Ung, 1903. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-11 / 2. szám

2. szám. tj 3sr G­5. oldal. A városi óvódák államosítása. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter elfogadta a város képviselő-testületének 1902 évi jun. 30-án tartott ülésének a városi óvo­dákra vonatkozó határozatát s felhatalmazta a kir. tanfelügyelőt, hogy a Bercsényi-utczai óvodának elhelyezésére a Drugeth-téri allami iskola nagy kertjének hátsó részében, egy a Hajnal- és Bercsényi-utczák közt nyitandó utcza mellett építendő uj épületre, továbbá a Kossuth-tér és Minaji-utcza sarkán építendő eme­letes épületre nézve a kir. államépitészeti hivatal­lal a terveket és költségvetéseket sürgősen készít­tesse el úgy, hogy az uj épületek 1903. szept. 1-én már használatba vehetők legyenek. A Mi­naji-utcza sarkán épülő ház emeletén a kir tanfelügyelői hivatal nyer elhelyezést. Ezen ügy által, ha szerencsés lebonyolítást nyer, a varos nemcsak két uj középületet nyer, hanem anyagilag is előnyben részesül, mert a minister elfogadta azt a kérelmet is, hogy a jövőben többé uj községi óvódák állítására a várost nem kötelezi, hanem az összes óvodákat tár- czája terhére felállítja s fentartja. E mellett a mostani óvodák államosításánál is 1500-1600 K megtakarítás fog mutatkozni, az óvódák pedig mintaszerű elhelyezést nyernek s nem lesz többé panasz a rossz bérhelyiségek s helyiség hiánya folytán való szünetelés miatt. — Megjegyzendő, hogy az épületek fentarlása a várost terhelvén, a város rossz anyagi viszo­nyára való tekintettel a Minaji-utcza sarkán1 egy bolt fog épülni, melynek jövedelmét a vá­ros szedi, hogy ebből a fentartási költséget fedezhesse. * Gyászhir. E hó (j-án elhunyt Budapesten özv. Gutmann Ignáczné úrnő. Hoffmann Béla volt ung­vári gyógyszerész anyósát gyászolja benne. A széles körben ismert és becsült kedves modorú úrnőt nagy családján kivül ungvári barátai is őszintén sajnálják. * Az Egán-=emlékműre újabban Reich Jakab Turjaremete község bírája 5 K-t adott. Rendeltetési he­lyére juttatjuk. * A csendőríisztikar köréből. Két, a m. kir. csendőrsógi tisztikar körében történt s bennünket is örömmel eltöltő kitüntetésről adhatunk hirt. Az egyik, hogy Fety Oszkár IV. sz. csendőr eriileti századosnak, szárnyparancsnoki minőségben Ungvári tanúsított fárad- hatlan iigybuzgalma és minden irányban kimagasló eredményes tevékenységéért, — a másik, hogy Nyisztor Sándor földiák, III. sz. csendőrkerületi fő­hadnagynak, segédtiszti minőségben kifejtett, különös szakéi telemmel párosult kiválóan ügy buzgó és ered­ményteljes működéséért, a m. kir. honvédelmi minister dicserő elismerését nyilvánította. A honvédelmi minis­ter dicsérő elismerésében a múlt óv folyamán csak három csendőrsógi tiszt részesült. * Esküvő. Haszár József m. kir. erdész e hó 7-én tartotta esküvőjét Pajor Tamás megyei várnagy leányával, Ilonával. * Felolvasó est. A kath. kör harminczkilencze- dik felolvasó estéjét ma vasárnap délután 5 órakor tartja a főgimnázium tornacsarnokában a következő tárgysorozattal: 1. Földünk története. Irta és felolvassa Pogány Gyula főgimnáziumi tanár. 2. A vulkánok. Irta és vetített képek kíséretében felolvassa Medreczky István főgimnáziumi tanár. 3. Dalok, énekek, zene ki­séret mellett egy fonográfon előadva. Az előadás in­gyenes. * Ménkivetés. A turjaremetei méutelepen el­helyezett mének az egyes fedeztetési állomásokra e hó 21-én fognak átadatni. * Erdészeti altisztek tánczmulatsága. Az ungvári m. kir. főerdőhivatalhoz tartozó erdészeti al tisztek segélyegylétük alapja javára február hó 1-ón Perecsényben, a gyári vendéglő helyiségeiben zártkörű tánczvigalmat rendeznek. Kezdete este 7 órakor. Beléptidij: Személyjegy 2 K. Családjegy 5 K. Felül- fizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyug­táztatnak. * A nagykaposi társaskör e hó 6-án tartotta Bernáth Zoltán elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. Az elnök beszámoló beszédében azon óhajának adott kifejezést, hogy a műkedvelő egylet, a röely a múlt­ban szinielőadásaival vidékünkön valóságos missiót teljesített — lépjen a tett mezejére és félbehagyott működését ismét kezdje meg, élvezetet szerezve a mű­pártoló közönségnek. Hangsúlyozta továbbá egy dal­kör szervezését. (Ez sikerülne is, ha „közöny" nem volna a világon. Tudósitó.) A közgyűlés ezután a költségvetést tárgyalta le. A választás megejtetvóa, elnökké: Bernáth Zoltán, igazgatóvá: Stepán Géza, pénztárnokká:. Nagy József, jegyzővé Novák Jenő vá­lasztattak meg. Választmányi tagok lettek: Herczegh Károly, Szentimrey Mihály, Szőllőssy Gyula, Kusnyiry Gyula és Szilágyi Sándor. * Komikus. Néhány héttel ezelőtt megírtuk, hogy Zipszer Mór megvásárolta Borgida Edétől a régi Pannónia udvarán levő szesz- és élesztő gyárat, valamint a színkört. E közleményt Bergida Ede lapunk in évi 49. számának nyiltterében valótlanságnak jelentette ki, most pedig meglepetve látjuk, hogy lapunk mai számában Zipszer Mór hirdeti, mikóp a malmot, szesz­es élesztő gyárat gelsei Guttmann Izidor tulajdonostól őrös áron meg- és átvette. így érthető, mikép jelent­hette ki Bergida az eladásra vonatkozó hírünket valót­lanságnak; tehette azért, mert a telep nem volt az. övé, s igy el sem — adhatta. * A város virilistái. Az 1903. évre érvényes virilis képviselőtestületi tagok névsora a következő: Ungvári műmalom részv. társ, Ungmegyei takarék- pénztár. Ungvári népbank, Kincstári uradalom, Wein­berger Zsigmond, Ungvári bútorgyár részv. társ., Fir- czák Gyula, Bradács Gyula, Guttmann Ignáczné, Mun­kácsi egyházul, alapítvány, Halpert Bernát. Bródy Zsig­mond, Ungvári fillérbank (Kaminszky Géza), Dr. Neh- rebeczky György, Zipszer Mór, Dr Lévy József, Tur- jay János, Grósz Abrahám, Hegyi György, Heimann Bernát, Dr. Preusz Adolf, Leuchtag Gyula, Róth Pin- kász, Bene Lajos, özv. Lónyay Fererczné, özvegy Weinberger Henrikné (ifj. Weinberger Mór), Reis- mann Bertalan, Lám Sándor, Haraszthy Gyula, Lan­ger Bódog, Schulmann Jakab, Dr. Brujmann Béla, Hampel János, Gottlieb Henrik, Csonka Lucziáu, Dr. Novak Endre, özv. Winkler Lemelné, Jakubovics Áronné (Mérő Vilmos), Gottlieb Abrahám, Szepesi Sándor, Schvarcz Lajos, Dr. Barta Vilmos, Mittelman Hermann, özv. Béresi Andrásné (Mihalkovics József), Pupovics Miklós, Ungvári ref. egyház, Rothman Lipót, Kardos Emil, Dier Lajos, Nebenzahl Mór, Stahlberger Mór, Dr. Spitzer Sándor Dr Weinberger Mór, Richczeit Regina, Krön Chaimné (Mezei Gyula), Leblovits Lázár. * A' „Család és Iskoládnak, az erdélvrészi Magyarország e jelentős paedagogiai lapjának, mely 2 év előtt ünnepelte fennállása 25 évét — szerkesztője: Fazekas József tanár 16 évi szerkesztés után betegsége miatt visszalépett a lap szerkesztőségétől. Ez alkalom­ból Dortsák Gyula ungvári reáliskolai igazgatóhoz, ki nevezett lapnak ugyancsak 16 éve belső munkatársa, a következő sorokat intézte: Igen tisztelt Igazgató Ur 1 A mint méltóztatott látni a Család és Iskola szerkesz­tésétől betegeskedésem miatt megváltam. Nyilvánosan kö­szönetét mondottam mindazoknak, akik becses közremü- ködésökkel megtiszteltek s azok között természetesen igen tisztelt Igazgató urra is mély hálával gondoltam; mind a mellett jobban esik, ha igen tisztelt Igazgató urnák ez utón külön is kifejezem mély köszönetemet. Az utóbbi időben ug\ an ritkábban volt szerencsém czikkelyt kapni igen tisztelt Igazgató úrtól, de becses neve díszt adott a lapnak s ritkább időközben megjelent czikkelyei hosz- szabb időre megtették jótékony hatásukat. Ez a lap nemzeti hivatást teljesít s ez a körülmény minden sze­mélyi vonatkozáson felül nagy mértékben fokozza az én igénytelen elismerésemet az igen tisztelt Igazgató ur lelkes támogatásáért. Még egyszer jóindulatú támoga­tását köszönve s a beállott uj esztendőre Isten legjobb áldásait kívánva maradok igen tisztelt Igazgató Ur Kolozsvárt, 1903. január 2. alázatos szolgája Fazekas József.. * Ingyen kenyérre adakoztak. Utolsó kimu­tatásunk 291 korona. Újabban adakoztak: Mezei Gyula 10 K, Székely Simon 5 K, Ur. Tüchler 3 K, Nitsman 1 K, Nemes S. 2 K, Quittner R. 2 K, Bernáth J. 2 K, Lusztig 1 K, N. N. 2 K, Egy asztaltársaság 1 K 20 f, Gelb M. 2 K, Klein 1. 4 K, Goldstein M. 1 K, Güntzler 2 K, Lőwy M. 2 K, Cserő S. 2 K, Molnár 1 K, Landau S. 1 K, Nimberger Mór 1 K, özv. Lefkovitsné 1 K, Markovits 2 K, Markovits H. 1 K, Beermanu E. 1 K, Goldblatt A. 1 K, Leblovits 2 K, Fried 1. 2 K, Rosen­berg D. 2 K, Nimberger B. 2 K. Rosenbaum 1 K, Grüner D. 1 K, özv. Bergerné 1 K, Fried I. 2 K, Gottlieb V. 1 K, Klein H. 3 K, Révész Á. 2 K, Welt- man J. 2 K, Roth H. 1 K, Fülöp V. 2 K, Schvarcz A. 2 K, Mittelman S. 2 K, Tüchler M. 2 K, Grosz R. 2 K, Jäger B. 2 K, Glück J. 2 K, Peltsárszky B. 1 K, Weinberger B. 2 K, K. A. 1 K, Szepesi és Kron tanu- dija 12 K. Összesen. 400 K, 20 f. Vágner Emánuel 100 drb zsemlyét, Adler S. 150 drb. zsemlyét, Spohn Ferencz 100 drb. hurkát. * Amiskoiczi színigazgató fegyelmi ügye. Szálkái Lajos miskoiczi színigazgató ellen suiyos vadak jelentek meg egy újságban, melyek alapján az Országos Színész-Egyesület tanácsa mint a vidéki színigazgatók fegyelmi, hatósága vizsgálatot indított. A czikk három irányban vádolta Szálkái igazgatót; elő­ször, hogy a társulatához szerződött tagokat elüldözi és szerződésüket jogtalanul felbontja, másodszor, hogy a társulata kötelékében levő nőtagokkal szemben nem tanúsítja a kötelező diskrécziót és lovagiasságot; har­madszor, hogy társulatánál vele rokonságban álló tago­kat tart, a kik jogosulatlanul beleavatkoznak a színház dolgaiba. Az Országos Szinész-Egyesület-et ez az ügy már hetek óta foglalkoztatja. A vizsgálatot minden irányban kiterjesztették és egész sereg tanút halgattak ki úgy a vad, mint a védelem részéről. Az egyesület fegyelmi bizottsága, melynek dr. Komor Gyula elnök- lése mellett, Márkus József, Vidor Dezső és dr. Fa- ludi Jenő egyesületi ügyész voltak a tagjai, még a múlt heten befejezte tárgyalását és meghozta határo­zatát, melyet elfogadás végett a tanács elebe terjesz­tett. A tanacs két ülésen keresztül is foglalkozott az ügygyei, felolvastatok, az összes vizsgálati iratok s az erre következett hosszas tanácskozás után 5 szavazat­tal 4 ellenében a hivatalos vádlónak, Mészáros Kál­mánnak azzal a vádinditványával szemben, hogy Szálkái Lajos szinigazgatói engedélyétől megfosz- tassék és az egyesület kebeléből kizárassék, magévá tette a fegyelmi bizottság határozatát, mely igy hangzik: Szálkái Lajos színigazgató ezer K pénzbírságra és a felmerült költségek megfizetésére Ítéltetik. Amennyiben Szálkái Lajos virágvasárnapkor ujabb konczessziót kérne, a tanács véleményével együtt —• bárminő legyen ez — a szóban forgó ügy összes ira- , tait is felterjeszti a belügyminisztériumhoz. A határozat megokolásában hangsúlyozza, hogy a Szálkái Lajos ellen a társulat erkölcsi vezetése dol­gában emelt vádak beigazolást nem nyertek, úgyszin­tén a rokoni befolyás tekintetében felhozott vádak, bár nem helyeselhető, hogy . az igazgatóval rokonságban lévő tagok logyi nek a társulatnál, erősen túlzottak s beigazolást nem nyertek. Az a vád azonban, hogy érdemes tagok a társu­lattól elüldöztettek, több esetben beigazoltatott s ezért szabta ki a tanács a fegyelmi bizottság által javaslatba hozott legmagasabb pénzbírságot, ezer K-t. E fegyelmi ítélet különösen azért érdekel bennünket, mert a rend- őrkapitány Szalkaynak adta meg a jövő idényre a ját­szási engedélyt, s igy ftiost könnyen megtörténhet, hogy színtársulat nélkül maradunk. * Nyilvános számadás és köszönet. Az 1902. deczember 27-én Szobránczon rendezett tantestületi mulatság összes bevétele volt 131 K 30 f: kiadás 97 K 54 f. A szegény gyermekeket segítő Tomcsányi László-féle alap növelésére marad 33 K 76 f. Felüllizettek : Csuha Mihályné 6 K, Csuha Mihály 4 K, Csuha István 8 K, \ idder Jenő 3 K, Namónyi Autal és Szeutgyörgyi Adolf 2—2 K, Fekete István és Torbics Mihály 1 — 1 koronával. A rendezőség hálás köszönetét mond a t. felülfizetőknek, úgyszintén Csuha Mihályné úrnőnek, ki a szobránczi állami el. iskola létezése óta bármely ügy­ben a legnagyobb készséggel és bőkezűséggel sietett a tantestület támogatására. Köszönetünk szól a többi urhülgynek is, kik mulatságainkon megjelenve, nemes vetélkedéssel igyekeztek a sikert előmozdítani. A szob­ránczi áll. el. iskola tantestülete. * Malomtulajdonosok figyelmébe ajánljuk Horovitz Ede ungvári gépmiihelytulajdonosnak mai hirdetését. * Nyugtázás. Egy dúsan megrakott karácsony­fán küldte el az idén is a kis Jézuska kegyes aján­dékait az őrdarmai áll. óvodába feljáró kisdedeknek, kik örömtől, boldogságtól sugárzó arczczal seregiének össze a csillogó karácsonyfa köré, melyet az égő gyer- tyácskák lobogó lángja rezgő fénykörrel vont be. Az álmélkodásukból felocsúdott gyermekek szép éneke a kis Jézuskáról és a karácsonyfáról, selypitő ajkaikról elhangzó csengő rimes versikéik a jelenlevő szülőket s gyermekbarátokat is meghatotta s boldogsággal töltó el gyermeküket szerető kebleiket, a kiosztott ajándékok pedig a gyermekek örömét emelé a tetőpontra — Azon nemeskebiü gyermekbarátoknak, kik kegyes adományaik­kal lehetővé tették a karácsonyfa felállítását s a kis­dedeknek ez ünnep- és örömnapot szerezték, most e helyütt is ki kell fejeznünk legmelegebb küszöuetünket. Adományoztak pedig e czélra: Özv. Lang Györgyné 2 K, Laurenszky Ferencz rk. lelkész 1 K, Flenykó János gk. lelkész 1 K, Özv. Kende Pálné 1 K, Reich Mórnó 1 K, Szmeresányi Gézáné 50 f. Okolicsny La- josnó 1 K, Szopek Imre vm. tisztviselő 1 K, Gállay Gizella tanítónő 1 K, és Maczinko János biró 1 K. Az óvóda vezetősége. * K.-né Margitay Maris módszere alapján intelligens hölgyek franczia és angol szabást, minta- rajzolást és varrást tanulhatnak Vargha ÍSándornó sza- baszati és varró-iskolájában, szobránczi-utcza 20. szám alatt. Irodalmi szemle. — A „Zenélő Magyarország“ jubilál, mert 10-ik évfolyamát járja e pompás zongora zeneműfolyóirat, a mely ma már a legjobbnevü hazai és külföldi legjelen­tősebb zeneszerzők több mint 800 müvét hozta nyilvá­nosságra — melyek legtöbbje ez által lett népszerűvé. Mai napig 230, mindenkor 10—12 zeneoldalt tartalmazó fűzet jelent meg ez életre való és minden zongorázó és énekesnek kincseket érő zenemű folyóiratból, úgy hogy félmillión felül megjelent füzetei minden zongorán keli, hogy feltalálhatok legyenek. A most meginduló uj évi folyam első füzete tar­talmazza a következő kedvelt és népszerű zeneműveket: „Ha tudtad hogy nem szerettél, mért csaltál meg enge met'' és „Rozsa Mari libája“j magyar nótákat a „Csökön szerzett vőlegény“-bői (Énekli Fedák Sári). Gaal Ferencz „Szylvester estéjén.“ Idyllt. Baumann Károly legsikerültebb kupléját — „Az, én papám“-at és végül a „Mindig vígan" (Semper üdelis) világhírű amerikai indululót Sous a Fűlöptől. Havonta két hasonló gazdag tartalmú füzet jelenik meg, s negyedévben 6 lüzetre csak 3 korona az előfizetés, a mely a „Zenélő Magyarország“ (KlöknerEde) zeneműkiadóhivatalába Budapest, Vili. József-körut 22—24 intézendő, hol egy­úttal minden nyomtatásban megjelent zenemüvek leg­jobban megrendelhetők, s honnan minden zenekedve­lőnek mutatványszámot és zeneműárjegyzéket ingyen és bérmentve küldenek. Hivatalos közleményük. Ung vármegye törvényhatósági bizottsága által Ungvári. 1902. évi deczember hó 30-án tartott rendes közgyűlés jegyzőkönyvének ivonata. 35*. (12j51) szám. líD2. k.T Olvastatott a vármegye alispánjának előterjesztése a hivatalos órák beosztása tárgyában. A törvényhatósági bizottság az állandó választ­mány véleményével megegyezőleg az alispán előter­jesztését elfogadja s a varmegyei központi hivatalokra nézve a hivatalos órákat ezentúl a nap délelőtti sza­kára osztja be, akként, hogy a hivatalos órák reggeli 8 órától délutáni 2 óráig tartassanak, utasítja egyúttal a vármegye alispánját, hogy a délután érkező sürgős természetű ügyek elintézésére a nap délutáni szakára naposok kirendelése iránt intézkedjék._

Next

/
Oldalképek
Tartalom