Ung, 1903. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1903-04-12 / 15. szám
2. oldal. TT 2sT Or 15. szám. bővebbben informálva nincsenek : de hogy sem a pénzügyi bizottság, sem a képviselőtestület időfecsérléssel nem vádolható, bizonyítja a többek között az, hogy oly administrativ dolgot is, minő a temetők rendezési ügye, szintén a képviselőtestületnek kellett nyélbe ütni, illetve a nyélbe ütés hogyan való teljesítésére javaslatot tenni szintén a képviselőtestületnek kellett bizottságot kiküldeni. Pedig ez csakugyan a tanács ügykörébe tartozó dolog. No de se baj! Örülhetünk, hogy idáig jutottunk! ügy halljuk azonban, hogy a kiküldött bizottság nehézségekre bukkant. A kiküldött bizottság ugyanis minden keresztény felekezettől némi hozzájárulást kért a kálváriái állandó temetőőr fizetéséhez, s e hozzájárulást, mely évi negyven K-ban kéretett, a gör. szert, kath. hitközség alap hiányában aligha fogja megadni. Nem szeretnők, ha e hir valósággá válnék, mert akkor a város csakugyan nem tehetne egyebet — lévén felekezeti temetőkről a szó — minthogy egyet fordítson a dolgon: s a temetők ügyét teljesen az egyházakra kell hogy bízza. * * * A képviselőtestületnek, de különösen a pénzügyi bizottság tagjainak ügyszeretetére s a közügyekkeli foglalkozása és jártasságára vall az is, hogy az ez évi költségvetés tárgyalása alkalmával lett a községi közmunka ügyére vonatkozó, még az 1897. évben jóváhagyást nyert vármegyei szabályrendelet a kívánt módon Ungváron is életbe léptetve. A községi közmunka-ügy minden tekintetben mostohagyermeke volt eddig a városnak. Jövedelmei a kövezetvám-alappal együtt kezeltettek s igy történt, hogy a minaji-utczai lakosok éveken keresztül sírtak a tanácsnál utczájuk rendbe hozása miatt, de mindig eredménytelenül, mert a felelet az volt, hogy nincs pénz, holott a községi közmunkák és azok megváltásából legalább is 8—90UO korona kell hogy legyen az évi bevétel. 8—9000 korona évi jövedelemből pedig Ungvár város utczái 5 óv alatt teljesen rendbehozhatók. Igaz, hogy a közmunka-ügynek szétválasztása a kövezetvám-ügytől szintén nehezen volt keresztülvihető, de az nem is csoda, ha tudjuk, hogy az erre vonatkozó vármegyei szabályrendeletről a tanács tagjai mit sem tudtak, — a városházán pedig minden újítástól, különösen ha az munkával jár — nagyon félnek. * * * A képviselőtestületnek köszönheti Ungvár közönsége azt is, hogy ezután nemcsak papiroson — de tényleg kilencz utczaseprője lesz. A tanács ugyanis — nem tudni mi okból — a múlt év folyamán 3 utkaparót elvont tulajdonképeni kötelességétől, s ezek egyikének fizetésével kertészt alkalmazott, kettőt pedig a kertésznek bocsátott rendelkezésére segédmunkaerőül. Persze hat utczaseprő azután tényleg nem bírt annyi munkát végezni mint kilencz, s igy az utczák tisztátalansága miatt általános volt a panasz, sőt a rendőrkapitány épp ezért még bírságolással is megfenyegette Ungvár városát, illetve polgármesterét. De csodálatos, azért még sem a tanács tette az indítványt, hogy az elvont utkaparók adassanak vissza rendeltetésüknek, a kertész fizetésére pedig külön ösz- szeg vétessék fel, hanem azt is a képviselő-testület, illetve a pénzügyi bizottság hozta javaslatba. Most már van állandósított kertész, de úgy tudjuk, az utkaparók azért még mindig kertészkednek. Kiváncsiak vagyunk tudni, mit szól mindehhez a városi t. orvos, aki pedig úgy tudjuk, kezdettől fogva helytelenítette az utkaparók kertészkedését. * * * Ha már a városi kertésznél vagyunk, még egyet el kell mondanunk, s ezzel kapcsolatban egy kérdést intéznünk. A városi kertész ugyanis — állítólag a rendőr- kapitány, mint a kertész felügyelőjének hozzájárulásával — a Széchenyi-kert előtt elterülő lapályon levő fákat, körülbelül 25—30 darabot kivágatott, nogy legyen helye a faiskolának. Helyes, ha faiskoláról gondoskodnak, mert ezt a vármegyének 143/902. számú szabályrendelete elrendeli. De ez a szabályrendelet olyan kötelezettségeket is előir, hogy az üzemterv a városi mezőgazdasági bizottság által állapítandó meg, s a vármegye alispánja által hagyandó jóvá. Ha pedig ez áll, — aminthogy tényleg igy van, ott olvasható a fent idézett szabályrendeletben, — akkor hogy jön hozzá a városi kertész, vagy az ő felügyelője, hogy meg nem állapított és jóvá nem hagyott üzemterv hiányában faiskolákat létesít, s mikor faiskolát akar létesíteni, önkényüleg kivágat már oly élő fákat, melyek a szemet gyönyörködtetők voltak? Vagy a faiskolákra vonatkozó szabályrendeletről sincs senkinek tudomása a városházán ? ? Igazán itt volna az ideje, hogy a városháza urai a közönség köréből vett felszólalásokat megszívleljék, a képviselőtestület tagjainak buzgólkodásából példát véve oda törekednének, hogy minden amit cselekesznek, tesznek, a törvényes formáknak, a törvény és szabályrendeleteknek megfelelő legyen, s a mi a fő: egyszer már fáradságot vennének, hogy a törvény és szabályrendeletek intézkedéseinek teljes ismeretébe jussanak. Mert az egy kissé mégis különös, hogy majd minden közgyűlésen fel kell szólalni egy vagy másik képviselőtestületi tagnak azért, mert a tanács indítványai vagy javaslataival, nem áll a törvényes alapon. A kerületi betegsegélyző-pénztár közgyűlése. Az ungvári kerületi betegsegélyző-pénztár e hó 5-én tartotta ez évi rendes közgyűlését Fried Izidor alelnök vezetése alatt. A közgyűlés tudomásul vette első sorban az igazgatóság jelentését, mely némileg megrövidítve a következőkép szól : Jubiláris évről, az ungvári kerületi betegsegélyző- pénztár működésének 10. évéről számolunk be a mai napon a tisztelt Közgyűlésnek. Kétszeres örömmel lépünk tehát ma a Közgyűlés elé és pedig azért, mert a minden külső anyagi segítség nélkül működését megkezdett pénztárunknak anyagi ügyei ma már teljesen rendezettek, — másrészt, hogy jelenthetjük, mikép az elmúlt jubiláris év egyúttal a legnagyobb anyagi eredményt nyújtó volt a pénztár életében, miről teljes képet nyújtanak a zárszámadások s a kimutatások. Ha meggondoljuk, hogy mennyi ellenszenv, mennyi gáncsolódás és J^.zalmatlansággal találkozott az ungvári kerületi betegsogélyző-pénztárnak az 1893. évben történt felállítása, ha visszatekintünk, hogy mily küzdelmet kellett folytatni az igazgatóságnak a pénztár megszilárdítása érdekében, úgy mindenki, de különösen a kerületi pénztárunkba tartozók teljesen meg lehetnek elégedve azokkal az eredményekkel, amit az ungvári kerületi betegsegélyző-pénztár 10 éves fennállása alatt felmutatni képes. Nem voltak és nincsenek nekünk — de nincsenek és nem voltak általában a kerületi betegsegélyző- pénztáraknak — olyan hatalmas és anyagi erőt is adó támogatói, mint az országos gazdasági munkás- és cselédsegélyző-pénztárnak; a mi pénztárunk felállítása alkalmával nem akadt egyetlen egyén, aki azt erkölcsileg támogatni kötelességének ismerte volna. A gyárosok, az ungvári malomtulajdonosok rnindPál ur elgondolkozott: a kísértés nagyon erős volt. Nézett a feleségére, aki mézédesen mosolygott. — No nem bánom, maga nagyon erős Györgyike ... Györgyike már odasimult az ura domború melléhez és diadalmasan járta a valczert Tamássy Pállal. Ilyen csodát se jegyeztek fel régen a verédi annalesek. Ágteleky Flóra odasugta a szende Csernyői Annának : — Ügyes asszony ez a Tamássyné. Most meg magába bolonditja az urát. Csernyői Anna elmélázott. Csak nézett, nézett a levegőbe ; a levegőből Tamássy Pálra és vékony konyháié kezdte befutni buzavirágkék szemét. Ezt is Ágteleky Flóra vette észre, meg is botránkozott rögtön. — Ugyan ne gyerekeskedj ; még mindig szerelmes vagy Tamássyba ? Anna nem válaszolt, de könyhálós szemeiben visszatükröződött egész szenvedése. — Furcsa egy teremtése vagy Istennek, szólott Flóra. Györgyike odalejtett az urával és meg is köszönte szépen a tánczot ilyenformán : — Medvécske, a legközelebbi tourért maga fizet két báli ruhát. És igy Tamássy Pál belátta, hogy mégis ő csinálta a rosszabbik üzletet. Hogy kárpótolja magat, Annához fordult, aki elhalaványodott nagy boldogságában. Györgyike pedig a kis kadetot csípte meg, ki ott forgolódott a közelben. Egész természetes hangon, mintha mi sem történt volna köztük, igy szólt hozzá: — Hallja Rumpold, miért maradt el tőlünk úgy egyszerre ? Rumpold urnák a fülei szótáliottak a nagy csodálkozástól ; de feltalálta magát. — A rájcsul Nagyságos Asszonyom; az embert úgy elfoglalják hivatalos teendői. Györgyike« elnézően mosolygott és karját a kadét karjába öltvén, megindult a másoknak ismeretlen, de néki ismert jövő felé, a mely a kadét ismételt lefújásával fog végződni. Egyelőre —• mert szükség volt rá — megkezdte vele kisded játékait. — Rumpold, igy szólott Györgyike, én magát bátor embernek ismerem. (A kadét arra gondolt, mint hátrált meg egy katonailag pontos „rückverts concentrirunggal“ Bogáti elől, mikor az a szép asszonynak udvarolt és búsan bólintott.) Talán észre is vette az iróniát, de egy jobb jövő reményében nem törődött vele. — Lássa Hans, folytatta a szép aszony, lia maga engem csak egy kicsikét szeret, udvarolni fog a Csernyői Annának. Rumpold önkéntelenül odanézett, ahol a halavány Anna suttogott boldog bizalmassággal Tamássy Pál úrral és egyszerre megértett mindent. A szép asszony pedig bosszúságtól kipirulva tett egy haragos mozdulatot . . . — Rumpold, ha maga meghódítja, magába bolonditja Csernyői Annát, akkor én . . . És sokatmondó pillantással nézett a kadétra. A kadétnek melege lett ettől a tekintettől és megígért mindent, mindent, amint az egy vitéz tiszthelyetteshez illik. De nem tudta megállni, hogy Györgyike magaviseletéből ilyenforma következtetéseket ne vonjon : — Tamássyné szerelmes az urába és hogy megtartsa magának, kész velem megcsalni az urát . . . Ezen az asszonyi logikán aztán mélyen elgondolkozott és csak Csernyőy Anna előtt ocsúdott fel a sokat sejtető jövő feletti ábrándozásból és megkezdte az ostromot. Györgyike elfogta az urát és olyan melegséggel, amire magát sosem hitte volna képesnek, rebegte : — Medvécském, nem mennénk haza? A „medvécske“ őszintén csodálkozott, amin mi nem csodálkozunk, ha elgondoljuk, hogy Györgyike tiz éves házasságuk alatt sosem lepte meg uracskáját ilyen okos ajánlattal. Tamássy csodálkozott és úgy vélekedett, hogy ez a lakodalom talán szelidebb erkölcsöket oltott az ő feleségébe. Es hálát érzett Bogáti iránt, ki épp jókor adta férjhez szeplős Vilmáját, hogy megvethessék az ő házi boldogságának az alapját. Menjünk. Szólott és megindultak hazafelé. mind siettek ki a kerületi betegsegélyző-pénztár kebeléből : külön pénztár felállítása által. Iparosaink, kereskedőink pedig alkalmazottaik nagy részét nem jelentették be a pénztár kötelékébe. A kerületi betegsególyző-pénztárak érdekében nem szólaltak fel főuraink, a napilapok és vidéki újságok nem láttattak el kőnyomatos reklámokkal, mint most történik a gazdasági munkág- és cselédsegélyző- pénztár érdekében, mely pénztárnak pedig a nagy dob és czintányér által kilármázott jótékonysága csak meg sem közelíti a kerületi pénztárak áldásos működését. A mi pénztárunk, az ungvári kerületi pénztár is egy kicsike, szűk helyiségben, kölcsön-butorokkal vo!t kénytelen megkezdeni működését. Még jó, hogy a helyiség tulajdonosa a bérösszeget nem követelte azonnal a helyiség elfoglalásakor. Jó emberek szivére, hitel nyújtására voltunk utalva, hogy eleget tehessünk a törvény betűinek, mely törvény azonban nem gondoskodott egyúttal arról, hogy a pénztárak legalább az első felszereléshez szükséges anyagi támogatásban részesüljenek. De mert a jó ügynek végre is győzedelmeskednie kell, sikerült megtörni a közönyt, a nyílt ellenszenvet s tiz évi munkálkodás után odajutnunk, hogy ma már az ungvári kerületi betetegsegélyző-pénztár nem kénytelen az orvosok, a gyógyszerészek, a kórházak hitelét ezrekig menőleg igénybe venni; s ez az eredmény azt hiszszük, a legszebb s legkielégitőbb, amivel a jubiláris év végén beszámolhatunk. Tisztelt Közgyűlés! Hogy a pénztár 10 éves fennállása alatt kifejtett működését mindenki megismerhesse, hogy mindenki megyőződhessék arról, hogy a kerületi betegsegélyző- pénztárak s ezek között az ungvári pénztár működése feltétlenül áldásos, jótékony hatású: összeállítottuk az elmúlt 10 év bevételeiről és kiadásairól szóló kimutatást, amint következik: Bevétel az 1893—1903. évben összesen: Munkaadók járuléka................. .................. 37,341'76 K Tagok jáuléka ........................... ... ... 75,109'24 „ Ö. b. tagok járuléka ... ... ... 2,953'69 „ Kamatok ... .............. ................... ... 5571 „ Belépési dijak ... ... ... ................. 12U— „ Büntetéspénz ... ... ... ................... 352' 16 „ Nyomtatványokért .................. ........... 1,079'10 „ Egyéb bevétel ........................................... 927 45 „ Ungv. gőzmalom feloszl. belcgs.-pénztárától 124 70 „ „ mümalom „ „ 689'28 „ Végösszeg: 119,754'09 K Kiadás az 1893—1903. évben összesen : Kórházi ápolási költségek ................... 9,157'36 K Kórházba száll. „ ........... ... 304'36 „ Orvosi fizetések a központban ........................................... 10,556 88 „ a vidéken ... ... ... ... ... ... 11,848 20 „ Orvosi fuvardij... ... .................. ... 337'20 „ Gyógyszerek ................... ... ... ... 21,717'78 „ Gyermekágysególy ... ... ... ... ... 566'20 „ Táppénz ... ... ... ... ... ... ... 23,297-20 „ Féltáppénz ......................... ................ 165 50 „ Fürdőköltség ... ... ... ................... 914 43 „ Fürdőbe szállítási költség _ ... ... 40'— „ Temetkezési költség... ... 2,077'94 „ Kötszerekért ... ... ... ..................... 98831 „ Szülésznőknek ... ... .......................... ' 265’— „ Igazgatási költség ... _ ... ... ... 34,851'50 „ Egyéb kiadás ........................................... 1,613 61 „ Végösszeg: 118,501'57 K E két kimutatásból látható, hogy a 10 évi 119,754'09 K összbevételből 82,036'40 K-t, tehát 69'51"/o-ot fordított a pénztár tulajdonképeni czéljára : a beteg tagok gyógykezelésére és táppénzére. Hogy e százalék tán magasabb is lehetett volna: magunk is elösmerjük. Figyelembe kell azonban venni, hogy kerületi pénztáraknál, különösen oly gyér számú s mégis a vármegye minden részében elszórtan taggal biró pénztárnál, mint az ungvári kerületi betegsegélyző- pénztár: az igazgatás s a dologi kiadás majd annyi, mint az erős központtal s több ezerre menő taggal biró pénztárnál. A lefolyt 10 év alatt hangsúlyoztuk is ezt eléggé mindenkoron, amikor gyári, vállalati és ipartestületi pénztárak voltak keletkezőben. Hogy szavunk meg- hallgattatásra nem talált, hogy az Ungvár városában lakó biztosításra kötelezetteknek több mint V5-e a bútorgyári és az 1895-ben engedélyezett ipartestületi betegsegélyző-pénztár tagja, nem rajtunk mullott. Mi megtettük kötelességünket, mi odaáliottunk mindenkoron a harczolók közzé, amikor a kerületi pénztárhoz tartozó biztosításra kötelezettek érdekeit veszélyeztetve láttuk. Hiába volt azonban minden .... Megelégedésünkre szolgál s szolgálhat azonban mindenkinek az, hogy az ungvári kerületi betegsegélyző- pénztárból az 1895. évben kivállott ungvári képesítéshez kötött iparosok pénztára épp a közelmúltban kénytelen volt már belátni, hogy csekély kezelési költsége daczára sem bírja óriási tartozásait kiegyenlíteni s ezért a tagdijakat emelni kénytelen. * Áttérve az elmúlt évi működésre, jelenthetjük a t. közgyűlésnek, hogy az zajtalan, de annál hatékonyabb volt. Mindenre kiterjedő figyelmességünk eredménye: a taglétszám szaporulat, az elért pénztári forgalom, melynek bevételi rovatában 90 korona büntetéspénz is szerepel, sajnálatos jeléül, hogy egyes munkaadókkal szemben még mindig a törvény megtorló erejére kell támaszkodni, hogy kötelességeiknek a pénztárral és alkalmazottaikkal szemben eleget tegyenek. Az elmúlt évben is — épp úgy, mint a pénztár fennállása óta mindenkoron — odatörekedtünk, hogy jogos igény kielégítetlen ne maradjon s hogy nem maradt, bizonyíték erre, mikép a választott bíróság I összehívására szükség ismét nem volt,
