélkül úgy sem tartható fel. Ebből is kitetszik, hogy a fekote sas lebontásának ideje elérkezett, és épen azért nem a város érdeke mellett, hanem épen ellene irányul a képviselőtestületnek a lebontás kimondása iránt hozott újabb határozatát meggátolni törekvő felebbezés. Ilyen íeieb- bezésekkel útját állani a város előhaladásának som nem jogos, sem nem igazságos, sem nem ildomos.

Én hiszem, hogy a képviselő testület most felvetett szándékától eltérni nem fog, bármint igyekezzék is valaki megakadályozni, és a képviseleti határozat